Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dosztojevszkij: Netocska_EPUB

Dosztojevszkij: Netocska_EPUB
340 Ft340

Dosztojevszkij Netocska című elbeszélését Szabó Endre klasszikus fordításában adjuk közre. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Apámra nem emlékszem. Meghalt, mikor én még csak két éves voltam. Anyám másodszor is férjhez ment. Ez a második férjhezmenetele szerelemből történt ugyan, mégis sok szomorúságot okozott neki. Mostohaapám muzsikus volt. Életsorsa nagyon különös, ő maga a legkülönösebb, legcsodálatraméltóbb mindazok közt, akiket valaha ismertem. Gyerekkorom első benyomásai közt ő annyira feltünt, hogy egész életemre kihatással volt. Hogy elbeszélésem megérthető legyen, legelőbb is elmondom az életrajzát. Mindazt, amit elmondok, később tudtam meg B. híres hegedűstől, aki fiatal korában közeli ismerőse és jó barátja volt mostohaapámnak.
    Mostoha-apámat Jefimovnak hítták. Egy igen gazdag földesúr falujában született, fia volt egy szegény muzsikusnak, aki hosszú csavargásai után megtelepedett a földesúr birtokán és beállt annak a házi zenekarába. A földesúr nagy pompával élt és szenvedélyes barátja volt a zenének. Beszélték róla, hogy falujából soha sehova, még Moszkvába sem távozott s egyszer mégis ráadta magát, hogy néhány hétre valami fürdőre, külföldre utazzék, csak azért, hogy meghallhasson egy híres hegedűművészt, aki a lapokban megjelent hirdetések szerint azon a fürdőn három hangversenyt szándékozott adni. A földesúrnak meglehetősen jó erőkből álló zenekara volt, amelyre csaknem minden jövedelmét elköltötte. Ebben a zenekarban az én mostoha-apám klarinétos volt. Huszonkét éves volt, mikor megismerkedett egy különös emberrel. Élt ugyanabban a kerületben egy gazdag gróf, aki annyit költött a házi színházára, hogy egészen tönkrement. Ez a gróf elbocsátotta a zenekara karmesterét, egy olasz születésű embert, elbocsátotta pedig rossz magaviselet miatt. A karmester valóban haszontalan ember volt. Mikor elkergették, teljesen elaljasult, csatangolt a falusi traktérokban, leítta magát, időnkint könyöradományokat kéregetett és már az egész kormányzóságban sehol sem birt alkalmaztatást kapni. Ezzel az emberrel barátkozott meg az én mostoha-apám.
    Ez a barátság megmagyarázhatatlanul különös volt, mert senki sem vette észre, hogy mostoha-apám viselkedése valamennyire is megváltozott volna abban a tekintetben, hogy pajtását utánozta volna s még maga a földesúr is szemet hunyt később erre a barátkozásra, bár eleinte megtiltotta, hogy mostoha-apám az olasszal pajtáskodjék.
    Végre a karmester váratlanul meghalt. Úgy lelték meg holttestét a parasztok egy gátnak a gödrében. Nyomozást indítottak s ennek következtében kitünt, hogy gutaütéstől halt meg a szerencsétlen. Ami holmija maradt, az a mostoha-apámnál volt, ez pedig rögtön bizonyítani tudta, hogy teljes joga van a hátrahagyott holmikhoz: a megboldogult sajátkezűleg kiállított írást hagyott, melyben halála esetére minden vagyonkáját Jefimovra testálta.
