Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Bródy Sándor: Don Quixote kisasszony_EPUB

Bródy Sándor: Don Quixote kisasszony_EPUB
340 Ft340

TARTALOM
I. Egy kis vacsora
II. Utcán
III. Matinée
IV. Temetnek
V. Fel Pestre!
VI. Uj Magyarország
VII. Az idegek
VIII. „Szerkesztőség balra - kiadóhivatal ugyanott”
IX. „Gyülölöm!” - „Szeretem!”
X. Örök mulandóság
XI. Fővárosi idyll
XII. El…! El…!
XIII. Egy kiállhatatlan ember
XIV. Atyimovics Coriolán sajtópöre
XV. Kopogtatás és hallgatódzás
XVI. Hangulatok
XVII. A materiálista
XVIII. Az arckép
XIX. Hamupipőke férjhez megy
XX. Vigasz az irodalomban
XXI. Meztelenül
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet a könyvből:

    - Ne haragudj Franci, nem akarlak megsérteni, de az ember még se adhat olyan bort most, mint régenten. Az emberek nem isznak... nem tudom mi történt... amióta ez a deci feljött. És mintha káposztalé folyna vér helyett az emberekben... Azelőtt! “Korcsmáros, öt itce bort a javából!” - azok emberek voltak! Ütöttek, törtek, zúztak össze mindent; a palackokat, a tükröt, a székeket. Hogy a korcsmárosnak is volt valami haszna! Most? A Ritter fiuk ketten esznek egy tojást, meg mikor az egyik mulatság közben biztatja a másikat, hogy: “te, csapd a földhöz azt az üveget!” hát a másik akkor fogja s nagy rikkantással - szép csendesen leteszi a földre a palackot. - A világ egészen megváltozott, csunyán megváltozott...!
    - Nyomoruságos időket élünk! szólt Palaczky Franci s oda kiáltott a pincérnek: Aztán valami hideg hust, végül egy kis tésztát! Van itthon gorgonzola?
    - Nekem is egy kis sajtot! szólott Kis Edus rekedt hangon. Aztán a vendégek felé fordulva, idegesen hadonászott a villával: - és könyveket se vesznek! A kereskedésemben mindössze husz naptár fogyott el az idén. - Tormát hozattam Debrecenből - az fogy!
    Szalma Pál, a takarékpénztári pénztárnok, drága tajtékpipáját szítta és a csutora mellől köpködte ki a saját panaszait:
    - A paraszt se paraszt már! Ha kölcsönt eszközölök neki, a leghitványabb két csirkéjét hozza el ajándékba.
    Lassan-lassan az egész vendégsereg panaszkodni kezdett. Eközben pedig csörömpöltek a poharak, csattogtak az evőeszközök: a bor kortyogott e kipróbált torkokban s az étkezők kéjes szuszogása közül kihangzott a Palaczky Ferenc becses harapásainak nesze, egészséges piros ajkának csamcsogása.
    Az adótiszt lassan s a kipróbált gourmand pedanteriájával evett. Apróra szelte a hust, arányos mértékü savanyuságot vett hozzá s minden zsirosabb falat után ivott egy korty egrit. Hanem előbb megvizsgálta, hogy tiszta-e a pohár? A pohár kivételesen tiszta volt s a bor oly sárgás-pirosan ragyogott benne, mint az adótiszt széles creol arca, s rövidre nyirt haja alól kitetsző fejbőre. Egyáltalán ez az egész ember szinte fénylett a tisztaságtól, husos, piros füleinek oly fénye volt, mint egy tengeri csigának, borotvált álla lazur-kéken ragyogott és husos kezei, mintha fehér keztyübe lettek volna huzva. Ing-gallérja is egészen elütött a többi vendégétől, olyan volt, mintha a fővárosban tisztitották volna.
    Polonkay - a medvevadász - az egész estén alig vette le szemét e gallérról s végre is meg nem állhatta, hogy meg ne kérdje:
    - Hol mosatsz te Franci?
    - A feleségem mos rám.
    - Hát a vasalás?
    - Ő vasal: nincs a világon asszony, ki jobban vasalna! Azért vettem el... megtetszett, amint...
    - Hallottam, hogy ügyes asszony; a Bonna lányok staffirungját - azt mondják - ő csinálja.
    - No igen, barátságból, passzióból...! válaszolá az adótiszt és el sem pirult. Pedig bizonyos volt abban, hogy mennyire nem passzióból dolgozik másoknak a felesége. És tudta, hogy most is, midőn ő a harmadik tál ételt költi el egy kis vacsoraképen: a város végén, kicsiny házban, alacsony szobában, tüdőkoptató varrógép mellett ott virraszt, kiveresedő szemhéjjait megerőltetve, ott dolgozik egy szegény asszony s a mellette álló bölcsőt - melyből a szopós baba gyakori sirása hallszik fel - meg-megringatja félkezével, a régi altató nótát dudolva hozzá:
    “Csücsülj baba
    Elment apa
    A malomba
    Buzát őröl...”
    A gyermek elalszik s az asszony dolgozik tovább az éjben, kihült kályha mellett, kiveresedett ujjhegyekkel, a megerőltetéstől könyező szemmel, melle nyilallik, feje zúg, lába kimerül, de azért mégis hajtja a gépet, egyre fűzi a szálat s egész gyenge kis testével neki adja magát a munkának, hogy vasárnapra elkészülhessen az egésszel - s hogy a verejtékes pénzt elegáns ruhában kártyázhassa el a “Közművelődési körben” a férje - Palaczky Ferenc.
    Az adótiszt egyetlen falatjának - az igaz, hogy csak egyetlen egynek - elvette az izét az, hogy eszébe juttatták a feleségét - s vele az otthont. Azt az unalmas otthont, mindennapi melegével, mindennapos kényelmével, kétségbeejtő összhangjával. Rettenetes az, mikor semmit sem tagadnak meg az embertől, helybenhagynak mindent; irtózatos valami az önérzetes emberre nézve: egy minden körülmények között szerető, odaadó feleség! És a gyermekek, kik ártatlan, tudatlan szeretettel kusznak fel borszagos ajkához s piros kis ajkukkal gügyögik: “apa... apa...!” Milyen unalom! főkép, ha az apa nem is kételkedik abban, hogy a gyermek igazat mond!
    A már szagosodó gorgonzola azonban ismét izlett az adótisztnek. Erjedt illatán elpárolgott a kellemetlen látománya s már a másik pillanatban a legnagyobb lelkesedéssel kiáltott fel:
    - A gorgonzola a sajtok királya!
    - Főkép ha egy kicsit erjedt! - jegyzé meg Edus, a könyvkereskedő.
    - Ismertem egy közjegyzőt - szólt Polonkay, a “medvevadász” - ki a pondrós gorgonzolát ugy ette, mint a kenyeret; a kövér pondrókat csakugy ropogtatta fogai alatt.
    - Izlés dolga! - mondá Palaczky. És beszélni kezdett nevezetes étkezőkről, sajátságos ételekről. Hogy a “snepsz”... és a többi. Ismert egy szerb jogászt, ki papmacska-hernyót kent kenyérre s ugy ette. Mindenféle étvágyellenes dolgokkal hozakodott elő a társaság, de azért ez nem változtatta meg jó appetitusukat; ettek és ittak tovább mohón, lázasan - s kivéve a művészileg étkező Palaczkyt - mintha napok óta nem ettek volna és mintha sohasem ehetnének, ihatnának többé.
    Aztán az étkek helyes módjáról kezdtek vitázni. Elkeseredett és dühös módra. Különösen ama kérdésnél, hogy kell-e a kolbászba vaniliát tenni, vagy nem? - fejlődött ki nagy szóháboru. Ebbe a vitába a vendéglős is beleszólott. És látván, hogy a vendégek csak “deciz”-nek, érmelléki butellás borokat hozatott föl magának, kinálta, kellette a vendégekkel, remélvén, hogy igy fog megjönni ivásra való vágyuk. Öblös hangját pedig megeresztette és kiváló ismeretekkel, nagy lelkesedéssel beszélt a fontos kérdésről:
    - Jó sok fokhagymát, jóféle borsot... ez a fődolog! A vanilia el is maradhat!
    Palaczky - a vaniliás tábor vezére - olyan képpel nézett a vendéglősre, mintha csak azt akarná - de komolyan mondani:
    - Et tu mi fili...
    A vendéglős azonban nem ügyelt többé semmire: egész lélekkel exponálta magát a vanilia nélkül való kolbászért. És hangja bizonyos meleg csengést nyert, erőteljes ércet, mely egészen betöltötte a “Közművelődési kör” ebédlőjét, egy kicsit megrezegtette az ablakot s a három lábon bicegő könyvtárt.
    A könyvtárt, mely a nagy ebédlő zugolyában volt elhelyezve és sántán, elhagyottan állt a homályos zugban. Tetejét vastag por lepte, zöld kötésü könyvei közül pedig penészszag áradt szét a teremben. A felső polcon tagadhatlan renddel és csinnal a könyvtáros pipái voltak elhelyezve; majdnem valamennyi nemzetiszinü bojttal...
    Különben magukon a könyvek kötésein is meglátszott a “ballai kör” nyilvánvaló hazafisága: zöld kötések váltakoztak a pirossal s csak ugy virított rajtuk az arany bötüs felirat: “Szulejka. Regény. Brűhl.” “Házass. drámái. Reg. Montepin X.” “Ördög fia. Keval.” “Ponson du T. Rocambole.” “Xaver de M. A vörös álarc”... Aztán ott feküdtek a Jókai művei is, csonkán, hiányosan, elrongyolva, mintha csak kis macskák játszódtak volna velük.
    A szekrény alján, hol egy nagy Kemény Zsigmond-féle regény csonka, de még kivágatlan kötete hányódott: kaligrafus irásu papirtáblák jelezték a kör életének kiválóbb mozzanatait: “Janik János febr. 26-án 1893. 3-szor 9-et ütött a guglin...” “Ötször egymásután királyt ütött Uzon Gergely. Fizetett egy akó sört. Éljen!!”
    A könyvek utolsó lapjain legtöbbször ott volt olvasható: “éljen.” Egyáltalán e kifejezéstől volt szaturálva az egész Balla, veres krétával ez volt felirva a plébános és a többi urak házaira, ettől volt vemhes a “kör” pipafüsttől telitett levegője! “Éljen... éljen!” De ki? Hát mindnyájan! Tudni illik az urak, a hivatalnokok és ügyvédek, a kereskedők és vendéglősök, azok, kik eszükkel keresik a kenyerüket.
    A hosszu Kohn meg a Finta Sanyi alig várták, hogy a kolbász iránti vita lecsendesülvén, beszélhessenek arról az árulásról, melyet a kormányelnök a nemzet ellenében a parlament tegnapi ülésén elkövetett. Finta Sanyi csak emelgette a poharát s kiabálva, sugva, nyögve, kérve szólott: “Urak...”
    - Éljen! zugták közbe a vacsorázók.
    A kis hivatalnok szeme felcsillogott, majd tudakolólag az asztalfőnél ülő alakra nézett. A “lovag” ült ott, a jó Wrabély, aki egész életét át- és ellovagolta. Lovagolt a leány körül, akit szeretett és nem mondta meg neki, hogy: “szeretlek!” - ellovagolta. Ott lovagolt a vetői között és elnézte, ha a szemet a szántatlan földbe szórták, - hisz ő paripájával volt elfoglalva... Megdicsérték a lovát és váltót kezeltettek alá vele. Rajta vették meg. Az öröke pedig napról-napra fogyott a vén lovagnak, a paripája is öregbedett; nem dicsérték olyan nagyon többé a délcegségét. Talán ki is gúnyolták volna, ha nem félnek az öreg rettenthetlen igazmondásától. Már be volt törve a feje, már nem retteghetett többé!
    Finta Sanyi ujra szólott:
    - Urak...!
    A lovag mérgesen nézett rája:
    - Ez meg már meg-meg agyon akar bennünket beszélni... Se nem iszik, se nem eszik, de ott van, ahol négy ember összegyűl...... Mindjárt beszéddel tartja az embert... Az “éljen”-re éhes... El lehet menni...!
    A vacsorázók kacagtak. A hosszu Kohn is kacagott, de azért megjegyzé:
    - De tud beszélni...!
    Tulajdonképen igy akarta mondani: “de tudunk...!” Azonban tartott a “lovagtól”. Megpiszitott széles orrával megszimatolta, hogy a lovag leskelődik rája, hát vigyázott. Egyáltalán nagyon ügyelt arra, hogy egy véleményen legyen az uri társasággal. Tudta, hogy zsidó létére csak ugy türik maguk között. S nem szeretett volna elmaradni e körtől. Boldog volt, ha az ügyésszel végigsétálhatott az utcán és rozsdásszinü rút arca szinte felmagasztosult, amint hitsorsosai tisztelettel tekintettek rája: “A hosszu Kohn mindig az ügyésszel sétál!...”
    - Ezek a “csemecsőszök” elrontják a mulatságunkat! - kiáltott fel a lovag. - Mi köze magának ahhoz, amit az országgyülésen végeznek? Követ maga? - Beszélj Franci!
    Palaczky szép lovakról szólott. A vacsorázók hallgatták egy darabig, aztán súgni-búgni kezdettek:
    - Kártyázzunk!
    Majd kiabálták:
    - Hol a kártyú!
    A vendéglős rohant a kártyákért. Meggyujtották a lámpákat a kártya-asztal felett. Az étkező asztalnál alig maradt valaki.
    Már éjfél felé járt az idő s még mindig egyre szaporodott a társaság. Egy karcsu fiatal ember jött s egy pár pillanatig nézte, hogy kártyázik az aljegyző, az némi mutyit kért tőle... adott és eltünt. - Gyorsan rohant végig a néptelen utcákon s egy ablak előtt megállt. Az ablakszárnyak csakhamar kinyiltak s egy leeresztett haju, sápadt női fej bukkant fel az utcai lámpák hitvány világánál...
    - Nem látta a férjem?
    - De igen, most ült le kártyázni!
    - Ez igy megy minden éjjel...
    - Hja, a komám egy kissé belemerült! Pedig ha nekem ilyen drága...
    Szava a szenvedélytől benszakadt, - elhallgatott. Igy hallgatva néztek szembe percekig. Az asszony a hideg, az elkeseredés, az emlékek s a felvillanó szenvedély összetorlott érzéseitől könnyezett.
    - Mért sir? - kérdé a karcsu ifju. - Hisz nem vagyok-e még mindig mellette én, rabja, szolgája, parancsait váró... Boldog, ha föláldozhatom magam önért...!
    A suttogva kiejtett válasz mint egy kijelentés hangzott fel a néma utcán. Egy csók hangzott fel. Majd a nyitott ablakon át egy csecsemő siráma, de a “körből” idehangzó vig zsivaj elnyomta ezt is. Csend lőn. A lámpások egy darabig pislákoltak az utcában, aztán kialudtak szépen. A karcsu fiatal ember átvetette magát az ablakfán...

  • Cikkszám
    978963364803B
Webáruház készítés