Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dosztojevszkij: A kis hős és egyéb elbeszélések_EPUB

Dosztojevszkij: A kis hős és egyéb elbeszélések_EPUB
540 Ft540

TARTALOM
BECSÜLETES TOLVAJ
POLZUNKOV
A KIS HŐS
KARÁCSONYFA ÉS LAKODALOM
NEVETSÉGES EMBER ÁLMA
BOBOK
A KOLDUSFIÚCSKA
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A mindenfelől felhangzott hahota végre egészen elnyomta a beszélő szavát, akin valami erős felindultság vett erőt; szünetet tartott tehát, végigjártatta tekintetét a társaságon, aztán mintha valami vihar kapta volna meg, kezével hadarintott, maga is hahotázni kezdett, mintha valóban nevetségesnek tartaná a helyzetét, aztán tovább folytatta:
    - Alig aludtam valamit azon az éjjelen, uraim; egész éjjel firkáltam; mert kieszeltem valamit. Eh, uraim, még ha rágondolok is, restellem magamat. S még ha csak az éjszakám ment volna rá: álmos szemekkel eltévelyedhettem, ostobaságot követhettem el, szélbebeszélhettem, de nem úgy volt ám! Reggel már pitymallatkor felébredtem, alig aludtam egy-két órácskát - és miért? Felöltöztem, megmosakodtam, megfésülködtem, megpomádéztam a hajamat, új frakkot öltöttem és siettem egyenesen Nikolaics Theodoziuszhoz, kalapomban egy irattal. Ő tárt karokkal fogad s megint rokoni mellényére ölel. Én komolyan viselkedem, még tele van a fejem a tegnapival. Egy lépést tettem hátra. - Nem úgy, Nikolaics Theodoziusz - mondok - hanem tessék csak ezt az írást elolvasni - és mint rapportot átnyujtottam neki az írást; s tudják önök, mi volt abban a rapportban? Ez volt benne: ilyen meg amolyan okok folytán Mihajlücs József nyugdíjba akar menni, - és aláfirkantottam a kérvénynek egész szolgálati rangomat. Hát ilyenre határoztam én el magamat, uraim! Ennél okosabbat nem is találhattam volna ki. Ma úgyis április elseje van, hát a tréfa kedvéért úgy teszek, mintha sértettségemet el nem felejtettem volna, hanem az éj folyamában addig gondolkoztam, míg nekiberzenkedtem s még jobban szívemre vettem a sértést, hát ne nektek, kedves jótevőim, nem kelletek nekem sem ti, sem a leányotok; azt a kis pénzt tegnap zsebrevágtam, biztosítva vagyok, hát itt van a nyugdíjaztatás iránti rapport. Nem akarok olyan feljebbvaló alatt szolgálni, mint Nikolaics Theodoziusz. Más helyen akarok szolgálni, a feljelentést pedig talán mégis csak megteszem. Ilyen aljas színben mutattam be nekik magamat, meg akartam őket ijeszteni. Hát hiszen volt is mivel! Mi? Jól tettem, uraim? Tudniillik a tegnapi nap óta hozzájuk simult a szívem, hát majd rendezek én egy kis családi tréfát, megcsibrálom a Nikolaics Theodoziusz szülei szívét...
    - Mi ez Mihajlücs József? - Én meg, mint a bolond: - Április elseje van! kedves egészségére kívánom, Nikolaics Theodoziusz!
    - Amint átvette tőlem az írást és belenézett, látom, hogy megmozdul a fiziognómiája. - Úgy tettem, mint a kis fiú, aki csendeskén a nagymama karosszéke mögé lopakodik, aztán hirtelen a fülébe kiált annak, hogy megijessze. Igen bizony, még elmondani is restellem, uraim. Nem is mondom tovább.
    - De csak mondja el, hogy mi történt tovább?
    - Beszéljen, beszéljen! Mondja el most már az egészet! - hangzott mindenfelől.
