Új jelszó kérése
Termék részletek


Aladdin és a bűvös lámpa_EPUB

Aladdin és a bűvös lámpa_EPUB
340 Ft

A mesefolyam egyik legismertebb darabja az Aladdin és a csodalámpa című. A történetről szükségtelen bármit mondanunk, mindenki ismeri. Mi Honti Rezső fordításában adjuk közre az e-térben ezt a klasszikus értéket. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A királyné felöltötte ruháit, és leányához, Badr el-Budúr hercegnőhöz indult. Odalépett hozzá, jó reggelt kívánt neki, és megcsókolta a homlokát; de a hercegnő egy árva szót se szólt. A királyné erre azt gondolta magában, hogy lányával valami különös dolog történhetett, ami így feldúlta, mert megkérdezte tőle: “Édes lányom, mi oka, hogy így viselkedel? Mondd el már, valami bajod van talán? Eljöttem hozzád jó reggelt kívánni, és még csak nem is felelsz!” Ekkor Badr el-Budúr hercegnő felemelte a fejét és megszólalt: “Ne haragudj rám, édesanyám! Tudom, hogy udvariasan és tisztességgel kellett volna, hogy fogadjalak most, amikor látogatásoddal megtiszteltél. De kérlek, hallgasd meg a viselkedésem okát, és tudd meg, hogy ez az éjszaka, ami most mögöttem van, életem legszörnyűbb éjszakája volt. Mert alighogy lefeküdtünk, kedves anyám, egyvalaki, akinek az alakját meg sem lehet határozni, fölemelte fekhelyünket, és elvitte egy sötét, piszkos, szegényes helyre.” És Badr el-Budúr hercegnő elmondott anyjának, a királynénak sorjában mindent, amit ezen az éjszakán átélt; hogy vették el mellőle fiatal férjét, hogyan maradt egyedül, hogy jött aztán kisvártatva egy másik ifjú, lepihent a férje helyére, de előbb egy kardot fektetett kettejük közé. Szavait így végezte: “Reggelre kelve megint megjelent az, aki elvitt bennünket, és visszahozott erre a helyre. De alig hozott vissza és hagyott itt bennünket, már jött is atyám, a szultán, abban a pillanatban, amikor hazatértünk. Szívem, nyelvem felmondta a szolgálatot, nem bírtam szultán atyámmal beszélni, olyan hatalmas iszonyat és rémület tartott fogva. Apám talán neheztel rám, ezért kérlek, édesanyám, mondd meg neki viselkedésem okát, kérd, ne vegye rossz néven, hogy nem adtam neki feleletet, és ne gáncsoljon, hanem bocsásson meg.” A királyné, leánya, Badr el-Budúr hercegnő szavai hallatára, így szólt: “Édes lányom, jól vigyázz, hogy erről senkinek egy szót se szólj! Még azt mondhatnák, a szultán leánya eszét vesztette. Jól tetted, hogy atyádnak nem beszéltél róla. Óvakodj, lányom, óvakodj tőle, ne említsd előtte ezt a dolgot!” De Badr el-Budúr hercegnő ezt felelte neki: “Anyám, nem vesztettem még el az eszemet. Mindezt igazában átéltem, és ha nem hiszed, kérdezd meg a férjemet!” - “Hallod-e, lányom - szólt rá a királyné -, űzd ki a fejedből ezeket a bolondságokat; vedd fel a ruháidat, és gyere, tekintsd meg a lakodalmi ünnepségeket: a te kedvedért rendezik a városban, és az egész ország részt vesz bennük. Hallgasd a dobot meg a szép énekszót; nézd, milyen szépen föl van ékesítve minden esküvőd napjára, édes leányom!” A királyné hívatta is mindjárt a komornákat, és azok felöltöztették és felékesítették Badr el-Budúr hercegnőt. A királyné pedig bement a szultánhoz, és elmesélte neki, hogy a leányuknak éjjel rossz, zavaros álmai voltak, és kérte, ne vegye tőle rossz néven, hogy nem felelt a kérdéseire. Azután titokban magához hívatta a vezír fiát, és megkérdezte tőle, mi történt, és hogy van-e igazság Badr el-Budúr hercegnő szavaiban, vagy nem. A vezír fia azonban félt, hogy elveszítheti fiatal feleségét, ezért így válaszolt: “Felséges úrnőm, én nem tudok semmiről, amiről te beszélsz.” Most a királyné meg volt győződve arról, hogy leánya csak rossz álmot látott. A lakodalmi ünnep¬ségek egész napon át tartottak, a táncosnők hajladoztak, kerengtek, énekesnők dalokat zengtek, a hangszerek gyönyörűen összecsengtek, a királyné és a vezír fia pedig nem győzte még magasabbra szítani az ünnepi örömmámort, hogy a hercegnő