Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Zigány Árpád: A kékszemű óriás_EPUB

Zigány Árpád: A kékszemű óriás_EPUB
890 Ft890

Az 1906-ban vízre bocsátott Mauretania csavargőzös útban San Francisco felé átkel a Panama-csatornán. Fedélzetén a dúsgazdag amerikai Charles Montgomoery és bájos felesége hazafelé tartanak. A kellemes utazást azonban kellemetlen közjáték zavarja meg: a fedélközből az első osztályra lopózó kínai Tao-Ping összeverekedik az elegáns amerikai milliárdossal, aki legyőzi, megszégyeníti, mire a kínai súlyos átkot szór rá: ott éri majd késszúrás, ahol legkvesébé várja, és azt, aki legértékéesebb számára. Mindennek fültanúja Várhelyi Géza, aki Montgomery személyi titkára, s mandarin nyelven is beszél, ezért a kínai hálás neki. Amint a gőzös befut a kikötőbe, Montgomery letartóztatja a kínait, aki fegyvercsempésznek bizonyul. De képes 5000 dollár óvadékot letenni - és eltűnni. A történet innen számos furcsa fordulaton keresztül halad  az átok beteljesülése felé, miközben Várhelyi és csinos barátnője feltárja a San Francisco alatti barlangokban elterülő titkos kínai kolóniát...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Az első hajnalsugarak éppen bearanyozták a Montgomery-palota ablakait, mikor John Patrick, a san-franciscói rendőrfőnök, megkezdte „tanácskozását” Montgomeryvel, akinek kívánságára Jeannette is jelen volt. Várhelyi már félórával előbb bement az irodába, hogy elintézzen minden sürgős dolgot a főnök nevében, mert Charlie kijelentette, hogy aznap nem foglalkozhatik az üzlettel.
    John Patrick alacsony, hirtelenszőke, pufókarcú ember volt és nagyon hasonlított a sündisznóhoz, ahogy fontoskodó arccal fölsorolta mindazokat a „rejtélyes eltűnéseket”, amelyek azóta történtek San-Franciscóban, mióta ő volt a rendőrfőnök. Jeannette látta, hogy mily kínos idegességgel hallgatja Charlie ezeket a dologhoz nem tartozó eseteket és türelmetlenül közbevágott:
    - Uram, ezek a fejtegetések ugyan érdekesek, de nem a mostani izgalomban. Inkább talán térjünk rá a mi esetünkre...
    A sündisznóképű rendőrfőnök megütődve nézett a francia leányra. Ha közönséges emberről lett volna szó, nyomban hátat fordított volna erre a gorombaságra; de Montgomerytől mégis félt és ezért maradt, bár sértett önérzettel vágott vissza:
    - Tehát föl akarják forgatni a logikai sorrendet? … Ám legyen; csak aztán a nyomozás meg ne bánja. Egyet azonban mármost is mondhatok önnek, Montgomery úr, hogy az embereim se bemenni, se kijönni nem láttak senkit.
    - És a feleségem mégis eltűnt! - mondta Charlie idegesen.
    - Hátha kijátszotta az egész háznép éberségét, - szólt élesen John Patrick - és akkor távozott, mikor önök azt hitték, hogy aludni megy?
    - És az ön rendőrei? ... Akik nem láttak semmit? - vágott közbe Jeannette hevesen.
    - És én mégis azt hiszem, - folytatta konokul a sündisznóképű rendőrfőnök - hogy a nagyságos asszony önként távozott... Ki tudja, micsoda kaland...
    - Nem ajánlom, hogy ezt a nyomot kövesse, mert hamis - szólt most Charlie hirtelen és büszke méltósággal mérte végig a rendőrfőnököt. - A feleségem tetőtől talpig előkelő, nemes gondolkozású úrinő volt, aki mindig hideg megvetéssel utasította vissza még a merész udvarlókat is… Kalandról tehát szó se lehet!
    Csönd lett; majd Jeannette szólalt meg és a hangja szinte jóslatszerűen csengett az ideges feszültségben:
    - A nagyságos asszony nem szökött meg, hanem erőszakkal elrabolták!
    - Talán csak nem a kéményen keresztül? - kérdezte gúnyosan a rendőrfőnök, mert bántotta, hogy ez a fiatal leány belekontárkodik az ő mesterségébe.
    - Nem, uram: nem a kéményen keresztül, - felelte Jeannette komolyan - hanem a cselédszobákhoz vezető folyosón és a mellékbejáraton keresztül.
    A rendőrfőnök még csak feleletre se tartotta érdemesnek ezt a föltevést, Charlie azonban izgatottan kiáltott föl:
    - Igaza van, Jeannette! … Arra valóban kimehetett észrevétlenül a parkba... De hogyan távozott a parkból, melyet köröskörül őriztek a rendőrök?
    - Ahol a régi kőbánya beomlott, a bokrok közt, - mondta Jeannette - ki tudja, nincs-e valamerre földalatti kijárás a parkból?
