Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Edgar Wallace: Az alvilág kísértete_MOBI

Edgar Wallace: Az alvilág kísértete_MOBI
790 Ft790
  • Részlet az e-Könyvből:

    Kinyitotta az ebédlőajtót, benyúlt, és felgyújtotta a villanyt, azután egy pillanatig gúnyos derültséggel szemlélte Mark McGill kínos meglepetését, aki ott ült az asztal mellett, és mindeddig abban a biztos tudatban élt, hogy ő fog hasonló meglepetést szerezni Ann-nek.
    - Azt hiszem, minden nehézség nélkül bejutott? - kérdezte Bradley sima udvariassággal.
    - Kulcsom van - felelte Mark hidegen.
    A detektívfelügyelő bólintott.
    - Ha jól sejtem, egy perccel Miss Perryman előtt érkezett és Tisert leküldte az utcára, hogy tartóztassa fel néhány percig, amíg maga kényelmesen bejuthat a lakásba.
    Ann a meglepetéstől szótlanul bámult a betolakodóra. Most már visszaemlékezett, hogy a Westminster hídon egy nagy autó – amely még félálmában is ismerősnek tűnt - megelőzte az ő kocsiját.
    - Két eshetőség közül kell választanom - mondta Bradley lassan. Mark felé fordulva. - Vagy engedelmeskedem pillanatnyi felindulásomnak, kinyitom az ablakot, és magát kihajítom rajta, vagy pedig letartóztatom két kisebb bebizonyítható vád alapján. Én azonban főbenjáró váddal akarom letartóztatni magát, McGill.
    - És mi az a vád? - kérdezte Mark. csaknem gúnyosan.
    Bradley mosolygott.
    - Azt hiszem, fölösleges bővebben megmagyaráznom - mondta. - Maga ma Li Yoseph-fel szeretett volna beszélni... Nos, még ezen a héten látni fogja valamelyik éjszakán, és majd meghallja a vádjait.
    Mark derülten nevetett, de érezte, hiába jött, és ezért gyorsan távozott.
    - Eddig még sohasem kérdeztem magát, Ann - szólt most Bradley de mondja, vannak ismerősei vagy rokonai Londonban?
    Ann a fejét rázta.
    - Akkor majd szállodába fog költözni - folytatta Bradley. - Azt hiszem, ma éjszakára még biztonságban van, de holnap reggel feltétlenül távoznia kell innen. Van pénze?
    Ann elmosolyodott.
    - Van, de maga tudja, hogyan jutottam hozzá - mondta őszinte bűnbánattal. - Azt hiszem, helyesebben teszem, ha egy pennyt sem viszek el ebből a házból. Legjobb lesz, ha holnap Párizsba utazom.
    - Szeretném, ha egyelőre még Londonban maradna - vágott közbe Bradley sietve. - Meg akarom fogni McGill-t, de bevallom, hogy a szándékomban van némi személyes hiúság is. Meg akarom győzni magát, hogy Ronnie...
    Ann egy mozdulattal elhallgattatta.
    - Ha azt akarja, hogy csak addig maradjak, amíg tisztázza magát ez alól az ostoba gyanú alól, akár ebben a percben is utazhatom - mondta.
    - Komolyan mondja? A gyanúnak az árnyéka sincs már a szívében?
    - Még az árnyéka sincs! Hogy is képzelheti? - mondta Ann nevetve.
    Sokáig hallgattak mind a ketten. Bradley-nek csepp kedve sem volt távozni, és láthatólag Ann sem szívesen engedte volna el.
    - A törvény szolgálatában élni - sóhajtott Bradley - nehéz és komor kötelesség. Emlékszik még, miket beszéltünk a rendőrségen? Mondja, bántaná magát, ha... - nehezen tudta befejezni a mondatot -...ha a férje detektív lenne ? - és mert Ann nem felelt azonnal, komolyan folytatta: - Bármi történjék is, ennek az évnek a végén kilépek a Scotland Yard szolgálatából. Egy nagy brazíliai kávéültetvényen felajánlották nekem az igazgatói állást... Maga persze nem tudja, hogy ismert kávészakértő vagyok?