    A hagyaték állt egy fekete frakkból, melyet a megboldogult gondosan őrizgetett, mert mindig remélte, hogy alkalmazást kap, aztán egy hegedűből, mely külsőleg egész közönségesnek látszott. Ezt az örökséget senki meg nem támadta. Hanem bizonyos idő multán megjelent a grófi zenekar első hegedűse a grófnak egy levelével. A levélben a gróf azt kérte: beszélnék rá Jefimovot, hogy adja el az olasz után maradt hegedűt, melyet nagyon szeretne a gróf a zenekara számára megszerezni. Háromezer rúbelt kínált a hegedűért és hozzátette, hogy már többször küldött Jefimov Jegorhoz a vásár megkötése dolgában, de az makacsul visszautasította az ajánlatot. A gróf azzal végezte levelét, hogy a hegedűért kínált ár teljesen megfelelő, hogy nem szándékozik azt semmivel sem megszerezni, s a Jefimov nyakasságában csak sértő gyanakodást lát, mintha a gróf fel akarná használni az ő egyűgyűségét és a dologhoz nem értő voltát, kéri tehát, hogy efelől világosítsák fel Jefimovot.
    A földesúr rögtön hivatta mostoha-apámat.
    - Miért nem akarod azt a hegedűt eladni? - kérdezte tőle - nincs neked arra semmi szükséged. Kapsz háromezer rubelt, ez egészen megfelelő ár és helytelenül gondolkozol, ha azt hiszed, hogy többet kaphatsz érte. Hiszen csak nem fog téged a gróf megcsalni.
    Jefimov azt felelte, hogy ő a grófhoz nem megy, de ha odaküldik, hát az már a földesúr jogában áll; a grófnak ő a hegedűt nem adja el, de ha erre ráerőszakolják, hát az megint csak hatalmában van a földesúrnak.
    Világos, hogy ezzel a feleletével a földesúr lelkületének legérzékenyebb húrját érintette. A földesúr t. i. mindig büszkén mondogatta, hogy ő tud bánni az ő zenészeivel, mert azok egytől-egyig igazi művészek s ennek következtében az ő zenekara nemcsak a grófénál különb, hanem a fővárosiaknál sem rosszabb.
    - Jól van, - válaszolt a földesúr, - megírom a grófnak, hogy nem akarod eladni a hegedűt, mert - nem akarod, mert neked teljes jogod van eladni vagy el nem adni, jó lesz? De most már én kérdezem tőled, hogy minek neked az a hegedű? Hiszen te klarinetista vagy, már ha nem is valami elsőrendű. Add el nekem! Én adok neked érte háromezret. (Ki hitte volna azt, hogy az olyan hangszer!)
    Jefimov elmosolyodott.
    - Nem, uram, magam jószántából én azt el nem adom, - felelt, - persze, ha ön parancsolja...
    - Hát hatalmaskodom én terajtad? Kényszerítelek én téged valamire is? - kiáltott rá a földesúr türelmét vesztve, annyival is inkább, mert a beszélgetés a grófi muzsikus előtt folyt le, aki e jelenet után arra következtetett, hogy a földesúr zenekarának tagjai nem valami irigylésre méltó helyzetben vannak. - Takarodj ki, hálátlan! Látni sem akarlak többet! Hová lennél te én nélkülem a te klarinétoddal, melyet nem is tudsz jól fújni? Pedig te nálam jól el vagy látva, eszel-iszol, van rendes ruhád, még fizetést is kapsz; jól bánnak veled, mint művésszel, de te ezt be nem látod, nem érzed. Lódulj hát ki innen, ne ingerelj jelenléteddel!
    A földesúr mindenkit elkergetett magától, akire megharagudott, mert maga is félt a hevességétől. A “művészekkel” pedig - amint muzsikusait nevezte - éppen nem akart szigorúan bánni.
