Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gustave Flaubert: Bovaryné_EPUB

Gustave Flaubert: Bovaryné_EPUB
540 Ft540

Ma már nem kell vitatkozni Pinard államügyészszel azon, hogy erkölcsös könyv-e Bovaryné? Csak régente nézhették erkölcstelen könyvnek azt, a mely azt írja le, hogy az alapjában jó és legnemesebb hajlandóságokkal teli embert is mint sodorhatja bele a bűnbe a helyzetével való elégedetlenség, a messzi világokról és a szép holmikról való álmodozás, a fényűzés vágya, - a mely azt mutatja meg, mily végzetes az első ballépés, s mily rettenetesek a bűn következései. Emelkedettebb szellemű morált ma még nem tudunk elképzelni, mint a milyen ezé a könyvé, mely a maga egészében: a kötelesség glorifikálása, és a mely a gyönge, gyámoltalan, ostoba emberben is felmagasztalja a kötelesség-teljesitést, s megállapítja a jó és kötelesség-teljesítő ember szupremacziáját minden másféle emberrel szemben, bármily csillogó tulajdonok ékesítik is ez utóbbiakat. Valaki azt mondhatná, hogy ez a könyv Haladás-ellenes; mert a fejlődés törvénye azt hozza magával, hogy az ember kikivánkozzék szerényebb helyzetéből valami jobb helyzetbe, s Bovaryné, kinek tragikuma: a fényűzés vágya, tulajdonképpen csak áldozat, mert hiszen vágyakozása természetes... De ez a valaki csak Homais ur lehet.
Salammbô, L’Education sentimentale, La Tentation de saint Antoine, Hérodias, Un Coeur simple, Le Candidat, Le Château des coeurs, Flaubert többi művei, nem vetekedhetnek Bovarynéval - ilyen művet a legszerencsésebbek is csak egyet alkothatnak - de Salammbô és az Éducation sentimentale szintén hatalmas alkotások, s a többiek is tele vannak szépséggel. Ferdinand Brunetièret ugyan ez utóbbi művek egyike-másika a Bovaryné Binetjére emlékezteti, a ki folyton, folyton esztergályoz, de Bovaryné előtt még ő, Ferdinand Brunetière is - a ki, a régóta halott és soha se alkalmatlan Bossuet nagyobb dicsőségére, kukaczként rágta végig magát az egész XIX. századbeli franczia irodalmon, hogy táplálékul nagy nyelvhibákat keressen a nagy költőkben - még Ferdinand Brunetière is kénytelen kalapot emelni. Írja Ambrus Zoltán a Bovarynéhoz fűzött bevezetőjében, hiszen Gustave Flaubert művét Ambrus Zoltán műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    És Bovaryné a “dada” szóra, mely házasságtöréseire és szerencsétlenségére emlékeztette, hirtelen félre fordult, mintha egy másik méregtől undorodott volna meg, mely erősebb volt, mint az, a melyiknek az ízét a szájában érezte. Bertát ekközben Félicité az ágyra ültette.
    - Ó, mama, milyen nagy a szemed! Milyen sápadt vagy! Hogy’ izzadsz!...
    Anyja csak nézte.
    - Félek! - szólt a kis lány, és hátra huzódott.
    Emma megfogta a kezecskéjét, hogy megcsókolja; a gyermek védekezett.
    - Elég volt! Vidd ki! - fakadt ki Károly, a ki a hálófülkében állott, és zokogott.
    Aztán mintha egy kis enyhülés állott volna be. A kétségbeejtő tünetek nem jelentkeztek ujra, s Emma valamivel nyugodtabbnak látszott. Néha egy pár szót ejtett ki; olykor, néhány pillanatig, egy kissé könnyebben lélekzett. Károly, a hányszor egy-egy ilyes biztató jelenséget vett észre, ujra meg ujra reménykedni kezdett. Végre, mikor Canivet megérkezett, sírva borúlt a doktor nyakába.
    - Eljött! Az isten áldja meg! Köszönöm! Ön oly jó! Már jobban van! Nézze! Ugy-e, már jobban van?!
    A kolléga ur éppenséggel nem volt ezen a véleményen. És - mint ő maga mondta - nem sokat hímezett-hámozott, hanem hánytatót rendelt, hogy tökéletesen kitisztítsa a gyomrot.
    Beadták a szert, és Emma nemsokára vért hányt. Ajkai erősen összehuzódtak, görcs rángatta a tagjait, testét barna foltok lepték el, és ütőere megfeszült czérnaszálhoz volt hasonló, vagy hárfa húrjához, mely mindjárt elszakad.
    Aztán jajgatni kezdett, borzasztóan. Átkozta a mérget, szidta, hogy mért nem öli meg már, rimánkodott a halálért, és megmerevedett karjával mindent eltolt magától, a mit Károly, a ki maga is haldoklott, meg akart itatni vele. A szegény ember ott állott az ágy mellett, zsebkendőjével eltakarva a száját, hörögve, sírva; és a zokogás úgy fojtogatta, hogy egész testében reszketett. Félicité ide-oda szaladgált a szobában; Homais, mozdulatlanul, nagyokat sóhajtott; és Canivet úr, bár magatartásának biztonságát és rendíthetetlen felsőbbség-érzetét nem veszítette el, kezdett egy kissé megzavarodni.
