Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Eötvös József: A falu jegyzője_EPUB

Eötvös József: A falu jegyzője_EPUB
340 Ft340

A falu jegyzője című regény elsősorban - a centralisták politikáját követve - a hazai feudalizmus és központja, a nemesi vármegye elavultságát, ellentmondásait, a haladásra gyakorolt visszahúzó hatását tárja fel. Réty alispánné, ügyvédje, Macskaházy segítségével ellopja Tengelyi Jónástól, a falu jegyzőjétől nemeslevelét, és néhány, az asszonynak anyagi okokból kellemetlen iratot. Így a jegyzőt félreállítják a megyei tisztújításon, nem tudja igazolni nemességét. Viola, a jobbágyból lett betyár, a Tengelyi családhoz fűződő mélységes hálából visszaszerzi a nemesi iratot, de közben önvédelemből megöli Macskaházyt. A gyilkosság gyanúja Tengelyire terelődik. Börtönbe zárják, és csak Viola utolsó vallomása után szabadul. Hátralevő éveit visszavonultan, megtörten éli le. Az alispánné öngyilkos lesz, nevelt fia, Réty Ákos elveszi a jegyző leányát. A nagybirtokos Réty család és az őt támogató hivatalnokrendszer, a haladó gondolkodású jegyző és a becsületes jobbágy, Viola összecsapását az író az egész feudális rendszer kritikusaként írja le, és bár a körmondatos, bonyolult előadásmód a mai olvasónak a regényt nem teszi olvasmányossá, a kiváló típusalkotás és a gondolati tartalom miatt a mű múlt századi regényirodalmunk egyik legnagyobb alkotása. A visszaélésekkel tarkított "titkos" választás, a komédiába illő "nemesi szabadság" leírásával Eötvös József remekel. A nép mint főszereplő, eléggé extrém módon jelenik meg, főként mint a társadalom számkivetettjei: cigány, zsidó, üldözött betyár, lecsúszott nemes. Néhány költői szépségű képben azonban feltűnnek a besüppedt tetejű jobbágyházak, melyek felett diadalmasan trónol a kastély.
A regény a reformkori világ múlhatatlan érvényű megörökítése, a magyar széppróza egyik alapműve. (Legeza Ilona)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Nem fogom én azt, mit Vilma e pillanatban érzett, leírni, ily boldogság leírására emberi nyelvünk nem bír szavakkal, de ki őt e pillanatban látná, a véghetlen örömet, mely nyájas arcán egyszerre felragyog, a remegést, mellyel kezét nyújtja, aki hallaná a hangot, mellyel Ákos nevét mondja ki, s midőn vele a szobába sietett, anyját híja: az az öreg Liptáknéval, ki kis bundájával szemeit törülve a szép párnak utána néz, elmondhatná: “ej, be boldog az az Ákos!”
    Ákos vén dajkája, ki szép növendékének ez ízben még azt is megbocsátá, hogy neki köszönteni elfelejtett, s ki az ifjút, kit emlőin hordott, ez elmulasztás után is a világ legtökéletesebb emberének tartott, fejére húzva nagykendőjét, összefogá bundáját, s kiment. - Most Violát hívom - mormogá magában -, ezek is szeretik egymást. Ejnye - szólt, midőn fejét csóválván tovább ment -, bizony vén szemem könnyekbe lábadt, mikor azt a két gyereket láttam; ki tehet róla, hogy ilyenkor mindig Jancsim jut eszembe. Hogy szerettem, mily boldogok voltunk, s most künn fekszik szegény Franciaországban, amint mondják. Az írásban áll: mit isten összeadott, ember ne válassza el; azért a teins vármegye mégis katonának állította.
    E gondolatokból Liptáknét neve ébreszté föl, melyet, midőn házához közelgett, valaki halkan kimondott.
    - Ki van itt? - szólt az öregasszony megállva.
    - Én, én - suttogott a másik, kezét vállára téve -, nem ismer kend?
    - Te vagy, Peti? - mondá Liptákné bámulva. - Porváron gondoltalak; honnan jössz?
    - Az istenért, ne szóljon kend oly fennszóval. Itt van ő?
    - Viola?
    - Hát ki más?