    - Megindult erre az óbégatás, találgatás, okoskodás, uraim. Én, a tréfakedvelő, pajkos ember oly édesdeden megrémítettem őket, hogy magam is restelltem és félve gondoltam magamban: hogy viselheti el a föld a hátán az olyan hitvány embert, mint én vagyok? “No, kedves rokon, - sipegett a tanácsosné asszony - megijesztettél te engem annyira, hogy csak úgy reszketnek a lábaim, alig bírok rajtuk állni. Úgy szaladtam ki Másához, mint a félbolond: Másenka - mondok - mi lesz belőlünk? Nézd csak, mit tesz a te vőlegényed! Belátom, hogy vétettem ellened, bocsáss meg nekem, öreg asszonynak, ostobaságot követtem el. Gondoltam magamban: mikor tegnap tőlünk elment és későn érkezett haza, bizonyára elgondolkozott és tán azt gondolta, hogy mink talán készakarva környékeztük meg őt tegnap, be akartuk hálózni s megrémültem ettől a gondolattól. No, csak ne kacsintgass rám, Másenka, Mihajlücs József nem idegen, én meg az édes anyád vagyok, ne félj, hogy valami helytelenséget mondok. Hiszen nem vagyok én már húsz esztendős, hál’ istennek: betöltöttem már a negyvenötödik évemet!...”
    - Nos, uraim, kevésbe mult, hogy a lábához nem gurultam! Megint könnyeztünk, megint összecsókolództunk. Azután tréfálgattunk. Április elsejére Nikolaics Theodoziusz is kitalált egy kis tréfát. Csuda-madár repült hozzánk - azt mondja - csőre gyémánt és a csőrében levelet hozott! Bolonddá akart bennünket tartani s nagy volt a nevetés! Rendkívül elérzékenyedtünk. Piha! elmondani is szégyen!
    - Nos, tisztelt uraim, végefelé közeledünk. Így éltünk két-három napig, egy hétig; én már egészen vőlegény voltam. Jegygyűrűt rendeltünk, kitűztük az esküvő napját, csak a kihirdetéssel várakoztunk egy ideig, mert a revizort várták. Én is alig vártam a revizort, mert az ő megjelenése után való időre volt az én boldogságom kitűzve. Gondoltam magamban: bárcsak mentől előbb túlesnénk már rajta! Nikolaics Theodoziusz pedig nagy lelkendezésében, örömében rám bízta minden dolgát: a számadásokat, jelentések írását, könyvvezetések felülvizsgálását; - nézem: roppant nagy rendetlenség mindenben, vakarások, kihúzgálások! No - gondolom magamban - nem sajnálom a munkát az apósom kedvéért. Az pedig betegeskedni kezd, napról-napra rosszabbul lesz. Én is olyan vékony lettem már, mint a gyufaszál, éjjeleken át be nem hunyom a szemem, félek, hogy én is leesem a lábamról. Hanem mégis csak jó! elvégeztem a dolgomat. Készen voltam vele a kellő időre. Egyszer csak sürgősen hivatnak. Hogy siessek, mert Nikolaics Theodoziusz nagyon rosszul van. Nyakra-főre nyargalok - mi baj? Látom, hogy Nikolaics Theodoziusz feje ecetes ruhába van bugyolálva, úgy ül ott pihegve, krákogva, sóhajtozva: jaj és jaj! Édesem, kedvesem - azt mondja - meghalok; kire hagylak benneteket, édes gyermekeim! Bejött a felesége a gyerekkel, Másenka sír - erre én is rücskölni kezdtem.
    - No, nem baj, - azt mondja - jó az Isten, nem fog ő titeket az én vétkeimért büntetni! Erre kiküldte őket, bezáratta utánuk az ajtót, ketten, négyszemközt maradtunk. “Kérésem van hozzád” - “Micsoda kérés?” - “Így meg úgy, édes barátom, halálos ágyamon sincs nyugtom, végkép tönkrementem.” - “Hogyhogy?” Elveresedtem, nem forgott a nyelvem. “Hát úgy, kedves barátom, hogy a magaméból kellett a kincstári pénzeket pótolnom, de én, kedves barátom, a közjóért semmit sem sajnálok. Odaadnám érte az életemet is. Nehogy valami rosszra gondolj! Nagyon búsít az engem, hogy megrágalmaztak előtted... Te meg léprementél s azóta megőszült az én fejem. Nyakunkon a revizor, Matvéjevnél pedig hétezer hiány van, s ki ezért a felelős, ha nem én? Én rajtam megveszik, barátom: - miért nem vigyáztál? Matvéjeven mit vehetnek? Anélkül is elég neki a baja; csak nem juttatjuk kés alá az istenadta fejét.” - Oh, minden szentek! - gondoltam magamban, ez aztán szentéletű ember! Mekkora nagy lélek! Ő pedig folytatja: “a lányom részéhez nem akarok nyúlni, mert az az ő hozománya; az pedig én előttem szent. Igaz, hogy van magamnak is, de ami van, az kölcsönképpen van az embereknél, hogy szedhessem én azt most hirtelen össze?” Erre én csak leborultam előtte. “Édes jótevőm - kiáltottam, - megbántottalak, megszomorítottalak én téged, rágalmakat írtak rólad; ne ölj meg, vedd vissza a nekem adott pénzecskédet!” - Rám néz, kiperdül szeméből a könny. - “Ezt vártam én tőled, kedves fiam; állj fel; akkor megbocsátottam neked a leányom sírására, most pedig egész szívemből megbocsátok neked. Meggyógyítottad az én sebeimet, - azt mondja - fogadd áldásomat örökkön-örökre!”
