Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Ferenczi Sándor: A hisztéria és a pathoneurózisok_EPUB

Ferenczi Sándor: A hisztéria és a pathoneurózisok_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Láthatják, hölgyeim és uraim, hogy a háborus neurótikusokról nyert tapasztalatok tovább vezettek, mint a lélek felfedezéséhez, ezek a tapasztalatok a neurológusokat csaknem eljuttatták a pszichoanalizis utólagos felfedezéséhez. Ha a tárgy uj irodalmában immár annyira közkézen forgó fogalmakat és felfogásokat: lereagálás, tudattalan, lelki mechanizmusok, az érzésnek a képzettől való lehasadása, stb. halljuk, ugy érezzük, mintha pszichoanalitikusok körében volnánk. És mégsem jutott eszébe e kutatók egyikének sem, hogy feltegye azt a kérdést, vajjon a háborus neurózisokról nyert tapasztalatok után nem volna-e a pszichoanalitikus felfogásmód alkalmazható a már békéből ismert, közönséges neurózisok és pszichózisok magyarázatára is? Hiszen a háborus trauma különlegességét egyhanguan tagadják; általánosan hangoztatják, hogy a háborus neurózisoknak semmi olyan tulajdonságuk nincs, ami a neurózisok eddig ismert szimptomatológiájához valami ujat füzne hozzá, sőt a német idegorvosok müncheni ülésükön formálisan azt követelték, hogy a »háborus neurózis« szó és fogalom töröltessék. Ha azonban a béke- és háboru neurózisai lényegükben azonosak, akkor az idegorvosok nem térhetnek ki többé az elől; hogy az emóciós rázkódtatásokról, a patogén emlékek rögzitődéséről és azoknak a tudattalanból kiinduló hatásáról szóló képzeteket a közönséges hisztéria, a kényszerneurózisok és a pszichózisok magyarázatában is alkalmazzák. Meglepetten fogják tapasztalni, mily könnyü lesz járniok az uton, amit Freud tört és sajnálni fogják, hogy az ő utmutatásainak oly makacsul ellenszegültek.
    A háborus neurózisban való megbetegedés diszpoziciójának kérdésére a szerzők ellentétesen válaszolnak. A legtöbben követik Gaupp, Laudenheimer és mások felfogását, amely szerint a legtöbb hadineurótikus ab ovo neuro- és pszichopata volt és a rázkódtatás csak a kiváltó tényező szerepét vitte. Bonnhoeffer egyenesen azt mondja, hogy »pszichopatologiai állapot pszichogén kiválthatósága kritériuma a degeneráltságnak. Hasonlóan nyilatkozott Förster és Jendrássik. Viszont Nonne nem annyira az egyéni konstituciót, mint inkább a ható bántalom természetét tartja döntőnek a háborus neurózisban való megbetegedésre nézve. A pszichoanalizis ebben a kérdésben azt a közvetitő állást foglalja el, amelyet Freud gyakran és kifejezetten megállapitott. Ő »aetiológiai sor«-ról beszél, amelyben a hajlam és az alkalmi trauma reciprok értékekként szerepelnek. Kisfoku hajlam és erős rázkódtatás ugyanazt a hatást érhetik el, mint fokozott diszpozició mellett már a csekélyebb trauma. A pszichoanalizis azonban nem elégedett meg azzal, hogy elméletileg mutasson rá erre a viszonylatra, hanem sikeresen fáradozik azon, hogy a »diszpozició« fogalmát egyszerübb elemekre bontsa szét és megállapitsa azt a konstitucionális faktort, amely a neurózis-választást (a speciális hajlamot egyik vagy másik neurózisban való megbetegedésre) irányitja. Arra a kérdésre, hol keresi a pszichoanalizis a traumás neurózisban való megbetegedés speciális diszpozicióját, még vissza fogok térni.
    A háborus neurózisok szimptomatológiájának irodalma szinte beláthatatlan. A hisztériás tünetek közül például Gaupp szerint a következők észlelhetők: könnyü és a legsulyosabb fajtáju rohamok, egészen órákig tartó arc de cercle-ig, gyakran epilepsziás gyakorisággal és tekintetnélküliséggel, astasia, abasia, a törzstartás- és mozgatás anomáliái egészen a négykézláb-járásig, a tic és rázótremor minden fajtája, bénulások és kontrakturák monoplégiás, hemiplégiás és paraplégiás formában, süketség és süketnémaság, dadogás és akadozás, afónia és ritmikus ugatás, vakság blepharospasmus-szal és anélkül, mindenfajta érzészavarok és mindenekelőtt zavartsági állapotok soha nem látott számban és kapcsolódásban izgalmi- és kiesési tünetekkel. Láthatják: egész muzeuma a kiáltó hisztériás tüneteknek és aki ezt egyszer látta, el kell utasitania Oppenheimnek azt a véleményét, hogy a háboru traumás neurózisai között tiszta neurózisképek nem találhatók. Schuster figyelmeztet a számos vasomótoros, trofikus tüneményre, melyek azonban az ő véleménye szerint nem pszichogének. A pszichoanalizis azoknak ad igazat, akik ezeket a tüneteket is pszichikus úton létrejötteknek látják, – mint a hipnózisban produkálható testi változásokat. Az összes szerzők rámutatnak végül az egyéneknek a trauma utáni kedélyátalakulására, apátiájára, tulérzékenységére, stb.
    A tünetcsoportoknak ebből a káoszából gyakorisága és kifejezettsége állal kiválik a remegéses neurózis. Mindnyájan ösmerik azokat a szánalomraméltó alakokat, akiket rogyadozó térddel, bizonytalan járással és sajátos mozgási zavarokkal látunk botorkálni az utcákon. Reménytelen és gyógyithatatlan rokkantak benyomását teszik ránk, pedig a tapasztalat azt bizonyitja, hogy ez a traumás kórkép is tisztán lelki eredetü. Egyetlen szuggestiós villanyozás, csekély hipnótikus beavatkozás gyakran elégséges ahhoz, hogy náluk teljes munkaképességet érjünk el, ha futólagosan és csak feltételesen is. Legpontosabban vizsgálta ezeket az innervációs zavarokat Erben; ő azt találta, hogy ezek a zavarok csak akkor lépnek fel, vagy csak akkor fokozódnak, ha az illető izomcsoportok müködést fejtenek ki, vagy arra intendálódnak. Ezt ő ugy magyarázza, hogy itt »az akaratimpulzus a görcs utját egyengeti«, ami azonban nem több, mint a tényállás fiziologizáló körülirása. A pszichoanalizis lelki megokoltságra gondol itt is, egy tudattalan ellenakarat aktiválódására, amely utjába áll a tudatosan akart müködésnek. A legfeltünőbben áll ez a felfogás Erben-nek azokra a pácienseire nézve, akiket az előremenésben heves rázógörcsök akadályoznak, akik azonban a hátrafelémenés sokkal nehezebb feladatát reszketés nélkül tudják elvégezni. Erben-nek erre is készen áll egy komplikált fiziológiai magyarázata és elfelejti, hogy a beteget hátrafelé-menésnél, ami a veszélyes mozgási céloktól és végeredményben a tüzvonaltól eltávolitja őket, semmi ellenakarat nem kell hogy zavarja. Hasonló megfejtést igényelnek a többi járás-zavarok is, különösen sok háborus neurótikusnak fékezhetetlen, a paralysis agitans propulziójára emlékeztető futása. Ezek olyan egyének, akik a rémület hatásából még mindig nem tértek magukhoz és még mindig menekülnek azok elől a veszélyek elől amik egyszer fenyegették őket.
