Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Babits Mihály: Kártyavár_MOBI

Babits Mihály: Kártyavár_MOBI
540 Ft540

Ennek az írásának tapasztalati anyagát újpesti tanárkodása során és rákospalotai lakóhelyén szerzett élményeiből merítette Babits Mihály. Pártos Kálmán, az Újvárosba kinevezett járásbíró két napon és egy éjjelen át ismerkedik a környezetével, a század eleji, kapitalizálódó kisváros fura figuráival. A cselekményt társadalmi regényként indítja, majd hirtelen fordulattal magát a várost teszi meg munkája hősévé, miközben egy fordulatos detektiv-históriával is megismertet, s végül felbukkan a Bábjátékos, aki elcsomagolja a bukott figurákat.
A Kártyavár című regény a hirtelen nagyra növő, mohó magyar kapitalizmusnak talán kissé elsietett, lélektanilag nem mindig indokolt, de szuggesztív hangulatú és bátor kritikája. (Legeza Ilona)

  • Részlet a könyvből:

    Partos járásbíró azonban örömmel menekült régi barátjához, amint a kályha mögül egyszerre előlépni látta: örömmel szinte ahhoz az emberhez, aki még késő délután, mint a legrettene-tesebb Újváros szelleme és emblémája tűnt fel neki. Már nem is csodálkozott, hogy a leglehetetlenebb helyeken látta megjelenni a tanítót: itt Újvároson már minden lehetségesnek, minden egyszerűnek tetszett.
    A tanító, végképp elázva bortól és izgalomtól, szintén elvesztette már csodálkozó képességét. Úgy fogta fel Partos megjelenését, mint egy deus ex machinát, mint egy protektort, aki jött hirtelen érveket hozni mellette, megmutatni, milyen úri társaság ők:
    - Ez a barátom itt királyi járásbíró! - kiáltotta. - Mi tisztességes úriemberek vagyunk!
    - Kérem, nem kételkedem - szólt mosolyogva Briliant, és Selighez fordult: - Selig úr, szolgálja ki az úri vendégeit! Milyen úri vendégei vannak mostanában!
    - Ujjé, másképp volt valaha! - kiáltott az egyik suhanc, furcsán ráncolva orrát. - Ujjé, de másképp volt itt! Ugye, Berkó bácsi? - csapott a vén kucséber combjára.
    - A Briliant... a Briliant korába - nyögött a vén süket, nem is sejtve, hogy maga Briliant az a nyurga, álbajuszos úr, néhány lépésnyire.
    - Akkor ez a kávéház nem volt az enyim, kérem, akkor én nem voltam itt, kérem - bizonykodott Selig úr, a járásbíró felé fordulva.
    - Látja, ön az oka, hogy ezek a szép idők elmúltak - szólt Briliant, ismét Kerbolt mellé telepedve, finom mosolyával, és nyugodtan rágyújtva pipájára. - Ha megengedi, még egy kicsit itt maradok, beszélgetünk, ezeknek az uraknak remélhetőleg nem sietős - mondta heccelődve. - Látja, tanácsos úr, így kerülünk össze már másodszor... Bontó-ügy, numero zwei - és a szeme ráesett Vilmára. - Vilma kisasszony, nem iszik valamit, valami édeset? pincér! Sajnálom, hogy ezek után nem maradhatok itt; szeretem az önök szép városát - parodizálta Kerbolt felé a fejedelmi frázist -, finom hely ez, direkt nekem való. Most érkeztem, és már hadseregem van - mutatta a revolveres suhancokat -, csak annyit mondtam: Én vagyok a Briliant: ezt is persze, mintha csak ugratnám őket. Mind ugrott az, Nick Carteren tanultak olvasni. Mit nem lehetne itt csinálni! csak szervezni kéne... Ahogy én kezdtem is, már akkor, a Bontóék korában; de ez talán rossz emlék Vilma kisasszonynak. Kényelmesebb egyedül dolgozni, vagy egy szép nővel, grófi nevek alatt; szeret utazni, kisasszony? Én holnap indulok, külföldre, Bécs felé; nem utazna velem? Szép, elegáns alakja van, úri alakja, ez kellene, ez imponál, ízlése is van, szépen öltöztetném... Jól emlékeztem kegyedre, mondtam is mindjárt Schöner úrnak: “Szép hölgy! ez kellene nekem, egy ilyen hölgy, sok pénzt szereznénk együtt” - mondtam, szóljon magának! No, jön velem? Nem akar? Nekem meg¬mondhat mindent! Sajnálja itthagyni azt a selyempipit?... Nono... nem akarom sérteni Schöner urat... szép fiú, meg kell adni, mindig elegáns, mesélte, hogy maga mennyire brennol érte...
    Vilma csendesen sírni kezdett, Briliant fölénnyel, színészies atyáskodással nézett rá:
    - Nézze, fogadjon el tőlem, öreg tanítótól, egy jó tanácsot, nem kell olyan nagyon bukni senkiért, nem érdemlik azt a férfiak, glauben Sie mir. Magáért halálos vétek, maga egy príma nő, ezt én mondom, a Briliant. Jöjjön velem, príma módon dolgozhatnánk mi együtt, volna dohány! No, hát ne sírjon azért; hát mi az, hogy sír? Bántja sokat? Meg is veri talán?
    - Sose... sose lesz semmi, orvos lehetne, adtam neki a vizsgáira pénzt, el... elkártyázta mind... - zokogott Vilma.
    - Vagy elköltötte más lányokkal, ugye? - nevetett Briliant. - Ne bőgjön hát! Hiszen maga büszke, úrikisasszony volt, a Kerbolt úr menyasszonya; vagy nem?
    - Megyek magával! - kiáltott Vilma egyszerre. - Itthagyom ezeket a disznókat... Aztán vissza-jövök... sok-sok pénzzel jövök vissza... a talpam alatt fognak csúszni ezek... Köpőcsészének fogom használni ezt az undok várost...
    Határozottan olyan volt mindez, mint egy álom, és Kerbolt szólni, mozogni sem tudott, mint a rossz álomban. Ült, ült mozdulatlanul, és hallgatta, hogy dumál ez a jasszfejedelem, hallgatta, hogyan sír, sír Bontó Vilma, és hallgatta a többi szót is mind, mind, amit a többiek szerte mondtak a helyiségben, mintha megháromszorozódott volna a figyelme, lélektelen, gépi figyelem, háromfelé is tudott egyszerre figyelni. A suhancok sem kártyáztak most, hanem beszéltek, beszéltek, és vigyáztak, hogy ki ne mehessen valaki, és beszéltek, kacagtak, emlékeztek, és Kerbolt a maga nevét hallotta minduntalan, és Madár Jánosét, akik szétugrasz-tották a régi, híres abstecherbandát. Briliant vasalak volt előttük, pláne még exportőr, most készül Mókenvófba. Ezek fiatal suhancok voltak, és arról az időről csak hallomásból tudtak, legendákból, melyeket mozidrámákká dolgozott fel fantáziájuk, tetszett nekik a dolog, úgy tekintették őt, mint a veszedelmes üldözőt, a bírót, majdnem detektívet, a Sherlock Holmest, aki most az ő foglyuk.
    - Hurrá! Fantomas Juve ellen! - kiáltott az egyik...
    - Fenét! - mondták mások, és mondták a másik asztalnál is, ahova Kovács tanító visszaült. - Ugyan! Kerbolt? Kerbolt egy karakter, egy talpig becsületes ember: de mit tehet egy becsületes ember? Nem a becsületes emberek csinálhatnak valamit Újvároson! A Madár János, az más, az csinál, az csinált villanyvilágítást, rendőrséget, rendet is: mintha azt akarná, hogy ő maradjon az egyetlen gazember Újvároson! Még bejelentés is lesz, ha őtőle függ, mindenkit be kell jelenteni, akkor aztán igazán alászolgája!
    - Alászolgája! - bólongatott az egész különös társaság, őrök és foglyok, a kétágú gázláng alatt. - Siessetek! Vége a kis csirkefogók paradicsomának Újvároson: itt a nagy csirkefogók paradicsoma!
    - Szent igaz! Szent igaz! - helyeseltek a Kovács asztalánál, s a bortól nehezült fejek, kényszerű éberségben, unalomig feszítve s megtörődve - feledve helyet és eseményeket -, gépiesen forogtak újra megszokott várospolitikai vágányaikba, mintha a legotthonosabb helyen volnának, mintha nem is történt volna semmi. Már az igaz - a nagy csirkefogók! A nagy csirkefogók ellen egyszerre testvér lett mind: proletár, elvtárs! Gyermekesen, siránkozva kezdtek el panaszkodni, és megint a Vnukba képzelték magukat, és bort rendeltek Seligtől, és kezdték a régi történeteket, hogy senki sem akarta ezt a Madárt, mihelyt egyszer látták, hogy kicsoda: gyűlölték őt, ki akarták buktatni, mindjárt az első alkalommal, csak panamával lett meg újra, négy jelöltet is állítottak ellene... Partos járásbíró zavartan nézett e szesztelt szellemekre, akikben az érzés és emlékezet unott óraműve forgott újra a régi úton... Kovács már sírva tördelte a régi szót:
    - Panama! Panama!

  • Cikkszám
    978963364798B
Webáruház készítés