Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gaál Mózes: Münchhausen az igazmondó német báró csodálatos kalandjai_EPUB

Gaál Mózes: Münchhausen az igazmondó német báró csodálatos kalandjai_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Tengeri utam befejeződött egyelőre. Az osztrák császár, a ki nekem régi, jó barátom volt, egy napon igy szólott hozzám Bécsben, a mint a Práterben sétálgattunk:
    - Kedves báróm, nem volna kedved, hogy török nagykövetté légy?
    - Édesem - felelém én - nem vágyom tisztségekre, de ha neked és birodalmadnak szolgálatot tehetek, rendelkezz velem.
    Igy kerültem a török fővárosba. Rendkivül fényes fogadtatásban részesültem. A tüzoltóbanda a Rákóczit fujta, a konstantinápolyi utcákat fehérruhás leányok szegélyezték, akik hollandi tulipánokat szórtak az utamra. A szultán természetesen rögtön rám ismert s igy kiáltott fel:
    - Allah hozott, édes báróm!... Csak semmi ceremónia. Keblemen a helyed.
    És tényleg megölelt, de a keblére nem borulhattam, minthogy egy szultánnak már csak hivatalból is nagy hasának kell lennie.
    E fogadtatás után elképzelhetitek, édeseim, hogy minő nagy tiszteletnek kellett a török fővárosban örvendenem. A szultán annyira kitüntetett, hogy folyton velem akart lenni. Együtt uzsonnáltunk: jó paprikás szalonnát és tokaji bort. Nem győzött kérni, hogy meséljek neki egyet-mást az életemből. Főleg haditetteimre volt kiváncsi.
    - Édes öregem, - mondám neki egy alkalommal - tudod-e, hogy az ágyugolyó mirevaló?
    - Hogy várfalakat döntsenek halomra! - válaszolá ő.
    - Szó sincs róla - viszonzám én s elmondottam életemből a következő való eseményt.
    - Egyszer egy várat ostromoltunk - a neve hamarjában nem jut eszembe. A fővezér mindenáron szerette volna a várat kikémleltetni, de erre nem vállalkozott senki. Nekem az ilyesmit természetesen nem kellett kétszer mondani.
    - Én berepülök a várba - mondám a vezérnek.
    - Ne szamárkodj, pajtás - rémüldözik a fővezér, aki nekem, a mint a szavaiból kitetszik, bizalmas, gyermekkori barátom volt. No jó. Elővonattatom a legöregebb ágyut. Megtöltetem a legnagyobb golyóval s oda állottam a nyiláshoz. Intek, az ágyut elsütik s én a golyóra rápattanok.
    - Isten veletek! - kiáltok hátra. A cimboráim megdermedve néznek utánam.
    Amint a golyón ülök, eszembe jut, hogy elhamarkodtam egy kissé a dolgot. Miként fogok visszajönni? Nem fognak-e felakasztani? Tovább már nem volt időm a gondolkodásra, mert megérkeztünk. Éppen az ágyuüteg mellett csapódtunk le. Az ellenség javában lövöldözött az ostromlókra. Tehát nyert ügyem volt. Az ellenség legnagyobb ágyujából kiröpül a legnagyobb golyó, én a legnagyobb gyorsasággal reápattanok s három perc mulva otthon voltam a táborban.
    Ezt meséltem el a szultánnak s ő annyira meg volt hatva, hogy a vállamra ütött s igy szólott:
    - Már akár tetszik neked, akár nem, de elveszlek az osztrák császártól. Muszáj, hogy az én nagykövetem légy. Még ma elindulsz Kairóba s rendet csinálsz ott.
    - Felséges uram, - felelém neki - akaratod parancs.
    Beszélni akart még a fizetésről: nyolcszáz zacskó arany stb., de én tenyerem reátettem a szájára:
    - Elég, öregem! Jó barátok között az ilyesmiről szó sem lehet. Holnap reggel indulok.
    A szultán sirt örömében, mint egy gyermek.
    Kairói utamnak számos változatos jelensége tünik föl emlékezetembe, de mindenikről beszámolni nem érdemes. Gyönyörü karaván kisért, a nap állandóan sütött, s másodnap a Libánon tövében találkoztunk egy vékonypénzű legénykével. Mind a két lábára egy-egy ötven fontos vasgolyó volt kötve. Szaladt az istenadta.
    - Megállj, hé! - kiálték rá. Ki vagy, honnan jösz és merre mégy?
    A fickó elmesélte, hogy ő egy hires kengyelfutó familiának utolsó sarjadéka. Oly gyorsan tud futni, hogy sulyzóval kell lába gyorsaságát fékezni. Ura egy arab seik. Most például azért küldötte őt, hogy a holnapi napot érje utól.
    Ez nekem való ember - gondoltam magamban - s szolgálatomba fogadtam. Felültettem őt egy tevére. A fickó minden percben leugrott a teve hátáról, nyolc-tiz mérföldet előre szaladt, aztán vissza. Ezt azért tette, hogy a gyakorlatból ki ne zökkenjen.
    Tovább haladunk, hát egy óra mulva látok egy embert, a ki a mezőn ült, s merően bámult a fűszálakra.
    - Te itt mit csinálsz? - kérdem csodálkozva.
    - Hogy ne unjam magamat, nézem és hallgatom, hogy nő a fű.
    - Hm, s látod?
    - De még mennyire.
    Ezt az embert is szolgálatomba fogadtam.
    Egy órával később találkozunk egy vadásszal, a ki vállához emeli a puskát és hosszas célzás után elsüti. Még csak egy legyet sem láttunk a levegőben.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306617
Webáruház készítés