Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Bolyai Farkas: A párisi per_EPUB

Bolyai Farkas: A párisi per_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    MÁSODIK FELVONÁS
    ELSŐ JELENÉS
    Denglos, Louis az Arany Szarvasnál benn a szobában.
    DENGLOS. Barátom! Minden nyilván van, te meg vagy varázsolva: én is voltam ott, ahol te; s hogy te is oda ne juss, ahová én; s a leányom még rosszabb, mint az anyja: még nem felette későn barátságosan megintelek. Ti jók szeretőknek, a legrosszabbak lennétek házas-párnak. De elég az, hogy lehetetlen; esméred a feleségemet; tőle úgy fuss, mint egy kölykétől megfosztott nőstény oroszlánytól... Látod, ő éppen úgy virágzott; s annak a virágnak a te klímádba még mérgesebb gyümölcse lenne... férjhez menyen, mint más fejérnép, egy jó közönséges emberrel boldogabb lesz.
    Semmi egyéb nincs, hanem visszaindulni a meredek széliről: fegyverkezzél fel minden erővel a legnagyobb had ellen, míg el nem veszted minden akaratodat; minekutána a csók édessége halá¬los mérgét béittad, az egész filozófiát merítsd ki minden antido-tumjaiból: amit lehetetlennek képzelsz, meglesz; egy győzedelem sem emeli feljebb a lelket, minthogy egy ellenség se is nyomja úgy el.
    LOUIS. Engedj meg, nemes szívű férfiú! Sem hozzám a hazugság nem illik, sem a te egyenességed nem azt érdemli: oh! Ha esméred egy véghetetlen ürességnek érzése kimondhatatlan édes sajgását, higgy né-kem! Az egész dicső mindenségből vigasztalhatatlan tértem vissza... a te léányod egyedül töltötte bé szívemet, s lehetetlen egyebet kívánnom, hanem őtet vagy a halált.
    DENGLOS. Barátom! Ennek a nyavalyának természete, hogy csak magát szeresse egyedül, s semmitől se irtózzék úgy, mint az orvosságtól; minden egyébhez való kedvet elveszen; a szerelem minden más tüzet kiolt, hogy maga fényljék a setétbe egyedül... Mikor a tárgy szépülni kezd, rész szerint szebbíti magát, rész szerint bűbájoskodik: akkor kell futni; meg ne álljon, akit asszony szült, s a fegyver jár. Fuss inkább az éjfélbe egy temető keresztjei közt, s hallgasd inkább a halál baglyait, mint azokat a sziréneket; ne hidd, hogy az a szép ének is sokáig tartson; a fülemile Sz. János-napig énekel, míg megpárásodik, ez elhallgat azután, de azoknak azután jő meg egy más szavak, amélytől, tudom, elfutnál, ha lehetne... nem hallottad egyszer is nálam?
    LOUIS. Ah, Istenem! Én semmit se tehetek egyebet, hanem meghalni: mert az én életem mécse nem éghet szeretet nélkül, a csillagokkal ragyogó köz templomba sem érzek buzgóságot, s az egész természet megnémul, s nem mond többé semmit egyebet egy sötét pusztán való örök jajnál...
    DENGLOS. Esmérem én a te rettenetes állapotodat: engem is járt a szerelem forró hidege; inkább kiállanék egy hagymászt, eget, poklot feldúlva futottam; s néha az örökkévalónak vélt óhatás alig élt egy holnapig, s örvendettem, hogy bé nem tőlt... Így sokkal voltam, míg utoljára egyszer az okosságnak őrállói elszunnyadván, egy éppen olyan tündér, mint téged, megvarázsolt... A szerelemnek háborúján által kell menni, ott senki sincsen, kivéve a rekrutázásból; s ott válik meg, ki marad meg; mikor a hév ekvátoron által mennek a hajósok, vámot adnak a szélvészes Neptunnak; a temperált zónába csakugyan többnyire hajótörve érkezünk, s a frigidába ritkán, vagy igen elein.
    LOUIS. Istenem! Látom, hogy el vagyok esve: mert kész volnék az ő lábai-hoz borúlva reá felnézni s imádni; igenis érzem, hogy az ő kimond-hatatlan fényébe minden elenyészett, és ha őtet kiveszem, sötét van a világon..
    De nemes férfi! Engedj meg, ha azt merem mondani, hogy ha saját komorságodat az egész nemre kiterjesztenéd is, a leányod egyedül kivenni való.
