Gustave Flaubert: Bovaryné_MOBI

Részlet az eKönyvből:

A gyógyszerész nem akarta lomtárnak mondani, hanem kafarnaumnak nevezte a padlás egyik kamaráját, melyben a hivatásához tartozó különböző árúkat és szerszámokat tartotta. Néha órákat töltött itt egyedül, azzal foglalkozva, hogy a nagyobb edényekből kisebbekbe töltötte a folyadékokat, - kicsomagolta az ujonnan érkezett árút és apró dobozokba rakta, - elrendezgette, ujra összekötözgette a holmiját, - és czédulákat ragasztgatott a skatulyákra meg az üvegekre. Homais ur ezt a helyet nem tekintette a gyógyító szerek egy közönséges tárházának, hanem valóságos szentek-szentjének, a honnan elméje és keze munkájának nyomán pirulák, pasztillák, herbateák, öblögető vizek és orvosságok kerülnek ki, azok a szerek, a melyek az egész környéken híressé teszik a Homais nevet. Senkinek se volt szabad ide betennie a lábát; olyan tiszteletben tartotta ezt a helyet, hogy maga söpörte. Ha a gyógyszertár, a hová mindenki beléphetett, az a hely volt, a hol, kitünő tulajdonságaival elkápráztatván az embereket, a hiúságát elégítette ki: a kafarnaumot afféle menedékhelynek nézte, a hol kénye-kedve szerint, zavartalanul élhet az önzésének s annak az egyetlen foglalkozásnak, melyben örömét lelte. Azért Justin meggondolatlansága valami szörnyü tiszteletlenségnek tűnt fel előtte; következésképpen arcza a ribiszkénél is vörösebb volt a dühtől, és így kiabált:
- Igen, a kafarnaum kulcsát! Azt a kulcsot, mely a savakat, a lúgsókat, a marószereket zárja el! És elhozott onnan egy tartalék-üstöt! egy födeles üstöt! a melyet talán soha se fogok használni! Mintha bizony ezen a kényes pályán, a melyen mindig rettenetesen kell vigyázni, nem volna meg a maga fontossága még azoknak a dolgoknak is, a melyek csekélységeknek látszanak! De hát, mennydörgettét, soha se fogod megtanulni, hogy különbséget kell tenni, és nem szabad, hogy úgy mondjam, házi czélokra használni azt, a mi gyógyszerészi czélokra van szánva!... Hisz ez olyan, mintha valaki bonczoló késsel vágná fel a hízott tyúkpecsenyét, vagy mintha egy tisztviselő...
- De, kérlek, csillapodjál már le! - csitította férjét Homaisné.
Athalie pedig, apjának a kabátját ránczigálva:
- Papa! papa! - nyivákolt.
- Nem, hagyjatok! - folytatta a gyógyszerész. - Hagyjatok! Ezer mennykő! De hisz akkor csukjuk be a gyógyszertárt, és nyissunk fűszeres boltot! Becsületemre, már csak ez következik! Hát csak eredj és ne ügyelj semmire! törj! zúzz! ereszd ki a pióczákat! égesd meg a mellczukrokat! tégy eczetes ugorkát az üveggömbökbe és a palaczkokba! tépd szét a kötőeszközöket!
- Azt hiszem - szólt Emma - hogy önnek valami mondanivalója van...
- Azonnal, kérem!... Tudod-e, hogy micsoda veszedelemnek tetted ki magadat? Nem láttál semmit, a sarokban, balra, a harmadik polczon? Szólj, felelj, nyögj ki valamit!
- Nem... nem tudom - dadogta a fiú.
- Á, te nem tudod! Nos hát én, én tudom! Egy sötétkék üvegből való és sárga pecsétviaszszal lepecsételt palaczkot láttál ott, a melyben valami fehér por van, és a melyet én magam láttam el azzal a felirattal, hogy: Veszedelmes! És tudod-e, hogy mi az a fehér por, tudod-e, hogy mi van benne? Arzenikum! És te hozzányúlsz ehhez! És te elhozod azt az üstöt, a mely éppen mellette van! Az arzenikum mellett!
- Éppen mellette! - kiáltott fel Homaisné, összekulcsolva a két kezét. - Az arzenikum mellett! Megmérgezhettél volna mindnyájunkat!
És a gyerekek úgy kezdtek üvöltözni, mintha máris kegyetlen kínokat éreznének a belse-jökben.
- Vagy megmérgezhettél volna egy beteget! - folytatta a gyógyszerész. - Hát a vádlottak padjára akarsz juttatni, a büntető bíróság elé?! Azt akarod, hogy a vérpadra hurczoljanak?! Nem tudod, hogy én micsoda rendkivüli gondot tanúsítok a kezelésben, hogy soha se tévesztem szem elől a legnagyobb óvatosságot, noha óriási gyakorlatomra támaszkodva, a lázas munkában ezt is megtehetném?! Néha magam is megrémülök, mikor a felelősségemre gondolok! Mert a kormány üldöz bennünket, és a törvényhozás, vagyis inkább az a képviselet, a melyet legutóbb a nyakunkba vettünk, olyan képtelen intézkedéseket tesz, hogy valóságos Damokles-kard függ a fejünk felett!
Emma már letett róla, hogy közbe szóljon és megkérdezze: mit akarnak? A gyógyszerész senkit sem engedett szóhoz, s elfúlva, lihegve folytatta:

eBook a Digi-Book kiadásában