Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Benedek Elek: A bölcsőtől a sírig_EPUB

Benedek Elek: A bölcsőtől a sírig_EPUB
540 Ft540

Benedek Elek színes történelmi tablót fest a magyar nép múltjáról két részben. Az első részben, melynek "A szolgaságtól a szabadságig" címet adja, végigkíséri népünk útját századokon és tájakon keresztül a honfoglalástól a dicsőséges 1848. évi forradalomig. A második részben, melynek címe "A bölcsőtől a sírig" a nép életét kíséri végig a házépítéstől a házasságon és gyermekáldáson át a munkákig, valamint a sírig. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Elhiszik neki, hogyne hinnék. Na, megelégszik a garasokkal is. Azaz hogy megelégedett a régi jó világban. Mind fölkerekednek most az asztaltól s a vőfély csakhamar megnyitja a menyasszonyi tánczot. A kiadónásznagy egy sarokban huzódik meg, előtte kis asztal, azon tányér: ebbe dobják a pénzt, kik a menyasszonyt megtánczoltatják. És megtánczoltatják mind. Kézről-kézre adják a menyasszonyt, ezzel a szóval: jóakarat. Mikor a menyasszony mindenkivel fordult néhányat, általánossá lesz a táncz s járják világos virradtig. Most a lakodalmas nép eloszlik, de a menyasszonynak még nincs pihenése: a nagy nyoszolyó bekontyolja a fejét, felfőkötőzi s vezeti az új asszonyt a templomba - beavatóra. A pap megáldja és megkerülteti vele az oltárt (az oroszhegyi nép róm. katholikus): ez a beavatás. És itt még nincs vége a lakodalomnak. A leány szülei, attyafiai s a lakodalmasok is többnyire, mennek a vőlegény házához - kárlátóba. A kiadó-násznagy vezeti a vendégsereget s mikor a kapuhoz érnek, lövéssel adnak jelt. Erre kijőnek a házbeliek s most a kiadónásznagy köszönti: Isten ő szent felsége áldja meg kigyelmeteket. És újra kezdődik a kötekedés. A kiadónásznagy mondja: Édes jó uraim! Násznagy uram közelebbi utazásában nálunk lévén beszállva, midőn onnét eljött volna, nagy kárunkat vettük észre, mivel egy növendék atyánkfia násznagy uram katonáihoz pártolt. Mi most annak keresésére indultunk.
    Felel erre a násznagy nagy ártatlanul: Uraim! Értjük a kegyelmed sérelmeit, hogy elutazásuk alkalmával valami növendék attyokfia elpártolás következtében katonáinkkal eljött volna, de mi erről éppen semmit sem tudunk.
    Hanem a kiadó-násznagy nem hagyja az igazát. Uraim! - mondja - mi elveszett atyánkfiának nyomait mindeddig elkisértük s azért kérjük, bocsássanak be keresésére.
    Jól van, bebocsátják, keressék. Keresik is, de nem találják: eldugták a menyasszonyt. Hanem megtalálják a parafernumot s örvendezve kiáltanak fel: itt a jele, itt kell lennie! Végre is csak előhozzák a menyasszonyt, ki boldog sirással borul édes szüleinek kebelére. De csakhamar vége szakad a sirásnak, gondoskodik erről a kiadó-násznagy, ki egy tyúkot rejteget a bundája alatt. Vigasztalja a menyasszonyt, hogy ne sirjon. »Ime, hoztam is ajándékot, nem is«, mondja nevetve s az eleven tyúkot előhúzza a bunda alól. A menyasszony utána kap, hogy elvegye, de a násznagy elröpíti a tyúkot, mely nagy sivalkodással vergődik a násznép közt, mignem lenyomják - s délben az asztalra kerül ez is.
    (»Hoztam is, nem is« - ezt a találós mondást megtaláljuk a népmesében is s nyilván innét került át a lakodalmi szokások közé. Az okos leányról szól ez a mese. Okosságának híre eljutott a királyhoz is, a ki udvarába hozatta a leányt.
    - No te leány, hallottam a hírét a te nagy eszednek - mondotta a király - hát ha csakugyan olyan nagy: az eszed, van nekem a padláson száz esztendős kenderem, fonj nekem abból aranyfonalat.
    - Van az én apámnak száz esztendős sövénykerítése - felelt a leány - csináltasson abból nekem felséged orsót s akkor én is megfonom az aranyfonalat.
