Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Charles Dickens: Karácsonyi ének_EPUB

Charles Dickens: Karácsonyi ének_EPUB
340 Ft340

Bár témája miatt a Charles Dickens regényét feldolgozó filmes adaptációkat általában karácsony táján szokták játszani, mi azt ajánljuk, hogy bármikor vegyék kézbe ezt a történetet. Mi Mikes Lajos klasszikus fordításában adjuk közre. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Magyal, fagyöngy, piros bogyók, repkény, pulyka, liba, vadhús, szárnyas, sertés, hús, malacz, kolbász, osztriga, pástétom, pudding, gyümölcs és puncs, minden nyomban eltünt. Eltünt a szoba, a tűz, a vöröses fény és az éjszaka is; és Scrooge meg a szellem a City utczáin termettek, karácsony reggelén, a hol (mert kemény hideg volt) nyers, de vidám és nem kellemetlen, szinte rythmikus lármát csaptak az emberek, miközben a havat söpörték a házak előtt a járdáról és a házak tetejéről. A gyerekek pedig veszettül mulattak, mikor egy-egy csomó hó mesterséges kis hófergeteggé omolva lezuhant a magasból az úttestre.
    A házak homlokzatai meglehetős feketéknek, s az ablakok még feketébbeknek látszottak, a háztetők símafehér hótakarójához és a földet borító piszkosabb hóréteghez képest, mely utóbbiba mély barázdákat szántottak a kocsik és szekerek nehéz kerekei, - barázdákat, a melyek százszorosan kereszteződtek a nagy utczák elágazásainál, s egymásba vesző bonyolult csatornákat vágtak a sűrű, sárgás iszapban és jeges vízben. Az ég borús volt, s még a legrövidebb utczákat is félig párás, félig fagyos, piszkos köd borította, a melynek súlyosabb részecskéi kormos permetegben hullottak alá, mintha Nagy-Britannia valamennyi kéménye közös megegyezés alapján egyszerre kigyúlt és javában lobogott volna. Nem volt túlságosan vidám sem az idő, sem a város képe; s mégis oly vidámságot lehelt minden az utczákon, a melyhez foghatót hiába igyekezett volna akár a legtisztább nyári lég és a legragyogóbb nyári nap is szerteárasztani.
    Mert azok, a kik a háztetőkön lapátolták a havat, egytől-egyig vidám és kedélyes hangulatban voltak; átkiabáltak egymásnak a párkányzatról s hébe-korba egy-egy tréfás hólabdát - sok tréfás szónál ártatlanabb löveget - hajítottak egymásra, jóízűen kaczagva, ha találtak, s épp oly jóizűen kaczagva akkor is, ha nem találtak. A vadhús-kereskedések félig nyitva voltak még, s a gyümölcsárusok boltjai pompázva ragyogtak. Mintha jókedvü öreg urak mellényei lettek volna, nagy, kerek, pohoshasú gesztenyéskosarak lustálkodtak az ajtókban, s gutaütésre hajló potrohájuk ki-kidomborodott az utczára is. A vöröses, barnapofájú, széles övű spanyolhagymák zsíros kövérségükben úgy ragyogtak, mintha spanyol barátok lettek volna, s buja ravaszdisággal pislogtak le a polczokról az arra járó-kelő lányokra, és szemérmetes pillantásokat vetettek a fejük fölött lógó fagyöngyre.
    A körték és almák magas gulákba rakva tündököltek; a szőlőfürtök a kereskedők jóvoltából kinyúló kampókon lóbálóztak, hogy az arra járók szájában ingyen összefusson a nyál; a mohos, barna mogyorórakások illata visszaidézte az emlékezetbe a régi erdei sétákat, s a kellemes gázolásokat a bokáig érő avarban; a norfolki aszalt almák, a melyeknek húsos barnasága még jobban kiemelte a narancsok és czitromok sárgaságát, dús nedvű testességükben esengve könyörögtek, hogy papirtölcsérekbe csomagolva vigyék haza és ebéd után egyék meg őket. Sőt még az arany- és ezüsthalacskák is, a melyek üveggolyóban oda voltak állítva a válogatott gyümölcsök közé, bárha aluszékony vérű és bárgyú a fajtájuk, mintha tudták volna, hogy nagy nap van; és egytől egyig lassú, szenvedélytelen izgalommal ide-oda uszkáltak kis világukban.
    A fűszerüzletek! Oh, a fűszerüzletek! Csaknem zárva, egy-két ablaktábla híján; de a hol rés nyílik, milyen gyönyörű látvány! Nemcsak az, hogy a mérleg serpenyői víg csörrenéssel koppantak a nagy bolti asztalhoz, vagy hogy a spárga oly villámgyorsan tekerődött le a gombolyagról, vagy hogy a bádogszelenczék teteje úgy csapódott föl s le, mintha szemfényvesztés volna, nemcsak az, hogy a tea és kávé keverődő illata oly kellemesen ingerelte az orrot, vagy hogy a mazsola oly drágalátos, nagyszemű volt, a mandula meg egytől-egyig bámulatosan fehér, a fahéj csupa hosszú, egyenes rúd, a többi fűszer oly finom, a déli gyümölcs olvasztott czukorkérgével a leghidegebb szemlélőre is oly hatással volt, hogy összefutott szájában a nyál. Nemcsak az, hogy a fügék oly puhák és húsosak voltak, vagy hogy a franczia szilvák szerénységükben oly savanykásan pirultak a dúsan felékesített dobozokban, vagy hogy minden ízletesen és karácsonyi díszben pompázott. Hanem a vevők is úgy siettek s oly mohó vágygyal töltötte el őket a nagy nap reményteljes jelentősége, hogy az ajtóban egymásba botlottak, úgy, hogy fűzfakosaraik hevesen összeütődtek, a mit pedig vásároltak, azt ott felejtették a bolti asztalon, s visszaszaladtak érte, s száz ilyen apró tévedést követtek el a lehető legjobb kedvükben; míg a fűszeres és a segédei oly fürgék és vidorak voltak, hogy a fényes rézszívecske, a melylyel hátul a kötényüket összekapcsolták, a saját szívük lehetett volna, a melyet kívül viseltek, hogy mindenki láthassa, s hogy a karácsonyi csókák, ha kedvük tartja, csipegethessék.
    De nemsokára megkondultak a harangok, templomba és kápolnába szólítva minden jámbor hívőt; s csapatosan tódultak az utczán az emberek, kiki legjobb ruháját és legragyogóbb arczát öltve föl. S ugyanekkor minden utczából, mellékutczából és névtelen sikátorból is csak úgy dőlt a nép, azok, a kik pékboltokba vitték az ebédjöket. E szegény tatárok szemlátomást nagyon érdekelték a szellemet, mert oldalán Scrooge-zsal, az egyik péküzlet kapualjába állt, s leemelte a mellette elhaladók ebédjéről a födőt, s tömjént csepegtetett rá a fáklyájáról. S ez a fáklya nagyon csodálatos egy fáklya volt, mert egyszer-kétszer, mikor az ebédhordók véletlenül meglökték egymást s már-már hajbakaptak, a szellem néhány csepp vizet rázott a fejökre a fáklyából, s a jókedvök nyomban visszatért. Mert azt mondták, hogy gyalázat volna karácsony napján czivakodni. És igazuk volt! Istenemre, igazuk volt!
    Lassan-lassan elhallgattak a harangok, s a pékboltokat is becsukták. De azért belül vígan folyt a sütés-főzés, és minden pékkemencze fölött nedves párában gomolygott a gőz, s előtte is úgy füstölt a kövezet, mintha maguk a kövek is sülnének.
    - Van valami különös zamatja annak, a mit a fáklyádból csepegtetsz? - kérdezte Scrooge.
    - Van bizony. Az én saját külön zamatom.
    - Megízesíthetnél vele ma minden ebédet? - kérdezte Scrooge.
    - Meg minden ebédet, a melyet szívesen adnak. De különösen a szegény emberekét.
    - Mért éppen a szegényekét? - kérdezte Scrooge.
    - Mert azoknak van rá a legnagyobb szükségük.
    - Szellem, - szólt Scrooge, miután egy pillanatig gondolkozott, - csodálom, hogy a bennünket környező számtalan világ lakói közül éppen te vagy az, a ki arra törekszel, hogy e szegény embereknek minél ritkábban legyen alkalmuk ártatlan örömeikre.
    - Én! - kiáltott a szellem.
    - Meg akarod fosztani őket attól a lehetőségtől, hogy minden hetedik nap ebédelhessenek, pedig gyakran ez az egyetlen nap, a mikor egyáltalában ebédelhetnek, - szólt Scrooge. - Vagy talán nem?
    - Én! - kiáltott a szellem.
    - Azt akarod, hogy ezek az üzletek minden hetedik nap zárva legyenek, - szólt Scrooge. - S ennek az a jelentősége.
    - Én akarom!? - kiáltott a szellem.
    - Bocsáss meg, ha nincs igazam. De a te nevedben történik, vagy legalább is a családod nevében, - szólt Scrooge.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322570
Webáruház készítés