Gárdonyi Géza: Két katica-bogár_MOBI

Részlet a könyvből:

S hogy ezen az éjszakán sem aludt eleget, elbóbiskolt. Először csak a fejét emelgette, aztán végigdőlt a gyepen, s horkolt, mint a medve. No el is aludott szépecskén. Mikorra megnyitotta a szemét, a nap már a hegyek fölé ereszkedett. A szántók hazafelé jártak.
- Tyhü veszett teremtette! - mondotta Ábris a kalapját felkapva.
És megindult sietve be a falunak.
Mert így estefelé sok a gazda dolga, ha nincs is egyebe, csak egy tehénkéje, meg egy üszőkéje.
A gyerekek nem futottak eléje. Lenn játszottak a kertben, ahol az asszony még ásott.
Ábris a szögre vetette a tarisznyáját, s kiballagott az istálóba, a marhájához.
A szégyen aztán rövidebben elintéződött, mint ahogy várta. Az asszony úgyse reménykedett. A gyerekek is tudták, hogy az apjok nem vásárra volt oda.
Ábris kedvetlen-röviden elmondta a konyhában, hogy mindössze egy rossz szalmazsák meg egy tarisznya volt az öreg vagyona, s hogy egész télen által betegeskedett.
Az asszony még sajnálkozott is az öregen.
Aztán az ember pipára gyújtott, és folyton a pipára pislogva kérdezte, hogy történt-e valami a faluban?
- Sok minden történt! - felelte élénken az asszony. - Amíg kend odajárt, megásták a zsidó pincéjét.
- Meg-e? - kérdezte Ábris, bámulást színlelve. - Ki lehet az...
- Nem lehet tudni. Másnap a falut apróra átkutatták. Még jó, hogy kend éppen előtte való nap ment el...
- Csak nem gyanakodtak tán énreám? - hörkent fel sértődötten Ábris.
- Bizony megkutatták a mi házunkat is.
- Ajnye a Zakariássát!
- Minden háznál voltak, - folytatta csillapítóan az asszony, - csak éppen az urak házánál nem. Aztán lássa kend, napestig vigyáztatta a zsidó, hogy van-e részeg a faluban?
Ábris megkönnyebbült. Tehát nem tudnak semmit.
- Lőrinc jobban van-e? - kérdezte félvállról.
- Nem tudom, - felelte az asszony. - Bizonyosan fekszik, különben elnézett volna hozzánk.
Ábris arra gondolt, hogy meglátogatja, de aztán mégis letett róla. Nem szokott hozzájárni: gyanút keltene.
Aztán lefeküdtek, de persze Ábris nem alhatott. Fordult jobbra, fordult balra: hasztalan. Mindegyre arra gondolt, hogy mi lesz, hogy lesz, ha kitudódik a lopás? De nem tudódik az ki! Lőrinc, hiába, okos ember: sohse hibázza el az ugrást.
Aztán arra gondolt, hogyha mégis társul, hová rejti a pénzt? A diófa alá? Az ostobaság lenne. A küszöb alá? Lehetetlen: a család szemét nem kerülné el. Már pedig abban Lőrinc eléggé megokosította, hogy az asszonynak se szabad tudnia a pénzről.
A kútra is gondolt, hogy abba ereszti zacskóban. Arra is gondolt, hogy kutyát üt agyon és abba rejti. A temetőre is gondolt, hogy ott ássa el.
A temetőről aztán az apja jutott az eszébe s az apjáról a könyv.
- A Zakariássát, - mormogta, - most is ott van a tarisznyámban. Most már mindegy: odaadom holnap a lányomnak, hadd játsszon vele.
A holdvilág besütött az ablakon. A szoba megvilágosodott. Ábris az asztalon megpillantotta a pipáját meg a zacskóját. Érte nyúlt és rágyújtott.
- Mégis különös, - gondolta, - hogy ez a könyv idáig eljött velem. Vízbe dobtam: nem merült el. Tűzbe dobtam: nem égett el.
S olyanféle borzongás viszolgott át a hátán, mint mikor este boszorkányról beszélnek, s valaki bizonyítja, hogy ez meg az történt vele.
Az írás is eszébe jutott. Eddig csak üres szalmának tartotta. Most eszébe jutott, hogy mit mondott az asszony, akinél az apja volt.
- Hátha van abban a könyvben más írás is? Háromszor eldobtam, háromszor visszatért, mintha csak az apám lelke hordta volna utánam.
És ismét végigviszolgott a hátán a rémledezés.
A holdvilág annyira besütött a szobába, hogy világosság volt bent, mint essős időben nappal. Ábris fölkelt s odament a tarisznyához. A tarisznya szögletes kidudorodásán lehetett látni a könyv alakját. Ábris belenyúlt, de ahogy az ujja beleért a tarisznyába, bámulva meresztette el a szemét.
A könyv helyett egy tégladarabot talált a tarisznyában.
- Csudatévő Isten! - hebegte hideglelős borzongással.
S a foga vacogott, mikor visszabújt az ágyába.