    Liptákné, mióta hallá, hogy Violát tulajdon emberei között is kémek környezik, vigyázó volt, s hallgatott.
    - Ellenem csak nem gyanakszik - szólt a cigány türelmetlenül -; tegnap reggeltől futok körül, szólnom kell véle még ma. Nem bírnak lábaim, de ha kend nem tudja, hol van, tüstént tovább futok.
    - S oly fontos dolgod van Violával?
    - Szükségképp beszélnem kell vele.
    - Hát jer velem - suttogott Liptákné, ki a cigány nyugtalanságát látva, előbbi gyanúját máris megbánta , az ember csak vigyázóbbá válik, mai időben annyi gazember van köztünk szegényemberek között is. - S ezzel a kis házhoz érve egymás után bementek a kerítés ajtaján. Peti szokása ellen botra támaszkodva, fáradtan, mint őt talán senki Tiszaréten nem látta még.
    A jegyző házában azalatt boldog pillanatok folytak. A szerelem, úgy mondják, megrontja étvágyunkat, de négyórai lovaglás, főképp Ákos korában, sokat helyrehoz, s Erzsébet asszonyomnak is minden oka vala megelégedni vendégével. Ákos átfázva, most a jó fűtött szobában Erzsébet párolgó tálai előtt az otthonosság minden örömeit élvezé; s ha Vilma piruló arcaira nézett, ki vele szemközt ült s anyját kínálásában segíté, vagy egyes kérdéseket intézett hozzá, inkább hogy a felelőnek szavát, mint feleletét hallja, mondhatlan boldognak érzé magát.
    - Ugyan még egy kis darabot e tortából - szólt Erzsébet, midőn Ákos minden jóakarata mellett enni megszűnt -, persze nem oly jól készült, mint melyhez a teins úr szokott, de csak, mint szegény házunktól kitelik. Talán kissé elbarnult, a teins úr annyi ideig nem jött, de puha, ugyan méltóztassék.
    Ákos, ki e pillanatban mindent megragadott volna, mi őt a tortától megmentheté, címezése ellen emelt panaszt: - Hát idegen vagyok, hogy tekintetes úrnak neveznek? nincs szebb, nyájasabb szó, melyet számomra találhatnak?
    Erzsébet megzavarodott, de a tekintetben, mellyel Ákosra nézett, annyi szeretet, oly kimondhatatlan boldogság vala kifejezve, hogy Ákos, megragadva kezét, azt ajkaihoz szorítá: - Nevezzen Ákosának, nevezzen fiának, e világon nincs cím, mely után inkább vágyódnám.
    - Kedves Ákosom, fiam, ha úgy akarja - szólt Erzsébet, s szemében könnyek ragyogtak -, boldogítsa e lányt, s isten megáldja érte. Oh, Ákos, ön jó, nemes teremtés, nincs e világon senki, ki Vilma szerelmét jobban megérdemelné, de mégsem gyanítja, mily kincset bír e leányban.
    Felkeltek, Vilma anyjának keblére borult. Ákos szenvedéllyel csókolá kezeit, s lelke előtt saját anyjának emléke emelkedett.
    - Nem vagyok-e én valóságos gyermek? - szólt végre Erzsébet szemeit törülve - sírok örömömben, midőn így egymás mellett látlak, azon boldogságra gondolok, melyet szerelmetekben találhatnátok, s elfelejtem, mennyi akadály, mennyi talán legyőzhetetlen gát fekszik még köztünk s e boldogság között. Menj, kedvesem - szólt Vilmához fordulva -, vitesd ki az abroszt s edényeket, s nézd meg kissé testvéredet, alszik-e már. - S midőn a lány, összetakarítva, a szobából kiment, az anya egy tekintetet vetve utána, melyben egész szerelme összpontosult, megszorítá Ákos kezét, s remegő hangon mondá: - Ákos, boldogítsa őt.
    Ákos felelet helyett visszaadá a meleg szorítást.
    - Oh, mert ön nem tudja, ön nem sejdítheti a szerelmet, melyet e lánytól bír; férfinak, a legjobb-, a legérzékenyebbnek nincs fogalma erről. Ha valaha csalatva érzené magát, ha valaha -
    - S oly alávalónak gondol-e - szakítá félbe Ákos szenvedéllyel -, oly gyalázatosnak, hogy Vilmám szeretetére érdemetlenné válhatnám?
    - Nem, Ákosom, nem - szóla Erzsébet nyugodtan -, én önt becsülöm, nem szólnánk egymással ilyekről, nem szegtem volna meg férjem parancsolatát, mit eddig soha nem tettem, nem fogadtam volna el önt így házamban, ha nem volnék meggyőződve nemes szándékairól. Oh, de ön gazdag, önnek a világon nagy jövendője van, ez az, mi szívemet aggodalommal tölti. Nézzen csak végig az úri lakásokon, melyeket ismer, s vajon hány van, hol való szerelmet, hol boldogságot talál? Kinek az élet száz örömmel, száz élvezettel kínálkozik, ki amerre néz, valamit talál, miben reménylenie, valamit, mi után vágyódnia lehet, kit nagyravágyása sok lehető célok kivívására int, kit dicséret, fény, népszerűség környékez, bír-e az elég erővel, hogy szívét el ne ossza ennyi tárgy között? S Vilmának egész szív kell, hogy magát boldognak érezhesse, férje szeretetének töredékei őt ki nem fogják elégíteni.
    Erzsébet örült Ákos vagyonának, boldognak érzé magát a gondolatnál, hogy leányát fényes helyzetben láthatja; ő maga pártolta, ártatlan beszélgetései által talán nevelte Vilma szerelmét, s mégis e pillanatban, leányára nézve, aggodalommal telt lelke. Ez természete szívünknek, nem teljesülhet egy kívánatunk is anélkül, hogy éppen a teljesülés pillanatában a gondolat nem támadna szívünkben: nem lett-e volna jobb más cél felé irányozni kívánatainkat? De e gondolat, mely Erzsébet fején átvonult, nem állhata ellent Ákos meleg szavainak, ki szerelmének változhatlanságáról sokkal inkább meg vala győződve, mint hogy azt, ki maga sem kívánt egyebet, arról meg nem győzhetné.
    - Hiszem, jó Ákosom - szólt ő -, én nem kételkedem, nem kételkedtem soha szerelmén, bocsássa meg, ha anya néha igazságtalan aggodalomra fakad, főképp ily helyzetben, mint a miénk! meggondolta-e az akadályokat?
    - Maholnap huszonnégy esztendős vagyok, s akkor ki parancsol velem? A vagyon, mely anyámról reám maradt, s melynek már birtokába léptem, elég magam s nőm kitartására, s ha atyám, mit nem hiszek, egy ideig neheztelne is reám, nincs szeretet a világon, melyet én Vilmám szerelméért becserélnék.
    - Igen, kedves Ákosom, elhiszem - szólt Erzsébet -, de Jónásom! Nem ismeri őt senki úgy, mint én. Érzékeny, áldott teremtés, élő angyal; de ha valamiről azt hiszi, hogy elveivel ellentétben áll, nincs erő, mely őt reá bírhatná.
    - Kivévén szerelem - szólt közbe Ákos.
    - Az sem, higgye el, barátom, az sem - viszonzá Erzsébet. - Jónás nem szeretett e világon senkit úgy, mint engem, isten áldja meg érte, de ami meggyőződésével össze nem fér, azt sohasem érném el tőle.
    - Meghiszem. De lehet-e meggyőződése ellen, hogy leányát boldogítsa? s nem reménylhetjük-e, hogy bármi méltán érezze büszkeségét szüleim ellenzése által sértve: ha állandóságunkat látja, kéréseinknek engedni fog? S mért essünk kétségbe még apám helybenhagyásán is? Vándorynál jobban őt ki sem ismeri, s ez nem mondá-e százszor, hogy megegyezéséért jótáll.
    Erzsébet végre megnyugodott. Ákos elmondá neki: hogy Vilmát a szomszéd megyébe anyai birtokába vezetendi, hol mostohájával érintkezésbe jőni nem fog, s Erzsébet, ki magának az egész ház belrendezését elmondatá, örömragyogó arcokkal szorítá leányát kebléhez, ki épp akkor a szobába jött.
