Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Edgar Wallace: A borzalmak kastélya_MOBI

Edgar Wallace: A borzalmak kastélya_MOBI
590 Ft590
  • Részlet az e-Könyvből:

    Az egyetlen dolog - magyarázta Mr. Daver s azt hiszem, ebben ön is egyetért velem, - az egyetlen dolog, ami érdekel bennünket, csak az, hogy Mr. Ravini a számlája kifizetése nélkül szökött meg tőlünk. Ezt a körülményt hangsúlyoztam annak a barátjának is, aki ma reggel telefonon érdeklődött felőle. Eltűnésének ez a legnagyobb rejtélye előttem; elment és nem fizette ki a számláját!
    Hátradőlt karosszékében és oly bambán bámult Miss Belmanre, mintha megoldhatatlan problémát adott volna föl neki.
    - Az a körülmény - elmélkedett tovább -, hogy itt hagyta a pizsamáját, amely valójában teljesen értéktelen, csak azt bizonyítja, hogy sietve távozott. Egyetért velem ebben?... Természetesen egyetért. Hogy miért kellett ily sürgősen távoznia, egyáltalában nem bírom megérteni. Ön azt mondja, hogy Mr. Ravini tolvaj; lehetséges, hogy megszimatolta, hogy ráismertek... Vagy talán figyelmeztette valaki, hogy keresik?
    - Se levelet nem kapott, se telefonon nem keresték, mialatt itt volt - felelte Margaret határozottan.
    Mr. Daver megrázta a fejét.
    - Az nem jelent semmit - mondta. - Az ilyen embereknek mindig vannak cinkosaik... Sajnálom, hogy elment. Reméltem, hogy lesz alkalmam tanulmányozni a típusát. Erről jut eszembe, hogy találtam adatokat Flackről... A hírhedt John Flackről... Tudja már, hogy megszökött az őrültek fegyházából? A megdöbbenéséből látom, hogy most hallja először... oh, én jó megfigyelő vagyok, Miss Belman! A gonosztevő-típus hosszas tanulmányozása kifejlesztette bennem a hatodik érzéket... a megfigyelés talentumát, mely a közönséges emberekben, gyakorlat hiányában, eltompul.
    Hatalmas borítékot szedett elő íróasztala fiókjából; nagy csomó újságkivágás volt benne, ezeket szépen kirakta az asztalára, szétnyitotta az egyik illusztrált lapot és rábökött mutatóujjával a rajta ábrázolt öregember arcképére:
    - Flack! - mondta röviden.
    A leányt meglepte az öregember kora; a sovány arc, az ősz sörtebajusz és szakáll, a mélyen fekvő, okos szemek igazán nem árulták el, hogy ez az ember korának legveszedelmesebb gonosztevője.
    - Az újságkivágó vállalat szedi össze ezeket az adatokat az én megbízásomból - magyarázta Mr. Daver. - És van itt egy másik arckép is, amely talán jobban érdekli önt... igazán véletlen, hogy éppen most kaptam meg és reményiem, hogy ön is egyetért velem, ha megmondom, hogy miért. Ennek az arcképnek az eredetijét Reedernek hívják.
    Mr. Daver nem nézett föl, különben meglátta volna, hogy Margaretnek az arca lángba borul.
    - Nagyon eszes, öreg gentleman - folytatta Mr. Daver. - Az államügyészség mellett teljesít szolgálatot.
    - Nem is olyan öreg - jegyezte meg Margaret hidegen.
    - De öregnek látszik, - mondta Mr. Daver és Margaret is látta, hogy az arckép bizony nem hízelgett Mr. Reedernek.
    - Ez a gentleman csalta tőrbe és bilincselte meg Flacket - folytatta Mr. Daver, - és a véletlen, amelyről az imént beszéltem... nos, sejti-e, hogy mi az a véletlen?
    - Nem én - rázta a fejét Margaret.
    - Mr. Reeder ma idejön!
    Margaretnek a szeme-szája elállt erre a hírre.
    - Ma délután táviratozott - mesélte Mr. Daver -, hogy ma este érkezik és kért, hogy adjak neki szállást. Ha nem tanulmányoztam volna a Flack-esetet, se a nevét nem tudnám, se azt, hogy kicsoda és valószínűleg el is utasítottam volna...
    Most hirtelen föltekintett.
    - Ön azt mondja, hogy nem is öreg; akkor hát ismeri?... Látom, hogy igen. Hát ez még érdekesebb véletlen, Miss Belman. Már előre is örülök annak az élvezetnek, hogy kedvenc vesszőparipámról beszélgethetek vele. Nagyszerű szellemi torna lesz!
    - Alig hiszem, hogy Mr. Reeder beszélget a gonosztevőkről - vélte Margaret. - Általában kerüli ezt a tárgyat.
    - Majd meglátjuk! - legyintett Mr. Daver s a modorából látszott, hogy szentül hiszi, hogy az államügyészség mellé beosztott detektív a legnagyobb készséggel ad neki felvilágosítást, akármit kérdez is tőle.
    Mr. Reeder pár perccel hét óra előtt érkezett és Margaret álmélkodva látta, hogy nemcsak a nyakig begombolt kabátot vetette le, hanem otthon hagyta furcsa, lapos tetejű kemény kalapját is. Ehelyett divatos szürke ruhát viselt és két hatalmas útiládát hozott magával.
    A találkozásnál mindketten zavarba jöttek.
    - Reménylem, nem gondolja, Miss... izé... Margaret, hogy tolakodó vagyok és... izé... az hozott ide. De az igazság az, hogy... izé... nagyon is rászorulok egy kis... izé... pihenésre, hm...
    Pedig egyáltalában nem látszott meg rajta, hogy pihenésre szorul; sőt, összehasonh'tva azzal a Reederrel, akit Margaret Londonban hagyott, ez a vendég sokkal frissebbnek, fürgébbnek és - fiatalabbnak látszott.
    - Bejön az irodámba? - kérdezte Margaret, kissé bizonytalanul.
    Mikor odaértek, Mr. Reeder tiszteletteljesen kinyitotta az ajtót és Margaretnek úgy tetszett, hogy még a lélegzetét is visszafojtja. Szeretett volna hangosan fölkacagni, de inkább némán besurrant a szobába és csak akkor szólalt meg, mikor Mr. Reeder is utána ment és becsukta az ajtót.
    - Gyalázatosan lusta voltam, Mr. Reeder - mentegetőzött gyorsan. - Tudom, hogy írnom kellett volna... az egész dolog olyan lehetetlen volt... értem az ízetlen szóváltást...
    - A nézeteltérést - javította ki Mr. Reeder udvariasan. - Tudom, hogy nem vagyok modern, de mint öreg ember...
    - Aki csak negyvennyolc éves, az nem öreg! - vágott közbe Margaret duzzogva. - És miért is ne viselhetne ön pofaszakállat?... Megbocsáthatatlan frivolitás volt részemről... asszonyi kíváncsiság... szerettem volna látni, hogy milyen e nélkül.
    Mr. Reeder tiltakozva emelte föl a kezét s a hangja valósággal vidám volt:
    - Egyedül csak én voltam a hibás, Miss Margaret. Régimódi ember vagyok, ez az igazság. Nem gondolja... izé... hogy illetlenség ez a látogatásom Larmes Keepen?
    Körülnézett a szobában és meghalkította a hangját:
    - Mikor ment el innen Ravini? - kérdezte váratlanul.
    Margaret meghökkenve nézett rá:
    - Őmiatta jött ide? - kérdezte.
    - Hallottam, hogy itt volt - bólintott Mr. Reeder. - Valaki megmondta. Mikor ment el?
    Margaret röviden elmondta neki éjszakai tapasztalatainak eredményét s ahogy beszélt, Mr. Reeder arca egyre jobban elkomorodott.
    - Emlékszik arra, ami ezt megelőzőleg történt? Látta Ravinit azon az éjszakán, mielőtt elutazott?
    Margaret összeráncolta a szemöldökét és igyekezett visszaemlékezni. Aztán hirtelen mondta:
    - Már emlékszem... a kertben sétált Miss Crewe Olgával. Nagyon későn jött meg.
    - Miss Crewe? - kérdezte Reeder izgatottan. - Miss Crewe-vei?... Nem az az érdekes fiatal lady, akit láttam, hogy krikettet játszik valami tiszteletes-féle úrral?
    Margaret csodálkozva nézett rá:
    - Hát ön a réten keresztül jött a kastélyba? Azt gondoltam, hogy a homlokzat felől...
    - A dombtetőn leszálltam a kocsiról - magyarázta Mr. Reeder gyorsan. - Az én koromban már egészségi szempontból is fontos az ilyen testmozgás. A kastély környéke egyébként gyönyörű szép... Szóval a fiatal lady... kissé sápadt, nagy fekete szemei vannak és... izé...
    Fürkészve nézett Margaréta, kissé féloldalt hajtva a fejét:
    - Szóval kiránduláson volt Ravinival... Hát ismerték egymást?
    Margaret a fejét rázta:
    - Nem hiszem, hogy Ravini már korábban is ismerte.
    Aztán elmondta Mr. Reedernek, hogy Ravini mily izgatott volt aznap este és hogy ő sírva találta Olga Crewet, mikor benyitott hozzá.
    - Sírva találta?... ah! - Mr. Reeder tűnődve vakargatta az állát. - És azóta találkozott már vele?
    - Miss Crewe másnap nagyon későn kelt föl...
    - És bizonyára fájt a feje! - vágott közbe Mr. Reeder hirtelen.
    - Honnan tudta ezt? - álmélkodott Margaret.
    De Mr. Reeder nem volt „informáló” kedvében, inkább ő érdeklődött és kérdezősködött:
    - Hányas számú az ön szobája?
    - Az enyém a 4-es... Miss Crewe az 5-ösben lakik.
    - És Ravini a 7-es szobában lakott, - bólintott Mr. Reeder, - vagyis két ajtóval odább... És én? - kérdezte hirtelen. - Engem hányadik szobába tett?
    - A 7-esbe - felelte Margaret habozva. - Mr. Daver rendelte így. Különben ez az egyik legszebb szobánk... Figyelmeztetem, Mr. Reeder, hogy a háziúr szenvedélyes kriminalista és alig váija már, hogy beszélgethessen önnel erről a hóbortjáról.
    - Nagyon örülök - dörmögte Mr. Reeder félhangosan és közben egészen másra gondolt. - Beszélhetnék most Mr. Daverrel?
    A folyosó órája lassan negyedet ütött, mikor Miss Belman átvezette a detektívet Mr. Daver szobájába. Az íróasztal szokatlanul tele volt üzleti könyvekkel, számlákkal és Mr. Daver éppen a pénztárkönyvet vizsgálta csontkeretes, nagy pápaszemén keresztül és kérdően nézett föl, mikor Margaret benyitott hozzá.
    - Itt van Mr. Reeder, - mondta a leány és azonnal magukra hagyta őket.
    A detektív pár pillanatig farkasszemet nézett a bohócarcú házigazdával; aztán Mr. Daver nagyszerű gesztussal üléssel kínálta meg látogatóját.
    - Nagyon boldog pillanat ez nekem, Mr. Reeder - mondta és fölkelve, kétszer is mélyen meghajolt a detektív előtt. - Mint szerény tisztelője azoknak a híres tekintélyeknek, akiknek a munkáját ön bizonyára az utolsó betűig ismeri, végtelenül örülök annak a kiváltságos szerencsének, hogy szemtől-szembe állhatok önnel, akit angol Lombrosonak tartok és méltán... Bizonyára ön is egyetért velem? Igen, mindjárt gondoltam.
    Mr. Reeder tűnődve nézegetett föl a mennyezetre.
    - Lombroso? - ismételte, elnyújtva a szót. - Ez... izé... valami olasz tudós volt, ugye? Mintha már hallottam volna a nevét.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadóü gondozásában

  • Cikkszám
    978963364702W
Webáruház készítés