Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Gaál Mózes: A bujdosó király_EPUB

Gaál Mózes: A bujdosó király_EPUB
340 Ft340

Ha az olvasónak az az érzése támad, hogy ezt a mesét valahonnan már ismeri, akkor nem téved. Az ősforrás ugyanis Homérosz, a mű pedig az Odüsszeia. Gaál Mózes érdekes kísérletet tesz, hogy a fiatalok számára egyszerűsítve, a fő cselekmény motívumra koncentrálva mesélje el és támasszon érdeklődést az eposz iránt. Hogy sikerrel teszi-e? Ezt ki-ki döntse el, ha elolvasta a művet. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Másnap reggel már hajnalban felkelt az öreg disznópásztor s körüljárta a legelőt. Ismert ő minden disznót, minden malacot. Meg beszélni is tudott velük, de különösen tudott beszélni a kutyákkal. Hogy ugrándoztak körülötte a bozontosszőrű kuvaszok, mennyire szót fogadtak neki.
    Ezalatt a vén koldus apró fát, gallyat szedett össze a hegyoldalba, s tüzet rakott. Értett ehhez is, mintha egész életében egyebet sem csinált volna.
    Meg is dícsérte az öreg pásztor:
    - Ezt már szeretem, öreg cimbora. Nem kényesedtél el a nagy gazdagságban. Hanem annyit mondok, hogy gazdám is értett minden munkához, pedig híres király volt, s nem szokott a szolgai munkához. Vajjon merre bujdoshat szegény feje? Látod, minden istenadta nap eszembe jut húsz esztendő óta. Soha még egy falatot sem nyelek úgy le, hogy reá ne gondoljak.
    - Ő is sokat gondol reád, öreg, becsületes pásztor, - mondta a koldus.
    - Hát azt te honnan tudod? - kérdezte az öreg, s rásandított a vendégre.
    - Csak úgy gondolom.
    - A meglehet, hogy gondol reám! Aj, haj, haj!...
    - Nézd csak, ki jöhet onnan? - szólalt meg nemsokára a vén koldus... - Egyenesen ide tart. A kutyák nem ugatják, mint engem tegnap. Ugrándoznak körülötte, farkukat csóválják.
    A vén disznópásztor kiállott a küszöbre, szeme fölé tartotta a jobbtenyerét, hogy jobban lásson. Másik kezében tartott egy fazekat, s abban tej volt. Hát egyszerre csak kiesik kezéből a tejesfazék, ő meg nagyot rikkant:
    - Te vagy az, hé? Jaj, hát csakugyan te volnál?
    Aztán, ahogy öreg lábaitól tellett, szaladt elébe, kiterjesztette két karját, s megölelte, hátát megveregette, aztán megcsókolta arcát jobbról is, balról is, aztán a homlokát, aztán a két szemét. Megint megveregette a hátát, vállát, s utoljára a kezét csókolta meg:
    - Jaj édes fiam, édes kis gazdám!...
    Szép, sugár, szélesvállú huszonegyesztendős legény volt az öreg kondás kisebbik gazdája. Sugárzott a lélek meg a jó szív két barna szeméből.
    - Én vagyok, apó, hát ki is lehetne más? Most érkeztem a hajón, de nem mentem a palotába, hanem előbb hozzád jöttem. Mi hír van otthon? Mit csinál édesanyám, kaptatok-e hírt az én dicső apámról? Én hozok hírt róla azoktól, akik együtt voltak vele a nagy háborúban.
    - Hamar ülj le arra a lócára, s mesélj, fiam! - kérte nagylelkendezve az öreg kondás, aki buzgóan törölgette a tenyerével barázdás homlokát, ráncos orcáját vagy talán inkább két pislogó szemét. A vén koldus felállott a lócáról, hogy helyet adjon a királyfiúnak. Alázatosan állott fel s nagy gyönyörűséggel nézte. Csak a mindentlátó Isten láthatta, hogy mi volt e pillanatban a vén, rongyos koldus szívében!
    - Maradj csak ülve, öreg ember! - szólott hozzá barátságosan a szép ifjú. - Elférünk mi ketten is a lócán.
    A vén koldus nem akart leülni, de a disznópásztor nógatta:
    - Csak ülj le, öreg cimbora! Nem kényes, nem is büszke az én édes fiam. Szakasztott olyan ez, mint apja ura volt. Aj, haj, szegény jó gazdám, ha te most itt lehetnél, s láthatnád, milyen szép szál legény a fiad!