    - Így, gyermekeim - mondá, kezöknél fogva Ákost s Vilmát, - szeressétek egymást híven s igazán, s a jó isten nem fogja engedni, hogy valaki szétszakítsa szíveiteket. Lám én s Jónásom mennyi akadály- s nehézséggel küzdöttünk, s végre mégis összekerültünk. Ki e világon való szeretetet talál, szerencse fia, és a sors kedvezésére számolhat. Így, kedvesim - folytatá, Vilmát, ki kebléhez simult, homlokán csókolva -, most szóljatok egymással, beszélgessétek ki magatokat jól, ki tudja, mikor lehettek ismét együtt.
    S a jó asszony nagy székére ereszkedett, s a kályha mellett boldog ábrándokba merülve nézé a szép párt, mely az asztalok egyikénél suttogva, egymás mellett ült.
    - Vilma - szólt Ákos halkabban, megfogva a piruló lány kezét -, mikor jöttem, szemeiben könnyek ragyogtak, miért sírt?
    - Nevessen ki, én gyáva leány vagyok, de mindnyájan aggódtunk, anyám is, s lássa, mikor önt legnagyobb félelmem között úgy egyszerre magam előtt láttam -
    - Angyal, be boldoggá tesz szerelme által, ha szemeibe nézek, s látom meleg tekintetét, mely rajtam nyugszik, ha szavát hallom, melyben annyi érzemény hangzik, ha kezét ajkaimhoz szoríthatom, s eszembe jut, hogy e kéz az enyém leend, hogy egykor, talán rövid idő múlva mindazon boldogságot, melyet szerelme adhat, magaménak nevezhetek, úgy tetszik, álmodom, és szinte félek, hogy valami bajnak kell történnie, mert nem lehet, hogy ember ily szerencsés legyen a világon.
    - Oh, az istenért, vigyázzon magára - szólt Vilma megijedve -, ön megvet minden veszélyt, szembeszáll mindennel, de gondoljon reánk, anyám ma is annyi aggodalmakon ment át.
    - Mert oly sokáig nem jöttem?
    - Igen, és a köd; mondják, hogy a sz.-vilmosi lápokban már több ember veszté életét.
    - Ha soha nagyobb veszély nem fenyeget, mint a porvári úton, kedves Vilmám, nyugodt lehet - szólt Ákos mosolyogva -, a sz.-vilmosi láp, ha csakugyan oda jutnék, most nem elég mély, hogy gyermek fúlhatna belé; s az egyedüli veszély, melyen ma, szégyenemre keresztülmentem, az volt, hogy nem találtam egyenesen ide. A köd oly sötét volt, hogy ámbár százszor lovagoltam Porvárról Tiszarétre, utamat vesztém, s talán még most is a síkon tévelyegnék, ha midőn éppen az irányról, melyet vennem kell, tanakodva megálltam, egyszerre lódobogást nem hallok. Arra vevém utamat, de alig közelgék a lovashoz, s ez vágtatni, később száguldani kezdett. Én utána, mennyire lovam bírja, ez előttem mindig sebesebben, míg a köd között világot látok, arra veszem utamat, s csárdánknál lelem magamat. A lovas alkalmasint a faluból való és zsiványnak tartott, de bárki legyen, isten áldja meg, hogy épp akkor jött utamba s ide vezetett; ha ő nincs, ma nem láttuk volna egymást.
    - És visszamenet? - szólt Vilma, aggodalomteli tekintetét vetve kedvesére - anyám mondá, hogy még éjjel vissza fog lovagolni.
    - Mit tegyek, ha azt akarom, hogy látogatásom titokban maradjon, jókor reggel Porváron kell lennem. Lovamat a kert kerítéséhez kötém, virradatkor ismét a megyeháznál vagyok. Egy napon kétszer, jótállok érte, nem fogok eltévedni. De - tevé Ákos hozzá halkabban, midőn észrevevé, hogy Erzsébet azalatt boldog gondolatai közt elszunnyadott -, Vilmám, ez nem maradhat tovább így, e bizonytalanság, melyben élünk, tűrhetlen. Beszélni fogok atyjával.
    - Ne tegye azt - szólt Vilma kérő hangon -, míg ön atyja helyben nem hagyja választását, apám megegyezésére nem számolhatunk.
