Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Balassi Bálint: Szép magyar komédia_EPUB

Balassi Bálint: Szép magyar komédia_EPUB
340 Ft340

Balassi Bálint egy olasz pásztordráma, Casteletti Amarillje nyomán öt felvonásban meséli el a Credulus és Julia neve alatt bujkáló Tirsis és Angelica szerelmi történetét. (Egy csalfa pásztor színleges mérgezése miatt egymástól elvált szerelmesek csak sok idő múlva és hosszas bonyodalmak után ismerik fel egymást.) A \"tréfát\", vagyis a groteszk, realista elemet egy Dienes nevű juhász képviseli, aki egyúttal a legmagyarabb személy a darabban. Az olasz minta különösen erősen megmagyarosított alakban jelentkezik. Mert a költő, jóllehet prózában adja elő Júlia és Credulus kesergéseit, szerelmi vágyódásait, bonyolult lelki finomságait, egyrészt hatalmas Balassi verseket is átment a műbe, másrészt prózában is fölötte költői tudott lenni. A boccacciói szerelem bravúros egybejátszása, egymásra vetítése egyszerre teszi mély értelemben komédiává a művet és összetettebbé, emberibbé és teljesebbé a belőle kiomló szerelmi lírát. A darab élére Balassi prológust írt, melyben kifejti célját: meg akarja végre teremteni a magyar nyelvű szerelmi költészetet. (Legeza Ilona)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    LICIDA
    Mi dolog, társ, Credule, hogy itten keröl mind az te siralmiddal zengenek széllyel az vadon erdők?
    CREDULUS
    Hagyj békét, Istenért kérlek! Ha Isten az te majorságidat minden égiháborútúl megótalmazta, s fejedet sem látta semmi búval-bánattal, kérlek, ne indíts fel az én régi keserőségemet ne kérdd az én siralmimnak okát, mert azzal csak nyitod az én keserőségemnek régi sebeit!
    LICIDA
    Sőt annál inkább mondd meg, társ, mert tudod, hogy enheszik embernek bánatja bízott barátival való beszélgetéstől!
    CREDULUS
    Ne hidd azt, társ, mert nincs annyi kalász Szent Iván havában, sem Szent Mihály havában annyi szőlőszem, amennyiszer különben tapasztaltam azt én meg énmagamon. De ha ugyan meg akarod érteni az én régi keserves siralmimnak okát, megmondom, azmennyire siralmimtúl s fohászkodásimtúl lehet. Ó, ó, ó, ó, ó!
    LICIDA
    Ne sírj! Hadd el immár! Beszéld meg, azmiért ilyen igen keseregsz! Ki tudja, talám én is használhatok, szolgálhatok ez mostani nyavalyádban!
    CREDULUS
    Ezt értsed előszer, hogy Candia az én hazám, Credulus sem igaz nevem, noha itt az környékben mind ez világ annak hív s tart engemet.
    LICIDA
    Hát micsoda szerencsétlenség űzött ki tégedet édes hazádból, s micsoda kegyetlen csillag készerített Credulus nevire tégedet?
    CREDULUS
    Gyermekkoromban, mikoron volnék tizenharmadfél esztendős, azminémő városban laktam, ottan közel egy kies völgyben egyéb gyermektársaimmal gyakran múlattam gyermekjátékban. Ugyanazon városból abban az völgyben sok leánygyermekek is szoktanak vala egybengyűlni az játék kedveért s múlatságért. Ki koszorút kötett, s ki táncolt, s ki játszott, ki verset éneklett. Egykor azért, midőn egynéhányat külön az többitűl versent énekelni látnék, láték egy szüzet közöttek, ki mind szépséggel s mind gyönyörőséggel, illendő magaviseléssel, ékességgel, kedvességgel az többit naggyal meghaladta volna. Nem tudám, ha természetimből lőn-é vagy az szerelemtűl (mert gyermek szíviben ritkán szokott az szerelem uralkodni), de nem tűrhetém, hanem mindjárt az szép Angelicához menék, s beszélleni kezdék véle s tréfálni: hol szóval s hol egyébképpen. Végezetre versent akarék véle énekelni, ilyen okkal, hogy valamelyikünk jobban énekelne, annak adna az másikunk minden versért egy-egy csókot. Így hol ő csókolt engemet s hol én őtet. Nékem mindegy volt, akár vesztettem s akár nyertem, mert annyi károm volt az nyerésben is, mint az vesztésben.
