Új jelszó kérése
Termék részletek


Zigány Árpád: A bűbájos sziget_MOBI

Zigány Árpád: A bűbájos sziget_MOBI
390 Ft

TARTALOM

A BŰBÁJOS SZIGET.
A HIMALAYA HARANGJA.
SZÁZSZORSZÉP HERCEGNŐ.

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Hol volt, hol nem volt, hetedfél országon is túl, volt egyszer egy király meg egy királyné. Áldott jó lelkek voltak, nagyon szerették egymást és szeliden uralkodtak, úgy hogy messze földön híre volt a jóságuknak.
    Boldogan élt fényes palotájában a királyi pár, de volt egy nagy bánatuk. Akárhogyan szerették volna, nem volt gyermekük és azt se tudták, kire marad az ország meg a korona, ha ők egyszer majd örök álomra húnyják le a szemüket.
    Különösen a királyné búsult és évről-évre járt a leghíresebb fürdőhelyekre, hogy hátha segítenek rajta a gyógyító, meleg források. Az egyik ilyen csodatévő fürdőhelyen történt vele, hogy amint valamelyik délután magányosan sétált a forrás körül, hirtelen erősen bugyogni kezdett a víz és fölbukkant belőle egy nagy-nagy Rák, amelyiknek akkora ollói voltak, hogy a szűrszabók se dolgoznak nagyobbal.
    No, megijedt ettől a királyné és sikoltozni, szaladni akart, - de a nagy Rák megállította:
    - Ne szaladj el, szép királyné, mert örömhírt mondok neked!
    Megállt a királyné és félig reszketve, félig reménykedve kérdezte:
    - Miféle örömhírt tudnál te mondani nekem?
    - A legnagyobbat, amit csak várhatsz, - felelte a Rák. - Mert tudd meg, hogy én vagyok a forrás tündére és megsajnáltalak, hogy oly nagyon búsulsz, mivelhogy nincsen gyermeked...
    - Bizony ez az én nagy bánatom! - sóhajtozott búsan a királyné.
    - Mától fogva hát ne legyen ez a bánatod, - vígasztalta a Rák. - Lám, én azért jöttem, hogy meghozzam neked ezt az örömhírt.
    - Oh, ha igazat mondanál! - reménykedett a királyné.
    - Tündér-testvéreim küldtek érted, - folytatta a Rák, - hogy meghívjalak a palotájukba, amely itt van a ligetben, egész közel.
    - Hogy lehetne itt közel, - kételkedett a királyné: - hiszen én minden délután erre járok és még sohase láttam!
    - Varázslatos kastély ez, fölséges királyné, - felelte a Rák: - halandó szem csak akkor láthatja, ha Tündér-testvéreim is akarják. Ködfelhő fogja körül, amelyen senkise juthat át vezető nélkül. Jer velem: én átvezetlek rajta...
    - Hogy tudnék én veled menni, - aggódott a királyné: - mikor te hátrafelé mégy, én meg előre?
    - A kedvedért az egyszer én se hátrafelé megyek, hanem előre, - mondta a Rák.
    ... És - hipp-hopp! - még mielőtt a királyné felelhetett volna, hirtelen megrázkódott a Rák és nyomban átváltozott mosolygós, kedves öreg anyókává. Talpig érő fehér selyem-köntöst viselt, fényes hermelinszegéllyel és galambősz kontyába piros szekfük voltak tüzve, zöld borostyán-levelekkel.
    Megörült a királyné az öreg anyókának és most már szivesen ment vele a Tündérpalotába. Nem is kellett messzire mennie. Alig száz lépésnyire kezdődött a sűrű köd, ami olyan volt, mint a szürke víztömeg, hogy csak bukdácsolva lehetett előre menni benne.
    A királyné bizony el is tévedt, el is bukott volna benne, de az öreg anyóka kézen fogva vezette, bíztatta, míg egyszerre csak - mintha nagy szél fujta volna el - hirtelen eltakarodott a sűrű köd és előttük állt a Tündér-palota!
    Micsoda gyönyörű palota volt az!
    Rózsaligetek és jázmin-bokrok fogták körül, tele gyönyörűen éneklő madarakkal és márvány falai, aranyozott oszlopai úgy ragyogtak, tündököltek a meleg verőfényben, hogy káprázott tőlük a szem.
    És a termek a palotában: - csupa arany és márvány, tükör és selyem-kárpit, a padló pedig oly sima-fényesre kefélve, hogy jaj volt a légynek, amelyik reá szállt! Menten elcsúszott rajta és kitörte a lábát.
    Itt várták a királynét pompás uzsonnára a tündérek. És micsoda tündérek voltak! Aranyba, bársonyba öltözött, csodaszép virágok, tele igazgyönggyel, gyémánttal, rubinnal: - piros rózsa meg sárga viola, kék tulipán és fehér szekfű, fehér liliom és kék nefelejcs.
    Össze-vissza ölelték, csókolták a királynét és oly szívesen látták, hogy selyem-köténykéjükkel törülték le még a széket is, amelyre ráültették. És kis tündér-kukták hordták egymás után a finom tejszínhabos csokoládét mazsolás kuglóffal, cukros marcipánnal, aztán meg hosszú szakállas törpe inasok jöttek, nagy üvegtálakban hozva a szóló szőlőt, mosolygó almát meg a csengő barackot és akkora nagy császár-körtéket, hogy két törpe is alig bírt el egyet.
    Szóval pompás, nagyszerű uzsonna volt, csak az a kár, hogy ennek is vége szakadt, mint minden jónak. De estére kelve, mikor a királynénak már haza kellett mennie, megigértették vele, hogy másnap is eljön hozzájuk uzsonnára.
    Két hétig tartott ez a szíves vendéglátás és a királyné két héten át minden délután a Virág-tündérek vendége volt. Ekkor azonban már nem maradhatott tovább, mert haza kellett mennie fővárosába, szeretett király-urához, aki már nagyon vágyódott utána.
    Volt is nagy csókolózás, szomorkodás és könnyek hullatása a búcsúzkodásnál. De a tündérek megigérték, hogy meglátogatják a királynét - és mindnyájan ott lesznek a királyi gyermek paszitáján. Ott lesznek, egész bizonyosan és meg is fogják ajándékozni a királyi gyermeket. Elmennek mind, mihelyt megkapják a meghívót. És, hogy hiba ne essék: mindnyájan fölírták pontos címüket, amit a királyné gondosan eltett a ridiküljébe.

