Arany László: A délibábok hőse_EPUB

Részlet az e-Könyvből:

A nap hanyatlik, kezd az est leszállni,
De hang se hallszik távol és közel;
Az ég borul, eső is kezd szitálni,
Bőrig ható, hideg szemcséivel;
A sáros útat már alig találni,
A lóra hagyják, az tán nyomra lel;
Míg végre egy megváltó ebvonítás
Jelzé, hogy a helység csak egy hajítás.
De még odáig rozzant gát vezet be;
Magyar mac-ádám munka: sár saron.
Kerék agyig, lovuk csülkig sülyed be,
S az éj meg oly sötét, mint a korom.
Unott álom jön a fáradt szemekbe:
De jó a sors, segít a vándoron,
S hogy felfrissítse őket egy kicsit.
Bedönti egy árokba a kocsit.
A sár megóvj a testök lágy kebellel,
Csontjuk se tört, habár itt-ott sajog;
S bévonva csokoládészínű lepellel,
Tovább haladnak a gáton gyalog;
A pesti kis cipő a híg mederrel
Cuppanva, csókot váltva, társalog;
S legyőzve egy kuvasz-had támadását.
Elérik végre így nénjök lakását.
Már alszik a háznép. Sok döngetésre
Kidugja egy szolgáló végre orrát,
S rátartva lámpását egy deszkarésre,
Kinéz: “Ni, Jézus, a szemem ha jól lát,
A pesti téns uram... Hé, Borcsa, Perzse!”...
És felzavar gazdát, szakácsnét, szolgát,
Tesz, vesz, szalad, fejét is majd elejti. -
De a kaput kinyitni elfelejti.
A gazda is kel, és pipára gyujtván,
Kényelmesen szétnéz: “No, hát ki jött?”
Így végre a vendégek is bejutván,
Lőn köz-sopánkodás a baj fölött;
Etelkét nénje pelyhes ágyba dugván,
Majd megfulasztja a dunyhák között:
“Galambom! ó csuronvíz a ruhája!
Csuda lesz, ha nagy baj nélkül kiállja.”
De Etelkét az álom nem kerűli -
Ó, Álom úrnak jó ízlése van:
Vénasszonyokra csókját nem fecsérli,
De szép leányt ha lát, hozzásuhan.
Enyhíti szívét, könnyét letörűli,
Ajkára csókokat lop finoman. -
Irígylésre méltó cudar kamassza!
Míg a kelő nap - úgy kell! - elriasztja.
Réfalvy visszatér, s Etelke másnap
Szokatlan, új szerepkörébe fog;
A környezet s a házi jó szokásnak
Sok ága-boga szörnyen új dolog;
Nincs vége-hossza ajtócsapkodásnak,
Szekér zörög, kútostor nyikorog;
És mindezekhez a hű-hó sava:
A néni perlő és pergő szava.
Mert Zsófi néni, ő mindenben ott van,
Künn és belül, mindenkinek nyomán;
Pöröl, hogy férje mért ül oly nyugodtan.
Senkit se szid le és semmit se bán;
De Gerzsi bácsi csak hallgat szokottan,
És szívja egy pipát a más után;
Jó gazda ő künn a tanyán, de otthon,
Gondolja, hadd vezényeljen az asszony.
S ezt bölcsen gondolá: így jól megosztván.
Kinek-kinek saját hatáskörét,
Nyugodt családi éltet éltek aztán
S a házi szent békét meg nem törék;
A bácsi künn bíráskodott a pusztán,
A néni otthon végezé pörét;
S húsz éve múlt, hogy a vidék csudálja
Ez egyetértést, melynek ritka párja.
De volt is a családnak sok barátja,
Jártak sokan vendégek, tisztelők;
A szép leányt bizony mindenki látja,
Hiába bujnék a világ előtt;
Imádja ifja, véne, s egy-egy “bátyja”
Átkapva csípején két kézzel őt,
S szemébe nézve, meg-megbillegette:
De szép vagy, édes húgom, szedte-vette.
Etelkének soká “fád” volt ez élet:
A délibáb-honból alábukott,
Alföldi szép idillje szerteszéledt,
Mit ő eszményileg megalkotott;
Kedélye ily keretbe még nem illett,
Zajához is nem oly könnyen szokott,
S mást lelve, mint előre képzelé,
Lassan, nehéz szívvel törik belé.
Nehány napig sokat sír, rejtve, titkon,
Megbánja, hogy miért is jött ide;
Mily boldog és nyugodt volt élte otthon,
Mily csendes a ház s kertjök mily üde.
De bezzeg nénje ezt nem nézi nyugton,
Ily mélabúra nem jut itt idő;
Sürög, forog, ront-bont, őt is szorítja,
S pörölni is szépecskén megtanítja.
S míg megtanul egy háztartást vezetni,
E lecke a legjobb vigasztaló;
Megszokja egyszerű körét szeretni
S szépnek találni azt, ami való;
És kezdi észrevétlenül feledni
Eszményhonát, mely fényes, ám csaló,
S nem érve rá merengni most felette,
Még azt is, hogy csalódik, elfeledte.
S miként az ábránd lassan széjjeloszlott,
A visszatetszés sem tartott soká,
A képzeletből szőtt fátyol lefoszlott,
De boldogsága titkát felfogá,
Jókedve megtért, arca megpiroslott,
És a falut szeretni megszoká,
Friss légkörén megedzött teste, lelke,
- Így lett tűzről pattant leány Etelke.
S mint a Tiszának csendes, halk folyása,
Folyt észrevétlenül a vén idő;
Sok régi emléknek szinét levássa;
Ront és tenyészt; pusztító s éltető;
Etelke vár-vár hasztalan; Balázsa
Ki tudja hol jár, róla hír se jő,
Míg végre álmai közé sorozza,
S képét új érzelem halványra mossa.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában