Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Alexandre Dumas: A fekete tulipán_EPUB

Alexandre Dumas: A fekete tulipán_EPUB
540 Ft540

Erény és bűn, árulás és hősi mártíromság, uralkodói önkény és igazságtevés, a szerelem és kapzsiság szenvedélye: a 17. századi Hollandiában játszódó történetben a romantikus regény szinte valamennyi jellegzetes motívuma együtt van. Alexandre Dumas A fekete tulipán című regénye véres mészárlással kezdődik a történelmi mese: a francia párti Vitt testvéreket Orániai Vilmos hívei - hazaárulás vádjával - felkoncolják. A főhős csak eztán lép színre: Cornelius Van Bearle nem politizál, a virágkertészkedés megszállotja, minden vágya: kitenyészteni a fekete tulipánt. Ám a kegyetlen sors közbeszól: keresztapjától, az egyik Witt testvértől titkos levelet őriz, s emiatt letartóztatják. Halálos ítéletét az uralkodói parancs csak az utolsó pillanatban változtatja életfogytiglani börtönre. A fogházban két dolog virágzik ki: a titokban magával csempészett virághagyma meg a szerelem Rosával, az ördögien kegyetlen porkoláb hamvas, szép lányával. A virágtenyésztő vetélytársa, megszállott ellenfele hiába leselkedik, lopakodik, sző sötét ármányt. Cornelius a fekete tulipánért a százezres jutalmat, szabadságát, ártatlansága igazolását és Rosája kezét hatalmas népünnepély üdvrivalgásától kísérve, Orániai Vilmostól nyeri el a regény mindent megoldó utolsó jelenetében. (Legeza Ilona)

A kötetet Hevesi Sándor jól ismert és legtöbbször használt fordításában adjuk közre. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Az éjszaka jól telt el, és a rákövetkező nap még jobban.
    Az utóbbi napokban a börtön súlyosabb, sötétebb, fojtóbb lett, s valósággal ránehezedett a szegény fogolyra. A falak feketék voltak, a levegő fagyos, a sűrű rács alig-alig eresztett át egy csöpp világosságot.
    Ám mire Cornelius fölébredt, reggeli napfény játszott a vasrácson, egész sereg galamb röpködött a levegőben kiterjesztett szárnyakkal, a többi pedig szerelmesen turbékolt a még csukott ablakkal szomszédos tetőn.
    Cornelius az ablakhoz szaladt, kinyitotta, s úgy érezte, hogy a napsugárral együtt élet, öröm, szinte szabadság áradt be a komor szobába.
    Mert odabenn a szerelem virult, és virágba borított maga körül mindent; a szerelem, ez az égből szakadt virág, amely sokkal ragyogóbb, sokkal illatosabb, mint a föld összes virágai.
    Amikor Gryphus belépett a fogolyhoz, nem ágyban fekve találta és mogorván, mint máskor; Cornelius föl-alá járt a szobában, és egy operaáriát fütyörészett.
    Gryphus rásandított.
    – Nocsak!
    – Hát hogy vagyunk?
    Gryphus megint rásandított.
    – Hogy van a kutyus meg Jacob úr meg a mi szép Rosánk? Hogy vannak valamennyien?
    Gryphus a fogát csikorgatta.
    – Itt a reggelije - vetette oda.
    – Köszönöm, Cerberus barátom - felelte a fogoly -, épp jókor, mert szörnyen éhes vagyok.
    – Ejha, igazán éhes? - kérdezte Gryphus.
    – Ugyan már, miért ne? - csodálkozott Van Baerle.
    – Úgy látszik, halad a konspiráció - mondta Gryphus.
    – Miféle konspiráció?
    – Jó, jó, tudom én, hogy mit beszélek, de majd résen leszek én, tudós uram; résen leszek én, bízza csak ide.
    – Legyen csak résen, Gryphus barátom - mondta Van Baerle -, legyen csak résen. A konspirációm is, a személyem is, minden a szolgálatára áll.
    – Majd meglátjuk délben - szólt Gryphus, avval elment.
    – Délben? - ismételte Cornelius. - Mit akar ezzel mondani? Jó, várjunk délig, akkor majd elválik.
    Corneliusnak nem esett nehezére délig várni, hiszen Cornelius az esti kilenc órát várta.
    Amikor delet harangoztak, a lépcsőn nemcsak Gryphus léptei hallatszottak, hanem három-négy katona is jött vele, akik ugyancsak kopogtak a folyosón.
    Megnyílt az ajtó, belépett rajta Gryphus, bebocsátotta az embereit, aztán bezárta mögöttük az ajtót.
    – Most aztán rajta, kutassunk!
    Belenyúltak a zsebeibe, kutattak a zubbonya alatt, a mellénye alatt, az inge alatt. Semmit sem találtak.
    Aztán a takarók alatt, a matracok alatt, az ágy szalmájában matattak. Semmit sem találtak.
    Ekkor örült csak igazán Cornelius, amiért nem fogadta el a harmadik sarjhagymát. Mert ha mégolyan jó helyre dugta volna is, a kutatás során Gryphus okvetlenül megtalálja, és csakúgy bánt volna vele, mint az elsővel.
    Különben soha fogoly derültebb arccal nem tűrte, hogy lakhelyét keresztül-kasul felforgassák.
    Gryphus elkobzott egy irónt és három vagy négy lap fehér papirost, amit Rosa hozott Corneliusnak; ennyi volt az expedíció egész hadizsákmánya.
    Hat órakor Gryphus visszajött, ezúttal egyedül. Cornelius meg akarta engesztelni, de Gryphus csak dörmögött, fogát vicsorgatta, aztán hátrálva ment ki, mint aki attól tart, hogy valaki ráront.
    Corneliusból kitört a nevetés.
    Ekkor Gryphus, aki ismerte a dürgést, a rostélyon át bekiáltott hozzá:
    – Jó, jó, az nevet, aki utoljára nevet!
    Csakhogy a dolog úgy állt, hogy legalábbis akkor este Cornelius nevetett utoljára, mert Rosát várta.
    Kilenckor meg is jött Rosa, csakhogy ezúttal lámpás nélkül. Rosának nem kellett többé világosság; már tudott olvasni.
    Azután meg a világosság el is árulhatta volna Rosát; Jacob mester jobban kémkedett utána, mint valaha.
    Végül pedig világosban nagyon is jól lehetett látni, mikor pirul el Rosa.
    Hogy miről beszélt aznap este a két fiatal teremtés? Hát miről beszélnek a szerelmesek Franciaországban a küszöbön álldogálva, Spanyolországban az erkély korlátján át és Keleten a teraszról kihajolva?
    Olyasmiről, ami szárnyakat ad az óráknak, és hímes tollakat kötöz az idő szárnyaira.
    Mindenről beszéltek, csak a fekete tulipánról nem.
    Tíz órakor pedig, rendes szokás szerint, elbúcsúztak egymástól.
    Cornelius olyan boldog volt, amilyen boldog csak lehet egy tulipánkertész, ha nem beszélnek neki a tulipánjáról.
    Az ő szemében Rosa szebb volt minden földi angyalnál: jó volt, bájos volt, kedves volt.
    De miért tiltotta meg Rosa, hogy a tulipánról beszéljenek?
    Ez mégiscsak nagy hibája Rosának.
    És Cornelius sóhajtva mondogatta, hogy nincs a világon tökéletes nő.
    Az éjszaka egy része e fogyatékosság megállapításával telt el. Ami annyit jelentett, hogy amíg ébren volt, folyton Rosára gondolt.
    Amikor pedig elaludt, vele álmodott.
    Csakhogy az álombéli Rosa sokkal tökéletesebb teremtés volt, mint az igazi. Mert nemcsak hogy beszélt a tulipánról, hanem szép kínai vázában pompás, kinyílt fekete tulipánt hozott Corneliusnak.
    Cornelius örömteli szívvel ébredt, ajkán e szókkal: “Rosa, Rosa, szeretlek.”
    Mivel pedig közben világos nappal lett, Cornelius nem is akart többé elaludni.
    Egész álló nap az a gondolat foglalkoztatta, amellyel reggel fölébredt.
    Ó, ha Rosa beszélt volna a tulipánról, Cornelius többre becsülte volna őt Szemirámisz királynénál, Kleopátra királynénál, Erzsébet királynénál, Ausztriai Anna királynénál, szóval a világ legnagyobb vagy legszebb királynéinál.
    De Rosa azzal fenyegette, hogy soha többé nem jön el, ha három napon belül merészel a tulipánról beszélni.
    Igaz, hogy ezzel hetvenkét órát ajándékozott a szerelmesnek, de meg is rövidítette hetvenkét órával a tulipánkertészt.
    Az is igaz viszont, hogy a hetvenkét órából harminchat már elmúlt.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306150
Webáruház készítés