    Ilyen és hasonló megfigyelések azután számos kutatót – nem-pszichoanalitikusokat is – ahhoz a feltevéshez vezették, hogy ezek a zavarok nem a trauma egyenes hatásai, hanem csak lelki reakciói és a kellemetlen átélés ismétlődése ellen való biztositó-tendenciának állnak a szolgálatában. Hiszen tudjuk, hogy a normális szervezet is rendelkezik ilyen védekező eszközökkel. Az ijedtség tünetei: a lábak meggyökerezése, a remegés, a beszéd megakadása, hasznos antomatizmusoknak látszanak: emlékeztettek arra, hogy bizonyos állatok veszély esetén holtnak tetetik magukat. És mig Bonnhőffer ezeket a traumás zavarokat az elszenvedett ijesztő emóció kifejező-eszközeinek fixálódásaiként fogja fel, addig Nonne még tovább megy és kimutatja, hogy a »hisztériás tünetek részben az egyénnel veleszületett védekező és elháritó berendezéseket ábrázolják, amelyeknek a fékezése épen azoknál a személyeknél nem sikerül eléggé, vagy egyáltalán nem, akiket mi hisztériásoknak nevezünk.« Hamburger szerint a járás-, állás- és beszédzavar gyakran előforduló tipusa »az esékenység, gyöngeség, müködésre-képtelenség és kimerültség képzetkomplexumát« ábrázolja és Gaupp ugyanezeknél a tüneteknél az »infantilis és pnerilis gyámoltalanság nyilvánvaló állapotára« gondol. Egyes szerzők egyenesen a trauma közbeni testtartás és innerváció »odacövekelődéséről« beszélnek.
    Mindenki, aki a pszichoanalizist ismeri, tisztában van azzal, hogy ezek a szerzők felfogásukkal mennyire közelednek a pszichoanalizishez, anélkül, hogy azt be is vallanák. Az általuk leirt »kifejező mozgások fixálódása« lényegében nem egyéb, mint a Breuer-Freud-féle hisztériás konverzió jelensége; az atavisztikus és infantilis reakciós módokba való visszaesés pedig nem más és nem több, mint amit Freud a neurótikus szimptómák regressziv karaktereként hangsulyozott, visszaesés a fejlődésnek már tulhaladott onto- és filogenetikus fokaira. Azt mindenesetre nyomatékosan meg kell állapitanunk, hogy a neurológusok immár rászánták magukat arra, hogy bizonyos ideges tüneteket értelmezzenek, vagyis kapcsolatba hozzanak lelki tartalmakkal, amire a pszichoanalizis előtt senki se gondolt.
    Rátérek most arra a kevés szerzőre, aki a háborus neurózisokkal tisztán pszichoanalitikus értelemben foglalkozott.
    Stern nyilvánosságra hozott egy munkát, amely a háborus neurózisoknak a hadikórházban való kezelését tárgyalja. A munka eredetijét nem volt módomban elolvasni, a referátumokból látom, hogy ez a szerző az elfojtás nézőpontjából indul ki és a szolgálatteljesitő katonának helyzetét, a szolgálatban adódó érzelemelfojtások következtében, különösen alkalmasnak találja arra, hogy neurózisok jöjjenek létre. Schuster elismeri, hogy Freud vizsgálatai – »bármi legyen is felőle az ember nézete egyébként« – fényt vetettek a neurózisok pszichogenezisére, hozzásegitenek ahhoz, hogy a tünet és a lelki tartalom közötti rejtett, nehezen feltalálható, de mégis meglévő összefüggést megtaláljuk. – Mohr a hadineurótikusokat a Breuer-Freud-féle kathartikus módszerrel kezelte, amennyiben a betegekkel a kritikus jeleneteket ujból átélette és az érzéseiket a félelmes emóció ujból való átélésével lereagáltatta. – Az egyetlen, aki a pszichokatharzissal – a Breuer-Freud-féle katharikus methodus értelmében – módszeresen foglalkozott, Simmel volt, aki a tapasztalatait személyesen fogja e kongresszus elé terjeszteni. Végül megemlitem a saját vizsgálataimat a háborus neurózisok pszichológiája körül, amelyekben megpróbáltam a traumás kórképeket a pszichoanalizis kategóriáiba belésorozni.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312670
Webáruház készítés