Arany János: A nagyidai cigányok_EPUB

Részlet az eKönyvből:
Puk Mihály azonban, ellenség vezére,
Nem fekütt sem a jobb sem a bal fülére,
Cigányok zajától nem tudott alunni,
Dehogy merte volna a szemét behunyni.
Első ágyúszóra (mivel nagyot pukkant)
Felüté az orrát, hanem meg se’ kukkant;
Másik ágyúszóra, pápaszemet rakva
Hallgatá erősen; fütyöl-é a magva.
Harmadik lövéskor felugrott s kiméne.
Kérdi a pattantyus: tán felelni kéne?
“Világért se, ugymond, hiszen pufra lőnek:
Ki tudja, miféle hadi fortélyt szőnek!”
Rendelé, hogy kiki lenne szerbe-számba’:
Nyeregben a lovas, az igás ló hámba’,
Sorban a gyalogság, felállítva szépen,
Ágyunál a tűzér, kanóc a kezében.
Őmaga, miként egy vén fogatlan farkas,
Kit megűz a Bodri, megkerget a Talpas,
Kerüli az aklot sanda, görbe szemmel,
Otthagyni sajnálja, beugorni nem mer:
Azonképen ő is kullog a sötétben,
Kerüli a várat, megáll minden lépten,
Majd a pápaszemmel, majd csak az övével
Majd pedig kukucskál nagy hosszú csövével.
Néha jobbra fordul, néha balra fordul;
Kérdezi a jelszót minden kis bokortul;
Oly vigyázva lépdes, nyomot alig hagyván,
Mint macska, ha sétál a tövis-garadján.
Mert hogy a zaj ottbenn nincs minden ok nélkül,
Ennyit ő belátott a maga fejétül,
Azér’ ősz a haja, azér’ képe ráncos,
Azér’ a tarkója arany paszomántos.
Összehívatá a tábori tanácsot,
Ily veszedelemben hogy adna tanácsot,
Mert amely dologba nem láthatni bele,
Ki tudja, mi szörnyü veszéllyel van tele!
Miután azok a fővezéri szóra
Hamar összegyültek, gyülekeztek volna:
Magukban a dolgot forgaták erősen:
És annakutána hallgatának bölcsen.
A vezér pediglen ágy alól kivonva
Egy nagy papirosat, mint egy szóró-ponyva,
Leterítteté a sátor közepére
És lehasaltak mind, körül a szélére.
Képzelhetni, milyen nagy volt az a levél,
Amelyikre, festve, egész ország lefér!
Város, falu, erdő, hegy, folyóvíz, patak...
Még hal is a vízben és az erdőn vadak.
Voltak azon gályák, hullámhányó tenger,
Bozontos hegyek, mint egy-egy gubás ember,
Kacskaringós folyók, találomra... mint a
Dinnyeföldön mikor széjjelfut az inda.
Ott a tokaji hegy, mint egy cukorsüveg,
Mellette mindjárt az asszuboros üveg;
Ott a Hernád vize... hires folyam váltig,
Azér’ mondják: nincsen párja a Hernádig.
Csonka tornyaival ott vagyon a vár is,
Rajzban sem kisebb mint ez a kalamáris;
Őrzi nagy-kevélyen három szál levente,
Egy a kapu előtt, kettő pedig benne.
Mindez, többel együtt, megvolt a levélen
Irva sok szinekkel: sárgán vagy fehéren,
Feketén, pirosan, kéken vagy irombán.
Környülfeküvék hát a vezérek, mondám.
De sehogy se’ birták belőle kinézni,
Mit akarnak mostan Nagy-Ida vitézi;
Noha mind oly tudós képeket formálnak,
Mintha a világon semmitsem tudnának.
Kezdődtek ugyan szép tekervényes viták,
Jegyezé utánok kilenc iródiák,
Sok papir elpusztult, sok tinta elfogyott:
Akkor csapta feljebb a zsidó a rongyot.
Míg igy tanakodtak a mi bölcs vezérink,
Monda egy sovány ur (legyen neve Héring):
“Sok szónak sok alja: én találtam egyet:
Uraim, nem látják ezt a magas hegyet?”
És rittig! ahová ő a körmét tette,
Állott egy magas hegy, a várnak felette,
Olyan, hogy ha e hegy tetejére másznak,
Kéményébe látni a várban a háznak.
Monda most vezér Puk örvendetes arccal:
“Ami meg van írva, az barátim, nem csal.
Könyvben a valóság: másról nem felelek;
Ki nagyobb hadvezér, mint e bölcs levelek!
“Hányszor összejártam az egész vidéket,
Csetlettem-botlottam tapasztalás végett,
Szemeim jól látnak, üveget is tettem:
S ihol, e nagy hegyet észre nem vehettem!”
eBook a Digi-Book kiadásában