    LICIDA
    Ó, boldog s igen szerencsés ember, ki minden kívánságodban annyi jótételét [vetted] az szerelemnek hozzád!
    CREDULUS
    Sőt boldogtalan szerencséjőnek mondj inkább, mert kevés ideig tarta az az örvendetes állapat közöttünk, mert az én gonosz szerencsémnek átkozott csillaga az én örvendetes időmnek gyönyörű fényét hamar az nagy búval s véletlen veszéllyel, mint egy sűrő köddel, úgy elteríté! Ó, mely igen közel jár az bánat mindenkor az vigassághoz! De hogy szerencsétlenségemet megértsed, egész esztendeig tartott vala immár az áldott szerelem énközöttem és Angelica között, mely ideig senki nem irigykedett reánk, senki sem igyekezett egymástúl elszakasztani bennünket, hanem végre ugyanazon képtelen szépség, ki engemet rabbá tött vala, más legénnek is eszét veszté. Mely legén, midőn éntőlem Angelicát semmiképpen magához nem hajthatná (mert igen igazán szeretett vala engem Angelica), gyűlölségben es az áruló az Angelicához, jóllehet azt értette, hogy inkább szeretne, mint azelőtt. Irigyelvén azért és szomjúhozván az átkozott az én jómot, kivel örömömben már békével egész esztendőt töltöttem vala, s egy nap, midőn Angelica fáradva s izzadva hazamenne, s egy szép tiszta forrás mellett ülvén innya akarna, addig hazudoza az áruló kerőle, hogy mérges italt áda szegénnek meginnya.
    LICIDA
    Ah, nagy kegyetlenség, ó, hitetlen gonosz ember, hogy vehetett ilyen rettenetes vétket lelkére! De mint jára oztán az ital után szegén Angelica?
    CREDULUS
    Mint mihelt az dolgot meghallám, ottan hazafutamám, s látván, hogy egyedöl verteng ott az földen, s az ég felé felemelvén kegyes szemeit s kezeit, fullodozva kiáltá, azmint lehete, nevemet; mihelt penig inték ottan, szegén reám emelvén kegyes szemeit, azmint lehete, mondá igen lassan, hogy én magam is csak alég érthettem vala, s mond: Én édes nagy jóm, én immár elhadlak, mert az én szörnyű halálomnak oka csak az irigy Montan: ő áda álnoksággal mérget meginnom. Ezt hallván elkeseredém, és, mint reméntelen, eszeveszett ember, nagy búmban az erdőre futék, s bujdosni indulék.
    LICIDA
    Látd-é, hogy végre is az szerelemnek csak kín, bú s keserűség gyümölcse!
    CREDULUS
    Hogy penig az szegén vén atyám híre nélkül való eljöttömet ne alítaná arra, hogy vagy vad szaggatott volna el, vagy menny ütett volna meg, annál inkább ne kesergene szegén vén atyám rajtam, egy atyámfiának mindeneket megjelenték. Azulta penig, miolta Angelica ez világból kimúlt, azolta immár tízszer rekesztette bé erős faggyal az szép forrásokot az erős tél, s az jó nyár is megannyiszor szabadította meg folyásokot, de mindennyi ideig is még csak emberjárta ösvént sem láttam, hanem csak itt bujdostam széllyel az erdőken. Mindennyi nyavalyás életemben is penig, noha már tíz esztendeje, azmint mondám, hogy itt bolgok, nyomorgok, sem az rút havasokon való keserves bujdosás, sem édes hazámtól való messze távozás, sem éhség, sem szomjúság, sem hó, sem hideg, sem eső nem felejteté el vélem az én szerelmes egyetlenegy lelkemet.
    LICIDA
    Bizon, ha sem az nyavalyás élet, sem az messze távozás nem olthatá, sőt meg sem lágyíthatá benned az te nagy buzgó szerelmedet, ennyi sok esztendőknek mégis meg kellett volna enyhíteni, mert tudó dolog, hogy az esztendők még az követ, vasat is elfogyatják.