    - De apám helyben fogja hagyni választásomat. Ha kitárom előtte egész szívemet; ha elmondom, miként szeretlek, s hogy szerelmeden kívül e világon nincs semmi más, miáltal magamat boldognak érezhetném; ha elmondom, hogy az élet mennyország, ha veled oszthatom; átok, ha azt magánosan kellene elviselnem, s akkor áldását kérem, semmit, mint áldását: ő, hidd el, nem fogja megtagadni. Hisz atyám ő, s hányszor mondá, hogy senkit e világon inkább nem szeret. Oh, Vilmám, mi boldogok leszünk.
    Vilma nem vonta vissza kezét, melyet Ákos szenvedéllyel megragadott, nem szólt egy szót, mellyel reményeit helyben hagyná, de szemei leírhatlan boldogságban függtek az ifjún.
    - Igen, Vilmám! mi boldogok leszünk. Szóltam anyáddal, s elmondám egész helyzetemet. A harmadik faluban egy házam van, mely anyámtól maradt reám. Kicsiny s szerény külsejű. Atyám nekem adta át, hogy gazdálkodjam. A rég elhagyott kertet ismét rendbe hoztam, a kis szobák kényelmesek. Ott fogunk élni. Hol te vagy, ott paradicsom a világ. Magunkkal visszük szüleidet.
    - Oh, be szép volna ez! - sóhajtott Vilma.
    - Igen, kedvesem, s kis testvéredet nemde? és...
    - Az öreg Liptáknét talán - szólt a hölgy mosolyogva örömében - oh, az úgy szeret!
    - Az öreg Liptáknét persze; majd Vándory is meglátogat néha.
    - Igen, ő eljő bizonyosan. Jó nagy széket készíttetünk neki, olyant, mint az ott a kályha mellett, mindig azon ül, ha hozzánk jő, és mihelyt a házba lép, egy pohár friss vizet hozatunk a kútról. Oh, istenem, be szép lesz az! Kert is van, nemde?
    - Szép nagy kert - szólt Ákos, ki látva az örömet, mely Vilma arcain tükröződött, alig tarthatá vissza magát, hogy őt kebléhez ne szorítsa -, teli rózsákkal.
    - Rózsákkal? - vága közbe Vilma, kezeit összecsapva örömében, - s ha majd a vadászatról visszajő vagy Porvárról, vagy innen, s távolról lova kopogását hallom, csupa rózsákkal jövök elébe fejemen, kezemben; egész szobám teli lesz virágokkal. Oh, mi ott boldogok leszünk!
    - Vilma - szólt Ákos remegő hangon, kezét szenvedéllyel szorítva ajkaihoz -, gyaníthatod, sejdítheted-e csak távolról is, mi boldoggá teszesz?
    - Ki tudja - szólt Vilma sóhajtva, s kezét szemérmesen visszavonva -, lesz-e ez valaha?
    - Lesz-e ez valaha? - szólt ismét ajkaihoz szorítva kezét emez - ha isten két lénynek megmutatja a szerencsét, megfoszthatja-e attól?
    Ákos kezei remegtek, halvány arcain s lángoló tekintetében szenvedély vala kimondva, melyet Vilma még nem látott, s melyen szinte elrémült.
    - Ákos - szólt szelíd hangon -, ön beteg, nyugtassa meg magát.
    - Oh, Vilma! ne vond vissza kezedet, ne szólj velem oly idegenen, nevezz kedvesednek, szólíts tegezve, kérlek...
    Vilma hallgatott, kezei remegtek.
    - Nem vagy-e jegyesem? Nem vagy-e enyém isten s szíved előtt, miért e hideg válaszfal köztünk?
    - Ákosom!
    - Oh, kérlek, tegezz, én nem tudok veled másképp szólni, a szív nem ismer más címet. Lám első legnagyobb kérésem, ez az első, melyet tevék.
    Vilma elpirult.
    - Oh, mondd, hogy szeretsz, mondd, hogy bármi történjék, tőlem elválni nem fogsz, hogy enyim vagy.
    - Tied - szólt halk, alig érthető hangon Vilma. S Ákos kebléhez szorítá a remegő leányt, s az ifjú szenvedélyes csókja először ége szűz ajkain.
