Eskil Holm: Hajfonat_MOBI

Részlet az e-Könyvből:

Dóra felmászott a létrán és leemelte a legfelső sorban lévő kötetek közül a Révai nagylexikona kilencedik kötetét. Alján a GRÉC-HÉROLD jelölés állt.
- Ezt eddig észre sem vettem – mondta Zoli nevetve.
- Mert mindig az orrod után mész – viccelődött a lány, és az asztalra tette a súlyos kötetet. Porfelhő szállt fel a lapokból.
- Csak óvatosan, mert ajándékba kaptuk – mondta Márta, aki teljesen hangtalanul jelent meg a hátuk mögött.

Zoli kibogarászta a megfelelő helyet és váratlanul megtalálta, amit keresett. A lap alján a Gaia szó magyarázata után a következőt olvasta:

„Gainas, gót származású római hadvezér, Kr. U. 395. abban a hadseregben szolgált, melyet Theodosius császár halála után Stilicho Arcadius segítségére vezetett Alarik és a nyugati gótok ellen. Midőn a császár főudvarmestere, Rufinus féltékenységből Stilichonak a hadmenet folytatását megtiltotta, Stilicho meghagyta G.-nak, hogy a keleti birodalomhoz tartozó csapatokat vezesse tovább Konstantinápoly felé. Erre ő Rufinust megölte, utódát, a herélt Eutropiust 399. megbuktatta és a gyönge császárt kényszerítette, hogy őt nevezze ki fővezérévé és seregének egy részével Konstantinápolyban befogadja. De ezek a csapatok féktelenkedésükkel, valamint ariánus állásfoglalásukkal néplázadást keltettek, mely G. 7000 katonájának életébe került. Erre G. seregének maradékával Thrákiába vonult és hadat indított a keletrómai birodalom ellen, de legyőzetvén a húnokhoz menekült, akik 400-ban megölték.”

Eddig tartott a Gaináról szóló szöveg, utána Gainsborough leírása következett.
Zoli döbbenten nézett maga elé és a torkában dobogott a szíve Nem hitte, hogy tényleg talál valamit. Gaina, vagy Gainas létező személy volt, akit a hunok öltek meg. A magnófelvételen pedig ő mondta, hogy „Gaina levágott fejét népem bizalma jeléül elküldöm a császárnak.” Ez jelentheti azt is, hogy előző életében hun vezér volt, akihez a gótok menekültek, de megölték a vezérüket, Gainát. Ez egybevágott mindazzal, amit a magnóra rögzített.
Közben Dóra is elolvasta Gaina leírását és odafordult a komorrá vált Zolihoz, aki egy lapra írta a szöveget.
- Létező személy volt! – suttogta.
- Látom. A hideg is kiráz, libabőrös lettem. Tényleg nem én találtam ki, soha életemben nem hallottam Gaináról, Rufiniusról, meg Etropiusról, vagy kicsodáról.
- Eutropius. Történelemórán hol voltál?
- Csak azt ne mondd, hogy ti tanultatok róla!
- A suliban nem, de olvastam pár dolgot a Keletrómai Császárságról. Nem is mondtam, de apám töri szakos tanár.
- Jaaa, hát úgy könnyű! – mondta Zoli és felcsillant a szeme.
- Akkor lehet, hogy ki tudja deríteni, ki vágta le a fejét Gainának!
- Gainas – javította ki Dóra.
- A felvételen Gainát mondtam! - röhögött Zoli és a létráról visszatette a könyvet a legfelső polcra.
- Gondolom, ugyanarról a személyről van szó. Egy s betű semmit nem számít. A franciák sem ejtik a szó végén. A latinok meg ká-nak ejtik a cé-t.
- Igaza van professzor úr. Viszont mennünk kellene.
- Bolond vagy, hol látsz te a fejemen szakállat? Hova is megyünk?
- Még nem tudom, de van egy ötletem. Gyönyörű idő van, mit szólnál egy erdei kiránduláshoz?
- Benne vagyok, imádok kirándulni, de véletlenül nem beteg vagy? – kérdezte a lány.
- Torokfájásra jót tesz a séta, de előtte haza kell ugranom.
- Rendben, uram – mondta a lány és boldogan megragadta újdonsült párja kezét.

Hazafelé Zoli a temető gesztenyefáinak összehordott leveleit rugdosta és azon gondolkodott, milyen lenne Dórával heverészni az avarban. Dóra kissé komoran megszólalt:
- Várj egy kicsit! – aztán belépett a temetőkapun.
Zoli tudta, miért kell várnia.
- Ne menjek veled inkább?
- Jobb, ha nem látsz sírni.
- Hát akkor ne sírj! – mondta Zoli és megcsókolta a lányt, majd kézen fogva elindultak a kikövezett úton a lány édesanyjának a sírja felé.
- Hol lehet most? – kérdezte a lány.
- Hidd el, ha tudnám, nagyon bölcs ember lennék. Az utóbbi pár nap, vagy inkább hét teljesen összezavart. Apám halálakor még kicsi voltam hozzá, hogy komolyabban gondolkodjam a halál utáni életen. Nagyanyámmal beszélgettünk róla, de ő kő materialista. A halál szerinte pont olyan, mintha elaludnál és soha többé nem kelnél fel. Nincs utána SEMMI!
- Semmi?
- Pontosan. Én megpróbáltam elképzelni a semmit, de egyszerűen nem tudtam. Vagyis nagyon szar érzés volt.
- Remélem, a mamádnak nincs igaza.
- Szerintem nincs, mert Mama Marx és Engels könyveiből szedte az okosságokat, én pedig nem szeretem a kommunistákat. Mivel magyarázod például azt, hogy a magnófelvételen olyan emberről beszéltem, akiről soha nem hallottam? Leírtam egy tájat, ami valószínűleg szintén létezik, de soha nem jártam ott. Aztán itt van ez a szellemidézés a haverokkal, amikor mindenki hallotta az ütemes koppanásokat a falon, még a klozeton trónoló öregasszony is.
- Marx és Engels német gondolkodók voltak, nem kommunisták, te lüke! Egyébként meg nem hiszem, hogy valaki szórakozott volna és az a felvétel is egészen hátborzongató lehet. Meghallgathatom majd?
- Igen, ha visszaértünk a kirándulásból.

