Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Dante: Isteni színjáték_MOBI

Dante: Isteni színjáték_MOBI
390 Ft390

Az ifjú Dante Alighieri hamar tudott igen jól verselni és felettébb szerelmes volt. Méghozzá egy olyan leányba, akit csak látásból ismert, akivel még a következő években is alig-alig váltott egy-két szót. De így még regényesebb volt a szerelem. Hozzá írta epekedő költeményeit az éppen akkor divatossá váló 14 soros formában, a szonettben. Akkor is, amikor hírül hallotta, hogy az imádott hölgy - Beatrice - férjhez ment és amikor hamarosan jött a gyászhír, hogy ifjan meghalt. Dante a vágyakozásban is, a bánatban is és még inkább a gyászban azt érezte, hogy a szerelem megismerésével új élet kezdődött a számára. Tulajdonképpen ezzel a felismeréssel fejeződik be a középkori és kezdődik az európai újkori költészet. Ez a szerelmes, bánatos, gyászoló fiatalember szenvedélyesen tanulja mindazt, amit tanulhat. Külföldi egyetemeken is hajszolja az új tudnivalókat. Elvetődik Párizsig is, ahol alig néhány évtizeddel előbb a nagy pedagógus és iskolaszervező, Robert Sorbon már kiformálta az azóta is róla elnevezett híres egyetemet. Ott a kor legjobb tudósaitól tanulhatja, amit filozófiáról (még az arab filozófiáról is), az ókori nagy történetírókról, a teológiai vitákról tudni kell. És közben Párizsban is az otthoni olasz nyelven írja gyászoló szonettjeit a lelkében soha nem múló szerelemről.

Mikor azután hazakerül, s kezd már részt venni a politikai életben, kialakul benne első remekművének a terve. Újra meg újra átolvasva, sorrendbe rakva a Beatrice-szonetteket, felidézi magának azokat a körülményeket és hangulatokat, amelyekben ezeket megfogalmazta, és regényszerűen látja gyászos szerelmének történetét. Ezt meg kell írni úgy, hogy jellemzi a helyzeteket és közli, hogy melyik verset milyen külső és lelki körülmények közt írta. Az elkészült műnek "Új élet" (Vita nuova) címet adja. Versgyűjtemény is, lírai-lélektani önéletrajz is. - 29 éves, amikor ez a mű már számos másolatban kerül olvasók körébe. Firenzében már költői híre van, de ez időben életét betölti a közélet, egyre inkább vezéralak lesz. Meg is nősül, több gyermeke is születik, és az évszázad végére már az állam élén áll. Ekkor 35 éves. Sokkal később innét fogja kezdeni a nagy művet, az "Isteni színjáték"-ot: "Az emberélet útjának felén" (Babits Mihály fordítása). Tehát 70 évet jósol magának. Valójában csak 56 évet élt, de ennyi idő alatt is meg tudta alkotni a halhatatlan életművet. (Hegedüs Géza)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-könyvből:

    Huszonharmadik ének
    Forese és a soványak
    Míg szemeimet így a lomb setét
    zöldjébe fúrtam, mint az szokta tenni,
    ki madárkákra veszti életét:

    “Fiacskám, most már ép ideje menni” -
    szólt, ki atyámnál több volt - “hogy ne vesszen
    engedett időnkből hiába semmi!”

    Szivessen fordultam s mentem szivessen
    a két Bölcs után, kiknek bölcs beszéde
    örömmé tette, hogy nyomuk kövessem.

    S ím, sírás szállt, és ének, itt a légbe: -
    “Labia mea, Domine” - s ki hallá,
    kínra hangolta, és gyönyörüségre.

    “Mely hang szürődik itt fülünkbe, dallá?” -
    kérdém; s a Mester: “Bizonyára árnyak,
    így oldva bűnük bilincsét” - sugallá.

    Mint vándorok, kik gondolkodva járnak,
    ha találkoznak idegen csapattal,
    utánuk fordulnak, de meg nem állnak:

    úgy jött utánunk, gyorsabb mozdulattal,
    utólért, s elkerült, de szembebámult
    egy csapat árny - s ment, néma áhitattal.

    Szemük fekete gödre mélyre tágult;
    az arcuk sápadt, s bőrük, mint silány zsák
    csontjukon, a csont formái után nyúlt.

    Nem szárította hajdan íly soványság
    Erysichtonnak sem csontig a bőrét,
    bár hiun hajtá enni bősz kivánság.

    S én gondolám magamban: “Im a dőrék,
    kik várát veszték szent Jeruzsalemnek,
    hol Mária fiába verte csőrét.”

    Gyöngyvesztett gyűrük gödrei a szemnek;
    ki minden arcban azt olvassa: OMO,
    itt jól láthatta alakját az M-nek.

    Ki gondolná, ha nem tudná, hogy omló
    víz csábjától, vagy alma illatától
    lehessen lélek gyötörve hasonló?

    S én is, mivel nem láthatám okát, oly
    csupa csont-bőrré hogy őket mi tette,
    nem térhettem magamhoz a csodától;

    mikor egyszerre szemét rám vetette
    feje mélyéből egy árny, s fölujongván:
    “Mily kegy engedte ezt nekem?” - rebegte.

    Nem ismertem föl arcán, csak a hangján:
    s amit elzárt az arc, azt fölnyitotta
    a hang, fülembe ismerősen zsongván.

    És ez a szikra újra fölszitotta
    az elváltozott ajk régi emlékét:
    Forese arca rejtezett alatta!

    “Ne nézzed” kért ő - “bőröm aszu kérgét,
    mely régi színét rejti most; ne nézzed
    árnyam husának sorvadt semmiségét:

    Magadról beszélj: mire szánt a Végzet?
    s milyen két lélek vezet erre? Kezdjed
    a szót, s ne szünj meg, csak mikor bevégzed!”

    “Arcod, melyet szemeim megkönyeztek,
    mikor meghaltál, most épannyi búra
    indít” - feleltem - “hogy ily húsa-vesztett.

    Az istenért, mi tépi és mi dúlja?
    úgy bámulok, ne várjad, hogy beszélek:
    ki szólna, míg ily kérdés gyötri-fúrja?”

    “Örök végzésből” - felelé a lélek -
    “itt titkos átok rejlik vízbe-lombba’:
    tagjaim attól ollyan ösztövérek.

    S mind, aki itten dalol sírva” - mondta -
    “mind, aki csak torkát szolgálja, míg él,
    így lesz itt újra szentté, éhbe-szomjba.

    Az édes alma illata s a híg ér,
    mely fája lombját öntözi sugárba,
    éhünk-szomjunk fölgyújtja, s enyhet ígér:

    és nem csak egyszer újul, körbe járva,
    kínunkra itt ez éh-szomj, kínra, mondom;
    mondhatnám inkább: üdvünknek javára,

    mert e szomj az, mely a Golgota-dombon
    vezette Krisztust, hogy majd mondja: »Éli«
    s megváltásunkért vért örömmel ontson.”

    És én: “Forese, hogy megszünve élni
    régi világodat jobbal cserélted,
    több idő nem tellt, mint alig öt évnyi.

    S ha erőd fogytát hamarabb elérted
    vétkezni többé, mint a kincses bánat
    óráját, mely az Úrral megbékéltet:

    hogy’ engedett már íly föl a Bocsánat?
    Azt hittem, hogy még odalenn talállak,
    ahol az évért év szedi a vámot.”

    Felelte: “Hogy már ily magassan állok,
    s itt szürcsölöm e kínok édes ürmét,
    Nellám könnye tevé, mely sohse fáradt,

    s imája, mely kivitte, hogy ne ülnék
    a Várakozás szikláján, de minden
    körön át hamar ide fölkerülnék.

    Ó, özvegyecském, társam, drága kincsem!
    annál jobban megnyeri az Urat
    az ő jósága, mert egy, s párja nincsen:

    mivel a szárd föld Barbagia alatt
    még mindig szemérmesebb asszonyában,
    mint a Barbagia, ahol ő maradt.

    Mit mondjak többet teneked, barátom?
    Látom az órát, melynek ez a mái
    óra nem lesz még régi óra, látom,

    mikor szószékről fogják prédikálni
    a rossz flórenci nőknek a tilalmat,
    keblük’ bimbóstul mutogatva járni.

    Mely barbár népnél kívánt külhatalmat,
    papi korbácsot, mely pogány hazába’,
    az ős parancs, hogy: »Tested eltakarjad!?«

    De ha e kacér népség igazába
    tudná, terítve hogy reá mily asztal
    vár: már a jajra nyitva volna szája.

    Mert ha látásom igaz-volta nem csal,
    előbb lesz bús, mint arca szőrös annak,
    akit ma még a csicsijja vigasztal.

    De ne rejtsd, testvér - kik közelbe vannak,
    mind, s nemcsak én már, bámul lesve, nézzed -
    ki vagy, hogy megtör rajtad az arany nap?”

    És én feleltem: “Ha visszaidézed,
    hogy’ éltünk együtt, én veled, s te vélem,
    az emléket ma is súlyosnak érzed.

    Ilyen életből vitt ki bölcs vezérem
    (ki ott megy), mikor nemrégibe tölten
    ragyogott annak húga át az éjen” –

    (és a Napra mutattam) - “vitt ki törten,
    valódi holtak éjén át, valódi
    húsban, mely most is őt követi bölcsen.

    Onnan e Hegyre hítt vigasztalódni,
    hol ti, kiket elgörbitett az élet,
    köröngtök; újra sudárrá tolódni!

    És addig mondja, hogy tovább kísérhet,
    míg nem találkozom Beatricével:
    ott el kell válnunk, úgy szól az Itélet.

    Vergiliusz az, aki így vezérel”, -
    (s mutattam) - “s véle láthatod az árnyat,
    ki miatt előbb mind ez az egész hely

    rengett, örülve, hogy feljebbre szállhat.”
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633642788
Webáruház készítés