Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadik_EPUB

Gárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadik_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    De ne beszéljünk állatokról; csak az embereket nézd meg: hogyan megcsúfolja olykor az a Hatalmas Harmadik egy hígeszű leányka bájaival a legnagyobb politikusokat! hogyan öltözteti szoknyába Herkulest! és hogyan vetkezteti ki a szoknyából a szerzetest! Hogyan lesz a fösvényből tékozló! A tékozlóból fösvény! A parádés kocsisból uraság! Az uraságból parádés kocsis! Gondolj a koronás családokra, amelyek legféltékenyebben őrzik a vérkeveredés receptjét: az a Hatalmas Harmadik, hol egy szinész-nőt, hol egy póstásleányt, hol egy komornát vet közéjök. Vagy pedig onnan mozdit ki leányt, özvegyet, s belehajtja egy hadnagy, egy mossziő nyelvtanító karjába. S gondolj a börtönökre: hányan ülnek ott, akiket az a Hatalmas Harmadik ragadott a bűnbe. Mert ő csak kacag minden renden, rangon és morálon: ha egyszer lenni akar, lesz!
    Mikor én azt az erőt megismertem, elbámultam rajta. Én elvégre a gyermekeimet szeretem, szeretem apai meleg szeretettel, de mikor még nincsenek, nem szerethetem őket. Nem érdekelnek. Nem vagyok király.
    Megértettem immár az első házasságomat is: mért volt szerencsétlen? A tündérüveg leesett a szememről, s nekem látnom kellett, hogy egy olyan nőhöz kötöttem az életemet, akinek a lelke nem az én lelkem tartományából való: hozzám képest csak Plátónak a kétlábu tollatlana.
    Megalázottnak éreztem magamat. Azt kérdeztem: hát hol az én szabadakaratom, ha medveként az orromnál fogva vezethet egy ismeretlen erő? Hol az én szabadakaratom, ha addig, míg az ismeretlen Harmadik fogva tart és vezet, meg vagyok zavarodva az elmémben is? Hiszen ez lipótmezei állapot, barátom!
    Mármost megértheted azt is, hogy amikor ujra találtam egy leányt, akihez rajban repültek a gondolataim, megdöbbentem. Zavarodottan dörzsöltem a szememet, hogy nincs-e rajtam a tündérüveg?
    Mert hogy én ujra béka legyek a Hatalmas Harmadik réznyelü kése alatt, ez ellen föllázadt minden gondolatom.
    Mondom, hogy mély szeretettel szeretem a gyermekeimet, s legyen akár száz, ha én akarom. De ne legyen a megbolonditásom útján! Emberi méltóságommal, enérzetemmel ellenkezik ez! Ha szeretni akarok, szeressek szivemmel, lelkemmel, a magam értelmével, elhatározásával, de ne legyek kerge-birkája annak a titkos Harmadiknak!
    Mikor visszafelé utaztam Budapestről, ismét nagy lelki-tusakodás szállott meg.
    Mintha a fülembe súgott volna valaki:
    - Vigyázz! Azon az úton vagy, amelyiken már egyszer kibicsaklott az eszed! Nincs olyan nő a világon, akinél többet ne érne a szabadságod és a nyugalmad!
    És súgott rá egy másik hang:
    - Árthat-e a jóság? Lehet-e kellemetlen valaha az olyan tiszta értelem, mint az övé? A szép virágok között halálméreg a digitálisz, dehát miatta meggyűlöljünk-e minden virágot?
    Van valami abban a török hitben, hogy két angyal jár mellettünk: egy jó, meg egy gonosz, és az a két angyal súgja meg, mikor tétovázunk, hogy mit cselekedjünk?
    Tapasztalhattad, valahányszor határozáson tünődtél, mindig élénk párbeszéd folyt benned.
    - Kedves ő! Szép! Egyetlen! - mondta az egyik hang.
    - Ismered? - kérdezte gúnyosan a másik.
    És folyt tovább a beszéd:
    - Minden embernek van párja, s a szerencsétlen házasság nem egyéb, csak az, hogy nem a maga párját vette el a házasodó. Ez a te párod!
    - Az erős lélek nem olvad és nem forrasztható. A gondolkodó embernek nem lehet párja, mert két fejnek a gondolkodása kétféle gondolkodás. A nagy gondolkodók magukban éltek mindhalálukig.
    - De a magányos élet bús. A nőtlen ember háza üres kalitka. A hideg ágynál csak a hideg sir ridegebb.
