Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Benedek Elek: Katalin_EPUB

Benedek Elek: Katalin_EPUB
740 Ft740

Katalin történetének cselekményfonalát Elek apó a mesék vásznáról fejtette le. A népszerű Hamupiipőke-történet azonban csak a regény kiindulását adja, s néhány fejezet múltval elhalványul ez az érzés, hogy átadja helyét egy remek író tollának és történetének. Katalin sorsa mai sors, az önfeláldozás, a saját boldogság feláldozása azért, hogy mások boldogok lehessenek. A történet méltán népszerű ma is, és arra a színvonalra emeli ezt a regényt, ahol Amicis gyermekregénye, "A szív" áll. De hozzánk Elek apó Katalinja mégis közelebb áll. Olvassák nyitott szívvel és olyan érzelmekkel, ahogy Elek apó megírta. Ajánljuk a 10-16 éves korosztály minden tagjának, és lelkükben fiatal felnőtteknek egyaránt. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Már-már rajtakapta magát, hogy szeretne innét szabadulni. Nehéz, nyomasztó volt neki itt a levegő. Egy nagy puszta közepén sem lehetett volna elhagyatottabb, mint a szülői házban. Kihez fordúljon? Kinek öntse ki szíve keserűségét? Mindennap kijárt anyja sírjához, de mintha félt volna attól, hogy a sírban sem hagyja pihenni, csak sírt, de nem panaszolta el szíve fájdalmát. És maga előtt sem merte bevallani, hogy legnagyobb fájdalmat egy már-már szertefoszlott szép álom okoz szívének. Amit eddig nem akart hinni, most már szinte bizonyos volt afelől, hogy Kálmánt elszakítják tőle. Csendesen, feltűnés nélkül. Végre is hivatalosan nem voltak jegyesek, csak lélekben. Oly könnyű félreállani...
    ím, maholnap eltelik a nyár, s Kálmán, bár alig kétórányira van tőle, egész nyáron alig volt náluk háromszor. Akkor is kedvetlen, bosszús, ideges, kiállhatatlan volt. Utolsó látogatásakor homályos célzásokat tett, melyek azonban Katalinnak elég világosak voltak.
    - Nem tudom, mit akar az apám - mondotta Kálmán. – Most egyszerre azt akarja, hogy hivatalt keressek, mégpedig a fővárosban.
    - S te azt nem érted?
    - Hogy érteném! Eddig mind azt óhajtotta, hogy gazda legyek, s itthon vállaljak hivatalt.
    Katalin szomorúan mosolygott.
    - Látod, én tudom, mit akar a bácsi. Azt akarja, hogy minél messzebb légy tőlem. Azt akarja, hogy gazdag leányt végy feleségül. Mert tudd meg, Kálmán, hogy én szegény leány vagyok.
    - Azt én tudom.
    - Nos?
    - Nos! Mit törődöm én a te szegénységeddel! Szeretlek, s vége!
    Katalin nyugodtan, minden felindulás nélkül mondta:
    - Fiatalos fellobbanás, s azzal - vége.
    - Ej, de öreges, de bölcs vagy!
    - Gyermek vagyok, nem vagyok sem öreges, sem bölcs, de nyitott szemmel járok, Kálmán, és sok mindent látok, amit te nem látsz. Egyébként az is lehet, hogy öreges vagyok. Ez az esztendő, érzem, hogy megöregített. Nem az vagyok, aki voltam, Kálmán!
    - Katalin...
    - Igen, Kálmán, én megöregedtem időnek előtte. Most kellene lépnem a világba, s el kell zárkóznom a világ elől. Anya nélkül a leány útszéli virág, melyet minden jövő-menő elgázolhat. És aztán... ismétlem, szegény vagyok! Többet mondok: maholnap az léssz te is!
    Oly hirtelen, váratlanul mondotta ezt, hogy Kálmán visszahökkent, s egészen belesápadt.
    - Én!? Szegény!? Hisz megvan a birtokunk!
    - Ó, a miénk is megvan még! Csakhogy el fogják árverezni. Egypár évig kínlódik, erőlködik szegény apa, aztán megütik a dobot. Nem titok az előttem: drága jó mamám mindent elmondott nekem.
    - És azt is ő mondta...