    A vásárból nem lett semmi s úgy látszott, hogy ezzel véget is ért a dolog, de egy hónap mulva a grófi hegedűs rettenetes dologra vetemedett: a maga felelősségére feljelentette mostoha-apámat, azt bizonyítva, hogy az olasz halálának okozója mostoha-apám, aki azzal az aljas szándékkal ölte meg az olaszt, hogy rátehesse a kezét annak gazdag hagyatékára. Bizonyítgatta, hogy a végrendelkező írást kierőszakolta az olasztól és azt mondta, hogy állítása bizonyítására tanukat is tud állítani. Sem a gróf kérése és csillapítása, sem a mostoha-apám érdekében fellépő földesúr intései meg nem ingathatták a feljelentőt eltökélt szándékában. Felhozták neki, hogy a megboldogult karmester holttestének orvosi vizsgálata rendben történt meg, hogy a feljelentő a valószínűség ellen törtet - talán csupa személyes gyűlölködésből és bosszúból azért, hogy nem juthatott az értékes hegedű birtokába, melyet az ő számára akartak megvenni. A zenész megmaradt a magáénál, esküdözött, hogy neki igaza van, bizonyítgatta, hogy a gutaütés nem részegségtől, hanem mérgezéstől származott és ujabb orvosi boncolást követelt. Állításai első tekintetre komolyaknak látszottak. Természetes, hogy az eljárást megindították. Jefimovot elfogták és a városi börtönbe zárták. Megkezdődött a nyomozás, mely iránt az egész kormányzóság érdeklődött. Az eljárás gyorsan ment s a vége az lett, hogy a muzsikus feljelentése alaptalannak bizonyult. Ezért méltó büntetést szabtak ki rá, de ő végtülön-végig megmaradt a magáé mellett és esküdözött, hogy neki van igaza. Végre mégis beismerte, hogy nincsenek bizonyítékai, hogy eddigi bizonyítékait maga találta ki, s hogy mikor e bizonyítékait összeállította, ő feltevésekből, találgatásokból indult ki, mert még most, a második eljárás után is, mikor Jefimov ártatlansága teljesen bebizonyult, ő nem tágított attól a mély meggyőződésétől, hogy a szerencsétlen karmester halálának okozója Jefimov, ámbár meglehet, hogy nem méreggel ölte meg azt, hanem valami más módon. De a büntetést nem hajthatták végre a hegedűsön, mert váratlanul megbetegedett, agyvelő-gyuladást kapott és a fogház kórházában meghalt.
    A földesúr az egész eljárás alatt igen nemesen viselte magát. Úgy gondoskodott mostoha-apámról, mintha az neki édes fia lett volna. Többször felkereste a börtönben, vigasztalta, pénzt adott neki, kitűnő szivart hordott neki, mikor megtudta, hogy Jefimov szeret dohányozni s mikor ezt felmentették, az egész zenekar számára vendégséget adott. A földesúr úgy tekintette Jefimov ügyét, mintha az az egész zenekar ügye lett volna, mert igen megbecsülte zenészei jó magaviseletét, ha másképpen nem, hát legalább azok tehetségeikhez mérten.
    Elmult egy egész esztendő, mikor egyszerre csak az a hír terjedt el a kormányzóságban, hogy valami híres hegedűművész érkezett hozzánk, valami francia, aki átutazóban néhány hangversenyt fog adni. A földesúr mindent elkövetett, hogy valahogy magához, vendégül kapja a franciát. A dolog jó kerékvágásba jutott: a francia megígérte, hogy eljön. Már minden készen volt, meg volt híva csaknem az egész kerület - mikor egyszerre csak váratlan fordulat állt be.
    Egy reggel jelentették, hogy Jefimov eltünt, nem tudni: hova. Keresték, de hasztalanul. A zenekar meg volt szorulva: nem volt klarinétosa; s ekkor, vagy három nap mulva a Jefimov eltűnése után levelet kap a földesúr a franciától, melyben az fenhéjázóan visszautasítja a meghívást, megjegyezvén mellékesen, hogy óvatosabb lesz a jövőben érintkezésbe lépni olyan urakkal, akik saját zenekart tartanak, mert kellemetlen igazi művészt olyan ember rendelkezése alatt látni, aki a dologhoz nem ért, felhozza végül állítása bizonyítására a Jefimov esetét, aki valódi művész és a legkiválóbb hegedűs mindazok közt, akikkel eddig Oroszországban találkozott.
