Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza_EPUB

Gyulai Pál, Vörösmarty életrajza, EPUB e-könyv
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Pesten újra átvette a Perczel fiúk nevelését, s egyszersmind fölesküdt a kir. táblára jegyzőnek. Ugyanekkor nagybátyjánál, Vörösmarty Ferencnél, egy évig gyakornokoskodott. Nevelői fizetése koszt és szállás mellett háromszáz váltóforint volt, melyből amit megtakaríthatott, folyvást anyjának küldötte. Nappalait a tanítás, az ügyvédi cenzúrára készülés és gyakornokoskodás foglalták el, s inkább csak éjjeleit áldozhatta a múzsáknak. Zalán futásá-n dolgozott oly kitartóan, hogy már 1824. márciusában, amint Kazinczynak írta, igen kevés híja volt az egésznek. Közbe-közbe elővette egy még Görbőn kezdett drámáját, Zsigmond király címűt, melyet 1823 telén Pesten be is végzett. E mellett néhány kisebb költeményt is írt, szorgalmasan olvasott, kivált szünnapokon, midőn tanítványával Börzsönybe rándult. 1824. dec. 20-án letette az ügyvédi vizsgálatot, de nem ügyvédkedett, hanem nevelő maradt. Úgy látszik, hogy mikor ügyvéddé lőn, már fölhagyott azzal a szándékkal, hogy valóban ügyvéd legyen. Legföljebb menedéknek tartotta fönn. Hamar megismerkedett az irodalmi körökkel, lassanként a nemzeti törekvésbe olvadt be minden egyéni törekvése, s néhány év múlva egyedüli életcélja lőn a hazafi és író koszorújáért küzdeni. A szerelméről lemondó ifjú keblét csak a hazafiság nagy érzése volt képes betölteni.
    Pest éppen akkor kezdett válni irodalmunk központjává. Már a múlt század végén láttunk egypár férfiút erre törekedni, de siker nélkül. Kármán 1793-ban kimondotta, hogy míg Pest meg nem ragadja a kormányt, addig a tájszólások nem fognak beolvadni egységes irodalmi nyelvbe, addig a vidéki elszórt irányok nem termik meg az országos irodalmat, mely egyedül egyenlítheti ki a nyelv, ízlés és egyének különbségeit. Írói estélyeket indítványozott b. Podmaniczky Anna, gr. Beleznay Miklós tábornok özvegye szalonjában a pesti magyar írók és tudósok központosítása végett, és szintén Beleznayné pártfogásával indította meg Urániá-ját, melyet ugyane célból alapított. Meg is nyílt ez újkori első magyar szalon, de a Martinovics-katasztrófa szétriasztotta, s Kármán halálával megszűnt az Uránia is, mely minden tekintetben annyi szép reményt ígért. Révai terve egy Pesten fölállítandó nyelvmívelő társaság ügyében az országgyűlés részvétlensége miatt nem létesülhetett. Az írók szétszórva laktak az országban. Minden kisváros, hol egypár kitűnő író lakott, vagy valamely nevezetesb irodalmi vállalat indult meg, fensőséget gyakorolt Pest fölött, hol a magyarok is németül beszéltek, német művészet kezdett virágozni, s oly lelkes magyar író is, mint Schedius, német folyóiratot adott ki. Bécset még leginkább lehetett a magyar irodalom központjának nevezni. A múlt század közepén itt szólaltatta meg ismét irodalmunkat a magyar testőrség, itt jelent meg a legolvasottabb hírlap, itt nyomattak a legszebb kiadású magyar könyvek, s évtizedeken át sohasem hiányzott itt egy-egy oly írói kör, mely folyvást levelezésben állott az ország legkitűnőbb íróival.
    Pest fensőségének első lépcsője tulajdonképp Révai volt. Midőn e zseniális férfiú 1802-ben mint a kir. egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára elkezdé hirdetni a magyar nyelvészet reformját, vagy jobban mondva, megalapítását, s összetűzve Verseghyvel, szokatlan mozgalmat idézett elő: a magyar írók nagyobb figyelemmel fordultak Pest felé, mint valaha. Révai nem sokkal azután meghalt, de naponként szaporodó tanítványai lelkesülten hirdették tanait. Köztök leginkább Horvát István tűnt ki, aki már a Verseghy-polémiában is védelmezte mesterét, s kit mintegy fejének ismert az az irodalmi kis kör, melyet Szemere és Vitkovics alkottak, s Kazinczy pesti triászának nevezett el. E kör három eszmének volt képviselője; védte és terjesztette Révai nyelvészeti rendszerét, Kazinczy nyelvújítását és szintén a Kazinczy megindította költői új iskolát. Horvát ehhez még egy nagy érzést csatolt, a nemzeti önérzetet, mely őt történelmünk nemzetiesb fölfogására vezette, lassanként egész a rajongásig.
    E kör volt a pesti s a Pesten átutazó írók központja; leginkább Vitkovics házánál gyűltek össze, kivált 1812 óta, amidőn Vitkovics megénekelt Theodórájához költözött. A szerb eredetű és görög vallású ügyvéd egyszerű háza mintegy temploma lőn a magyar nemzetiség s az új magyar költészet kultuszának. Vitkovics a belvárosi Kereszt utcában lakott, nem messze a szerb templomtól, egy még a hatvanas években is fennállott, francia tetőzetű házban. Az egri jó bor mellett nemegyszer lepte meg a társaságot az éj. A széptani és nyelvészeti vitákat rendesen történelmi és politikai tárgyú beszélgetések váltották fel. Az új magyar könyvek megbíráltattak, s némely polémia és irodalmi vállalat terve itt fogant meg. A komolyságot tréfa, élc és néha dal mérsékelték. Vitkovics igen szépen tudott dalolni, rendesen népdalokat énekelt, és saját dalait, sőt egypárszor a szerb guzlicát is bemutatta vendégeinek. Nemcsak a házigazda, hanem a Virág Benedek és Kazinczy névnapjai is megünnepeltettek. Midőn 1813-ban Berzsenyi, 1815-ben Kazinczy meglátogatták Pestet, még zajosb ünnepet ült e kör. Az agg Virág itt találta magát legjobban, s Theodora mindig a ház küszöbéig kísérte ki, és kézcsókkal vált meg tőle. Itt szavalta el Fáy András némely ifjúkori dévaj költeményeit, s nem bánta, ha azokat barátjai hevenyében leírták is, mert úgysem kiadhatók, s dicsőítette a cenzúrát mint védpajzsát jó hírének. Itt olvasta föl 1810-ben Kölcsey az első magyar románcot, itt 1815-ben a Mondolat ellen Szemerével együtt írt szatíráját; e kör elébe terjesztette Helmeczy a nyelvújítás apológiáját, amelyhez aztán Horvát István, akkor a régi nyelv egyetlen ismerője, örömest szolgáltatott egypár rögtönzött adalékot. Innen merített lelkesülést 1809-ben az Erdélybe utazó Döbrentei s nyert szellemi támogatást ott megindított Erdélyi Muzeum-a. 1818 óta Kisfaludy Károly is vendége volt Vitkovics házának, s a nyelvészeti viták mellett a dramaturgiaiakat is divatba hozta. Midőn Vörösmarty 1823-ban Pestre jött, még nagy hírben állottak Vitkovics estélyei. De e kör még nem tehette Pestet irodalmi központtá. 1811-től majdnem 1822-ig a kis Széphalom uralkodott a magyar irodalmon. Kazinczy ismerte majd minden vidék íróit, s éppen úgy érezte hatását Bécs, mint Pest vagy Kolozsvár. A nyelvújítás mindennél mélyebbre ható eszme volt, s Kazinczynak nemcsak munkái éleszték e mozgalmat, hanem levelei is, melyek majdnem pótolni tudtak egy egész központi folyóiratot.
