Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Abonyi Árpád: A vörös Regina_EPUB

Abonyi Árpád: A vörös Regina_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    Elindultam a közelben levő patakhoz, hogy megmosdjam. A csavargó hullája ugyanúgy hevert ott a parton, mint tegnap. Azonban a legyek már dongni kezdték s meztelen, szőrös mellén kiütköztek a zöldesbarna hullafoltok. Igen ronda volt... és bár kótyafejű teremtménye volt az Úristennek, mégsem mutatkozott rá érdemesnek, hogy vesződjek vele és eltemessem. Csúffá tette volna a szegény kis vöröst, ha ideje maradt volna erre a gyalázatra, amire kiütközött állatiassága ösztönözte. Bár hiszen igaz, hogy az ilyen féleszű teremtmény cselekedeteit, dolgait másképen kell megítélni, mint az enmagunkét, - de az is igaz, hogy az elkövetett gazságot hiábavaló a féleszűséggel mentegetni. Szegény Regina baja azzal nem lett volna kisebb, hogy egy féleszű ember bestialitásának esett áldozatul. Ennélfogva biz én nem fáradok vele, hogy eltemessem. Elég lesz, ha útnak indítom innen, - ne ütközzék a leány szemébe, ha fölébred, - a transzferálást végezze el a víz. A patak itt elég mély és elég sebes, majd eltransz-fe¬rálja valamerre, ahová akarja, - mi gondom rá? Eképen cselekedtem tehát és belerúgtam a hullát a vízbe. Alé!... mehet...
    A patak sebes sodra azonnal elkapta és vitte. Néhány perc mulva már eltűnt szemem elől ez a rondaság.
    Övig meztelenre vetkezve megmosdottam. Meg is fürödtem volna, a záptojás szagú víz azonban oly kegyetlenül hideg volt, hogy nem mertem megkockáztatni a dolgot. Bizonyos, hogy óriási náthát zudítottam volna magamra ebben a jéghideg vízben.
    Törülköző hiányában csak úgy kutyamódra rázogattam le magamról a vizet. Ehez a művelet-hez táncoltam is egy kicsit, hogy fölmelegedjem, mert a víz csakugyan veszekedett hideg volt még az én edzett bőrömnek is. Pezsgős-üvegeket néhány perc alatt felségesen be lehetett volna itt hűteni.
    Még ugráltam ide-oda a napon, amikor Regina gyenge hangja megszólalt a hátam mögött:
    - Was is? Mit csinálsz?
    - Melegszem, - válaszoltam hátrafordulva.
    Megkérdeztem, hogy kipihente-e magát elegendőképen és hogy ízlett a hosszú álom? Hála Istennek, úgy aludt, mint egy medve valamely zimankós télen a barlangjában. De csakhogy jól aludt, - ez a fő. Minden más most már magától jön.
    A leány nem adott választ, hanem a patak felé kutatott, - előrenyujtott nyakkal kutatta végig apró, hunyorgó szemeivel a füves partot s e művelet közben elégedetlenül rázogatta fejét. Majd gyorsan felém fordult és nyugtalanul kérdezte:
    - Hova lett innen az...
    - Az?
    - Igen, az... mert nincs itt.
    - Utazik.
    - Csak nem...
    - Nem, nem, - siettem a további aggodalmas kérdésnek elejét venni - attúl már nem kell félned, nem ébredt föl, nagyon jól meg volt halva és most - mondom - utazik. Belöktem ide a patakba és rábíztam, hogy vigye, ahová akarja... nem bajlódok az elhantolásával. Azóta már messze úszhatik... Tehát ez az oka, hogy nem látod.
    A leány egy pillanatig hallgatott, azután csendesen megkérdezte:
    - Mondd, egészen bizonyos, hogy meghalt?
    - Bizonyos.
    - Akkor jól van...
    Bólintott a fejével és mintha a megkönnyebbülés egy halk sóhaja is ellebbent volna ajkairól. Ennélfogva nagyon helyesen cselekedtem, amikor azt a szőrös hullát belerúgtam a vízbe. Ha nem látja, a kiállott izgalmak emlékezete is gyengül, végül pedig egészen el fog halaványodni. A természet jóságos mindenkihez.
    Ezúttal ismét tapasztalnom kellett, hogy a megszokás mennyire nagy varázsló. Ott álltam derékig meztelenül Regina előtt, de arcán a régebbi restelkedő pírnak most nyoma sem mutat-kozott, - vonásainak egy idege sem rebbent meg, szemeiben az ösztönszerű nőies szem鬬remnek egyetlen melegebb vagy hidegebb szikrája sem gyulladt ki, mint ahogy ez régebben mindenkor megtörtént, valahányszor csak így kellett előtte kényszerűségből mutatkoznom. Most - semmi. Talán nem is látott. Valaminthogy az én szájam sem húzódott nevetésre, amikor ezekben a mostani - még a rongynál is rongyabb - köntösdarabjaiban megpillantottam. Emlékszem, hogy amikor először került szemem elé akkori hiányos rongyocskáiban - nem bírtam elfojtani a kacagást, annyira furcsa figura volt. Most olyan rongyok lógtak le róla, hogy igazán majdnem mindene kilátszott alóluk, mégsem kívánkozott ajkaimra a mosoly, annál kevésbbé jutott eszembe, hogy nevessek rajta. Megszoktam. Helyesebben szólva - megszok¬tuk egymást és nem hozott ki egykedvű nyugalmunkból sem a rongyosság, sem a ruhátlanság, sem a többi, aminek az ember a természet akaratából alá van vetve. Magamon kellett tapasz¬talnom azt is, mily roppant gyorsan és könnyen siklik le az ember a művelt eszesség fényes útjáról arra a távoli ösvényre, melyen valaha legrégibb ősei vándoroltak...