    CREDULUS
    Ó, azok sem, egy szálnyéra is, sőt egy mákszemnyire sem mosdolhatták ki az Angelica ábrázatját. Ő maga, az Szerelem, önnen két kezivel lelkemnek kellő közepette metszette vala bennem. Így azért immár, midőn az időnek hosszú voltával sem várnám semmi könnyebbségemet, csak azon járok vala, hogy az Angelicához valamennyire hasonló kegyest találhatnék. Egykor azért, sok héában keresésem után, láték egy vízparton egy igen szép asszont, hogy az tudatlan halakot horogra csalogatná, kinek kegyes személye annyira hasonlónak tetszék az szegén Angelicához, hogy ha bizonnyal nem tudtam volna szegénnek az átkozott méreg miatt való szörnyű halálát, százszor meg mertem volna rajta esküdni, hogy ugyanaz az Angelica.
    LICIDA
    Énnékem úgy tetszik, hogy az oly szerelmes embernek, ki távol vagyon szerelmesétől, nem kétes, könnyebbségére esik, ha másat lát, szeretőjéhez hasonló képet vagy termetet.
    CREDULUS
    Ingyen jól meg sem nézhettem az ő szép, világoskodó szemeit, hogy mindjárt érzém szívemnek erejében hatni az szerelemnek titkos lángját.
    LICIDA
    Mint jártál oztán véle? Szóltál néki?
    CREDULUS
    Talám tízszer tátottam fel az számot, hogy megjelentsem néki szerelmemet, és mindenszer valami félelem rettente el. Kiben úgyan elhűltem, csak olyan voltam, mint az néma. Csak egyetlenegy szót nem tudék néki mondani, úgy megtartóztatta bennem is az nyelvemet. Az asszony - látván, hogy csak reá ámodtam vala - nagy szemérmetesen elpirola, s az vesszőt is, azkivel horgász vala, elejtvén, lehajtá fejét, s nagy hallgatva egy sűrő bokorban ballaga, s elrejtezék előttem.
    LICIDA
    Ki hamar elment volt!
    CREDULUS
    Aznapságtúl fogva, noha már kétszer hozta elő az jó nyár az ő gyümelcsét, az tél is annyiszor fosztotta meg az füveket az szép virágoktúl, nemhogy ő énrajtam könyörülne, nemhogy siralmim miá esnék, de még inkább keményül ellenem, s kegyetlenkedik rajtam. Ez azért oka, atyámfa, az én bánatimnak és siralmimnak; annak is, hogy onnan ennél tovább nem bujdostam, hanem itt véletek az erdőben maradtam. Bizony, hogy azt hittem, hogy ha szinte az én esedezésem s könyörgésem meg nem lágyinthatná is hozzám az Julia kemén szívét (mert Julia neve az vízparton láttam szép asszonnak), talám Briseida, az ő hív társa, ki egy igen tudós, okos asszonállat, vagy szép szovával, vagy bölcs tudomá¬nyával megengesztelhetnéje az ő kemén szüvinek győzhetetlen erejét hozzám. De azmint látom, csak héában fáradunk mindketten is abban, mert nem látom, hogy semmi kélne dolgunkban.
    LICIDA
    Hadd járjon, társ, ne essél kétségben, s ne is búsulj felettébb az te szép szerelmesednek kemén természetén. Mi lehet keményebb az márvánkőnél, s mi lehet viszont lágyabb az víznél? Mégis, látd-é, hogy ugyan végre is meglikasztja az kemén márvánkövet az lágy víznek gyakorta való csepegése? Bízzál csak az szerelemben s könyörögj néki, reá felelek, úgy megtanít, mint járj érette s minémő mesterséggel vesd meg az hálót utána, hogy ha az egyikben nem is, de az másikban meg kell esni! Oztán ha ugyan semmi egyéb néked nem használhatna is, csak az idő is, lehetetlen, hogy valamel későre meg nem engesztelné hozzád őtet. Hallottam, hogy idővel ebnek foga kopik, déceg lónak is háta túrosodik. Én is penig valamiben használhatok, parancsolj, és örömest szolgálok. Elmégyek, valami nádat szedek az ház héjára, hogy az eső reám ne csepegjen.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641521
Webáruház készítés