    Igy beszél a két angyal. Csak az a baj, hogy nem mindig tudjuk, melyik fülünknél áll az igaz angyal?
    Mikor aztán az a kérdés is megfordult bennem, hogy a tulságos óvatosságnak nem gyávaság-e a neve? - határoztam.
    Délután két órakor kiszálltam Gödöllőn.
    Virág-lankasztó, forró, juniusvégi nap. Szinte lelkileg is megfrissitett az árnyékos fasor hűvöse az Erzsébet királyné utján. Sétálva haladtam befelé. Azon gondolkodtam, hogy mégis csak jobb, ha ez lesz az utolsó látogatásom. Idős is vagyok már, a gyermekeim is négy öt év és felbajuszosodnak; az ifjuságom elbitangolódott, mint az a virágoskert, amelyet összetipor és lelegel a beletévedt tehén. Mégegyszer megszoritom annak a leánynak a kezét, s az a kézszoritás lesz a búcsuzásom a saját szivemtől is.
    Odaérkeztem a házhoz.
    A rácson és jázminbokrokon át egy női ruha fehérlett felém. Állt mozdulatlanul a kanna-virágok ágyánál. Mariska volt.
    A gyepen nem hallatszott a lépésem. Megálltam a rácsnál és néztem őt. Néztem, mint a búcsúzó nap, amely a hegyekről mégegyszer ránéz a világra. De a búcsúzó nap visszatér másnap, - és soha többé.
    Alig öt lépésnyire állt tőlem, csaknem háttal felém, sarkig fehérbe öltözötten. Állt a kannák előtt, egy filadelfusz-bokor mellett. A két keze hátul egy könyvbe volt belekapcsolódva. A tekintete mély elmerüléssel a bimbódzó virágokon.
    Figyelemmel szemléltem azt a finom halovány arcot. A lélek virága-e az arc? vagy a testé? A lélek fehérsége halványkodik-e az arcon? vagy a testé?
    És oly bús volt a leány! A lelke volt-e bús? Vagy a test bús a huszonnégy éves leányoknál, mint a megérett növény teste, mikor a napfény vagy esső hiányában lelankasztja a fejét?
    Halk és bizalmas hangon köszöntem be:
    - Jónapot Mariska!
    Megrezzenve fordult meg. Elmosolyodott. Halvány pirosság futott át az arcán:
    - Ah, ön az!
    Az ajtóhoz sietett, de nem léptem be:
    - Még nem voltam képviselőéknél, - mondottam. - Egyenesen a vasutról jövök. Most be kell hozzájuk fordulnom, aztán... tudja mit igért.
    - Mit?
    - Hogy kisétálunk az erdőbe, és beszélgetünk.
    - Dehát ne siessen. Képviselőék bizonyosan alusznak. Néni is alszik. Még a kutyánk is alszik. Ilyen meleg nyári napon mindenki alszik ebéd után.
    - Csak maga nem.
    - Én nem szoktam. Nem tudnék éjjel aludni.
    - És ez oly aggasztó baj?
    - Betegitő. Az éjjeli órákban érzékenyebb vagyok. Az életem minden komoly ügye óriás súlyokkal nehezedik a mellemre. Nem hiszem, hogy volna valaki, akinek az arca éjjel is olyan mosolygó, mint nappal.
    - Maga nappal is bús?
    - Nem, csak komoly vagyok.
    - Mit nézett olyan elgondolkodva azokon a virágokon?
    - Azon tünődtem, hogy micsoda titok az élete a virágnak? Miért van? Kiért van? Van-e benne valami abból az égi rejtelemből, amelynek a neve: lélek?
    - És mit gondol?
    - Azt, hogy lélek van benne. Ön nem hiszi?
    - De éppen én is azt hiszem.
    - Oh beh örülök. A virág is lélek, mint az ember, csakhogy nem tud magáról semmit. Mink is voltunk valaha ilyen virágok.
    - Csak nem gondolja tán komolyan?
    - Komolyam gondolom. Nem látja a teremtésben a folytonos átváltozást? Már az antik írók is beszélnek róla. Ovidiusnak a meséi ezen forognak. Csak azt nem látták a régiek, hogy az átváltozással mindig tökéletesedés jár.
    Ez szép volt. Szinte bámultam. De aztán mingyárt arra gondoltam, hogy a leány olvasta valahol, amiket mond.
    - Micsoda könyv az, Mariska, ha szabad kiváncsinak lennem?
    - Remekíró.
    - Képes vagy képtelen?
    - Képtelen és... nem merem kimondani...
    - Unalmas?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312694
Webáruház készítés