    - Az ördögbe is!... pedig hát... a gyomor ki van tisztítva, és, mihelyt megszűnik az ok...
    - Meg kell szűnnie az okozatnak is! - szólt Homais. - Ez világos!
    - Mentse meg! Mentse meg! - esdeklett Bovary.
    Azért, nem hallgatva a gyógyszerészre, a ki azt a föltevést koczkáztatta meg, hogy: “Ez a paroxizmus talán olyan válság, melyet nyomon követ a szerencsés fordulat” - Canivet éppen teriákot akart beadni, azt a szert, melyet minden méreg ellen használni szoktak, a mikor egyszerre csak ostorpattogás hallatszott. Az összes ablaktáblák megremegtek, és a vásárcsarnok felől szélsebesen törtetett előre egy négyüléses, zárt posta-hintó, melyet három, fülig sáros ló úgy ragadt magával, a hogy a szügyük csak bírta. Larivière tanár érkezett meg.
    Egy isten megjelenése nem okozhatott volna nagyobb felindulást. Bovary két kezét az ég felé emelgette, Canivet nem folytatta, a mit az előbb mondani akart, és Homais lekapta a házisipkáját, mielőtt a tanár belépett.
    Larivière tanár az orvosi tudománynak még ahhoz a nagy iskolájához tartozott, a melyet Bichat alapított, ahhoz a már kihalt nemzedékhez, melynek jelesei filozófusok és igazi gyógyítók voltak, a kik lángolóan szerették hivatásukat, s a kik e hivatás gyakorlatában épp annyi éleselméjüséget tanusítottak, mint a mennyi rajongást. Minden lélek reszketett a kórházban, mikor Larivière tanár megharagudott, és tanítványai annyira bálványozták, hogy, mikor a maguk szakálára kezdtek dolgozni, a legjelentéktelenebb külsőségeit is utánozták. A Rouenhoz közeleső városokban, s általában az egész környéken, számtalan példányban lehetett viszontlátni, a régi tanítványokon, Larivière tanár merinógyapjuból készült, hosszú, vattázott felöltőjét, és bő frakkját, melynek kigombolt ujj-hajtókája egy kissé elfedte húsos kezét, azt a szép kezet, a melyen soha se volt keztyü, talán azért, hogy mindig készen legyen minél hamarább bele hatolni a nyomoruságba. Érdemjelekre, czimekre, akadémiai tagságokra nem vágyódott, s minden efféle hívságot lenézett; vendéglátó, bőkezü és jószivü volt; a szegényeket nem csupán segítette, hanem a mellett atyai módra bánt velök; és erényes életet élt, bár nem hitt az erényben. Szentnek tartották volna, ha nem oly nagyeszű; de minthogy elméjének élességével számolni kellett, féltek tőle, mint egy démontól. Tekintete épp olyan metsző volt, mint bonczoló kése; lehatolt a lélek mélyére, és ízekre szedett minden hazugságot, akármivel takargatta is ezt az álszemérem és a szinlelés. Így haladt végig az életen, jólelküen, türelmesen, és azzal a kicsinyelhetetlen méltósággal, melyet csak a nagy tehetség, a függetlenséget biztosító vagyon, a negyvenéves munkásság és a kifogástalan élet ritka öntudata adhat meg.
    Mikor, a küszöbre érve, megpillantotta Emmát, a kinek az arcza már olyan volt, mint a halottaké, s a ki mozdulatlanul feküdt a hátán, a száját nyitva tartva: Larivière önkéntelenül összeránczolta a szemöldökét. Aztán, mialatt úgy tett, mint ha Canivet jelentését hallgatná, mutatóujját Emma orra alá tartotta, és csak azt mondta:
    - Jól van, jól van.
    De, abban a hitben, hogy csak Canivet látja, lassan vállat vont. Bovary észrevette ezt az alig észrevehető mozdulatot: egymásra néztek. És ez az ember, a ki már annyi fájdalmat látott, s ugyancsak hozzá szokott a mindenféle fajta nyomorúság látásához, nem tudta visszatartani a meghatottság egy könnyét, mely egyszerre csak oda hullott csipkés ingfodrára.
    Kihívta Canivet-t a másik szobába. Károly utána ment.
    - Nagyon rosszúl van, ugy-e? Hátha mustártapaszszal tennénk kisérletet? Vagy mit tudom én mivel! Találjon ki valamit, hisz ön már annyi embert mentett meg!
    Károly körülkarolta mesterét mind a két karjával, és olyan rémülten, olyan könyörgéssel teli tekintettel nézett rá!... aztán, félig ájultan, ráborult a vállára.
    - Szegény fiam, szedd össze a bátorságodat! Itt már nincs mit csinálnunk!
    És Larivière elfordult.
    - Elmegy?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633642238
Webáruház készítés