Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gárdonyi Géza: Ida regénye_EPUB

Gárdonyi Géza: Ida regénye_EPUB
540 Ft540

Gárdonyi Géza szerelem-felfogását kívánja bemutatni a kötet. Tudtuk, hogy a fiatal, a pozitivizmushoz, a naturalizmushoz is vonzódó Gárdonyi valamiféle biológiai végzetnek tekintette a szerelmet, irracionális, megmagyarázhatatlan vágyódásnak, amelyet éppen ezen természete miatt nem lehet véteknek föltüntetni, a bűntudat forrásának és okozójának szuggerálni. Az Ida regénye bevezetése elég egyértelműen eligazít ebben a kérdésben. "Sötétben állunk néha", "Csak tapogatózunk", vakságról és dermedtségről esik szó, szakadékról, kígyóról. "Szívünk remeg, mint a nyárfalevél".
A regény a zárdában nevelkedő Ida és a művészetéért, szeretett húgáért érdekházasságra is képes Balogh Csaba összetalálkozását, szerelmük kibontakozását meséli el. E szerelem ábrázolását nem érezzük már igazán időszerűnek, maga Gárdonyi vagy szereplői, hősei is emlegetik a "devalválódás" kifejezést. Rövidmondatos leírásokból, kevés szavú párbeszédekből áll a szöveg. A regény egyik legpontosabban megfogalmazott helyén Ida szavaival Gárdonyi így jellemzi az ambivalenciát, a többértelmű lelki viszonyt (ezúttal Csabáét és Idáét): "Ha nem a férje volna az a Csaba..., senki máshoz nem menne feleségül." Később azt az árulkodó mondatot súgja egy szállodai szobában a már halott édesanyjának: "miért is nem vagyok melletted odalent, az egyetlen szív mellett, amely engem szeretett." Ez a vallomás a regény és koncepciója mély líraiságáról tanúskodik, de a modern kor szkeptikus embereként Gárdonyi hangot vált, elszakadóban lévő hősei újra gyűrűt váltanak, a romantikát ironikus fintor és távolságtartás váltja fel. (Legeza Ilona)
e-Könyv a Digi-Book Kiadótól

  • Részlet az e-Könyvből:

    Ebből persze mindjárt beszélgetés indult, ahogy két asszony szokott. Az egyik, akinek a szíve a gyermek, a másik, aki szívéhez engedi a gyermeket. A kívül járó kis bársonyruhás szív, persze, csak addig érdeklődik a könyv iránt, amíg teljes bizonyossággal meg nem tapasztalja, hogy képek nincsenek benne. Azután már csakhamar lába kel az ülésen, és mászkál föl és oldalt, s ami szénpiszok csak lerakódik az ablak szélére, gombokra, ablakvonó szíjra, az mind a két tenyerére, az ujjacskáira gyülemlik. Az anya vissza-visszaigazítja az ülésre.
    - Janika, nézz ki az ablakon.
    Janika néz is egy-két percre engedelmesen. De aztán arra gondol, hogy az idegen néninek is megmutatja: mit tud. Bukfencet próbál az ülőpárnán, s persze ugyancsak közel kalimpál a lába Ida orrához.
    - Ugyan, üss már a fenekire! - mordul meg a Herkules. Csaba odaszól Idának:
    - Üljön talán ide közepére.
    Ida engedelmeskedik. S akkor a két asszony beszélgetése arra fordul, hogy talán bizony házastársak?
    Ida igenel. A birtokos asszony elédesülő szemmel vizsgálja őket.
    - Mindjárt gondolhattam volna: oly igen összeillők. Mióta?
    - Csak tegnap óta - feleli Ida szemérmes-komolyan.
    - Csak tegnap óta? - hőköl meg a birtokosné - hiszen akkor most nászúton vannak!
    Ida megint igenel.
    - A férjem - folytatja mentegetődzőn - csak addig ült az ajtó mellé, míg a szivarját el nem szívja. Még nem kopott el a vőlegénykori udvariassága.
    A birtokosné nevető szemmel fordult az urának:
    - Ugye, te is milyen udvarias voltál még a harmadnap is. Most már persze: Pipával alszom, pipával ébredek.
    A Herkules elmosolyodva vont vállat.
    - Uramöcsém nem pipás?
    - Nemigen. Néha ritkán, ha egy kis matrózpipára rágyújtok.
    - Akkor lehet udvarias még az ötödik napon is. Derültek. Mosolyogtak. Bemutatkoztak. Beszélgettek időjárásról, gazdálkodásról, konyháról, cselédről, drágaságról, Janika okosságáról, petróleum- és spirituszlámpás között való különbségről, s hogy a tepertős pogácsába kell-e rum vagy nem kell.
    Aztán a vonat megint lassúdott, és fütyölt. A házaspár fölkelt, és sajnálkozott, hogy már itt a kiszálló állomásuk.
    - Istenem - búcsúzott félrehajlított nyakkal a birtokosné -, milyen boldogok lehetnek maguk.
    A vonat aztán továbbindult.
    Ida visszaült megint az ablakhoz, és olvasott megint, ahol abbahagyta. Csaba maradt az ajtónál, és szivarozott tovább.
    Csak déltájban szólalt meg:
    - Ma kissé későn ebédelünk, és nem is tudom, hol és hogyan. A vonat csak 1.46-kor érkezik oda. Én dohányos ember vagyok: bírom.
    Ida a szemét a könyvön hagyva felelt:
    - Én meg nem vagyok dohányos: még jobban bírom.
    - Lehet, hogy meg kell elégednie néhány főtt tojással vagy rántottával.
    - Megelégszem.
    Kevéssel kettő előtt Csaba leemelte a két koffert.
    - Kiszállunk - mondta Idának.
    A vonat fütyölt, és enyhébben lettyegett. Csaba kinézett a folyosóablakon.
    Az állomás előtt egy bricska sárgállt. Mindjárt tudta, hogy a hintó a sógorral van oda. Otthon aztán majd Jolán mentegeti az urát, hogy még tegnap bement a városba.
    Aztán megint kinézett a folyosó ablakán, s arca színe elhagyta.
    - Hm.
    A vonat még meg sem állt. Csaba intett egy fekete strucctollas kocsisnak. A két koffer oda volt készítve már előre az ajtóhoz.
    - Isten hozta, tekintetes uram.
    - No, csak le a két koffert, mert a vonat csak egy percet áll.
    És sietve nyújtotta a kezét Idának is, hogy lesegítse, Ida azonban nem fogadta el: könnyedén leszökkent.
    Az állomás tornáca előtt ott állt Jolán is. Sötétkék bő kabát volt rajta, s a fején szimpla fekete posztókalap, csupán a feltolt fátyollal díszítve. Az arca betegesen aggodalmas, a szeme csupa kérdőjel.
    Csabához sietett.
    - A pénz? - lihegte már hét méternyiről - a pénz? Semmit nem írtál!
    Csak Csabának a megnyugtató fejmozdulatára tárta szét a két karját, és csókolta meg Csabát könnyes szemmel, majd sírva omlott Csabának a mellére.
    - Ó, Istenem - zokogta -, hála a jó Istennek!...
    Ida csak állt mögöttük hideg-egykedvűen. A könyv még a kezében. Az első percben és a pénz kiáltásra elnyílt a szeme, és Jolánra fagyott. Aztán kinyitotta a könyvet, és ott a közelükben állva olvasott tovább.
    Csaba kibontakozott a húga karjaiból.
    - Jolán - mondta, s a hangja remegett -, kis ideig itt kell még várnod az állomáson. Ezt a hölgyet kell bevinnem a faluba. Menj be addig a főnökékhez, vagy sétálj itt a peronon.
    És választ nem is várva, Idához fordult:
    - Tessék.
    A kocsijukra ültette Idát, afféle szénaszagú falusi bricskára, amelynek csak a bőrből való ülése ringatózik a rugókon.
    - Ne soká várass, jó Csabám - szólt utána a húga.
    Csaba fölsegítette Idát, és fogta a fekete tehénszőr-lábtakarót, magukra terítette. Eligazította gépies mozdulattal Ida combja alá is, maga se gondolva rá, hogy a cselekedete bizalmasabb a viszonyuknál.
    - Mehetünk.
    A falu bírájánál találtak helyet a tornyoságyú első szobában. Az asztal ügyében is hamar megegyeztek bíróné asszonyommal. És Ida nem mondta Csabának, hogy ne sokáig várakoztassa. Érdeklődés nélkül hallgatta az egyezkedést: úgy olvasta a könyvet tovább, még ott mellettük álltában, mintha az ügy nem tartozna reá.
    Másnap este már sötét kilenckor odahajtatott Csaba. A kapu zárva volt. A kutya dühödten ugatott.
    Az utcai ablakot zörgette meg.
    - Én vagyok, kisasszony.
    A kárpiton át látszott, hogy világosság lobban s közeledik. Aztán nyílik a belső ablak. Ida a felsőkabátjában, lebontott hajjal megjelenik az ablakban. Nyitja a külső ablakot is. A kabát felhajtott gallérját bal kézzel összefogja a nyakán.
    - Szent Isten, be megijesztett.
    - Bocsánat, nem gondoltam, hogy ilyen korán lefekszik.
    - Nincs öt perce.
    - Csak azért jöttem, hogy megtudjam: nincs-e valami baja?
    - Köszönöm: nincsen.
    - Szállása, élelme tűrhető?
    - Köszönöm: tűrhető.
    - Hát nincs semmi mondanivalója?
    - Nincs.
    Csaba a hóna alól valami összekötött, fehéres csomólékot emelt föl.
    - Igen sajnálom, hogy miattam...
    - De kérem: megmondta előre. És én szívesebben vagyok itt, mint volnék a hotelban.
    - Egy csomó “Tolnai” képes újságot hoztam, ha nem lenne elég az olvasnivalója.
    - Köszönöm.
    S Ida bevette az ablakon a két kilónyi folyóiratot.
    Ahogy a gyertya világa akkor Ida háta mögül odaereszkedett Csaba arcára, Ida szinte megdöbbent: olyan volt az az arc, amilyen csak kórházi betegé lehet - aki valami kínos operáción jutott át aznap.
    - Tehát semmi óhajtása? - ismételte Csaba a kérdést, s a kalapját elköszönésre emelte.
    - Köszönöm: semmi. Legfeljebb... kérdezném, hogy mikorra várjam?... Mert holnapra vagy holnaputánra mondta, hogy...
    - Hát holnapra már nem. Holnapután. Remélem: nem hosszabbodik még a terminus. Ámbár előre semmit se tudhatok. Csak mondom: remélem.
    - Jó. És kérem: ne nyugtalankodjék miattam. Nehogy holnap megint ide fáradjon a negyedik faluból. És különösen a mostani elfoglaltságában.
    - Köszönöm, kisasszony. Jó éjszakát.
    - Jó éjszakát.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadótól

  • Cikkszám
    9789633641620
Webáruház készítés