    DENGLOS. Az anya is valósággal jó a kevés jó óráiban; de a végin, ami szün-telen változik, mér rosszabb, hogy rossznak se lehet nevezni; úgy volna, mit csinálni. -
    LOUIS. Megengedj, uram! Másként jő a világ annak, aki elhaladva, csak hátba látja.
    DENGLOS. Másként nékem, aki szembe éppen olyan szépnek láttam, mint te, csakhogy te nem láthatod, milyen nyomorék, mint én.
    LOUIS. Akármint, én nem tehetek egyebet, hanem az egész világot csak úgy látni épnek, ha Henriette enyim; Áh! de hogy merészlem kimondani? Jól tudom, hogy ő enyim nem lehet, elmenyek, felkeresem a halált, s béhunyom ezeket a szemeket is, ha az ő világosságok elvétetett.
    DENGLOS. Ifjú! Higgy nékem, csak munkás légy, ezen örökké tartónak tetsző, csak elmúló időváltozása lesz a léleknek... ha ettől eltávozol, másba éppen így belé bolondulsz, ha hozzá közeledel, s azután meg másba, ki tudja, hányba? Téged a szerelem forró hidege járni fog, s szeretet nélkül sokáig bajoson fogsz tudni élni: azért azt tanácsolom, hogy meg ne házasodj, hogy szerethess, s ne szeress erősen, hogy meg ne házasodj; igaz, hogy gyakran az esik meg, hogy aki a Szküllát elkerüli, a Kharübdiszbe esik. Ha pedig csakugyan megházasodol, tudd meg, hogy a szép feleség egy kölcsönvett kapitális, amelyet hamar elkötve, iszonyú drágán uzsorázol; lesz elég barátod, mindenik mezítlen fegyvert rejtve mosolyog bé ajtódon; az asszo-nyok hűsége pedig egy levelen való pecsét, csak emberséges embernek való lakat. Tudd meg végre azt is, hogy gazdagot venni is igaz ész nélkül, kivált szegényen annyi, mint a Pluto kincsei közé menni, már ha el nem múlhatnék a pohár, inkább vennék gazdagon egy szegény jó léányt, ha a jóság kincse is olyan megszámlálható volna, mint a pénz... de ha az anya nem akarja, egyiket se vedd, mert amit nem ő kötött, felbontja: az anyák nagy része több házas-ságot ront el a csábítóknál...
    LOUIS. Semmi házasságról, semmi más szeretetről képzelni se tudok; csak Henriette-be van meg mindaz együtt, amit valaha álmodhattam volna; s csak ő tud úgy szeretni, mint az én lelkem kívánná.
    DENGLOS. Azt gondolod, hogy a plánta azt az esőcseppet nemcsak azért szereti különösebben, hogy az esett reá? Még nem is lehet olyan könnyen tudni, a léány szeretetibe mennyi az igazán, mint egy világhódoló, úgy örvend a szép a győzedelemnek; azért is bünte-tésül, mint a tirannus, mindenkor körülvéve örökké egyedül van, s magát mind hamis tükörbe nézve, sohase látja. Ó! Én igen jól esmerem őket, s mindent egybefontolva; egyszóval a tanácsom, leányomra, hozzád, hazámra nézve az: hogy egy erszény pénzt ád indulj Oxfordba; onnan írj nékem, lesz gondom, hogy szükséget ne szenvedj, csak folytasd tanulásodat, vissza ne nézz a hátul maradt tűzre, hogy bálvánnyá ne változz; s Henriette-nek harmadik által se írj; minden legkisebb illetésre újul a seb, csak a távolság kötője alatt gyógyul; minden találkozás egymáshoz érés, újra való egybeforrás; melynek az elváláskor sebe lesz, és sokkal inkább s tovább fáj, mint a gyönyörűség volt.
    LOUIS. Engedj meg, uram! El nem vehetem, most, amidőn olyant vész el tőlem, melyet a föld minden kincsével meg nem fizethet.
    DENGLOS. Esmered azt az egy örömemet, ha a más hiánosságát pótolhatom? Ne légy olyan szánakozás nélkül.
    LOUIS. Ah! Az én hiánosságom kipótolhatatlan.
    DENGLOS. Azt kívánom pótolni, amelyet lehet, s ha nem akarod engedni, hogy én pótoljak valamit, úgy te semmit sem akarsz az én szörnyű hiánosságomból pótolni...
    LOUIS elveszi. Érted elveszem, nemes szívű férfiú! De lehetetlent nem ígérhetek neked is.
    DENGLOS. Isten veled, szerencsétlen ifjú! A hatalmas Isten gyógyítson meg! Kezet adva elmenyen, s Louis kísérve utána.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633645789
Webáruház készítés