    A Kazinczy triásza mellett Pesten még egy más írói kör is alakult, melynek Kulcsár István volt a feje, az 1806-ban megindult Hazai és külföldi tudósítások szerkesztője. Kulcsár nem vallott határozott irányt se politikában, se irodalomban. Egyetlen eszméje és elve volt a nemzetiség. Magyar volt testestül-lelkestül, és régi szabású táblabíró. Szerette nemzete történelmét, irodalmát, zenéjét, színészetét, s izgatott mindenik mellett szóval és tettel. Író és szerkesztő volt, az irodalom és művészet mecénása, ügyvéde és napszámosa a körülmények és erszénye szerint. Buzdította a fiatal írókat, dicsőítette az idősbeket, kiadót keresett munkáiknak, s ha más nem találkozott, maga adta ki. Lapja jövedelmét úgy tekintette, mint közpénzt, amelyet közcélra kell fordítani. A nyelvet és irodalmat illető kérdésekre jutalmakat tűzött; az ortológ Beregszászival egy magyar szóképzéstant íratott, Horvát Istvánt ő vette reá, hogy elkészítse őstörténelmi Rajzolatai-t, amelyeket aztán kiadott saját költségén, s olvasóinak ajándékul küldött. Nyílt házat tartott, hova szívesen látott minden magyar írót és művészt; nem tett különbséget a neológ és ortológ között, bár maga az utóbbiakhoz tartozott. A vallás dolgában nem volt éppen ily türelmes. A pártfogása alá vett, vagy éppen nála segédkező protestáns ifjakat örömest áttérítette a katolikus hitre, ha lehetett, mint Ungvárnémeti Tóth Lászlót. Politikai lapszerkesztő létére nemigen beszélt politikáról, hanem annál örömestebb hallgatta, ha vendégei irodalmi dolgokról vitatkoztak, vagy ha Bihari egy szép nótát húzott. Az írók után a színészeket és cigány zenészeket becsülte legtöbbre mint a nemzeti nyelv- és érzésnek erős támaszait. Sokáig buzgólkodott, hogy Pestnek állandó magyar színháza legyen; leginkább az ő fáradozásai következtében vétetett meg e célra a Hatvani utcában saját háza mellett egy üres telek, de az építésre nem gyűlt elég pénz, a telek sokáig pusztán állott, s végre eladatott gróf Czirákynak. Biharinak, a híres cigány zenésznek nagy pártfogója volt; temetésére magával vitte vendégeit, s a sírnál lelkes beszédet tartott. Kazinczy triásza rendes vendége volt nagyobb ebédjeinek, s Horvát István itt is oly nagy szerepet játszott, mint Vitkovics házánál. Mily diadalt ült e két lelkes kör, midőn 1810-ben a Marczibányi-intézet megalapíttatott, mely a Marczibányi István hagyományából évenkint pályadíjat tűzött a nyelvmívelést illető értekezésekre, s a legjobb magyar munkákat megjutalmazta. Az intézet a nádor pártfogása alatt állott, aki igazgatását egy Pest megyei bizottságra ruházta, a Nemzeti Múzeum befolyása mellett. 1817-ben történt az első jutalmazás Pest megye termében, a nádori biztos jelenlétében; Virág és Pethe munkái koszorúztattak meg, s gróf Teleki József pályairatai. 1820-ban maga a nádor osztotta ki a jutalmakat, melyek elsőjét Kisfaludy Sándor Regéi nyerték. A jutalmazott írók, ha Pesten voltak, kardosan, magyar díszruhában jelentek meg, s beszédeket tartottak. Majdnem oly pompával, zajjal ment véghez az ünnepély, mintha főispáni beiktatás lett volna. Valóban, ez ünnepély emelni kezdte az írót Werbőczy népe szeme előtt. Az irodalom mintegy fölvétetett a rendi alkotmány sáncai közé, vagy legalább azok az írók, kik a Marczibányi-jutalmat nyerték. Itt is Horvát játszotta a főszerepet, ő volt a pályakérdések kitűzője, bírálója s kihirdetője a hírlapok útján. Mint az ország historikusa, a nemzeti becsület védője, egész országos tekintélyt vívott ki magának.
