Edgar Wallace: Az alvilág kísértete_EPUB

Részlet az e-Könyvből:

Ann elsápadt a haragtól, azután hirtelen megfordult, az ajtó felé sietett, és hevesen feltépte. A detektívnő kívül állt, fejét nekitámasztva az ajtófélfának. Úgy látszik, érdekelte a szobában lefolyó beszélgetés.
Vezessen vissza a cellámba - parancsolta Ann ellentmondást nem tűrő hangon.
- Mr. Bradley már végzett magával? - kérdezte a nő.
- Én végeztem vele! - csattant föl Ann.
Szinte örült most cellája magányának. Reszketett a haragtól, és ha most nincs egyedül, az indulat heves szavakban tört volna ki belőle. Hogy merészel így bánni vele ez az ember?
Feltámasztani a régi hazugságot és megbélyegezni őt is, mint ahogy megbélyegezte Ronnie-t! Bármi történt is, bármi is következik ezután, - börtön vagy pénzbüntetés -, semmi sem érhet fel azzal a megalázással, amelyben ez az ember részesítette!
Bradley lassan ment utána a várószobából. Az arca most is, mint mindig, kifürkészhetetlen volt, nem látszott meg rajta, hogy a szíve tele van kétségbeesett reménytelenséggel.
Alighogy kiért az udvarra, Simmonds a karjára tette a kezét.
- Az orvos azt mondja, hogy Smith-nek feltétlenül valami csillapítóra van szüksége, mielőtt a tárgyalásra viszik.
- Smith-nek?... - Bradley csak most eszmélt rá megdöbbenve, hogy egészen megfeledkezett erről a másik esetéről. És ráadásul ez a másik eset sokkal komolyabb volt, mint Ann Perrymané.
Egy héttel ezelőtt rablógyilkosság történt. Ékszerüzletet fosztottak ki, és az alkalmazottat megölték. A gyilkos elmenekült, de később elfogták. Bradley különben már régen ismerte ezt az embert: a szerencsétlen kábítószerek áldozata volt, és a szörnyű szenvedély teljesen tönkretette az idegeit. Kárba veszett életéért tulajdonképpen Mark McGill és társai tartoztak felelősséggel.
- Csak nem feledkezett meg Smith-ről, Sir? - kérdezte Simmonds mosolyogva, annyira lehetetlen volt ez a feltevés.
- Nem, nem feledkeztem meg róla - felelte Bradley lassan. - Szóval szüksége van csillapítóra? Utána mennyi ideig lesz használható állapotban?
- Legfeljebb egy óráig - mondta Simmonds.
Bradley bólintott.
- Majd intézkedem, hogy legelőször az ő ügyét tárgyalják. Megfordult és máris menni akart, de Simmonds ismét visszatartotta.
- Steen beszélni szeretne önnel. A Yardon volt és ideküldték.
Bradley csodálkozva bámult alárendeltjére.
- Steen? - kérdezte hitetlenül. - Mit akar?
Simmonds a fejét rázta.
- Legjobb, ha beszél vele. A belügyminisztériumtól hozott valami levelet.
Visszasietett a kis szobába, ahol az imént Ann-nel beszélt. Ott most egy férfi várakozott rá. Türelmesen üldögélt az ablak mellett, nagy kezét a térdén pihentette. Magas, szögletes, félszeg viselkedésű ember volt. Fekete kabátja jóval bővebb volt a kelleténél, és nyakkendő helyett összecsomózott zsebkendőt viselt a nyaka körül. Felállt és végigsimította a homlokát.
- Jó reggelt, Mr. Bradley. Mondták, hogy itt találom.
- Mi újság, Steen? - kérdezte Bradley.
A jövevény haragosan rázta a fejét.
- A rendőrség védelmét akarom kérni. Erről a Libbitt-ről van szó... Már tetszik tudni, hogy kicsoda... Úgy hallom, a barátai mindenfelé azt mesélik, hogy... megszorongatják a torkomat! De akkor már inkább én szorongatom meg az övékét... igaz? - hangosan kacagott titokzatos tréfáján.