A sírhoz értek, ami tele volt még koszorúkkal és hervadó virágokkal. Dóra a könnyeivel küszködött, de nem sírt. Zoli szerette volna, ha a lány mesél egy kicsit az édesanyjáról, de még korai lett volna. Pár percig álltak némán, majd elindultak Zoliék háza felé.
A ház előtt a fiú kihalászta zsebéből a kulcsot, és kinyitotta a kaput. A postaládából kivette az anyja részére érkezett leveleket, aztán dupla bejárati ajtón át a házba lépett. Kicsit félt, hogy a lány majd szegényesnek és rendetlennek találja otthonukat.

- Ne nézz körül, rendetlenség van. – mondta félszegen.
- Nyugi, nálunk sem különb a helyzet. Apám nem a rendrakásról híres, mindig én pakolászok utána.
- Anyám meg folyton dolgozik.
- Mi a foglalkozása?
- Forgalmista a vasútnál, mellette egy virág-és ajándékboltban kisegít eladóként.
- Nem irigylem. Nagybátyám is vasutas, mozdonyt vezet, és folyton panaszkodik.
- Pedig ők keresnek a legjobban a MÁV-nál, meg a vezérigazgatóság dolgozói és a többi főnök.
- Látod, ezt nem tudom. Apám, mint mondtam törit tanít egy műszaki középiskolában. A tanárok között is durván megvan a hierarchia.
- Anyud mivel foglalkozott, ha szabad kérdeznem?
- Ő is tanár volt, föcit és magyart tanított.
- Áhááá, akkor azért olvasol verseket a buszon?
- Azért is, meg eleve imádom a költészetet és szépirodalmat.
- Ki a kedvenced?
- József Attila és a francia szimbolisták, írók közül pedig Jókai és Kosztolányi.
- Mi ezeket még nem is vettük a suliban.
- Mi sem, ez anyám hatása.
- Én inkább meg sem szólalok – mondta szégyenkezve Zoli.
- Miért?
- Korántsem vagyok ilyen művelt, mint te és lehet, hogy emiatt le fogsz nézni. Inkább olvasok Stephen Kinget, mint Jókait. Elkezdtem egyszer a Bűn és bűnhődést, mert apámnak az volt a kedvence, de unalmas volt és nehéz.
- Ahhoz fel kell nőni, és ez nem bántás. Én is elunnám magam rajta, viszont apukád jó arc lehetett.
- Az volt! – mondta Zoli büszkén, majd elöntötte egy hullám, aminek majdnem sírás lett a vége. Inkább elfordult és a szobába ment, hogy megkeresse a pulóvert, amit fel akart venni az erdei sétához.

Közben benyomta a magnó lejátszás gombját és feltekerte a hangerőt. A vészjóslóan sötét zene hallatán Dóra a fiú szobájába ment és elcsodálkozott, milyen rend és tisztaság van. Egészen otthonosan érezte magát. Fotelba ült, és hallgatta a sodró lendületű, dallamokat sem nélkülöző zenét. A halálhörgéshez hasonlító, mély tónusú brutális énekhang szokatlan volt számára, de a hangulat megfogta.
Zoli mindeközben magára kapott egy pulóvert. Észrevette, hogy a lány a szobában van, és becsukott szemmel hallgatja a zenét. Odaosont és egy finom csókot adott Dóra ajkára, aki megfogta a kezét, és magához húzta. Percekig ebben a szokatlan pozícióban, összeölelkezve ültek, és a dal végét várták.

*

Fél kettő volt. Az erdő olyan félórányi járásra volt Zoli lakhelyétől. A városban csak két utcán kellett átsétálni és máris a patak partján találták magukat.
- Olyan szép ez a táj – szólalt meg Dóra.
- Bizony! Kíváncsi lennék rá, milyen lehetett, amikor még nem volt itt város, csak az anyatermészet.
- Unalmasabb volt – nevetett a lány.
- De érintetlen. Az ember mindent tönkretesz.
- Te is ember vagy – tette hozzá Dóra.
- Tudom. Gondolkodtál már azon, hogy mi csak lerombolunk mindent, amit a természet ad nekünk?
- Még nem, de hogy érted ezt?
- Nézz meg bármit, amihez emberi kéz hozzáér. Itt van ez az eldobott gyufásdoboz. A papírt fából készítették, amihez ki kellett vágni, el kellett szállítani, fel kellett dolgozni a fát. Ez a tevékenység a mai technológiával mind-mind környezetszennyezéssel jár. A papírgyártás során vegyi anyagot használnak, ami károsítja a levegőt, vizet a termőföldet, mellesleg azokat az anyagokat is valahogy elő kellett állítani, amihez a föld erőforrásait vesszük igénybe. És akkor ez a paraszt pecás még itt is hagyja a szemetet.
- A papír elbomlik, de van ott sörös doboz is – mondta a lány, hogy enyhítse az egyre komorabbá váló fiút, aki folytatta.

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában