Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Hevesi Sándor: Az ismeretlen közönség_EPUB

Hevesi Sándor: Az ismeretlen közönség_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    - Nem vehetsz a kezedbe se hazai, se külföldi újságot, hogy ne találj benne cikket a színházi válságról. Sőt már nem is cikkek, hanem cikksorozatok jönnek egymásután. Körkérdés: mi lesz a színházzal. Nyilatkoznak az összes írók, rendezők, színigazgatók, színészek, ügynökök, szabók, fodrászok, színlapragasztók. Mindenki nyilatkozik; a daraboktól kezdve a jegyek áráig. És én nem tudom, mi jön ki ebből a sok bölcs és okos nyilatkozatból, mert rám nézve eddig nem derült ki semmi.
    - Nyilatkozatokból még sohasem derült ki semmi. Az sem, hogy tele van-e a színház, vagy sem. Erről különben még az sem győződhetik meg, aki jelen van az előadáson. Láttam én már olyan üres színházat, ahol elég tisztességes volt a bevétel, s olyan teli házat, amelyre súlyosan ráfizetett az igazgató. Én azt hiszem, a színház olyan, mint a nő. Sohasem lehet bizonyosat tudni róla - és igen gyakran csal. És a színházhoz éppolyan kevéssé értenek, mint a nőkhöz...
    - Én csak egyet tudok, ami nincs benne sem a körkérdésben, sem a körfeleletekben. Nem veszik észre, hogy a világ megváltozott. Nemcsak a háború utáni világ. A színházakra nézve már a kis balkáni háborúkkal kezdődött a világ átváltozása. Gondold meg: huszonöt évvel ezelőtt, ha a becsületes és polgári lények szórakozni vagy üdülni akartak, erre a farsangi bálokon kívül egyetlen lehetőségük volt; a színház. A cirkusz nyári mulatság volt, orfeumba, kabaréba nem jártak családok, fiatal lányokat még operettbe sem vittek, csakis drámai színházba vagy az Operába, rádiónak még híre sem volt, a színház úgyszólván versenytárs nélkül állott egy boldog világ közepette, ahol a vidéki direktorok vagyonokat szereztek, bár akadt olyan vidéki primadonna, akinek 10 000 forint volt az évi fizetése.
    - Amellett színházba járni nemcsak mulatság vagy szórakozás volt, hanem úgyszólván társadalmi kötelesség. Lehetetlen volt bizonyos darabokat meg nem nézni, de a nagy, múló szezon- és divatsikerek mellett egész csomó standard-darab volt, amely évekig, sőt évtizedekig kitartott a műsoron, mint egy jó angol ruha, vagy egy pár amerikai cipő. A színház a jó társaságnak második otthona volt, állandó életszükséglete, vágyainak, álmainak és világszemléletének legnélkülözhetetlenebb kifejezése. És ma?...
    - Körül van véve a színház konkurrensekkel. A mozi, a hangosfilm, a sport, az ötórai tánc, a bridzs-délután, este és éjszaka, a víkend pénteken, szombaton és vasárnap, és a katzenjammer hétfőn... Boldog békeidőkben a bukott darabnak is volt legalább két táblás háza, az első két vasárnap, ma a sikeres darabnak is alig van táblás vasárnapja - mert a vasárnap... már az is konkurrense a színháznak...
    - A színháznak nincsenek konkurrensei, a színháznak csak ellenségei vannak, mert amiket felsoroltál, az csupa ellenség, egyelőre diadalmas ellenségek, akik e pillanatban versailles-i és trianoni páholyokban ülnek, és diktálják a színháznak a békeszerződéseket...
    - Azt mondja itt egy színházi Konrád, hogy baj van a darabokkal... nincsenek darabok...
    - Ez a legnagyobb ostobaság, amit életemben hallottam. Azt mondja, ha darab van, van közönség. Tudod, ez olyan útszéli igazság, amelynek az ellenkezője még igazabb, csak nem éppoly útszéli. Én azt mondom: ha van közönség, van darab. Jóllakott ember a legfinomabb falatokat is félretolja, éhes ember mohón nyúl minden után, és talál olyat, ami ízlik neki. Hogy mi a jó darab, nagyon relatív kérdés. Ha megnéz az ember tíz, húsz, harminc év előtti nagy tömegsikereket, sokszor a fejét csóválja és nem bírja megérteni, mi volt a titka a nagy sikernek. Semmi egyéb, minthogy a közönségnek étvágya volt, és abból, amit eléje raktak, kivá¬lasztotta azt, ami legjobban ízlett neki. A legtöbb sikernek ez a nyitja, és nem az úgynevezett jó darab. Egyébként ennek az egész jódarab-elméletnek legjobb cáfolata a hangosfilm, melynek legnagyobb sikerei sikertelen színdarabokból állnak elő. A vásznon laposan és szürkén, géphanggal és gépzenével vagyont jelentenek ma olyan alkotások, amelyek színpadról alig vagy sehogysem érdeklik a közönséget.
    - És mit gondolsz, mi az oka ennek?
    - Hogy én mit gondolok? Én semmit sem gondolok, mert nincs itt mit gondolni, vagy meggondolni. A hangosfilm mostani fölülkerekedése a színházon, két fontos és ismert dologgal magyarázható. Egyik a divat, másik a tőke. Most a hangosfilm divatját éljük, s azzal, hogy divatot mondok, már azt is kimondtam, hogy itt nincs szó hosszú életről. Ez a cifrababa és rongybaba világtörténelmi keretekben. A gyereknek a nagyanyja hoz egy cifra, aranyos babát, a gyerek majd kibújik a bőréből a nagy örömében, két nap múlva már a sarokba veti a ritka gyönyörűséget, amely őt minden vitalitásától, fantáziájától és emberi tevékenységétől megfosztja, s visszatér a rongybabához, amelyet ő maga fércel össze, s amely élő és drámai éppen azért, mert a saját aktivitásából született a világra. Élni legtöbbször annyi, mint dramatizálni saját magunkat, s a színház azért örök szimbóluma az emberiségnek, mert dramatizálja az ő életét. Csakhogy amíg a nagyközönség egy múló divattal szemben megint ráeszmél egy örök igazságra, abba néha beletelik egy pár esztendő s belepusztul egy pár: - százezer egzisztencia. Mert ez az élet.
    - S mi van a tőkével?
    - A tőkét is dirigálja a divat, s a legnagyobb baj itt fészkel. A nagytőke ma lehetőségeket lát a hangosfilmben, s csak kockázatot lát a színházban, mert a színháznak egykori nagy ereje - a mai viszonyok között - katasztrofális gyöngesége, ami az egész dologban a legszomorúbb és legveszedelmesebb.
    - Most mire gondol?
    - A hangosfilm nemzetközi vállalat, a színház nemzeti és hazai intézmény. A hangosfilmnek hóna alá nyúl a nemzetközi tőke, az idegen beszédet hazai felírásokkal csempészik be a nemzeti nyelvterületre, a színészeket magukat, főképp a világszerte ismert filmsztárokat mindenütt lehúzzák a maguk nemzeti színpadjáról, gyerekesen primitív szövegekkel és párbeszédekkel lehetségessé teszik, hogy a francia színész angolul, a német franciául, a magyar színész mindenféle nyelven játsszék. A mai művészi világhelyzet az, hogy két szélsőség kapott lábra, a készpénzzel fizető nemzetköziség és a tőkétlen patriotizmus, és a késhegyig menő versenyben mind a kettő annyira elzárkózik a maga szoros várába, hogy a kozmopolitaság és hazafiság egykori helyes és biztos egyensúlya teljesen megbomlott, a nemzeti irány szűkkeblű lokálpatriotizmussá csenevészedik, a nemzetköziség a világvárosokban jellegtelenné és gyökértelenné vált témák és alakok gépszerű kialakításában keresi a maga üzleti hasznát, úgyhogy ettől a versenytől semmi életképes eredményt nem lehet várni.
    - És mi ebből a végső tanulság?
    - Az nincs. A problémák maradnak úgy, ahogy voltak. A színház - a legjobb és legigazibb értelmében - nemzeti erő - fenntartása nemzeti feladat, a hangosfilm divatjának idején százszorta inkább az, mint volt a múltban. Bécsben már kezdenek eszmélni, most, hogy a híres bécsi állami színházak olyan súlyos válságba kerültek. Kezdik belátni, hogy a nemzeti és művészi színházak fenntartása csak úgy lehetséges, hogy a nemzetközileg berendezett hangosfilm és a rádió - a maguk hasznának egy csekély részét (mert hiszen a színházak nélkül ők sem élhetnének) - méltányos adó alakjában beszolgáltassák az állampénztárba, azzal a rendeltetéssel, hogy a századok óta bevált nemzeti színházak megmaradhassanak, mert ha ezek a színházak nem tarthatók fenn, a hangosfilmnek és a rádiónak is hamar befellegzett. Mert az csak bizonyos, hogy reprodukálni, gépbe szedni, mechanizálni csak azt lehet, ami van - és nem azt, ami nincs.
    - És a körkérdés?
    - Ez nem körkérdés. Ez körforgás. Circulus. Circulus vitiosus. Ha nem segítenek a színházon - tönkre fog menni a hangosfilm is, a rádió is, amelyek ma el tudják hitetni a világgal, hogy ők eredeti életet élnek. Pedig ez a legnagyobb színpadi illúzió.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    978963364825H
Webáruház készítés