    II.
    Térült-fordult az idő és egyszerre csak százegy ágyúlövés dörgése hirdette az örömhírt, hogy a jóságos, áldott királyi párnak gyermeke született. Kicsi kis hercegnő, aranyos királykisasszony, aki oly gyönyörűséges angyal volt, hogy mindjárt elnevezték Százszorszép királykisasszonynak.
    Nyomban szétmentek a meghívók a jóságos Virág-tündéreknek. Külön staféta vitte mindegyiket. Cirádás betűkkel, aranyos festékkel volt megírva mindegyik meghívó, tele sürgető szeretettel, hogy jöjjenek mennél hamarább, mert a hálás királyné alig várja már áldott jótevőit!
    És jöttek a drága tündérek egymásután, szebbnél-szebb, ragyogó hintókban. Az egyiké fekete ébenfából volt, piros és arany cifrázatokkal és féltucat hófehér hattyú röpült vele hegyen-völgyön át. A másiké ragyogó elefántcsontból készült és tizenkét koromfekete holló vitte szárnyán. A harmadiké egyetlen egy óriási bíbor kagyló volt és négy darab tarka-barka papagály vitte rikácsolva, - de volt aztán rózsafából, szagos szandálból, meg mit tudom én: miféle finom anyagokból készült hintó is, aminőt csak a tündér-bognárok tudnak készíteni!
    Mindegyik tündér rengeteg ajándékot hozott, amit törpe apródok cipeltek utánuk lihegve. Arany-gyűrűk és karperecek, gyémántos násfák és fülbevalók, nagyszemű igazgyöngy sorok és királyi diadémok, - meg aztán mindenféle játék, amit csak szem megkívánhat: ugráló majmok és beszélő babák, nyerítő lovak és táncoló elefántok, dörmögő medvék és zenélő pojácák, - volt ott minden: még olyan lovaskatona is, amelyiknek hátul volt a sípja.
    Aztán leültek a nagy lakomához. - Külön asztalnál a király meg a királyné a vendég-tündérekkel - és külön asztaloknál a hopmesterek és miniszterek, az udvari dámák és a testőrök, - odakint pedig, a nagy palota-téren, egész ökrök forogtak nyárson és csapra ütött hordókból folyt a bor, hogy legyen enni és inni valója az ujjongó néptömegeknek is.
    Mikor elhangzott az első pohárköszöntő, egymás után álltak föl a tündérek és mindegyik áldást mondott Százszorszép hercegnőre, ráolvasván a maga külön adományát, amivel boldoggá akarta tenni. Az egyik adott neki szépséget, a másik észt, a harmadik egészséget, a negyedik erényt, az ötödik jó szerencsét és...
    És ekkor... Krakk! - Bumm!... Nagy robajjal kicsapódott a terem ajtaja s a küszöbön megjelent egy óriási Rák, - olyan irtózatos nagy, hogy alig fért be a dupla szárnyas ajtón.
    - Itt vagyok, bár nem hívtatok! - recsegte haragosan, amint hátrafelé menve, bekecmergett a terembe. - Lenyisszanthatnám a fejedet, hálátlan királyné - mondta és fenyegetően emelgette óriási ollóit - de nem teszem. Sőt inkább azt akarom, hogy élj és mennél tovább szenvedj a büntetés miatt, amit azért szabok rád, amiért meg se hívtál engem, noha én voltam az, aki elvezettelek a Virág-tündérek fényes palotájába...
    Szegény királynénak ereiben meghült a vér erre a fenyegetésre. Rémülten sikoltott föl, mert valóban elfeledte külön meghívni az öreg anyókát, a forrás tündérét. Azt hitte, szegény, hogy a többi tündérek úgyis magukkal hozzák, - de bizony ezek is megfeledkeztek róla. És most eljött hívatlanúl, mint haragos Rák.
    A királyné kezeit tördelve könyörgött bocsánatért a nagy Ráknak, de ez hajthatatlan maradt. Csak akkor engedett kissé a haragjából, mikor a tündérek is kérlelni kezdték, hogy hiszen nem is annyira a királyné a hibás, mint inkább ők.
    - Hát jól van, - szólt ekkor a nagy Rák, kissé megengesztelődve, - nem büntetem olyan súlyosan, ahogyan akartam, de egészen mégse bocsátok meg. Halljátok tehát az akaratomat... Százszorszép királykisasszonynak tizenhat éves koráig nem szabad férfit látnia. Úgy őrizzétek tehát, hogy: ha megszegitek ezt a parancsomat, súlyos büntetéssel sujtom... Megmondtam!
    Ezzel nagyot koppantott két ollójával a padlón és - köd előttem, köd utánam - úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nem is maradt utána semmi, csak a nagy bánat és szomorúság, hogy mi lesz most már a szegény Százszorszép királykisasszonnyal!...
    A jóságos tündérek mindjárt akkor, mikor a nagy Rák kimondta a súlyos ítéletét, sűrű fátyolt borítottak a kis leány arcára, hogy meg ne lásson valahogy férfit a vendégek közül; mihelyt pedig a gonosz tündér eltűnt, a király azonnal kiparancsolt a teremből minden férfit.
    Igy végződött hát nagy szomorúsággal a vígan kezdett lakoma, és ahogy a vendégek, meg a tündérek is, mind eltávoztak, a király azonnal kőmüveseket hivatott és elfalaztatott tíz szobát a palotában. Ez volt Százszorszép lakosztálya és ide nem volt szabad férfinak belépni. Még maga a király se láthatta színről-színre a leányát és csak úgy gyönyörködhetett benne, hogy a jóságos Tulipán-tündér minden évben újra lefestette a kis leányt és ezt a képet kapta leánya születésnapján ajándékba a király.
    Hát ezek az arcképek oly csodaszépek voltak, hogy a király udvari fotografusai minden évben sok százezer képes levelezőlapot csináltak róluk és az országban mindenki ilyen képes lapon levelezett. Persze, ezek a képes lapok szétmentek mindenfelé a föld kerekségén és így jutott el egy Bergengóciába, Tankréd királyfi kezébe.
    Alighogy meglátta a gyönyörű képet a királyfi, rögtön halálosan beleszeretett és attól fogva nem volt se éjjele, se nappala. Még enni se tudott, csak egyre sóhajtozott; kesergett, hogy belehal, ha nem veheti nőül Százszorszép királykisasszonyt.
    Megtudta ezt a király is és rögtön hivatta a fiát.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364921Z
Webáruház készítés