- Menjen le a fogházirodába - mondta Bradley. - Mihelyt letárgyalták ezt a két ügyet, én is odajövök.
- Ma csak két tárgyalás lesz? - kérdezte Steen csodálkozva.
- Csak kettő számít, a többi jelentéktelen.
Bradley mosolygott magában a kijelentésén. A kettő közé nem számította be Smith ügyét.
Szolgálatban volt éppen, amikor Sedeman vidáman és fölényes méltósággal bevonult a Yardra. A detektíveket, mint régi ismerőseit, üdvözölte. Elismerte, hogy az elmúlt éjszaka néhány apróbb hibát követett el, majd többször is figyelmeztette az ügyében eljáró detektíveket a hamis eskü rögtöni és súlyos következményeire. Azután nyájas mosollyal várt az ítéletre. A kiszabott háromheti dologház sem hozta ki a sodrából.
Az írnok suttogva tárgyalt egy ügyvéddel, akiben Bradley azonnal ráismert Mark McGill régi barátjára. Amikor véletlenül hallotta, hogy a Smith-ügyről beszélnek, azon tűnődött, vajon milyen összefüggésben lehet Mark McGill a Smith-üggyel?... De nemsokára tisztán látott ebben a kérdésben.
Amint ugyanis Sedemant elvezették, Mr. Durther visszatért az asztalához. Ebben a környezetben nem volt az a remegő, határozatlan ember, mint Ann előtt.
- Mielőtt bíró úr áttér a következő esetre - kezdte erélyesen -, méltóztassék megengedni, hogy előterjesztéssel éljek. Előterjesztésem összefügg a mai délelőtt folyamán tárgyalásra kerülő egyik üggyel. Bíró úr bizonyosan visszaemlékszik, hogy egy évvel ezelőtt ügyfelem, Mr. Marcus McGill nevében igényt jelentettem be bizonyos okiratokra, amelyek az elhunyt Elijah Yoseph-nek, a Lady’s Stairs tulajdonosának a hagyatékában voltak.
Vajon miféle terveket forgat a fejében Mark? Miért éppen ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy felelevenítse Li eltűnésének az emlékét?
A bíró bólintott.
- Emlékszem - felelte röviden.
- A rendőrség lefoglalta Li házát, és tudtommal még jelenleg is a felügyelete alatt tartja, habár az előbb említett Li Yoseph-et már legfelsőbb fokon is holttá nyilvánították. Ebben az ügyben benyújtottam egy nyilatkozatot Sedeman aláírásával, akinek az ügyét különös véletlen folytán éppen ma tárgyalták bíró úr előtt.
- Emlékszem a nyilatkozatra - felelt a bíró. - Eszerint Sedeman hajlandó volt eskü alatt vallomást tenni, hogy az okiratok tévedésből maradtak Yoseph házában.
- Egyáltalán nem fontos az egész... - kezdte az ügyvéd, de a bíró a fejét rázta.
- Én másképp emlékszem. Az írás európai vegyszerkereskedők névsorát tartalmazta és a rendőrség véleménye szerint ezek szállították Yoseph-nek és társainak a különféle kábítószexeket - mondta. - Igaz, Mr. Bradley?
- Igaz, bíró úr.
- Bebizonyíthatjuk - jelentette ki az ügyvéd -, hogy erre a névsorra kizárólag törvényes üzletek megkötéséhez volt és van szükségünk.
Bradley most már mindent értett. Mark valami módon értesült, hogy a rendőrség megtalálta a rejtekhelyet és már előre felkészült a védekezésre. Az említett jegyzék alapján, melyet McGill talán a gyilkosság éjszakáján hagyott Li lakásán, bizonyítani lehetett, hogy McGill csakugyan törvényes alapon kereskedik vegyszerekkel.
- A kérése kizárólag a rendőrségre tartozik - mondta a bíró. - Ha ott ki nem adhatónak ítélik az okiratot, én nem avatkozhatom bele.
