Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dosztojevszkij: Ostoba eset_EPUB

Dosztojevszkij: Ostoba eset_EPUB
340 Ft340

Dosztojevszkij: Ostoba eset

E-könyv EPUB formátumban

 

E-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    - Kegyelmes uram! - harsant fel újból ugyanaz a hang.
    - Mi tetszik?
    - Isten éltesse!
    Ezt Pralyinszkij már nem bírta ki. Ez már egészen kihozta a sodrából. Beszédét félbeszakította és a rendbontó, a sértegető felé fordult, aki egészen fiatal gyerkőc, valami tanulófiú lehetett. Már alaposan be volt rúgva és nagyon furcsán és gyanúsan viselkedett. Folytonosan lármázott és garázdálkodott, már egy poharat és két tányért is összetört, azt állítva, hogy a lakodalomban ez a szokás. Abban a pillanatban, amikor Pralyinszkij ellene akart fordulni, ugyanakkor a katonatiszt is szigorúan ráripakodott a zajongóra.
    - Mit ordítozol itten? Azt akarod, hogy kiröpítsünk innét?
    - Nem ön ellen irányul ez, kegyelmes uram, nem ön ellen! Folytassa kérem! - kiáltotta a jókedvében duhajkodó gimnazista, székében hátradőlve: - Tessék csak folytatni, én hallgatni fogom és nagyon, na-gyon, na-gyon meg vagyok önnel elégedve! Pom-pás! Pom-pás!
    - Az a kölyök be van rúgva! - súgta Pszeldonyimov.
    - Látom, hogy be van rúgva, csakhogy...
    - Éppen az előbb meséltem el egy mulatságos adomát, kegyelmes uram, kérem, - szólt közbe a katonatiszt, - egy hadnagyról, aki a mi századunkban szolgált és aki éppen úgy viselkedett és beszélt feljebbvalójával szemben, mint ez a fickó itten, aki most tulajdonképpen csak utánozza azt a hadnagyot. Az a bizonyos hadnagy, tudniillik, parancsnokának minden szavára azt mondotta, hogy “pompás, pompás!” És ezért tíz évvel ezelőtt a szolgálatból is elbocsátották.
    - Mi-mi-miféle hadnagy volt az?
    - Egy hadnagy a mi századunkból, kegyelmes uram! Egészen belebolondult a sok dícsérgetésbe. Eleinte szépszerivel igyekeztek ráhatni, azután áristomba került. A parancsnok atyailag igyekezett lelkére hatni, mire a hadnagy megint csak azt felelte: “pom-pás, pompás!” Pedig hatalmas, szép szál legény volt, kilenc láb magas termetű. Hadbíróság elé akarták állítani, ekkor azonban kisült, hogy a szerencsétlen ember őrült.
    - No, de ez még csak iskolásfiú... Ez csak afféle diákcsíny, ezt enyhébben kell megítélni. Én a magam részéről kész vagyok megbocsátani.
    - A hadnagyról orvosilag állapították meg az őrültséget, kegyelmes uram.
    - Hogy-hogy?... Hát felboncolták?
    - Dehogy, kérem, hisz egészen eleven volt!
    Hatalmas és szinte általános kacagás tört ki a vendégekből, pedig kezdetben mindenki illedelmesen magába akarta fojtani nevetését. Pralyinszkij emiatt iszonyúan feldühödött.
    - De uraim, uraim! - kiáltotta őnagyméltósága szinte magánkívül és eleinte egyáltalában nem dadogva: - azt én is nagyon jól tudom, hogy eleven embert nem szokás felboncolni. Én azt hittem, hogy a szerencsétlen hadnagy megzavarodottságában már nem volt élő ember... azaz, hogy agylágyulásban... halt meg, azaz... én azt akarom mondani... hogy önök engem nem szeretnek... Én azonban mindezek ellenére... szeretem önöket... igen, én... szeretem... Por... Porfirijt is... Én igazán megalázom magamat, mikor így beszélek...
    Ebben a pillanatban hatalmas nyálcsomó fröccsent ki Pralyinszkij őnagyméltósága szájából és az abroszra, a lehető legfeltűnőbb helyre repült. Pszeldonyimov felugrott, odarohant és a szalvétával nagysietve feltörülte. Ez borzasztó csapás volt és teljesen lesújtotta, tönkretette a kegyelmes urat.
    - Uraim, ez már túlságosan is sok! - kiáltott fel a kegyelmes úr egészen kétségbeesetten.
    - De, kegyelmes uram, hiszen az csak egy berúgott gyerkőc volt, - szólt közbe Pszeldonyimov, hogy őexcellenciáját megnyugtassa és megvigasztalja.
    - Porfirij!... Én látom, hogy ti mindannyian... igen!... Én azt állítom, hogy remélem... igen... Igen, én felszólítok mindenkit, mondja meg egészen őszintén, hogy mivel aláztam meg magamat?...
    Pralyinszkij őexcellenciája ezt már majdnem sírva mondta.
    - De kegyelmes uram, az Istenért!
    - Porfirij, hozzád fordulok és felszólítalak... Nyilatkozzál egészen őszintén... Mikor ide, a te lakodalmadra eljöttem, ennek megvolt a maga célja. Erkölcsileg fel akartalak benneteket emelni... Én ezzel azt akartam, hogy érezzétek... Mindnyájatoktól kérdezem, feleljetek őszintén: nagyon lealáztam-e magamat előttetek, vagy sem?
    Nyomasztó, szinte síri csend állt be ezekre a szavakra. És éppen az volt a legnagyobb baj, hogy erre a határozott kérdésre ilyen síri csend következett. Pralyinszkij őnagyméltósága jobban szerette volna, ha hallgatás helyett kiabáltak volna.
    “De hát ugyan mit is felelhetnének, mit is kellene felelniök kérdésemre ebben a pillanatban?!”

    E-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633642177
Webáruház készítés