felviduljon, és rossz kedvét elfelejtse. Megpróbáltak ők bizony ezen a napon mindent, ami csak örömre deríthet, hogy a hercegnő gondolatait eltereljék, és jókedvét visszahozzák. De mindez semmit sem ért, továbbra is hallgatásba mélyedt, és feldúltan csak arra gondolt, ami az éjszaka történt vele. A vezír fia persze még rosszabbul járt, mint ő, mert az árnyékszékben töltötte az éjszakát; hanem ő letagadta az egész történetet, és nem gondolt már a kínlódásra, mert félt, hogy elveszíti feleségét és tekintélyét, épp most, mikor mindenki irigyelte nagy szerencséjét, hisz általa olyan magas polcra jutott; azután meg azért sem gondolt rá, mert Badr el-Budúr hercegnő olyan igen bájos és szépséges szép volt.
    Aladdin is elment hazulról, és megnézte a városban meg a palotában tartott ünnepségeket; de mosolyognia kellett, mikor az emberek az esküvői ünnepségek pompáját emlegették, és arról beszéltek, micsoda nagy becsületben van része a vezír fiának, és mekkora szerencséje van, hogy a szultán vejévé lehetett. Magában pedig így szólt Aladdin: “Ti persze nem tudjátok, szegény ördögök, mi történt vele ma éjjel; másként bizonyára nem irigyelnétek!” Amikor pedig beesteledett, és közeledett a lefekvés ideje, Aladdin bement a szobájába, és megdörzsölte a lámpát; abban a szempillantásban előtte állott a szellem. Amint a szellem előtte állt, Aladdin parancsot adott neki, hogy a szultán leányát fiatal férjével megint hozza ide, mint múlt éjszaka, még mielőtt a férj elveheti a hercegnő leányságát. A szellem nyomban eltűnt, és csak rövid ideig maradt távol, míg elérkezett az idő, akkor megjelent az ággyal együtt, amin Badr el-Budúr hercegnő feküdt a vezír fiával. Aztán ugyanazt tette a fiatalemberrel, mint a múlt éjjel; megragadta, az árnyékszékben letette, és otthagyta szörnyű féltében és rémületében dermedten feküdni. Aladdin pedig odafektette a kardot Badr el-Budúr hercegnő és maga közé, és nyugovóra tért. Mikor reggel lett, a szellem megint eljött, visszavitte a házaspárt lakóhelyére, Aladdin pedig kárörömmel gondolt a vezír fiára.
    Mikor a szultán reggel felkelt, megint be akart nézni leányához, Badr el-Budúr hercegnőhöz, hogy lássa, úgy csinál-e vele megint, mint tegnap. Amint felöltözött, elment leánya palotájába. Alig nyitott be az ajtón, a vezír fia már ugrott is fel, és hamar öltözni kezdett, pedig csak úgy zörögtek a bordái a hidegtől, mert épp akkor hozta vissza őket a szellem. A szultán bejött, odament leányához, homlokon csókolta, és megkérdezte, hogy van. De észrevette, hogy lánya összeráncolja a homlokát, nem felel, csak mérgesen néz rá, és látszik, hogy nyomorúságos állapotban van. Nagy haragra gerjedt, amiért egy szóra sem érdemesíti őt, és már gyanakodott, hogy talán nincs egészen helyén az esze. Kihúzta a kardját és rárivallt: “Mi bajod van? Vagy megmondod tüstént, mi történt veled, vagy ebben a pillanatban vége az életednek! Így tisztelsz-becsülsz engem, hogy egy szóval sem felelsz, ha kérdezlek?” Amint Badr el-Budúr hercegnő meglátta, hogy apja, a szultán nagyon megharagudott, és kivont kardját tartja a kezében, eloszlott félelme, felemelte a fejét és megszólalt: “Édes jó apám, ne haragudj rám, és ne kövess el dühödben meggondolatlanságot, mert én ártatlan vagyok abban a szörnyűségben, amiben most látsz. Halljad hát, mi történt velem, és bizonyos vagyok benne, hogy ha elbeszélem két utolsó éjszakám történetét, nem fog hibáztatni felséged, és szívből szánni fog, mint ahogy azt szeretetedtől el is várom.” Most Badr el-Budúr hercegnő elmesélte apjának, a szultánnak, mi minden történt vele, és e szavakkal fejezte be beszédét: “Apám, ha nem hiszel nekem, kérdezd ki a férjemet; ő mindent elmond majd felségednek; mert nekem sejtelmem sincs arról, hogy ővele mit csinálnak, amint oldalam mellől elviszik, még azt sem tudom, hova kerül.”

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633642009
Webáruház készítés