    Ann a fejét rázta.
    - Ez mindenesetre kényelmesebb lenne, mint... detektívhez feleségül menni. Nem gondolja?
    Ann nem merte fölemelni a fejét.
    - Igen, azt hiszem... Szóval, meg akar házasodni, Mr. Bradley? Most végre bátran szembenézett a detektívvel.
    - Igen, szeretnék megházasodni - mondta Bradley. - Most már csak az a kérdés, hogy a lány, akit feleségül akarok venni, mit szólna hozzá, ha... - zavartan elhallgatott.
    - Azt hiszem, itt az ideje, hogy hazamenjen, Mr. Bradley - mondta Ann, miközben kinyitotta az ajtót. - Beláthatja, hogy hajnali fél négy nem a legalkalmasabb idő a lánykérésre.
    A férfi még mindig habozott.
    - Szereti a kávét?
    Ann nem felelt mindaddig, amíg Bradley szerencsésen kint nem volt a lakásból.
    - Ezentúl soha mást nem fogok inni - mondta és becsukta az ajtót a férfi mögött. Amikor másnap reggel bejött a szobalány, és jelentette, hogy Mark vár rá és szeretne beszélni vele, Ann meglepő nyugalommal fogadta a hírt. Utasította a lányt, hogy bocsássa be a látogatót és csaknem vidám „Jó reggelt”-tel üdvözölte. Amikor McGill mentegetőzni kezdett tegnap esti erőszakossága miatt, röviden a szavába vágott:
    - A mi barátságunknak vége tan, Mark - mondta nyugodtan. – A valóságban már véget ért abban a percben, amikor megtudtam, hogy milyen munkát végeztettél velem.
    Mark mosolyogva hallgatta, de ezúttal már egy szóval sem tiltakozott a szavakban rejlő gyanúsítás ellen, sőt egész nyíltan beszélt titkos üzleteiről. Majd látogatásának igazi céljára tért rá:
    - Nem tudom, meddig leszel még Londonban, de az egészen bizonyos, hogy ez az ember... az ismeretlen új ügynök meg fog környékezni. Van néhány ügynököm, akikről egyáltalán senki sem tud, csak te meg én. Annyira bíztam benned, mint még soha senkiben. Ha bárki próbálna is megtudni tőled valamit, kérlek, mondd meg nekem őszintén.
    - Már csak néhány napig maradok Angliában - felelte Ann, és Mark bólintott.
    - Ezt ők is éppen olyan jól tudják, mint én. - Ezért kerestelek fel ma reggel, bár attól féltem, hogy haragudni fogsz. Nem mondtad meg Bradley-nek? - kérdezte hirtelen.
    Ann fejét rázta.
    Most hirtelen másról kezdett beszélni. Kérdezősködött Ann terveiről, de egy szóval sem tett célzást a „Megnyugvás Házá”-ban lejátszódott jelenetre, sem arra, hogy az elmúlt éjszakán, hazajövet a Lady’s Stairs-ből. miért tört be Ann lakására, és az üreg Li-t is csak búcsúzás közben említette meg.
    - Tisztában vagyok vele, mit várhatok az öreg Li-től - mondta. - Eladta magát Bradley-nek... még az eltűnése előtt. Most a legjobb barátságban vannak, és Bradley bizonyítékokat gyűjt, hogy engem elfogathasson. Csakhogy ez nem olyan könnyű.
    - Azt hiszed, hogy Mr. Yoseph elárult? - kérdezte Ann.
    - Elárult! - nevetett Mark. - Könnyen lehet. Ebben az országban ötszáz ember él, aki elárulhat, ha akar, de egyikük sem tud bizonyítékokat szolgáltatni ellenem.
    Aznap délután Ann elment otthonról, és útközben, a távolban megpillantotta Sedemant. Látszott rajta, hogy részeg, nem egészen biztosan állt a lábán. Rekedtes, vékony hangon énekelt, és már rendőr ment vele, aki a legközelebbi őrszobába kísérte.