    Azonban megint csak komolyan elhatároztam, hogy valamiféle köntöst okvetlen gyártani fogok Reginának. Igy nem maradhat. És szó, ami szó - tisztelet minden megszokásnak és az ebből fakadó varázslatnak, - de szent Sebestyén ezen a világon csak egy volt... Csöppet sem bizonyos, hogy e kitünő szent rendíthetetlen állhatatosságának töviskoszorúját a magam méltatlan fejére alkalmatosnak találjam és példáját utánozzam, vagy sokáig utánozni tudjam...
    Meg is mondottam Reginának, hogy amint fölérkezünk régi Standunkra, - első teendő lészen egy neki alkalmatos ruhának »építése«. A testén levő foszlós rongyokat nem lehet többé viselni.
    - Tudom, hogy nem lehet, - válaszolta fejével intve, - amíg azonban más nincs, ezek is jobbak a semminél.
    - Lesz!
    - So? Ugyan honnan?
    - Majd meglátod.
    - Szeretném meglátni... dunnyogta vállat vonva, mint aki egy árva igét sem hisz abból, amit hallott.
    Nem szaporítottam tovább a szót, hanem gyorsan fölkészültem az útra. Elhagyjuk ezt a helyet és visszamegyünk a régire.
    - Mondd, Regina, elég erősnek érzed magad, hogy kibírd odáig az útat?
    - Kibírom akkor is, - hangzott a gyors válasz, - ha négykézláb kellene is innen elmennem, mert valahányszor csak körülnézek és megpillantom azt a pajtát... azt, ahol meg voltam kötözve... mindig végigfut hátamon a borzadály. Tudod, az nem volt tréfa...
    - Tudom.
    - Különben még jó, hogy az a bamba megkötözött... dunnyogta maga elé a leány, - ha szaba-don használhattam volna kezeimet, egészen bizonyos, hogy kétségbeesésemben megfojtottam volna magamat... És ezt nagyon helyesen tettem volna... És ezt akkor is megtettem volna, ha a segítség későn érkezik.
    Ez már nem apathikus dunnyogás, hanem heves kiáltás volt. Ki lehetett érezni a hang nyers csengéséből, hogy egyenesen a szívéből jön.
    - Ezen is túl vagyunk. Regina... gyerünk! És ne beszéljünk többet erről a dologról.
    - Persze, - dörmögte félhangon a leány, - neked könnyű...
    Igaza volt, hogy nekem könnyű, most azonban a »toilette« ügye járt a fejemben - nem terjeszkedtem ki másra. Nem hagyhattam ilyen szörnyen rongyosan a kamerádomat. Térde, mellei és egyéb részei minden lépésnél kiütköztek a rongyok alól. Muszáj valamiféle köntöst előteremteni.
    Amikor összecsomagoltam az egyik orosz közkatonától visszafogott köpenyt, blúzt és nadrágot, - tudtára adtam, hogy ebből a holmiból fogok számára köntöst fabrikálni. Azaz, hogy nekiülünk és ketten fogjuk fabrikálni, - így majd csak kisütünk valamit.
    - Értesz valamit a tűhöz?
    - Aber, hallod!
    Gyorsan reparálni akartam a sértést.
    - Csak azért, mert magam nem vagyok nagy művésze és kettőnk közül az egyiknek okvetlen értenie kell hozzá, különben semmire se megyünk. Meg azért is, mert vannak leányok, akik utálják a tűt.
    - Én nem tartozom közéjük.
    - Akkor minden rendben van...
    - Dehogy is van rendben! Honnan veszem a tűt?
    - Adok én!
    - Ah! Van neked tűd is?
    - Van bizony! Egy magyar katonának mindene van.
    Nem tudom, miért vágtam ezt ki oly büszkén, hogy szinte lobogott benne a kevélykedés, - a hatás azonban visszájára sült el, mert a leány arca kiderült, sápadt ajkain pedig megjelent egy könnyű mosoly.
    No, végre! Csakhogy már idáig is elérkeztünk. Akármilyen szegényes is ez a mosoly, mégis csak szivárványa a léleknek - vihar után, amelynek hatása megtört.
    - Also, ha mindened van... és tűd is van... akkor csakugyan minden rendben van, - dunnyogta mosolyogva.
    Megfigyeltem, hogy titokban sunyi tekintetet vet felém a szeme szögletéből, de nem akartam észrevenni, hogyha gondol valamire, mire gondol, - meg voltam annyival is elégedve, hogy a szivárvány megmutatkozott és jobb idővel bíztat, mint amilyen az eddigi volt. Összecsoma-goltam a részére rendeltetett holmit és megkérdeztem, hogy elszállítja-e a Standig, vagy magam vigyem. Egy csomaggal több, vagy kevesebb - nálam nem számít. És különben is szívesen cipelem.
    - Ná!... tiltakozott erélyesen a leány, - ezt nem kívánhatom tőled, cipelsz eleget amúgy is, - add csak ide! És add ide a köpenyt, meg a pokrócot is. Nem vagyok én olyan gyenge, mint amilyennek látszom.
    Úgy lett.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633645734
Webáruház készítés