    Azonban mindezt csak előzménynek nevezhetni. A Tudományos Gyűjtemény és Auróra megalapításával kezd Pest irodalmunk központjává emelkedni. Amaz 1817-ben indult meg. Fejér György indítványára, Horvát sürgetésére, ez 1822-ben Kisfaludy Károly szerkesztése mellett; mindkettő a Kulcsár és Vitkovics estélyein született és tartatott keresztvíz alá. A Tudományos Gyűjtemény volt irodalmunkban az első nagyobbszerű tudományos vállalat. Az egész ország tudományos ereje összpontosult itt, s a nyelvészeti, történelmi és irodalmi viták állandó tért nyertek. Nem volt pártközlöny, sőt némi határozottabb színezetre sem törekedett. Egyképp írt bele ortológ, neológ, y-os és jottista s a szerkesztő Fejér György mellé adott bizottság csak arra ügyelt, hogy a cikk magában véve érdemes dolgozat legyen, legföljebb javított vagy rontott rajta valamit, a szerző tudta nélkül is, ami ma is szokása szerkesztőinknek. Itt vívta ki Kazinczy nyelvújítási harcát Beregszászival és másokkal, itt jelentek meg Kölcsey első bírálatai, itt folytatta Horvát történeti nyomozásait. Ide küldé mindenki cikkeit, aki valamely tudománnyal foglalkozott, akár mint szaktudós, akár mint műkedvelő. Emellett e folyóiratnak nemcsak az irodalom terén volt központosító ereje, hanem a társas téren is. A Tudományos Gyűjtemény kiadója, Petrózai Trattner János az üzleti érdeken kívül más szempontból is szerette a magyar irodalmat. Reá is ragadt valami író barátjai lelkesüléséből. Örömest látta házánál az írókat, kivált folyóirata dolgozótársait, s a legtöbbször az ő estélyein vitatták meg nemcsak a szerkesztőségi ügyeket, hanem a magyar irodalom és tudomány nevezetesb kérdéseit is. Vitkovics, Kulcsár és Trattner házai voltak először Pesten a magyar irodalom szalonjai. A főuraknak minden egyébre, még a pesti német színházra is több gondjok volt, mint nemzetök irodalmi törekvéseire. Leginkább gróf Teleki László viseltetett érdekkel az irodalom iránt, s olykor meghívta házához a nevezetesb írókat. Maga is író volt, s a Marczibányi-intézet elnöke, fia pedig, József ekkortájt lépett az írói pályára, s Thaisz alatt élénk részt vett a Tudományos Gyűjtemény szerkesztésében is.