    E pillanatban a mellékszobából, mintha valamely nehéz test esnék földre, erős zörrenés hallatszott, reá elfojtott följajdulás, férfi léptek, s ismét csönd. Vilma, kiragadva magát Ákos karjai közül, fölsikoltott, Erzsébet fölugrott székéről, Ákos gyertyával sietett az ajtóhoz, melyet kinyitván, hallá, hogy a másik szobából valaki csúszkálva távozik.
    Olvasóim emlékeznek a zsidó s Cifra összebeszélésére, melynek Peti véletlenül tanúja volt. Ákos jelenlétét nem tudva a cimborák, a ködös éjt feltételökre kedvezőnek hivék, s mihelyt a kovács tüze eloltatott, s az egész faluban csend leve, a kertek mögül, hol tartózkodtak, a jegyző házához lopództak. Csend vala itt is. A konyha ajtaja rég bezárva, az ablakok - az egy szoba, hol világ vala, fatáblákkal levén zárva - sötétek, s a zsidó, Cifrát, ki fölfegyverkezve követé társát, a kapu mellé őrül állítva, nyugodtan hozzáfogott munkájához.
    Halkan felnyitá Tengelyi szobája külső ajtaját, s kis lámpáját bundája alól kivevé, s a vasláda nyitásához kezdett. Észrevevé ugyan a beszélgetést, mely a mellékszoba ajtaján áthallatszott, de midőn minden neszt a lehetőségig került, annál nyugodtabban folytatá munkáját, minél inkább meg vala győződve, hogy a bennszólók Erzsébet s Vándory, s minél inkább el volt határozva: ez utósótól, ha általa tetten kapatnék, késével szabadulni. A láda fölnyitva, az irományok s egy zacskó ezüst pénz kezében, s a zsidó halkan, mint jött, ismét az ajtó felé vonult, midőn küszöbén, erős kezektől torkon ragadva, útjában megállíttatott.
    - Ide az irományokkal, tolvaj - szólt suttogva megtámadója, s a zsidó Cifrára gyanakodott, midőn a küzdés között elalvó lámpájának végső világánál Violát megismeré.
    Mihelyt az utóbbi a szándéklott rablásról a cigány által hírt vett, vele együtt lesbe állt. A lopást, mielőtt az történnék, megakadályozni nem állt hatalmában. Maga is a törvény üldözése alatt állva, ha a zsidót, mielőtt gonosztettét elköveti, megtámadja, ez lármát üt, s ő a legnagyobb veszélynek teszi ki magát, s ennek hatalmában állt volna merényét később elkövetni. Bevárá tehát, míg a zsidó a szobában volt, akkor Petit a kapu felé küldve, hogy Cifrára vigyázzon, maga halkan a szoba ajtajáig lopódzott, hol most közte s a tolvaj közt iszonyú küzdés támadt.
    - Ide az irományokkal - szólt elfojtott hangon Viola -, halál fia vagy, ha késel.
    A zsidó hasztalan küzdött, hogy a vaskéztől szabaduljon, mely torkát szorítá. A lámpa földre esett. Viola félve, hogy a zajra valaki kijön, minden erejével az írásokat akará kiragadni. A zsidó kését Viola mellének döfé, mire az ellenét egy arcára adott irtózatos csapással földre terítette. E lármára a mellékszobában, mint tudjuk, zaj támadt. Viola fölkapta az írásokat, s Peti által követve futott. Mindez egy pillanat műve volt. A zsidó, föleszmélve, az ajtón kivánszorgott, s mikor Ákos belépett, csak a nyitott ládát, a földön egy zacskó pénzt s Viola, bundáját, melyet ez küzdés közben elvesztett, találta a szobában.
    Ákos a nyitva hagyott külső ajtóhoz sietett, s midőn a gyertyával az udvarra jött, a zsidót találá ott, ki a földön feküdve, mihelyt Ákost meglátá, gyönge hangon segítségért kiáltott.
    Ákos lehajlik. E pillanatban lövés hallatszik, melyre Ákos földre dől.
    Erzsébet s Vilma, kik a mellékszobából utána jöttek, felsikoltanak.
    A házból s a szomszéd lakokból a lövésre emberek futnak össze. A kovács, midőn házából kirohan, embert lát, ki mellette elfut, s kiáltva: gyilkos! utána szalad.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633641590
Webáruház készítés