Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


William J. Locke A férfi sem angyal MOBI e-könyv

William J. Locke A férfi sem angyal MOBI e-könyv
990 Ft990

TARTALOM

Első fejezet. A szép kávésné
Második fejezet. Az Arles-i nő
Harmadik fejezet. A jóságos Smith úr
Negyedik fejezet. A talált gyermek
Ötödik fejezet. A disznófő
Hatodik fejezet. Fleurette
Hetedik fejezet. A csoda
Nyolcadik fejezet. Vénasszonyok nyara

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Rövid idő múlva meghívták ebédre. Kis idő múltán a ház meghitt barátja lett, Coquereau-né asszonnyal pikét játszott, és beavat ódott a családi titkokba. Először is megtudta, hogy Stefánia kisasszony kétszázötvenezer frankkal fog férjhez menni. Aristid szíve zihált Stefánia kisasszony lábainál. Aztán megtudta, hogy bár Coquereau úr nagyon méltóságos és fontos személyiség közügyekben, a maga házában csak amolyan kis gyermek. Coque- reau-né asszonynál van a pénzes-zacskó. Fiának csak kis magánvagyona van. Elérte a negyvenötödik évét anélkül, hogy megnősülhetett volna. A Coquereau-né asszony beleegyezése nélkül kötött házasság szegénységet jelentett volna és Coquereau-né asszony vagyonának végrendeleti átruházását különböző vallásos intézményekre. Coquereau úr házasulási vágyának egyetlen megtestesülése sem nyerte el Coquereau-né asszony tetszését, s Coquereau-né asszony egyetlen piruló jelöltje sem indította hevesebb dobogásra Coquereau úr szívét. A polgármester kifejezetten imádta anyját és szent borzadállyal gondolt rá. Az anya alávaló szolgaságban tartotta fiát. Aristid felváltva hallgatta meg Coquereau-né asszony fanyar életbölcsességének bizalmas közléseit és a polgármester tehetetlenségének és kétségbeesésének vallomásait. Ami Stefánia kisasszonyt illeti, fokozatosan őrjítő szemérmetességgel maradt az „Igen, uram” és „Nem, uram”-nál.
    Első estéjén a farsangnak, amely Perpignanban csaknem két hétig tart, Aristid Stefánia kisasszonynak minden eddiginél édesebb „Igen, uram”-ja ellenére valami kifogással a rendesnél kissé korábban elillant, és amikor a ház ajtaja bezárult mögötte, gyors léptekkel átment a kavicsos úton és kirohant a vaskapun. E ház elszigetelve állt a város új negyedében. Gőgös ház volt és modern; homlokzatát mindenféle erkélyablakok, tornyocskák, ormok éktelenítették el, amelyek azt a látszatot keltették, mintha elvesztette volna egyensúlyát; és alacsony téglafallal kerítették be. Amikor Arisztid kibújt a vaskapun, sietős léptek neszét hallotta a kerítésnek a városhoz legközelebb eső oldala felől, és éppen kellő időben érte el a sarkot, hogy lássa, amint egy Pierrot-kosztümös álarcos, aki mintha disznófejet viselt volna, eltűnik a túlsó sarkon. Aristid ügyet sem vetett e jelenségre; cigarettára gyújtott, és az öröm előérzetével sétált el a széles Platán-sorra, ahol a farsangi mulatságot tartani szokták. Aristid fiatal volt, szerette a dévaj enyelgést, és a dévaj enyelgés virágzott a Platánsorban.
    Másnap reggel a polgármester nagyon komoly arccal lépett be hivatalába.
    - Tudja, mi történt? A múlt éjjel betörtek hozzám. Felfeszítették a pénzszekrényt a dolgozószobámban, és elloptak háromezer frankot meg némi értékes ékszert. Milyen szerencsétlenség! - kiáltott fel, miközben egy székbe vetette magát és letörölte homlokát. - Én nem engedhetem meg magamnak, hogy háromezer frankot elveszítsek egyszerre. Ha anyámat rabolták volna ki, az más lett volna.
    Aristid kifejezte részvétét.
    - Kire gyanakszik? - kérdezte.
    - Egy rablóra, teringettét! - mondta a polgármester. - A rendőrség éppen most végzi a vizsgálatot.
    Az ajtó kinyílt és polgáriruhás detektív lépett az irodába.
    - Polgármester úr - kezdte diadalmas arccal -, tudok egy betörőt.
    Mindkét férfi talpra ugrott.
    - Helyes a beszéd! - kiáltott fel a polgármester.
    - Tüstént tartóztassa le! - mondta Aristid.
    - Sajnos, uram - felelte a detektív -, nem tehetem. Ma reggel elmentem hozzájuk és a felesége azt mondja, tegnap délután elutazott észak felé. De mégiscsak Jósé Puégas tette. Ismerem a szokásait.
    - Lássuk csak! - tűnődött a polgármester. - Én is ismerem azt a gazfickót.