    A tudományos irodalom e központosítása hasonlóra ösztönözte a szépirodalmat is. Kisfaludy Károly, aki 1817-ben Pesten telepedett le, már 1819-ben szándékozott megindítani egy zsebkönyvet mint a szépirodalom állandó közlönyét. Azonban se kiadó, se pénz nem volt. Bátyja, Sándor segített rajta, ki 1820-ban megnyervén a Marczibányi-intézet első jutalmát, az egész négyszáz forintot a zsebkönyvkiadására ajánlotta föl. Horvát izgatására még mások is tettek ajánlatokat, s a vállalat egypár évre biztosíttatott. Így indult meg az Auróra 1822-ben Kisfaludy Károlytól szerkesztve ugyan, de a részvényesek kollegiális felügyelete alatt. Ugyanekkor Bécsben is megindult egy hasonló zsebkönyv, Hébe címmel, Igaztól szerkesztve, de a Kisfaludyé csakhamar kivívta fölötte az elsőséget, s rendkívüli befolyást kezdett gyakorolni szépirodalmunkra. Eleinte az Aurórá-nak is oly kevéssé volt határozott színezete, mint a Tudományos Gyűjtemény-nek. Majd minden költői irány képviselője írt belé, sőt még nem költők is, mint Kulcsár, Horvát és gróf Teleki József. Kisfaludy kényelmetlennek érezte a részvényesek felügyeletét, nem akart hódolni széptani nézeteiknek, s csakhamar megvált tőlök. A Hébe Kazinczy befolyása alatt állott, az Aurórá-val Kisfaludy egész önállóan rendelkezett. A két zsebkönyv önkénytelen némi ellenzéke volt egymásnak. Kisfaludy a nyelvújítók pártjához tartozott, Helmeczy avatta be, a párt egyik legtúlzóbb embere, mértékben írta rímes verseit, kiválóan kedvelte a német költészetet, s ennyiben a Kazinczy felekezetéhez tartozott, de költészetének szelleme egypár lényeges pontban különbözött a Kazinczyétól. Kisfaludyt nem lelkesítette sem a valódi görög eszmény, sem az a német–görög, mely a Goethe és Schiller költészetének egyik feltűnő oldala. Kisfaludy inkább a német romantikusok felé hajlott, másfelől élményeinél, míveltségénél, sőt a műfajoknál fogva is, melyeket művelt, szeretett oly tárgyakhoz is nyúlni, melyek meglehetős ellentétben állottak Kazinczy merev idealizmusával. Mindez közelebb vezette Kisfaludyt a nemzeti elemhez, mint bárkit azok közül, kik eddig az új iskolához számították magokat. Kisfaludy nem elvből, sem versenyből foglalta el ez álláspontot, oda ragadta szelleme s még inkább szépirodalmunknak az a fejlődése, melyet éppen Aurórá-ja eszközölt, kivált Vörösmarty feltűntével, kiben e kor írói közt legerőteljesben nyilatkozott a nemzeti szellem. Kazinczy írt az Aurórá-ba, bár nem annyit, mint a Hébé-be, szent körnek nevezte az Auróra-kört, Kisfaludy viszont őt mesterének vallotta, de nem szövődött köztök valami benső viszony, s maga a két zsebkönyv is irányuk egypár lényeges különbségét mutatta. Az Auróra kizáróan csak a hazai történelemből vett rajzokat közlött, a Hébe is közlött ilyesmit, de inkább szerette az eszményies jeleneteket. Az Auróra kizárt minden élő személyhez írt alkalmi költeményt, minőket nemcsak Virág és Berzsenyi szoktak írni, a római klasszikusok példájára, hanem Kazinczy is. Kisfaludy nyíltan megírta minden dolgozótársának, magának Kazinczynak is, hogy a vers ne személyes, hanem köztárgyat foglaljon magában. Az Auróra oly költeményt fogadott szívesebben, mely nem a mitológiából szedte képeit, s előszeretettel fordult az ősi dicsőség felé. A Hébé-ben leginkább a régibb költők írtak. Az Auróra lassanként az ifjú nemzedék közlönyévé vált, mely nemzetibb húrokat kezdett pengetni magánál Kisfaludynál is. Ez ifjú írók mindig kifejezték részint őszinte, részint köteles tiszteletöket Kazinczy iránt, de Kisfaludyt ismerték fejöknek. Kazinczy örvendett, hogy az egész új nemzedék a nyelvújítás zászlójához szegődik, hogy a régi ízlés hívei apadnak, de az új ízlésben valami olyat is látott, ami már nem az övé. Csakhamar nagyon is nemzetinek találta költészetünket, mely tulajdonképp csak kezdett nemzetivé válni. „Nem szeretem azt a nekidühödt nemzetiséget – írja Zádornak 1825 decemberében –, szeretném, ha a rein menschlich is szólana emellett. Addig éneklik az Árpádiászokat, míg végre belecsömörlünk.”
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633646502
Webáruház készítés