    - Jól megfeleltél az első kérdésre, mondok mást. Van nekem a padláson száz lyukas korsóm, foltozd meg azokat.
    - Jó szívvel, csak elébb fordíttassa ki felséged a korsókat, mert azt bizonyosan tudja felséged, hogy semmit sem szoktak a színéről foltozni, hanem a visszájáról.
    - Okos volt a második felelet is. Még adok egy kérdést s ha erre is megfelelsz, itt a kezem, feleségül veszlek. Azt mondom, hát: hozz is, meg ne is, legyen is, meg ne is.
    Gondolkozott egy kicsit a leány, azzal kifordult az ajtón, ment a konyhába, ott a szakácsnétól kért két szitát. Aztán ment az udvarra, ott éppen röpködött egy sereg galamb, megfogott egyet, a két szita közé tette s így ment a király színe elé:
    - Itt van, felséges királyom.
    Fogja a király a szitát, hogy nézze meg, mi van benne. Abban a pillanatban a galamb kiröpült.
    - No lássa, felséges királyom, hoztam is, nem is, volt is, nem is.
    Természetesen, a király feleségül veszi az okos leányt.)
    A »hoztam is, nem is« tyúkos lakomával s az ezt követő tánczczal aztán befejeződik az oroszhegyi lakodalom. Azaz hogy ilyen volt az még harmincz év előtt...
    Búcsút veszek az oroszhegyi lakodalomtól, megyek tovább s betekintek még más lakodalmas házakhoz is, nem azért, hogy külön-külön leírjam azokat, hisz nagyjában sok a hasonlatosság és az egyformaság nemcsak a más-más vidéki székely, de a székely- és magyarföldi lakodalmak közt is. Bepillantok azért, hogy azt, a mit nem láttam az oroszhegyi lakodalomban (melynek őseredetisége nyilvánvaló), hozzá vegyem s így lehető teljes képet adjak a mi népünk lakodalmi szokásairól.
    Ime, mindjárt az Oroszhegytől nem messze eső csíki és gyergyói községekben több nevezetes eltérést találunk. Így a templomban, midőn a pap a vőlegényt és a menyasszonyt felhívja az előlépésre, a vőfély hirtelen a menyasszonyhoz lép s néhány fületlen gombot vagy pénzt igyekszik a markába csusztatni, de a leány nem fogadja el s halk hangon mondja, hogy: nem pénzért, nem ajándékért akar vőlegényének felesége lenni. Templomból kijövet a násznagyok meghívják a vendégeket »egy pár Szent Jánosra«. Ez a »Szent János« nagy fonatos kalács s lakoma alatt a felköszöntők rendszerint a Szent Jánosra való hasonlattal kezdődnek, így: »Valamint Isten a Szent Jánosokat megáldotta az ég harmatjából, a föld zsírjából, úgy áldja és termékenyítse az új párt.« Költői szép beszéddel mutatja be a menyasszonyt a násznagy, midőn belépnek a vőlegény házába. Elmondja, hogy mint találták »czipruspartok vize mellett ezt a kis galambot, melyre vőlegény uram ráismert, mivelhogy jegye van rajta. Vőfély uram és nyoszolyó asszonyom kezet tettek rá, szárnyuk alá vették s ide vezették - fogadják szeretettel«. A vőlegény kapuja előtt fenyőfákat tűznek ki s a menyasszonyi ház lakodalmas népe, midőn kárlátóba jön, ezekről ismeri meg, hová szállott az ő galambocskájok. »Csak hosszas fáradság után akadtunk a nyomára - mondja a násznagy - de e ház előtt oly jelt találtunk, milyet Noénak örömére vitt volt a galamb a bárkába. Mi is a zöld ágat látva, örömre fakadtunk. Mutassa meg tehát a gazda a kis galambot, ha a kibocsátott jegygyel van-e vagy pedig maguk jegyére változtatták. Ha meg nem ismernők, engedelmet kérünk.« Ekkor három, lepedővel betakart asszonyt ültetnek ki a szoba közepére s van nevetés, ha nem találják meg elsőre a menyasszonyt, a »hazait«, a mint itt a menyasszonyt nevezik. De csudálkoznak, szörnyülködnek a keresők is, mikor meglátják a »galambocskát«. Mit csináltak vele! »Ép fejjel jött el s most a feje bekötözve!« Ugyan mi baja eshetett?...

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633642047
Webáruház készítés