Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Victor Cherbuliez: Holdenis Meta_EPUB

Victor Cherbuliez: Holdenis Meta_EPUB
540 Ft540

A kitünő francia iró, Victor Cherbuliez, kinek egyik legfinomabb regényét mutatjuk be olvasóinknak, csak honositott francia alattvaló; még hét évvel ezelőtt is Svájc polgára volt. Régi, francia eredetü, genfi családból származik, mely a hugenotta-üldözés idején települt meg Svájcban s ott az idő hosszú során át nagy vagyont s előkelő nevet szerzett. Ez a család az irodalom és tudomány érdekében folytatott hosszas tevékenységéről vált nevezetessé. A regényiró nagyatyja a maga idejében Svájc legelső könyvkiadója volt; atyja az ó-kori irodalom tanszékét foglalta el a genfi egyetemen s hazája legkiválóbb szaktudósai közé tartozott. Egyik nagybátyja Hugo Victor “Le dernier jour d’un condamné” cimü könyvének elmés birálatával tette magát ismeretessé, a másik mint jogtanár és ujságszerkesztő szerzett becsületet a Cherbuliez névnek. A müveltség tehát szinte családi öröksége volt. Kiterjedt az még a nőtagokra is; Cherbuliez Adrienne, a regényiró nagynénje, számos német klasszikust ismertetett meg a franciákkal, a többi közt Kleist Henriket, kinek összes müveit tetszetős forditásban bocsátotta közre. - mutatja be a szerzőt és művét Ambrus Zoltán, akinek kitűnő fordításában adjuk közre ezt a remek regényt. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Mauserrené asszony odaadó ápolása, meg menyének és a fogadósnénak gondoskodása nemsokára feltámasztották a nevelőnők gyöngyét.
    Levetkeztették s befektették a puha, megmelegitett ágyba, ahol rövid idő mulva egészen visszanyerte az eszméletét.
    Legelőször is Lulut hivta ágyához, aki örömrivalgással vetette rá magát.
    Ezalatt én ruhát változtattam. Levetettem átázott öltözetemet, s parasztruhába bujtam. Aztán lementem a konyhába melegedni.
    A konyhában Mauserre urat találtam, ki ott álldogált a kályha előtt.
    – Ön magyarázattal tartozik nekem - kiáltott felém.
    – Engedjen meg - feleltem élénken, - de ha valamelyikünk magyarázatot követelhet a másiktól, ugy az én vagyok.
    Régi barátságunk diadalmaskodott gőgjén és féltékenységén, s másodszor már sokkal nyájasabban szólalt meg:
    – Igaza van. Lulu kiáltozása megzavarta a fejemet. Kérem, bocsásson meg, s ne haragudjék rám.
    Megszoritottam a kezét, hanem azért a hajótörésemről nem beszéltem részleteket, bár láttam, hogy nagyon szerette volna.
    Csak annyit tudott belőlem kicsikarni, hogy Holdenis kisasszony, ép abban a pillanatban, mikor a szél a legerősebben fujt, ügyetlenségből eleresztette a kormányrudat.
    – Ami megint csak azt bizonyitja - szóltam, - hogy az asszonyok nagyon rossz kalauzok; ugy látszik, nem szabad rájuk biznunk a kormányt sem vizen, sem szárazon.
    Tartózkodásom türelmetlenné tette.
    Az ablak-mélyedésbe vonszolt, s farkas-szemet nézve velem, azt kérdezte:
    – Komoly szándékai vannak Holdenis kisasszonnyal?
    – Mi gondja rá? - feleltem.
    – Érdeklődöm iránta is, ön iránt is. S nem hiszem, hogy egymáshoz valók.
    – Hát kihez való volna Holdenis kisasszony? - kérdeztem, s most már rajtam volt a sor, hogy keményen nézzek a szemébe.
    – Kihez való? Hát a leányomhoz, akinek nagy szüksége van rá. Legyen őszinte. Igazán szereti?
    – Meglehet, - válaszoltam. - De érzéseimről csak neki tartozom számot adni.
    Ennyire voltunk, mikor jelentették, hogy az ebédet feltálalták.
    Valóságos burgundi étvágyat éreztem; rászolgáltam.
    Ki is tettem magamért. Derekasan hozzáláttam az ennivalókhoz, különösen ahhoz a rákhoz, melyet aznap reggel, ugyanazon a helyen fogtak, ahol Metával felfordultunk. A Paladru-tónak ezt a termékét pompásnak találtam: látja, asszonyom, nem vagyok haragtartó.
    Mauserre ur csak fogheggyel evett, s három szót se mondott.
    Mauserrené asszony fáradhatatlanul tudakozódott vizi kalandom részleteiről, s minduntalan hálálkodott, hogy kedves Metája életét megmentettem.
    D’Arci ur nagyokat nyelt s nem szólt egy szót se.
    A grófné nyugodtan mosolyogva nézegetett rám, s egyszer, hozzám hajolva, halkan azt suttogta:
    – Szép lovag, ön valamit rejteget előlünk.
    Mikor a nyalánkságokra került a sor, Mauserrené asszony eltávozott, megtudni: hogy van Meta?
    Azzal az ujsággal került vissza, hogy a nap hősnője pompásan érzi magát, megivott egy csésze tiszta levest, s mindenáron fel akar kelni.
    – Ruhái - szólt - még nem száradtak meg. Azon vagyok, hogy találjak valakit, aki másikat kerithet neki.
    Lulu, aki nem tudott meglenni nevelőnője nélkül, engedelmet kért, hogy hozzámehessen.
    Nem engedték meg, mire Lulu bömbölni és toporzékolni kezdett, mint hajdan, a régi szép időkben.
    D’Arci ur, hogy lecsillapitsa a gyermeket, papirosból alakokat vagdosott a mulattatására.
    A játékba lassankint mindenki belekeveredett; az asztalt nemsokára teleszemeteltük.
    Mikor ugy találtam, hogy már eljátszottam a magam részét, elillantam. Kimentem a kertbe szivarozni.
    A hold, mely második negyedében volt, ezüst fényt vetett a tó egyik felére.
    A Paladru többi részére mély sötétség borult.
    A viz már nem háborgott, de nem is csendesedett le egészen. Valami tompa zúgást hallatott. A habok időközönként, szakgatottan morogtak: akár csak egy gyermek, aki haraggal aludt el, s aki halkan dörmög álmában is.
    Az az ötletem támadt, hogy felkeresem Metát. Ugy gondoltam, hogy azok után, amik történtek, volna egy kis beszélnivalónk egymással.
    A hátulsó kapun mentem vissza a fogadóba. Lopva mentem fel a lépcsőn s nesztelenül surrantam végig a folyosón. Már éppen kopogni akartam Meta ajtaján, mikor észrevettem, hogy Meta nincs egyedül.
    A lány hangját hallottam, amint azt kérdezte valakitől:
    – Mondja, mit csinál éltem megmentője?
    – Nagyon jókedvü - felelt valaki.
    Ez a komor hang a Mauserre uré volt.
    Az első pillanatban be akartam lökni az ajtót, a másodikban pedig - visszafojtani lélegzetemet és hallgatózni. De hát a jó lelkiismeret gyöngédséget szül, aminthogy a jó föld jó buzát terem.
    Hogy megmeneküljek a kisértéstől, visszafordultam és suttyomban a szobámba mentem, ahol az előbb öltözetet cseréltem.
    Ruháim még ott száradtak a tüznél.
    Megforditgattam minden darabot, s még nem voltam kész ezzel a csekély munkával, mikor észrevettem, hogy megint hallom a két hangot, melyek tovább szőtték beszélgetésüket.
    Ne felejtse el, asszonyom, ha majd meglátogatja a Paladru-tavát, hogy a Hôtel des Bains-ben az ágyak kényelmesek, az eledel meglehetős, a rák pompás és a szolgálat kitünő, de a választó falak és a mennyezet oly vékonyak, mint egy-egy papirlap, - hogy egyik szobából a másikba mindent áthallani, - és hogy ott a titkokat sohasem lehet elég halkan suttogni...
    Non bis in idem, mondják a jogászok, ami azt jelenti, hogy ugyanegy dologban nem tartozik az ember kétszer egymásután aggodalmaskodni.
    Most már hallgatóztam és - hallottam.
    – Nem tudhatom meg, kettőjük közül kinek jutott először eszébe ez a vizi séta? - szólt Mauserre ur szárazon, majdnem parancsoló hangon.
    – Magam sem tudom, uram; ugy tetszik, hogy a kötél magától oldódott el.
    – S ön természetesnek találta e kalandos találkozót azzal a fiatalemberrel, akit én szeretek, becsülök, de aki illem-kérdésekben a lehető legrosszabb biró?
    – Helytelenül tettem - felelt Meta alázatosan. - Megfeledkeztem a helyzetemről, s azért engedje meg, uram, hogy lányának a nevelőnője bocsánatot kérhessen.
    – Én ebben a percben nem ugy beszélek, mint... leányom apja, hanem mint olyan ember, aki azt képzelte, hogy joga van...
    Nem végezte be a mondatát. Inkább másikat kezdett.
    – Ma szeptember elseje van. Tony ma akarta megkérni az ön kezét. Mit felelt neki?
    – Nem kellett felelnem, uram, mert nem kért semmit.
    – Pedig a csolnak nagyon alkalmas hely arra, hogy az ember vallomásokat tegyen; nem tarthat tőle, hogy megzavarják. Nos, és a Tony vallomása? Lángoló volt? Fel tudta használni az alkalmat ugy, ahogy ügyes ember szokta? Merészül viselte magát?
    – Jól meggondolta, uram, hogy kivel beszél?
    – Szinte hajlandó volnék azt hinni - folytatta, - hogy hajótörésük nem volt baleset. Flamerin ur meg akarta szerezni magának azt az örömet, hogy önt megmenthesse, s azt a még édesebb gyönyörüséget, hogy önt vagy tiz percig a karjában hordozhassa. Hogy szoritotta a szivéhez! Csakugyan elájult?
    Most már Meta kezdett fennen beszélni.
    – Nos hát, igen, - kiáltott fel, - Flamerin ur ma nagy szabadságot engedett meg magának velem szemben. De vigasztal az, hogy tán nemsokára - a felesége leszek.
    – Az lehetetlen!
    – Ha Flamerin ur el akar venni, ki akadályozhatná meg ebben a szándékában? Elfelejti, hogy Flamerin ur nem függ senkitől.
    Ezek a szavak elcsüggesztették. Ugy rémlett, mintha mélyen felsóhajtott volna.
    Lehet különben, hogy csalódtam. Néha-néha megesik rajtam, hogy zúg a fülem.
    – Ha megveti tanácsomat, - folytatta Mauserre ur, sokkal nyájasabb hangon, mint előbb, - remélem, családja beleegyezését nem tekinti csekélységnek. Biztosithatom, hogy atyja sohasem fogja helyben hagyni ezt a házasságot.
    – Hát mégis irt neki? Mennyire visszaél ön bizalmammal!
    – Postafordultával válaszolt, hogy Flamerin ur bizonyára tiszteletreméltó kérő, de ő csak olyan embert fogadhat vejéül, akinek komoly szelleme és szigoru elvei vannak, s ilyen ember nem igen akad a müvészek között. Ez a gyöngédség annál inkább becsületére válik, mert, ugy látszik, zavart helyzetben van.
    – Ügyeiről is irt önnek? - kérdezte Meta megindultan.
    – Megörvendeztetett bizalmával. Valaki ajánlatot tett neki, hogy társul fogadja nem tudom miféle vállalathoz; ez az üzlet rövid idő alatt rendbe hozhatná anyagi viszonyait; csakhogy némi tőkerészt kivánnak tőle, mellyel nem rendelkezik.
    – S kéri önt, hogy kölcsönözze neki ezt az összeget?
    – Nagyon boldog leszek, ha tehetek valamit Holdenis Meta atyjáért.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306099
Webáruház készítés