    - Azt is mondta, hogy titeket is veszedelem fenyeget. Titeket és sok más régi jó családot a megyében s a szomszéd megyékben. Sorba mennek tönkre az egykor gazdag, előkelő családok, s felszínre kerekedik az alsó osztály. Hja, az dolgozik! Mi meg nem dolgozunk, Kálmán. Te is csak fogyasztasz. Megmondjam az igazat?
    - Mondjad, mondjad!
    - Hallottam, hogy sokat, nagyon sokat költöttéi Pesten. Különösen huszárönkéntes korodban. Adósságot adósságra csináltál. Ki fizette ezt ki?
    - Az apa.
    - Ameddig lesz miből.
    Kálmán idegesen járt-kelt a szobában.
    - Eh! Ez unalmas téma.
    - O, ez nagyon unalmas téma, s igazán nem fiatalembernek és leánynak való. Csak rá akartalak vezetni, Kálmán, hogy miért fogsz elhagyni engem, talán akkor, mikor legnagyobb szükségem volna egy erős férfi támaszára.
    - Katalin, ne sértegess!
    - Nem sértegetlek, Kálmán! Csak eléd rajzolom a jövendőt, melyet magányos óráimban, bús elhagyatottságomban megrajzoltam már magamnak. Ó, Istenem, hányszor szerettem volna elkeseregni valakinek búmat, bánatomat, s nem volt kinek! Neked szerettem volna legjobban, s te mindenféle ürüggyel távol tartottad magadat. A télen egyszer lejöttél, s báloztál, bár alig négy hete temettük az édesanyámat. Még szép volt tőled, hogy hirtelen visszautaztál, és szégyenletted szemem elé állani. Most, e nyáron hazajöttél. Harmadszor vagy itt.
    - De...
    - Tudom, mit akarsz mondani. Jönnél mindennap, de édesapád azt mondja: minek jársz annyit Szentpáliékhoz, annak már nincs értelme. Hallod, Kálmán, már nincs. És te nem jössz. Nem is jöhetsz, mert apáddal nem szállhatsz szembe, hogy követnéd aztán szíved sugallatát. Nem szállhatsz szembe, nem azért, mert ő az apa, te meg a gyermeke vagy, hanem mert nem vagy független. Ha apád leveszi rólad a kezét: véged. Mit kezdesz? Diplomád nincs.
    - Lesz.
    Mondta, de maga sem hitte. Katalin sem hitte.
    - Nem, nem, Kálmán! Nem hiszem, nem tudom hinni, hogy te ne riadj vissza a szegénységtől, a küzdelemtől. Nos, ha nem tudsz szegény lenni, akkor a mi utaink elváltak. Dolgoznod, sokat kell dolgoznod, Kálmán, ha azt akarod, hogy tied legyek.
    - Dolgozni fogok!
    Oly idegenül hangzott e szó, hogy szinte megijedt tőle, amikor kiejtette. „Dolgozni fogok!” Mily könnyű azt kimondani! Zavarodottan nézett Katalinra, vajon milyen hatást tett rá ez a kijelentése. Ez a fogadalma.
    Katalinnak könny csillogott a szemében. Halkan rebegte:
    - Bárcsak úgy lenne!
    - Isten veled, Katalin - nyújtotta kezét Kálmán. - Isten veled.
    - Hová?
    - Haza és aztán mielőbb vissza Budapestre. Megkezdem a munkát.
    - Isten veled, Kálmán.
    Ez volt Kálmán harmadik látogatása a nyáron. Akkor hazament, s hazulról a fürdőre. De szükségét érezte, hogy mentse magát Katalin előtt, s megírta neki: „Mennem kellett - a mamával.”
    Katalin meg jól tudta, hogy Baróthyné inkább a fürdőre kísérteti magát a fiával, semhogy visszaeressze nyár közepén a fővárosba. Minek? Hogy még több adósságot csináljon?
    Olvasván Kálmán rövid levelét, szinte diadalmasan kiáltott fel, ámbár a diadalban majd megszakadt a szíve: Tudtam, hogy nem elég erős!
    Aztán, mintha egyszerre elhagyta volna ereje, lankadtan dőlt le egy karszékre, s úgy suttogta maga elé: Szép álom volt, szép... jaj, de szép... szertefoszlott... eltűnt... elenyészett...
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633644720
Webáruház készítés