    - Nos, uraim, amint rám adta áldását, én teljes gőzzel szaladtam haza, magamhoz vettem a pénzt: “itt van az egész, bátyuskám, csak ötven rubelt költöttem el belőle.” - “No, nem baj, - azt mondja, - most pedig szedjünk össze mindent, gyorsan halad az idő, írj egy későbbi keletű kérvényt, hogy szükségbe jutottál s fizetésedből 50 rubel előleget kérsz. Majd megmutatom a felsőbbségnek, hogy azt a hiányzó 50 rubelt előlegül kaptad ki... Nos, uraim, mit gondolnak? hát biz’ én megírtam azt a kérvényt!”
    - Hát aztán? mi lett a vége?
    - Amint a kérvényemet megírtam, kedves uraim, másnap kora reggel kapok egy kincstári pecséttel ellátott írást. Nézem és mit látok? Nyugdíjazás! Hogy azt mondja, adjam át az ügyiratokat, hozzam rendbe a számadásokat, aztán menjek, amerre a két szemem visz.
    - Hogy-hogy?
    - Én is éppen azt kiáltottam, uraim; - hogyhogy? Zúgni kezdett a fejem. Azt képzeltem, hogy valami tévedés - de hát nem: megérkezett városunkba a revizor. Megrendült a szívem. No, gondolom magamban, ez nem tévedés! Rohanok Nikolaics Theodoziuszhoz: “Mi ez?” - mondok. “Mi volna?” - kérdi ő. - “Hát ez a nyugdíjazás.” - “Micsoda nyugdíjazás?” - “Ez ni?” - “No hát nyugdíjazás?” - “De hát kértem én nyugdíjazásomat?” - “Hogyne kérte volna: április 1-én adta be a kérvényét” (s én azt az írást nem is vettem vissza!) - “De Nikolaics Theodoziusz: ön az, akit füleim hallanak, szemeim látnak?” - “Én hát! nos aztán?” - “Uram-istenem!” - “Nagyon sajnálom, uram-barátom, hogy ilyen korán kilép a szolgálatból. Ön még fiatal ember, szolgálhatna, de valami szeleverdiség bújt a fejébe. Ami pedig a jó bizonyítványt illeti, hát a felől nyugodt lehet: mindent el fogok követni. Hiszen ön mindig jól viselte magát.” - “De hiszen én akkor csak áprilisi tréfát csináltam, Nikolaics Theodoziusz, csak rokoni enyelgésképpen adtam be azt a kérvényt...” - “Micsoda tréfa volna az! Hát szabad ilyen beadványokkal tréfálni? Hiszen ilyen tréfáért Szibériába küldhetik önt. Most pedig Isten önnel; sok a dolgom; itt van a revizor, első a hivatalos kötelesség; ön a lábát lógázhatja, de nekünk végezni kell a dolgunkat. A bizonyítványát pedig majd rendbehozom. Még valamit: alkuszom a Matvéjev házára; a napokban átköltözünk oda: reménylem, hogy nem lesz szerencsém önt az új lakás felszentelése ünnepén viszontlátni. Szerencsés utat!” - Siettem haza: “végünk van, nagymama!” - Szegény nagymama sírva fakadt; akkor látjuk, hogy Nikolaics Theodoziusz inas-legénye szalad hozzánk, egy levelet és egy kalitkát hoz, a kalitkában egy fekete rigó van; én ajándékoztam azt a fekete rigót szerelmi felhevülésemben Másenkának; a levélben ez volt írva: április 1-seje - egyéb semmi. Hát mit szólnak ehhez, uraim?
    - Nos, tovább! Mi történt azután?
    - Mi történhetett volna? Találkoztam egyszer Nikolaics Theodoziusszal és szemébe akartam mondani a semmirevalónak...
    - Nos?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633642115
Webáruház készítés