Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gárdonyi Géza: Hallatlan kiváncsiság_EPUB

Gárdonyi Géza: Hallatlan kiváncsiság_EPUB
  • Részlet az eKönyvből:

    Csak a kis Csaba játszott vidáman az ablak alatt a mályvaszín vastag kamuka szőnyegen. Négy éves volt akkor. A haja szőkés, mint az anyjáé. A szeme apró és fekete, mint az apjáé. Az arca fehér rózsa, mint az angyaloké. Térdig-érő piros szoknyácska volt rajta. A lábán sárga saruka. Oldalán fakard és csontkürtöcske. Kezében íjjacska és a hátán puzdra.
    Egy csomó apró favitéz hevert előtte: gyermekarasznyi katonák, hún és római vegyesen. A hún vitézeken bőrsüveg. A rómaiakon aranyozott sisak. Szablyája, lándzsája mind a két seregnek ezüst. És a hún mind lovas, a római mind gyalogos. Valami rabszolga faragta őket hársból.
    Csaba a római vitézeket állította karajos csatarendbe. A dajkája segített neki az állogatásban.
    Aztán a terem másik sarkába futott. Rávetette magát a medvebőrre s annak a feje mellől nyilazott a játékhadra.
    Az ajtó kárpítja között egy barna vén orr és szürke bajusz jelent meg:
    - A király, - sugta be, - halálra itélte őket!...
    A hölgyek megrezzentek. A királyné is elkomolyodott. A dajka fölkelt és kinézett a tárt szárnyú ablakon.
    - Erre hozzák őket, - mondta halk szóval.
    - Csukd be az ablakot, - szólt rá a királyné.
    Az ablak bezárult. Lantornás ablak volt: a napfény bágyadtan szüremkedett át rajta.
    S mintha mindenki kővé vált volna a teremben. A hölgyek kifelé figyeltek: a halál halad el az ablak alatt.
    Csak tompa lódobogás hallatszik, sok lónak a dobogása. Aztán künn el is csendesül minden, mintha a föld röge is arra fülelne:
    Mi történik, ha Atilla haragos?
    Csak a kis Csaba eleven. A nyila koppan: a katonákból öt is kiesett a sorból.
    - Találtam!
    A dajka lehajol, hogy visszaállítsa az elesetteket.
    - Öt.
    Csaba kiált:
    - Öt. Hagyd! Öt!
    Vastag kürtszó büffen lenn hármat. A hölgyek megrándulnak.
    - A király jön...
    Az ajtókárpíton ismét behajlik a barna orru és szürke bajuszos ajtónállónak a feje:
    - A király...
    Mint mikor galambok közé követ dobnak, úgy röppen szét a hölgytársaság. Be a baloldali ajtón. Himzések, varrások, párnák, tarka rendetlenségben. Rózsa-illat kavarodik fel. Az egyik hölgy után hosszan szalad egy fehér selyemzsinór s a terem közepén marad el tőle.
    Maga a királyné is fölkel és elhalványult arccal lépked be a jobboldali ajtón.
    A dajka kapja félre előtte a kárpítot s kapkodja fel a királyné kendőit és ékszeres ládikáját, - viszi be utána.
    A kis Csaba megpillantja zsinórt. Felkapja és a medvéhez fut vele. Kantárul veti a medvefejre.
    - Gyi!
    A másik teremből, ahonnan a barnaorru őr szokott besuttogni, dörgő mély hangon beszél valaki valakivel:
    - Csuszómászó hitvány kigyófajzat! Ki vagyok én, hogy így beszélnek rólam? (Négy-öt dobbanó lépés.) Az én nevem vihar! És az én lábam földrengés. (Két dobbanó lépés, kardcsörrenés.) Csak egyet fujok s lefujom őket a trónról. Csak egyet toppantok s összeomlik mind a két császárság! (Szőnyegen halkuló lépések.)
    - Atilla nem térdelt még, - mondja ráhagyón egy halkabb férfihang.
    - Még csak nem is hajolt. Isten veled.
    Búcsuzó szavak hallatszottak, aztán a kárpít széles nyilásra rándult: Atilla belépett. Az arca fakó volt. A szemében szinte lobogott a harag komor tüze. Szürke süvegén is a sastoll, mintha homlokából előnövő kard volna.
    A kis Csaba unottan ült már akkor a medvebőrön. Vidáman tekintett az apjára.
    Atilla megállt, szétpillantott.
    - Hát csak magad? Hol a dajkád?
    Csaba felszökött és az apjához futott:
    - Ötöt egy lövésre az előbb! Ötöt!
    S a heverő bábokra mutatott!
    - Öt esett egy nyil-lövetre. Öt római! Az az öt ott.
    - Derék.
    - Lőjjek még?
    - Lőjj. Mindig lőjj a rómaira, mindig!
    Csaba felkapta az ijjacskát. Ugrott. Aztán az apjára tekintett, nevetett. Az apjához lódult. Megragadta a kezét:
    - Játssz velem!
    - Ma nem.
    - Játssz! No Térdre!
    - Ma nem.
    Csaba fölkapta a fehér selyemzsinórt. Ugrott, nyerített, mint a kiscsikó. Nevetett.
    - Nézd milyen kantár! Enyém, igaz-e? Térdre! No!
    Atilla lenyult a gyermekért s fölemelte félkézzel, mint valami pelyhet. A mellére karolta, megcsókolta.
    - Én vagyok a Jelen, te vagy a Jövő. Az én nevem vihar. A te neved Napfény.
    A gyerek kacagva tekergett félre:
    - Játssz velem!
    - Ma nem!
    - De én akarom! Gyere no, gyere! Térdre!
    S átkulcsolta az apja nyakát, húzta lefelé. Rugdalódzott.
    - Gyere, no gyere... Vedd no a szádba!
    Atilla morgott, a fejét rázta:
    - Ma nem, no.
    S le akarta bocsátani a kicsit a szőnyegre.
    A kicsi azonban félkarral a nyakán maradt. Csimbeszkedett, rugdalódzott.
    - De! Én akarom!
    S belevetette az apja nyakába a fehér zsinórt, beleigazította a szájába.
    - Gyi! Gyi!
    Atilla elmosolyodott. A fejét rázta. A hátára vetette a gyereket.
    - A teremtésit az apádnak...
    S leereszkedett térdre.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640210
Webáruház készítés