    Ann szórakozottan bevásárolt egyet-mást párizsi útjára. Nem éltette, hogy az elutazás gondolata miért nem érdekli, és miért nem tudja komolyan venni. Valahányszor belépett egy-egy üzletbe, nem volt vele tisztában, hogy tulajdonképpen mit is akar. Mert az esze azt mondta, hogy Párizs, de a szíve azt suttogta, hogy Brazília és Párizsba szánt bevásárlásai nagy részének nem vehette hasznát a forró égöv alatt.
    Éppen egy Oxford Street-i áruházban volt, amikor észrevette Tisert. Most egyszerre feltűnt neki, hogy már előzőleg kétszer is látta. Mint mindig, most is sötét ruhát viselt, de ezúttal már nemcsak komoly, hanem valósággal komor jelenség is volt. Behízelgően mosolygott Ann-re, és csodálatos gyorsasággal dörzsölgette a kezét. Ha Mr. Tiser izgatott volt, mindig a kezét dörzsölte. Ann már fel is fedezte izgatottságának az okát. Mr. Tiser ugyanis percenként hátranézett, bizonyosan aggódva, hogy valahonnan megfigyelik. Sietve válogatni kezdett az elébe rakott holmi között, és arra számított, hogy az áruházban hullámzó hatalmas tömeg mihamarabb elsodoija Tisert. De legnagyobb meglepetésére néhány pillanattal később Tiser már ott állt mellette.
    - Jó napot, Miss Ann. Remélem, nem zavarom. Arra akartam kérni, tiszteljen meg azzal, hogy egy csésze teát iszik a társaságomban. A földszinten van a büfé.
    Ann első érzése az volt, hogy visszautasítja a meghívást. De senkit sem tudott szándékosan megbántani. Aztán meg a tudata alatt még örült is, hogy így talán ismét megtudhat valamit.
    - Azonnal lemegyek és asztalt foglalok! - mondta Tiser buzgón, amint Ann bólintott. - Remélem, Miss Ann, csakugyan lejön, és nem fog nekem fájdalmas csalódást okozni.
    Tiser csodálatos gyorsasággal tudott eltűnni. Most is eltűnt, jóformán, mielőtt Ann még egyszer bólinthatott volna. Néhány perccel később Ann is utánament a liften a föfdszinti büfébe. Tisert már ott találta az egyik sarokasztalnál, közel az ablakhoz, ahonnan ki lehetetett látni az Oxford Streetre. Olyan gyorsasággal állt fel, hogy csaknem feldöntötte az asztalt, és nem győzött hálálkodni.
    - Mindenekelőtt, drága Miss Ann - kezdte, amint a lány leült -, higgye el, én nem vagyok felelős azért, ami tegnap történt. Kétségbe voltam esve, amikor Mark...
    - Hagyjuk ezt, Mr. Tiser - kérte Ann.
    - Igen, igen, azonnal - tette hozzá Tiser gyorsan. - De igazán hallatlan neveletlenség volt...
    - Látta Li Yoseph-et? - kérdezte a lány.
    Tiser arca, ha lehet, még egy árnyalattal sápadtabb lett.
    - Nem, nem láttam a kedves öreget! Milyen hallatlanul érdekes ember! Mintha csak valamelyik Dickens-regényből lépett volna ki!
    Ann várta a folytatást.
    - Például a kísértetei - folytatta Tiser. - Nem gondolja, hogy néha van benne valami megható?
    Gyors oldalpillantást vetett a lányra. A tekintetében félelem tükröződött.
    Ann maga sem tudta miért, valami belső ösztönre hallgatva megkérdezte:
    - Ugye, Ronnie szellemét is szokta látni?
    Ann megijedt a saját kegyetlenségétől. A kérdés szánalmas hatással volt Mr. Tiserre. Az álla leesett, az arca eltorzult a félelemtől.
    - Ne mondja ezt! Az isten szerelméért, csak arról ne beszéljen! - kérte nyöszörögve. - Nem tudom elviselni... igazán nem tudom elviselni. Olyan rettenetes... oly szörnyű!
    - Maga hisz a kísértetekben?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364708W
Webáruház készítés