    Montgomeryt fölizgatta ez a lehetőség, a rendőrfőnököt ellenben bosszantotta.
    - Hát azt már csak mégse hiszem, - mondta epésen - hogy a nagyságos asszony késő éjszaka, báli ruhában és gyémántokkal tele, a beomlott kőbányába ment sétálni?
    - De azon az úton mégis csak elrabolhatták? - vetette ellen Jeannette.
    - Hol van a nyom? ... Hol a bizonyíték? - kérdezte a rendőrfőnök izgatottan.
    - Sajnos, ez nagyon kevés, - sóhajtott Jeannette - és néhány elhervadt, sárga virágot tett az asztalra.
    - Mi ez? - kérdezte John Patrick és a virágok fölé hajolt.
    - Az orchideák! - kiáltott föl Charlie izgatottan - abból a bokrétából, amit Alice tegnap este feltűzött, mikor az Operába ment! Megismerem a virágokat, mert magam választottam ki őket... Hol találta ezt, Jeannette kisasszony?
    - Bár ön azt mondta, uram, hogy a nagyságos asszony sohase járt a mellékhelyiségekben és a cselédek folyosóin, én mégis végigjártam ezeket, mert azt gondoltam, hogy esetleg akarata ellenére kerülhetett arrafelé. Végigmentem hát a melléklépcsőn, aztán a folyosón és a hátulsóajtón kijutottam a parkba. Innen egyenes út visz a régi kőbánya bejáratához... és a virágokat ezen az úton találtam. Néhányat a folyosón, néhányat az utón, a parkban, a többit pedig a kőbánya bejáratánál.
    - És mit következtet ebből? - kérdezte John Patrick, aki feszülten figyelt.
    - Hogy a nagyságos asszonyt erőszakkal rabolták el és hurcolták végig ezen az utón; a virágok pedig akkor hullottak el, mikor a rablókkal küszködött.
    - A rablókkal? - kérdezte a rendőrfőnök. - De miért rabolták el? … És kik?
    - Hát a tolvajok! … Hiszen egész San-Francisco tudta, hogy tegnap este ott lesz az Operában és mesés értékű gyémántokat visel! Meglesték, mikor a szobájába ment és elrabolták, hogy elszedhessék tőle a gyémántjait.
    - Hm, ez meglehet - bólintott John Patriek. - A tolvajok sokkal kisebb haszonért is kockáztatják néha a nyakukat.
    - Sőt az is lehet, hogy bosszútakartak állni - folytatta Jeannette.
    - A kínaiak I - kiáltott föl Charlie hirtelen, mert eszébe jutott Tao-Ping és a rejtélyes fenyegetés, melyet tőle kapott. - Óh, a késszúrás, amit a szívemnek szántak, alaposan odatalált.
    - Jöjjenek, uraim, nézzük meg a kőbánya bejáratát! - szólt most Jeannette.
    Már fényes nappal volt, mikor a hátulsó ajtón elindultak a kőbánya felé. Lehet, hogy Jeannette mind fölszedte az elhervadt orchideákat, vagy lehet, hogy söpörtek azóta, de most már nyomát se lelték többé az elhullott virágnak. Mikor a kőbányához értek, John Patrick gúnyosan mutatott az elfalazott bejáratra:
    - Hiszen be se lehet menni a kőbányába! ... Hát ugyan merre vitték volna el erre a nagyságos asszonyt?
    - Csak pár napja, hogy befalaztattam a barlang bejáratát, - jegyezte meg Charlie - mert csúnya volt ez az éktelen kőhalmaz.
    A rendőrfőnök a homokot vizsgálta, hogy nem lát-e rajta lábnyomokat; de a homok sima volt, noha tegnapelőtt esett az eső és így a lábnyomoknak okvetlenül meg kellett volna látszaniuk rajta.
    - Hacsak azután föl nem hintették homokkal az utat - mondta Jeannette.
    - Ez a nyom tehát sehová se vezet - szólt félvállról a rendőrfőnök - Nem is szólván arról, hogy mindenkörülmény a kisasszony föltevése ellen szól. Mert hogyan juthattak volna be a rablók a parkba, melyet minden oldalról szemfüles rendőrök őriznek? És, ha már bejutottak: hogyan hurcolhatták volna el a nagyságos asszonyt, aki bizonyára segítségért kiabált? Végül pedig: hogyan jutottak ki a parkból a rablók és hová tették a nagyságos asszonyt, akár él még, akár meghalt? ...
    Montgomery idegesen összerezzent... Az a lehetőség, hogy Alice talán már nem is él, végképp összetörte és csüggedten ballagott a rendőrfőnök után, aki visszaindult a palotába. De Jeannette még mindig nem adta meg magát.
    - Csak azt nem értem, - mondta kételkedve - hogy akkor hogyan kerültek ezek az orchideák a kertbe és a kőbánya közelébe?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985601
Webáruház készítés