Kérdő pillantást vetett Bradley-re, aki azonnal felállt.
- A mai napig nem volt módunkban elegendő bizonyítékot gyűjteni - mondta sietve a detektív. - De nagyon fontosnak tartom az említett iratokat, és tiltakozom a kiadatásuk ellen.
A bíró bólintott.
- Helyes. Az előterjesztést elutasítom.
Mr. Durthert láthatólag nem lepte meg az elutasítás. Bradley ismét felállt.
- Tisztelettel kérem, bíró urat, méltóztassék legelőször William Charles Smith ügyét tárgyalni. Eredetileg úgy kértem, hogy a délután folyamán tárgyaljuk az esetet, de bizonyos, a nyilvánosság miatt nem tárgyalható okok miatt kénytelen voltam megváltoztatni az elhatározásomat. Mindössze néhány percig fog tartani.
A bíró beleegyezően bólintott, és két detektív máris bevezette a terembe a magas, sovány, halálsápadt embert. A keze meg volt bilincselve. Ez nem kerülhette el az éles szemű bíró figyelmét.
- Miért bilincselték meg ezt az embert? - kérdezte.
- Feltétlenül szükség volt rá, bíró úr - felelte Bradley. - Smith sok bajt okozott már nekünk a féktelenségével.
A fogoly széthúzott szájjal, ijesztő vigyorgással bámult rá.
Felolvasták a vádiratot: „William Charles Smith folyó év április hó tizenharmadikán a St. Martin-negyedben, a Fellow Streeten revolverével szándékosan agyonlőtte Harry Bendont.”
- Itt van a vádlott törvényes jogi képviselője is? - kérdezte a bíró.
Bradley a fejét rázta.
- Nincs, bíró úr. Ma csak arról van szó, hogy vizsgálati fogságát méltóztassék meghosszabbítani jövő péntekig.
A fogoly dühöngve rázta öklét Bradley felé.
- Megkeserülöd, te kutya, ha egyszer kezeim közé kerülsz! - ordította magánkívül.
A többi értelmetlen üvöltésben veszett el.
A bíró röviden kihirdette a vizsgálati fogság meghosszabbításáról szóló végzést, és a foglyot máris kivonszolták a szobából.
- Ann Mary Perryman!
Ann belépett a tárgyalóterembe, bólintott a már helyén ülő Mark felé, azután könnyed mosollyal leült a vádlottak helyére. Bradley már látta ezt a mosolyt valamikor: Ronnie arcán... ő is ugyanezzel a barátságos nyugalommal nézett szembe meghurcoltatásával.
- Mr. Bradley!...
Ann szólt. A detektívfelügyelő alig mert hinni a fülének.
- Most oda juttatott, ahová akart. Nagyon boldog napja lehet a mai.
- Ne beszéljen senkihez rajtam kívül! - szakította félbe a bíró türelmetlenül.
Ann gúnyosan mosolygott.
- Jó reggelt, bíró úr. Azt hiszem, jogom van valamit mondani?
A bíró egy pillantást vetett az előtte fekvő papírlapra.
- Az a vád ön ellen, hogy közveszélyesen vezette az autóját. Elismeri a bűnösségét?
A bíró most hirtelen Bradley-hez fordult.
- Ma reggel úgy értesültem, hogy további vádat is emeltek a vádlott ellen. De ennek itt nyomát sem látom.
McGill legnagyobb meglepetésére Bardley a fejét rázta.
- További vád nem emelhető, bíró úr - mondta. - Nem találunk semmit, ami indokolttá tenné.
Ann tért magához leghamarabb meglepetéséből.
- Mióta ilyen irgalmas szívű? Tudja meg, hogy erre nincs szükségem! - kiáltotta.
A bíró megpróbálta félbeszakítani, de lehetetlen volt. Ann még sohasem érzett ilyen felindulást. A tudat, hogy ő van fölényben, feltüzelte. Bradley hazudott!... Hazudott, az ő érdekében - és hazugságával Ann kezébe adta magát!...
- Hallgasson végre! - szólt a bíró haragosan.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában