Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Babits Mihály: A gólyakalifa_EPUB

Babits Mihály: A gólyakalifa_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    De kényszerítettem magamat, és a nő felé fordultam, és a hajára fektettem arcomat. És valami pacsuliillat csapott meg a hajból, úgy tetszett, hogy nagyon-nagyon ismerős illat, és ebben a pillanatban egyszerre, váratlan más színben láttam mindent. Egyszerre őrült, vad vágy támadt bennem, nem láttam többé a környezetből semmit, nem gondoltam többé szépségre, csúnyaságra, nem láttam, éreztem mást, mint a meztelen húst, a női húst mellettem, alattam. Egyszerre, mintha kicseréltek volna, nem voltam más többé, mint párzó állat, mely a buta kéjt figyeli.
    És szinte bizonyosra veszem, hogy akkor, egy pillanatra, felébredtem - felébredtem a másik létemre. Igen, felébredtem, reggel volt bizonyosan, kora reggel, a szomszéd ágyakban horkolhattak, és én állati, kelletlen elégültséggel dühösen nyújtózkodtam a bemocskolt ágyban. De ez csak egy percig tartott, egy perc múlva már megint én voltam, Tábory Elemér, a szép, kedves úrifiú.
    - Jöjjön máskor is hozzám, pubika - mondta a leány, amint kimentünk az ajtón, és (szentimentális fiatal leánynak látszott) meg akarta csókolni az arcomat. Én azonban önkénytelenül elfordultam. De mindjárt észrevettem, hogy ez nagyon rosszul esett neki, és azután én magam csókoltam meg őt.
    És sohase éreztem még oly undorodva, mint akkor, mikor az este hazafelé mentem, hogy másvalaki is él és lakozik bennem, egy buta, durva, érzéki piszokban fürdő, önző és boldog¬talan teremtés, akit utálok, és aki szintén, szintén én vagyok.
    És így teltek az évek. És megismerkedtem Etelkával.
    VI.
    Egyetemet végeztem, az érettségit nagy diadalos kitüntetéssel tettem volt le, mint a gimnázium büszkesége. Apám már lemondott a politikai karrierről, melyet részemre álmodott, de azért nem akarta, hogy valaha professzor legyek.
    - Elég vagyonod van - mondta -, élj a birtokodon, kezeld és gyarapítsd, és amellett, ott csendben és vidéken, élhetsz a tudományodnak, ha akarsz. Ott csinálhatsz magadnak laboratóriumot, akár obszervatóriumot is, és vendégül láthatod a külföldi tudósokat. A Táboryak mind vidéken éltek, mind tudós emberek voltak, és egyúttal gazdaemberek. Szegény nagyapád egész életén át a szőlőlugasban olvasta Horatiust és Lucretiust. A dédapád a megye fizikusa volt, és a házinyulakat boncolgatta. Te, matematikus, talán majd csillagokat fogsz vizsgálni.
    Nemes, idealista lelkében egészen kiszínezte ezt az álmot. Nekem magamnak is tetszett ez. Nem vágytam a nagyvárosi életre, könyvekre vágytam, kedves, családi környezetre, nyugalomra.
    Azt a nyarat egész famíliástól Velencében töltöttük.
    Martonekék is velünk voltak. Martonek végre elvette Böskét, azóta százados lett, és egészen átváltozott: a donzsuánból békés, derék családapa vált, két nagyon bájos, csöpp leánykájuk volt, minden idejét az otthonnak szentelte. Tűnődtem néha, vajon az elegáns segéd úrral is történt-e ilyes változás? Az álmom alakjaira akaratlanul is úgy gondoltam mindig, mint valóságos emberekre, akik kívülem, valahol messze igazában élnek.
    Egy gyönyörű délután a Lidó homokjában hevertem. Néztem a húgomat, Bözsikét, aki a kis Martonek gyerekekkel játszott, és ennivalóan bájosak voltak így hármasban. Bözsike most jött ki az intézetből, koszorúban viselte a haját, mosolygó, huncut arcocskája volt, és egészséges, fürge leányteste. Gyerek volt a gyerekek között. A kicsinyek nekivetették magukat a hullámtörésnek, és nagyokat nevettek minden új hullámon, mely zúgva, fenyegetve közeledett feléjük, és mire hozzájuk ért, megszelídült, mint a gyenge apa, akinek minden feltett szigora elvész a gyermekei előtt.
    És néztem a partot, a vibráló, zsibongó partot, ahol gyönyörű asszonyok testhez tapadó, nedves trikókban feküdtek a napon, félig beleásva arany testeiket az arany fövenybe. Mint egy görög part, meztelen istennőkkel.
    És eszembe jutott Tintoretto napfényjátéka az asszonyi testen, eszembe jutott Veronese. Tele volt a lelkem művészettel, szépséggel, életvággyal.
    - Milyen szépek vagytok, ti, nők! - mondtam Bözsikének, aki szintén kijött a gyerekekkel a partra, mert esteledett, és a hullámverés is nagyon erőssé vált.
    - Hát mi szebb, ezek-e, vagy akiket délelőtt a képeken láttunk? - kérdezte Bözsike nevetve.
    - Ezek elevenek.
    - Csak valld be, hogy ezek mégis jobban tetszenek.
    Bözsike diadalmaskodni akart fölöttem. Sohasem tudta méltányolni az én rajongásomat könyvekért, képekért. Az ő friss lelke az élettel volt tele, neki minden halvány volt, ami nélkülözte a nevető élet erős színeit. Elkényeztetett, szép leányka volt, mindenki játszott vele, mindenki mulattatta, az élet a legszebb oldalát mutatta neki.
    - Pedig a képek mégis szebbek - mondtam kamaszos, ingerkedő pózzal. Aztán filozofálni kezdtem:
    - A természet csak nagy ritkán, véletlenül hoz létre valami elsőrendű szépséget. Az ő céljaihoz erre nincs is szüksége. A művészet pedig folyton, szándékosan erre törekszik.
    Bözsike felhúzta a száját:
    - Ha te egyszer okoskodni kezdesz...
    - Aztán a művészet nemes és tiszta - folytattam. - A csirkeeszű, hiú és pletyka nőkből csak azt örökíti meg, ami isteni bennük: a szépségüket.
    - Ugyan menj, te gonosz!
    - A valóságban minden szépet és jót a csúnyának és rossznak valami köde és háttere vesz körül - mondtam elgondolkozva. Ezt már magamnak mondtam.
    - Igaz, Elemér, még ma este valami meglepetés vár! - szólt egyszerre Böske.
    - Meglepetés? Engem?
    - Igen. Azt hiszem, már fönt is vannak a teraszon.
    - Kicsoda? Ki van a teraszon?
    - Találd ki. Egy szép leány. No, majd meglátod, ez nem olyan lány ám, mint a többi. Nem tudom, ha megismered, nem fogsz-e egészen másképp beszélni a nőkről.
    Egyszerre kitaláltam.
    - Etelka itt van?
    Etelkáról már nagyon sokat hallottam, intézeti barátnője volt Bözsikének, aki tökéletesen szerelmes volt bele. Bakfislányok szoktak ilyen képtelenül rajongani egymásért. Bözsi valósággal remegett azért, hogy egypár sor levelet kapjon Etelkától, és kivált eleinte, alig tudott másról beszélni, mint róla.
    - Etelka van itt?
    Eszembe jutottak azok a finom, leányos betűk, amiket a húgomhoz címzett levelek borítékjain gyakran láttam. Ezeknek a betűknek az íróját fogom most megismerni.
    Körüljártattam szememet a parton. Itt lenne ezek között? Nem, egyik sem lehet ő.
    - Etelka fönn ül apáékkal a teraszon.
    - És hogy kerül ide?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312557
Webáruház készítés