    - Ide hallgass, apó! - kezdette a királyfiú, - jó hírt hozok apámról. Nem esett el a nagy háborúban, hanem él, s haza fog jönni. Ezt mondották nekem. Nagy az én örömöm, s most már csak azt várom, hogy megérkezzék. Akivel csak találkoztam, pedig sok emberrel találkoztam, mind dícsérték az én jó apámat. Nem is tudnám mind elsorolni, annyi jót mondottak róla. Elhiheted apó, hogy öröm volt ezt a dícséretet hallani. Már csak arra kérem az Istent, hogy én is hasonló legyek hozzá.
    - Az vagy már, ha én mondom, - vágott közbe az öreg disznópásztor... - Jaj, tehát csakugyan él, s hazajön?
    - Hazajön, hogy megbüntesse a cudar kérőket.
    - A tűz égesse meg a cudarokat. Tegnap tíz malacot faltak fel, s egy csomó bárányt, hogy jöjjenek ki elevenen az oldalukon. Hanem erről jut eszembe, hogy valami harapnivaló kellene. Megyek már!
    Az öreg kondás kiment a házból, s a vén koldus egyedül maradt a királyfiúval.
    Hát ebben a pillanatban csoda történt. A szárnyas szép tündér megjelent, de csak a vén koldus szeme látta, a királyfiú nem.
    - Nosza hamar visszaváltoztatlak, hogy az apa álljon a fiú előtt, de csak addig, amíg ketten lesztek.
    A vén koldus hallotta ezt, de a királyfiú nem. Ez volt a csoda.
    Következő pillanatban a vén koldusból ragyogó öltözetű, gyönyörű arcú férfiú lett. Magas, szélesvállú, csillogószemű. A királyfiú szeme káprázik, amint reá nézett:
    - Ki vagy te, csodálatos idegen?
    - Az vagyok, akit vártál, akiért elmentél idegen országokba, akit húsz esztendővel, mint karonülő kisfiú láttál csak, én vagyok a te édesapád.
    A királyfiú szíve reszketett az örömtől, de nem tudta, hogy mi történt vele. Nem tudta a karját mozgatni, nem tudott szólani. A bujdosó király szívéhez ölelte, szemét, arcát csókolta:
    - Édes fiam!... Édes jó fiam... Nem gonosz káprázat ez, amint látod. Higyj szavaimnak, én vagyok a te édesapád. Hazasegített az Isten, s most a jóakaró tündér szavát elárulom neked. Ez az én igazi alakom, a másik alakom csak arra való, hogy senki reám ne ismerjen. Lásd, az öreg disznópásztor sem ismert meg. Nemsokára ismét vén, rongyos koldus képében fogsz látni és senkinek el nem szabad árulnod, hogy itt vagyok, hogy hazajöttem. Együtt fogjuk elpusztítani a föld színéről a gyalázatos kérőket, ezért kell nekem újra felvennem a vén koldus alakját.
    - Apám, dicső apám!... Én édes szép apám! - kiáltott fel kitörő örömmel a királyfiú. - Hát igazat mondottak nekem! Ó be jó az igazságos Isten!
    - Ne mondd meg anyádnak sem, nagyapádnak sem! Igérd meg, hogy az öröm nem fogja megoldani nyelvedet.
    - Igérem, édesapám!
    Mire az öreg kondás visszatért, megint vén koldussá lett a dicső édesapa, a szárnyas tündér akarata szerint. Az öreg kondás ételt rakott az asztalra, s hárman letelepedtek. Ettek-ittak és nagyon örvendettek egymásnak.
    Az öreg disznópásztor így szólott evés közben kisebbik urához:
    - Nézd meg, fiam, ezt a jó vén cimborát. Szegény az istenadta, nincs becsületes gunyája, öreg is már, idegen is nekünk, de azért én mégis kérlek tégedet, hogy vedd oltalmadba, mert nincs a szerencsétlennek senkije ezen a világon. Tegnap jött hozzám, az éjszakát is nálam töltötte. Megígértem neki, hogy a te jóságodba ajánlom. Bezzeg jó dolga volna szegénynek, ha a dicső Odisszeusz itt volna, tudom, nem bántaná senki őt a királyi udvarban.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640135
Webáruház készítés