    A levél elolvasása után a földesúr nagyot bámult. Lelke mélyéig el volt keseredve. Hogyan? Jefimov, ugyanaz a Jefimov, akiről ő úgy gondoskodott, az a Jefimov oly kíméletlenül, lelkiismeretlenül leszólta, megrágalmazta őt egy európai művész, tehát olyan ember előtt, akinek véleményét ő oly nagyra becsüli. Más tekintetben is érthetetlen volt az a levél: azt tudatták abban a levélben, hogy Jefimov igazi nagy tehetségű művész, hegedűs, hogy nem tudták felfedezni annak a valódi hivatását és más hangszer kezelésére kényszerítették. Mindez annyira meglepte a földesurat, hogy rögtön elhatározta a városba utazni, találkozni ott a franciával, de ekkor a gróftól kapott levelet, aki őt sürgősen hívta magához, értésére adván, hogy tudja az egész dolgot, hogy a francia virtuóz éppen nála van most Jefimovval együtt s hogy ő felháborodva az utóbbi szemtelen szószátyárkodásán, meghagyta annak visszatartását s végül, hogy a földesúr jelenlétére okvetlenül szükség van már azért is, mert Jefimov vádaskodása őt, a grófot is közelről érinti; a dolog nagyon fontos és mentől hamarább végire kell járni.
    A földesúr rögtön útrakelvén a grófhoz, nyomban megismerkedett a franciával, elmondta mostoha-apám egész történetét, hozzátévén, hogy ő nem sejt Jefimovban olyan roppant nagy tehetséget, hogy ellenkezőleg: Jefimov ő nála igen rossz klarinetista volt s hogy ő most hallja először azt, hogy Jefimov - hegedűs. Megemlítette még, hogy Jefimov szabad ember, nem jobbágy, teljes szabadságot élvezett és bármikor is szabadon távozhatott volna a zenekarból, ha ott rosszul érezte volna magát. A francia meg volt lepetve. Behivatták Jefimovot, akire alig lehetett ráismerni; rátartian viselkedett, gúnyosan felelgetett és annál maradt, hogy ő igazat mondott a franciának. A grófot ez rendkívül felbőszítette s azt mondta mostoha-apámnak, hogy az semmirekellő szószátyár és méltó a legszégyenletesebb büntetésre.
    - Sohse tessék nyugtalankodni, méltóságos uram, jól ismerem én már önt, - felelt mostoha-apám - az ön jóvoltából alig kerültem el a főbenjáró büntetést. Tudom, hogy kinek az uszítására jelentett fel engem Nicoforücs Elek, az ön volt zenésze.
    A gróf e szörnyű vádaskodásra magánkívül volt a dühtől. Alig bírta magát összeszedni; jelen volt akkor a teremben egy hatósági személy is, akinek a gróffal valami dolga volt s ez kijelentette, hogy ő ezt nem hagyhatja következmények nélkül, hogy a Jefimov sértő gorombáskodása gonosz, igazságtalan vád és ráfogás, alázatosan kéri tehát az arra való engedelmet, hogy Jefimovot azonnal, a gróf házában elfogathassa. A francia fel volt háborodva s kijelentette, hogy neki megfoghatatlan, ez a fekete hálátlanság. Erre az én mostoha-apám mérgesen azt felelte, hogy jobb neki a büntetés, a törvény elé való állás, vagy akár a bűnügyi eljárás is, mint az az élet, amelyen ő idáig a földesúr zenekarában átesett, ahonnan nagy szegénysége miatt nem távozhatott mindezideig, - s e szavak után az őt letartóztató őrrel együtt kiment a teremből. Bezárták a ház egy külön szobájába és megfenyegették, hogy a holnapi nap bekísérik a városba.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322631
Webáruház készítés