Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Henri Barbusse: A pokol_EPUB

Henri Barbusse: A pokol_EPUB
640 Ft640

Henri Barbusse "A pokol" című könyvét Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes bravúros magyar fordításában adjuk közre. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A férfi most ágyban marad. Vigyázva járkálnak körötte. Apró mozdulatokat tesz, gyéren beszél; inni kér, mosolyog, elhallgat feltorlódó gondolatai alatt.
    Ezen a reggelen, az ősi és szokásos módon, összekulcsolta a kezeit.
    Körülvették, nézték.
    - Akar papot?
    - Akarok... nem... - mondta.
    Kimentek; és pár pillanat múlva, mintha az ajtó mögött várakozott volna, egy feketeruhás férfi toppant be. Egyedül maradtak.
    A haldokló az újonnan érkezett felé fordult.
    - Meghalok, - mondta neki.
    - Milyen valláson van? - mondta a pap.
    *
    - Az országom vallásán, ó-hitű.
    - Ez eretnekség, át kell azonnal térnie. A római katholikus vallás az egyedül üdvözítő.
    Folytatta:
    - Gyónjon meg... Feloldozom és megkeresztelem.
    A másik nem felelt. A pap ismételte kérdését:
    - Gyónjon meg. Mondja el, hogy mit vétkezett, főkép a saját hibájából. Szánja és bánja a bűneit s aztán bocsánatot kap.
    - Hogy mit vétkeztem?
    - Emlékezzék vissza... Segítsek?
    A pap fejével az ajtó felé intett.
    - Ki az a nő ottan?
    - A feleségem, - mondta a férfi, bizonytalanul.
    Ezt a bizonytalanságot észrevette a haldoklóra hajoló arc és a figyelő fül. A pap szimatolt valamit.
    - Mióta?
    - Két napja.
    - Á, két napja! Máris az igazságnál vagyunk. Annakelőtte vétkezett vele?
    - Nem, - mondta a férfi.
    A pap kicsit elégedetlenkedett.
    - Hát... felteszem, hogy nem hazudik. És miért nem vétkezett? Ez nem természetes. Végre is, - erősködött - ön férfi...
    És mikor a beteg rángatózott, riadozott, a pap ezt mondta:
    - Ne csodálkozzék, fiam, ha kérdéseim egyenesek és annyira határozottak, hogy ön felkiált rájuk. Egész egyszerűen kérdezem önt a hivatásom istenien egyszerű parancsára. Hasonló egyszerűséggel válaszoljon nekem - és akkor megbékül Istennel, - tette hozzá nem minden együgyű jószívűség nélkül.
    - Ez egy fiatal lány, - mondta az öregember. - Most menyasszony. Gyereklánykorában fogadtam a házamba. Utazásos életem fáradalmait megosztotta velem, ápolt engem. Halálom előtt nőül vettem, mert én gazdag vagyok, ő pedig szegény.
    - Csak ezért? Más semmi oka sincs?
    A pap nézte ellenfelének arcát, figyelmesen, kérdően, követelődző szemmel. Aztán ezt mondta: „nos?” mosolyogva a nyilt szájával, rábíróan és majdnem egy bűntárs módján kacsintott a szemével.
    - Szeretem őt, - vallotta a beteg.
    - No végre, csakhogy bevallja! kiáltott a pap.
    *
    Szemét a haldokló szemébe kapcsolva, üldözte őt, szinte sebezte szavainak leheletével:
    - Tehát kivánta ezt a nőt, ennek a nőnek a testét és gondolatban ugy-e már régóta - igen - régóta vétkezett vele?... Mondja, közös utazásuk alatt a szállodában hogyan laktak, hogyan aludtak?... Ez a nő, mint említette, ápolta önt. Mi volt az ápolásnál a teendője?
    Ezek a kérdések, melyekkel a szent ember be akart hatolni annak a nyomoruságába, ki iderogyott a földre, úgy visszahökkentették szegényt, mint a szidalmak. Most farkasszemet néztek, egyik a másikát leste s láttam, hogy mindkettőjük egyre jobban belesüpped a félreértésbe.
    A haldokló bezárkózott, kemény és hitetlen lett e durva-arcú idegen előtt, kinek szájából az Isten és az igazság igéi roppantul nevetségesen hangzottak, pedig azt akarta, hogy a beteg kinyissa előtte a szivét.
    Most a beteg mégis erőlködött vallani:
    - Ha gondolatban, amint ön mondja, vétkeztem, ez azt bizonyítja, hogy a valóságban nem vétkeztem s miért bánjam meg azt, ami pusztán csak szenvedés volt?
    - Ó, csak semmi elméletet. Nem azért vagyunk itt. Értse meg kérem, már mondtam, hogy a gondolatban elkövetett bűn szántszándékos, következésképen tényleges bűn, melyet meg kell gyónni és jóvá kell tenni. Mondja el, milyen körülmények közt izgatta a vágy bűnös gondolatra; és mondja meg, hány izben történt ez? Részleteket kérek.
    - De én ellenálltam, nyögte a boldogtalan, mindössze ennyit mondhatok.
    - Ez nem elegendő. A szennyet - azt hiszem most maga is érzi ennek a kifejezésnek helyes voltát - a szennyet az igazságnak kell lemosni.
    - Legyen, mondta a haldokló, legyőzötten. Bevallom, hogy elkövettem ezt a bűnt és szánom-bánom.
    - Ez nem gyónás itt és különben is semmi közöm hozzá, érvelt vissza a pap. Pontosan milyen körülmények közt követte a gonosz szellem sugallatát, ezzel a nővel szemben?
    A férfit valami dühöngő roham rázta össze. Félig kiegyenesedett, felkönyökölt, mereven nézte az idegent, az is őt, szem a szemben.
    - Mért lenne bennem a gonosz szellem? kérdezte.
    *
    - Nem ön az egyetlen. Minden emberben benne lakozik.
    - Akkor Isten adta nekünk a gonosz szellemet, mert Isten teremtett mindnyájunkat.
    - Jaj, maga itt vitatkozik! Ahogy tetszik. Én majd felelek. Az emberben egyszerre megvan a jónak a szelleme és a gonosznak a szelleme, azaz a lehetőség, hogy mindakettőt kövesse. Ha enged a gonosznak, elkárhozik; ha diadalmaskodik rajta, üdvözül. Hogy megváltassék, küzdenie kell, minden erővel.
    - Milyen erővel?
    - Az erénnyel, a hittel.
    - És ha nincs elég erénye és hite, az az ő bűne?
    - Az, mert akkor sok romlottság és elvakultság van az ő lelkében.
    A másik válaszolt:
    - Hát ki tette a lelkébe azt a bizonyos adag erényt és azt a bizonyos adag romlottságot?
    - Isten adta neki az erényt, de meghagyta a lehetőséget, hogy rosszat is tegyen; és ugyanakkor szabad akarattal is felruházta, mely megengedi, hogy kénye-kedve szerint választhat jó és rossz között.
    - De ha több a rosszra való ösztöne és erősebb, mint a jóra való, hogyan fordulhat a jó oldalára?
    - Mert szabad akarata van, mondta a pap.
    - A szabad akarat is csak egy jó ösztön és ha...
    - Hát ha az ember akarna, jó lehetne. Aztán a megvitathatatlant a világ végéig se vitathatjuk meg. Mindössze annyit mondhatunk, másképpen állnának a dolgok, ha Lucifer nem kárhozik el és az első ember nem vétkezik.
    - Nem igazságos, mondta a beteg, kit felvillanyozott ez a vita, mely nélkül bizonyosan tompán elhanyatlott volna, hogy mi bünhődünk Luciferért és Ádámért. De különösen az szörnyüséges, hogy ők maguk elkárhoztak és megbünhődtek. Ők is csak azért buktak el, mert Isten, ki a semmiből teremtette őket, értse meg, a semmi-ből, vagyis minden-t ő adott, ami bennük volt, több bűnt, mint erényt helyezett beléjük. Azzal büntette, hogy odazuhanjanak, ahova Ő Maga vetette őket!
    A férfi még mindig könyökölt, állát a tényerébe hajtva - soványan és feketén, tág szemmel nézte a papot és hallgatta, mint egy szfinksz.
    A pap, mintha mást se tudott volna, minduntalan ezt hajtogatta:
    - Tiszták maradhattak volna, ha akartak volna; hiszen szabad akaratuk volt.
    Hangja majdnem szelid volt. Ugy rémlett, nem is érintette az, hogy a jelenlétében az imént a férfi oly sokszor káromolta az Istent. Nem érdekelte a theologiai vita, csak éppen a szükséges szókkal járult hozzá, merő megszokásból. Talán arra várakozott, hogy a beteg belefáradjon.
    És mikor a beteg lassan, aléltan lélegzett, ezt a határozott és hideg mondatot mondta, felmutatva, mint egy kőfeliratot:
    - A gonoszok boldogtalanok, a jók és a töredelmesek pediglen boldogok az égben.
    - És a földön?
    - A földön a jók boldogtalanok, mint a többiek, sőt még inkább boldogtalanok, mert minél többet szenved valaki, itt lenn, annál nagyobb jutalmat kap, ott fönn.
    A férfi ujra felemelkedett, elfogta a harag, mely annyira csigázta, mint a láz.
    - Ah! - mondta, - a jók szenvedése a földön még az eredendő bűnnél, az eleve-elrendeltetésnél is nagyobb cudarság. Ezt semmi se menti.
    A pap a lázadót üres szemekkel nézte... (Igen, jól láttam, a pap várt!) Nagy nyugalommal vetette ellen:
    - Hát akkor hogy tegyék próbára a lelkeket?
    - Ezt semmi se menti! Még a tudatlanságra alapozott gyermekes igazság se, hogy az Isten így ismeri meg a lelkek igazi képességeit. A jóknak nem lenne szabad szenvedniök, ha lenne igazság. Nem lenne szabad szenvedniök még egy kicsit se, az örökkévalóság egy pillanatáig se. „Szenvedni kell, hogy boldogok legyünk.” Hogy van az, hogy eddig senkise hördült fel e vad törvény ellen?
    Kimerült... Hangja berekedt. Elgyötört teste pihegett, mondataiban lyukak tátongtak...
    - Az ilyen vádra sohase lehet megfelelni. Hiába forgatja jobbra és balra az isteni jóságot, hiába tapogatja és csikarja, sohase tünteti el róla azt a foltot, hogy miatta annyian ártatlanul szenvednek.
    - De mindenkinek sorsa, a közös törvény az, hogy csak fájdalom árán lehetünk boldogok.
    - Épp ezért kell kétkednünk Istenben, mert mindnyájunknak ez a sorsa.
    - Isten szándékai kifürkészhetetlenek.
    A haldokló előrevetette ösztövér karjait; szemei besüppedtek. Ezt kiáltotta:
    - Hazudik!

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641064
Webáruház készítés