    - De miért nem keresi? - kiáltott fel Aristid.
    - Intézkedések történtek - válaszolta hűvösen a detektív.
    Aristidnek hirtelenül eszébe jutott az elmúlt éj titkos álarcosa.
    - Én nyomára vezethetem - mondta és elbeszélte, amit tudott.
    A polgármester mintha kételkedett volna: - Az nem ő volt - jegyezte meg.
    - José Puégas nem követne el betörést egy disznófővel - mondta a szakértő sértő lenézésével a rendőr.
    - Talán valami fogadalomból tette - mondta Aristid, akit a fullánkos megjegyzés gúnyolódásra ingerelt. - Úgy tudom, nagyon vallásos férfiú.
    A detektív nem kegyeskedett válaszolni.
    - Polgármester úr - szólt -, szeretném megvizsgálni a helyszínt, és kérem, legyen oly szíves, kísérjen el.
    - A polgármester úr engedelmével - mondta Arisztid -, én is el akarom kísérni.
    - Természetesen - felelte a polgármester. - Minél több szellemi erő összpontosul az ügyre, annál jobb.
    - Én nem vagyok ezen a véleményen - szólt a detektív.
    - Ez a polgármester úr véleménye - mondta rendreutasítóan Aristid -, és az elég.
    Amikor elérték a házat - a távolságok rövidek voltak Perpignanban - rendőröket találtak ott, akik mérőszalaggal buzgólkodtak a helyszín körül. Az öreg Coquereau-né asszony tiszta fehér vászon hálókabátban, hajadonfőtt dacolva az éles széllel, bőszen és buzgón, közöttük állott.
    - Jó reggelt, Pujol úr. Mi a véleménye a dologról?
    - Valóságos szerencsétlenség - mondta Aristid.
    Az asszony a vállát vonta: - Úgy kell neki - mondta élesen. - Okos ember a matraca alatt tartja a pénzét, és nem egy vaslemez alkotmányban az ablak mellett, ahol bárki hozzáférkőzhet. Csodálom, hogy előbb nem gyilkoltak meg minket az ágyunkban.
    - Ó, mama! - mondta szemrehányóan Perpignan polgármestere.
    De az asszony hátat fordított neki, és a rendőröket zaklatta. Ezek a vizsgálat, a mérés és a detektíwel folytatott tanácskozás után pontos következtetésre jutottak. A tolvaj a hátsó falon mászott át: ott vannak a lábnyomai. A konyhaajtón át lépett be: ott vannak az átlépés jelei. Feltörte a pénzszekrényt: ott van a kijavíthatatlan állapotban lévő zár. Perpignanban senki más nem tehette, csak a gonosz, barcelonai származású Jósé Puégas. Ehhez a ragyogó eredményhez sok lárma, érvelés és hatásos jegyző- könyvfelvétel után értek el. Aristid furcsa lehangoltságot érzett. A disznófejű álarcos történetének elmondása nem talált fogékony fülekre. Ebben a melodrámai jelenetben nemcsak hogy a főszerepet nem ő játszotta, hanem még csak egy zászlót sem vitt. Hogy az élet színjátékában még csak néma szereplő se legyen, ettől irtózott Aristid Pujol természete.
    Rosszkedvében különvált a kis csoporttól. Gyűlölte a rendőrséget; gyűlölte, hogy úgy viselkednek, mint az istenek, akik előtt semmi sem titok. Nem hitte el a konyhaajtó elméletét. Miért ne jöhetett volna be a tolvaj egyszerűen a dolgozószoba ablakán, hiszen ez a szoba éppúgy a földszinten van, mint a konyha? Körülment a házon és egyedül vizsgálta meg az ablakot. Nem; itt nincs betörésnek semmi nyoma. A külső redőny kapcsai és a magas ablakok érintetlenek. A rendőrségnek igaza van.
    Szeme most váratlanul rávillant valamire a fövényes úton, és szíve egy nagyot dobbant. Kis kerek konfettilapocska volt.
    Aristid felkapta, táncolni kezdett és öklével megfenyegette a láthatatlan rendőrséget.
    - Ahá! Most majd meglátjuk, kinek van igaza, és kinek nincs!
    Kutatni kezdett és csakhamar talált egy másik kis konfettiszemet is. Kissé távolabb felfedett egy harmadikat és negyediket. Sétapálcájával vonalat húzott közöttük és felfedezte, hogy a fal egy bizonyos pontjához vezetnek. Megvizsgálta a falat. Ha szeme nem csal, itt van a bizonyíték: a gyalázatos lábujjak nyomán lepergett vakolat. És itt van, csodák csodája! Éppen a fal tövében egy kis pamutbojt; pont az a fajta bojt, ami egy Pierrot cipőjét tökéletessé teszi. Nyilván ledörzsölődött a téglán, amikor a gazember átmászott a kerítésen.
    A disznófejű álarcos le volt leplezve.
    Aristidnél kevésbé leleményes ember tüstént tudatta volna felfedezését a rendőrséggel. De Aristid meg volt sértve. Egy ostoba, gépies hivatalnok, aki a bűnt centiméterrel akarta felfedezni, merészkedett megvetően fecsegni az ő szellemi képességeiről! Annak a fatuskónak fejére fogja zúdítani megvetését.
    Egyet káromkodott Provence nyelvén, amit csak kivételes alkalmakkor tett: - Én leszek mégis, aki felfedezem a tolvajt, és mindannyiotokat csúffá teszlek egész Perpignan előtt!
    Az én sokoldalú barátom, vidáman bizakodva képességeiben, így indult el magándetektívségének dicsőséges pályafutására.
    - Coquereau-né asszony - mondta az este, miközben az asszony osztozott -, mit szólna hozzá, ha megoldanám ezt a rejtélyt, és az igazságszolgáltatás elé állítanám azt a gazembert?
    - Azt mondani, hogy több esze van, mint a rendőrségnek, silány bók lenne - válaszolta az öreg dáma.
    Stefánia felemelte kolostori szemét a hímzőrámáról. Az ernyős lámpával óvatosan megvilágított, kényelmetlenül berendezett szobának egyik távoli sarkában ült.
    - Van valami vezérfonala, uram? - kérdezte imádandó félénkséggel.
    Aristid mutatóujjával megérintette homlokát:
    - Csak ami itt van, kisasszony!
    Egy pillantást váltottak - az első pillantás volt, amit váltottak -, Coquereauné homlokráncolva nézte kártyáját; és Aristid úgy értelmezte ezt a pillantást, mint a nagy tettek végrehajtásáért járó legfőbb jutalom ígéretét.
    A polgármester korán jött haza a kávéházból, és nagyon levert volt. Százhúsz fontjának elveszése súlyosan ránehezedett lelkére. Bánatosan megcsókolta anyja arcát, húga homlokát, bágyadtan kezet nyújtott Aristidnek és belehanyatlott egy XVI. Lajos-korabeli karszék merev utánzatába, könyökét annak vigasztalan karjára nyugtatta és kezébe temette arcát.
    - Szegény bácsikám! Olyan nagyon szenved? - lehelte részvéttel Stefánia.
    - A kis szent! - mormolta áhítattal Aristid, miután négy ászt és három dámát bemondott.
    A polgármester az együttérzés e jelére megingatta fejét. Ilyen nagyon nem fájt a zsebe már réges-régóta. Coquereau-né asszony figyelme letért a kártyákról.
    - Mondd csak, Ferdinánd - kérdezte élesen -, miért nem viseled a gyűrűdet?
    A polgármester feltekintett:
    - Ellopták, mama.
    - Az ön gyönyörű gyűrűjét? - kiáltott fel Aristid.
    A gyűrű, amelyet a polgármester rendesen viselt, figyelemre méltó testi ékítmény volt. Két óarany kígyóból állt, amelyek fejük között óriási topázt tartottak. Polgármesternek kellett lenni, hogy az ember tisztességgel viselhesse.
    - Nem mondtad nekem, Ferdinánd - recsegte az öreg dáma.
    - Nem említetted nekem, hogy az ellopott tárgyak között van.
    A polgármester fáradtan felállt: - Hogy megkíméljelek a fájdalomtól, mama. Tudom, milyen becsben tartottad jó Philoména néném gyűrűjét.
    - És most odavan - mondta Coquereau-né asszony és ledobta kártyáit. - A gyűrű, ami egy szenté volt. Igen, Pujol úr, szent volt, ámbár az én nővérem volt. A gyűrű, amit megáldott őszentsége, a pápa...
    - De mama - tiltakozott a polgármester -, ez csak Philoména néni képzelődése. Amiért éppen hogy Rómába ment és audienciát kapott, mint annyi más...
    - Hallgass, ateista! - kiáltott fel az öreg hölgy. - Mondom neked, őszentsége megáldotta, és ha én mondok neked valamit, akkor az igaz. Ilyenek a mai gyerekek! Lépten-nyomon meghazudtolják anyjukat. Annak a gyűrűnek felbecsülhetetlen értéke volt. Kevés ilyen gyűrű van a világon. És ahelyett, hogy vigyázna arra a drága családi ereklyére, megy és bezárja a pénzszekrénybe. O, szégyellnem kell magamat miattad. Pujol úr, sajnálatomra, nem játszhatom tovább; kénytelen vagyok nyugalomra térni. Elkísérsz, Stefánia?
    A vasból öntött, sárgára befuttatott öreg hölgy felszedte Stefániát, mintha egy csokor hóvirág volna, és kisuhogott a szobából.
    A polgármester Aristidre nézett, és karjával csüggedt mozdulatot tett.
    - Ilyenek az asszonyok - mondta.
    - Az én anyám is majdnem halálra emésztette magát, mert nem akartam papnak menni - mondta Aristid.
    - Szeretnék megszökni - mondta a polgármester.
    - Én is - mondta Aristid.
    Kiszedte dohányzacskóját meg cigarettapapírját, és cigarettát sodort:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989630
Webáruház készítés