Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Bródy Sándor: Színészvér_EPUB

Bródy Sándor: Színészvér_EPUB
  • Részlet az eKönyvből:

    A szerelem s az otthon berendezésének édes tervei, a tűzhely jövendő füstjének előrecsapódó szaga: nem engedte őket másra is gondolni, mint ezekre a kedves dolgokra. Hogy mi lesz később, mi lesz viszonyuknak vége, hogy amit cselekszenek, az erkölcstelen dolog, mindezzel nem törődtek, mert eszükbe sem jutott foglalkozni olyasmivel, ami kellemetlen érzést kelthetne föl bennük. Mint két csíz, melyek egyszerre csak összekerültek egy fészekben, olyan gondtalanul, olyan vígan éltek egymással. A madárt sem esketi meg pap, ők sem érezték isten szolgájának hiányát. A lánynak csak egyszer, s már a második hónap végével jutott eszébe, akkor, amidőn István kifáradt az ölelésben. Már-már ajkán volt a kérdés: “Hát a pap?” De elhallgatott.
    Okos kis fejecske azonnal tisztában volt azzal, hogy István akkor sem fogja jobban szeretni, ha oltár előtt ismétli szerelmi esküit. S ha egykor majd nem fogja szeretni: mit ér akkor majd az eskü?!
    Elnyomta magában a kérdést, mert arra is gondolt, hogy kellemetlenséget szerezhet vele Istvánnak. Pedig dehogy!
    Az várta már a kérdést, s tisztában volt a válasszal is. Elhatározta, hogy azt fogja válaszolni - prózában - Szerának, amit Goethe Faustja felelt Margitnak, midőn az hitvallását kérdezte.
    Szinte előre örült frappáns feleletének, s mikor a kérdés még egyre késett: maga hozakodott vele elő.
    Nyitott ajakkal, csodálva hallgatta a leány. Ő is ilyesfélét gondolt, de nem ilyen szépen. S milyen gyönyörűen mondta el!
    A dolog vége az lett, hogy mint a kisdiákok, kölcsönösen örültek ateizmusuknak. Sőt, amint Ecsedi István fejlődő cinizmusát Szera megkísértette visszhangozni: magában a cinizmusban is gyönyört leltek.
    Elárulták viszonyukat a reporternek, aki olykor hazakísérte őket, de nem ingerkedett többé Szerával. Belátta, hogy hiába, de azonfelül örült is, hogy protezséje kaparintotta meg. Ecsedi István ismét nagyot nőtt szemében, s hirdette fűnek-fának nagy tehetségét.
    - Majd egyszer, várjatok csak, meg fogjátok látni!
    A nagy házban mindenütt úgy néztek a szép, nagy, szőke fiatalemberre, ahogy a híres embereket szokták nézni.
    A Föld munkatársai meg is szólították:
    - Min dolgozik?
    Ecsedi István szerényül azt felelte:
    - Semmin.
    Elhíresztelték róla, hogy egy Semmi című drámai költeményen dolgozik.
    Az igazság az volt, hogy nem dolgozott mitse. Pihent, figyelt. “Az első ez!” - vigasztalta magát lomhaságáért. Pedig vágyott volna valamit teremteni. Akármit, ha újságcikkeket is.
    Egy napon végre megjött az alkalom. Későn éjjel a reporter verte föl álmából.
    - Szükségem van magára, keljen fel! - mondá.
    - Hová? - kérdé Ecsedi István.
    - Csak öltözzék fel, majd megmondom.
    Felugrott ágyából, és gyorsan felöltözött. Kiléptek az utcára.
    Náthás idő, vizes köd, februárius végének színtelen hajnala terjengett a néma házsorok, a ki¬halt utcák fölött. A boltőrök aluszékonyan járkáltak a gyalogjárón. Cifra alabárdjaikkal, furcsa alakjaikkal komikus gnómok.
    - Fázom! - mondá a reporter kedvetlenül.
    - Én nem! - szólt István.
    - A jó vér, a jó vér! - jegyezte meg a reporter. - A piros vér; nekem már tinta folyik az ereimben.
    Nevetett, majd keserűen, dühösen szólott:
    - Miért is nem délben akasztják fel a gazembereket. Akkor, amikor egy kissé süt a nap.
    Szitkolódzni kezdett, haragudott mindenkire, különösen a vén kocsisra, aki nem győzte várni, s fordult egyet a lovaival. Végre előállott.
    - Üljünk be - mondá a reporter.
    - Hová?
    - Az akasztásra.
    A kocsi lassan robogott velük előre. Szótalanul ültek belsejében, fejüket odanyomva az ablakhoz, nézték, várták: világosodik-e már.
    Világosodott, s ébredni kezdett a város. Fázékony, köhécselő csoportok haladtak az utcákon. Újságkihordók egész nyaláb friss hírlappal jelentek meg a még csukott ajtók előtt s dörömböltek. A járókelők mohón rohanták meg a friss újságokat, s egy perc alatt szétkapkodták az egész nyalábot.
    A beteges időben beteges izgatottság vett erőt a fővároson. A csoportok egyre szaporodtak, a járókelők egyre gyarapodtak. Ecsedi István még nem látta ilyen korán kelni a fővárost s a boltosokat. Egymás után nyíltak meg a szivarosboltok, a pálinkamérések; lámpásuk világa olyan szokatlanul világított ki a színtelen homályba.
    A Kerepesi út vége felé nagy tömeg, kordon és lovasrendőrök állították meg kocsijukat. Várakozniuk kellett egy kissé. A reporter leeresztette az ablakot, s kimutatott egy törpe, sajátságos házra, mely fakó sárga falaival magát Istvánt is megborzongatta egy kissé.
    - Itt! - szólt a reporter.
    Kiszállottak. Még korán volt, a fogház előtt járkáló őr nem eresztett be még senkit. A katonák sem voltak még itt. Egyetlenegy hang sem hallatszott ki a sárga házból.
    - Hallja? - kérdé a reporter. És nyakára kötvén zsebkendőjét, még jobban behúzta nyakát télikabátja gallérjába.
    - Nem hallok semmit! - szólt István.
    - Majd ha nyolc éven át jár ide, hallani fog.
    - Akkor még kevésbé.
    - Nem ideges?
    - Nem.
    - Akkor éppen nekem való.
    - Miért?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640012
Webáruház készítés