Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Walter Scott: Ivanhoe MOBI e-könyv

Walter Scott: Ivanhoe MOBI e-könyv
690 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Huszonnegyedik fejezet

    Ugy nyerlek meg, mint párját az oroszlán.
    DOUGLAS

     

    Mialatt a kastély többi részében ezek történtek, Rebekka egy távoli, elkülönített toronyban várta sorsát. Ide vezette két álarczos rabló s a mint belökték a kis toronyszobába, Rebekka látta, hogy rajta kívül egy öreg asszony van a szobában, a ki valami szász verses mondókát mormolt félig dudolva, mintha dallamot akart volna fűzni a gyorsan pergő orsó tánczához. A vén banya fölemelte a fejét a zajra s aztán azzal a rosszakaratú írígységgel nézte a szép leányt, a melylyel az aggkor és a rútság csak a gonosz lélekkel egyesülve néz a szépségre és ifjúságra.
    - Kelj föl vén házi tücsök és kotródj innen, - szólt az egyik fegyveres, - nemes urunk parancsolta, és engedd át a szobát szebb vendégnek.
    - Így hálálják meg a szolgálatot, - morgott a boszorkány, - volt idő, mikor egy szavamra a legjobb fegyverest közületek leszállították volna a nyeregből, hogy a szolgálatból is elkergessék és most meg azt kivánják, hogy kotródjam egy ilyen silány szolga szavára.
    - No, jó Urfried anyó, - szólalt meg a másik, - ne okoskodj rajta sokat, hanem kotródj innen. A gazda szavának gyorsabban kell ám engedni. Rád is jártak jobb idők, néne, de hát a te napod már rég leáldozott. Most csak olyan vagy mint az a vén csataló, a kit kicsapnak a kopár fenyérre; egyszer te is kényesen, tánczolva lépkedtél, de most csak biczegő poroszkálás a járásod. Biczegj hát el!
    - Fogjon meg az átok, kutyák, - mordúlt vissza a vén leány, - és egy ól legyen a temető helyetek. Zernebock, a gonosz szellem tépjen engem ízekre, ha elmozdúlok innen s elhagyom a szobámat, míg a guzsalyomról le nem fontam a lent.
    - Akkor hát mondd meg ezt az úrnak magad, vén házi kísértet, - felelt az egyik ember s aztán elment a társával együtt, ott hagyva Rebekkát, a ki oly akarata ellenére zavarta meg az öreg asszonyt.
    - Miféle ördögi dolgot forgatnak megint az elméjükben, - szólalt meg a vén asszony félhangosan, mialatt koronként egy-egy gonosz, kárörvendő pillantást vetett Rebekkára. - No, de nem nehéz kitalálni. Ragyogó szem, fekete fürtök, olyan bőr, mint az új papíros, mielőtt a pap bekeverné a fekete folyadékkal; - az ám, könnyű kitalálni, miért hozzák ide ebbe a magános toronyba, a honnan a síkoltást épp úgy nem hallani, mintha ötszáz ölnyiről jönne a föld alól; - itt csak a baglyok lesznek a szomszédjaid, szép kisasszony és a te sikoltozásoddal is csak annyit törődnek majd, mint azokéval. Aztán külföldiek vagyunk, mi? - folytatta Rebekka turbánját és ruháját véve szemügyre. - Honnan való vagy? Szaraczén vagy egyiptomi? Miért nem felelsz? Csak sírni tudsz, de beszélni nem?
    - Ne haragudjál, jó anyám, - szólalt meg Rebekka.
    - Nem szükség felelned, - szólt Urfried, - rókát a farkáról, zsidónőt a nyelvéről ismerni meg.
    - Az irgalom nevében kérlek, mondd meg, mi vár reám itt, betetőzéséűl annak, hogy erőszakkal ide hoztak. Az életemet akarják elvenni a vallásom bűntetéséűl? Odaadom szívesen.
    - Az életedet! Úgyan mi örömöt nyújtana nekik az, ha az életedet vennék? Rávígyázz, a mit mondok, az életed nem forog veszélyben. Neked is csak olyan bánásmód jut majd, a milyent egyszer egy szász főúri leány számára is elég jónak gondoltak. És egy magadforma zsidóleány zúgolódnék, hogy nem jut jobb sorsra? Nézz reám! Olyan korú voltam, de még egyszer olyan szép, mint te, mikor Front-de-Boeuf Reginaldnak az atyja és az ő normannjai ezt a kastélyt ostromolták. Atyám a hét fiával emeletről-emeletre, szobáról-szobára védelmezte az öröklött várat. Nem volt szoba, nem volt lépcsőfok, a mely ne lett volna iszamos a vérüktől. Meghaltak; - meg, valamennyien és mielőtt a holttestük kihülhetett volna, én már a zsákmánya, a lealázott prédája lettem a győzőnek.
    - És nincs segítség? Nincs mód a menekülésre? Gazdagon, oh, nagyon gazdagon megjutalmaznám a segítségedet.
    - Rá se gondolj. Innen nincs menekvés, csak a halál kapuján át és késő lesz, késő, - folytatta, szomorúan bólintgatva ősz fejével, - mire az a kapu megnyilik előttünk. Csak az a vigasztaló, hogy hátrahagyjuk itt a földön azokat, a kik éppen oly nyomorúltak lesznek, mint mi voltunk. Isten áldjon, zsidó leány; - bármi lennél is, zsidó, vagy úrinő, a sorsod egyre menne mindenképp, mert olyanok kezében vagy, a kiknek nincs se lelkiismerete, se irgalma. Én már lefontam a magam fonalát; - a te dolgod pedig csak most kezdődik.
    - Megállj, megállj, az ég szerelmére; még ha csak azért állnál is meg, hogy szidj és átkozz; - a te jelenléted mégis csak védelem.
    - Magának az Isten anyjának a jelenléte se lehet védelem itt. Nézd, ott áll, - folytatta egy kezdetleges Mária-szoborra mutatva, - csak várd, hogy majd elfordítja azt, a mi rád vár.
    Ezzel csakugyan elhagyta a szobát, s mentében arcza olyan ördögien gúnyos mosolygásra torzúlt, a mely még rútabbá tette, mint a milyen mogorvaságában lehetett. Bezárta az ajtót maga mögött és Rebekka hallotta, a mint minden lépcsőfoknál átkozódott egyet, a miért a lépcső olyan meredek; mialatt lassú, nehézkes léptekkel lement az emeleten.
    Rebekka tehát ott állt, olyan sors előtt, a mely még iszonyúbb volt a Rowenáénál, mert ugyan mi reménye lehetett bármi udvariasságra, tartózkodásra, engedékenységre a lenézett faj leányának; - ha még oly csekély árnya volt is mindennek az, a miben Rowenának volt része, a Rebekka sorsa csak még rosszabb lehetett. De a zsidóleánynak meg viszont az az előnye volt meg, hogy a veszély gondolata, a minek annyiszor volt tudatával, meg valami vele született lelkierő fölfegyverezték mintegy arra a pillanatra, mikor csakugyan veszedelemmel állott szemben. Rebekka már gyermekkorától fogva mélyen gondolkozó, erős megfigyelésű lévén, nagyon jól látta, hogy bármílyen nagy is a jólét atyja meg a többi gazdag zsidó otthonában a falakon belűl, mégis milyen nehézségek között élvezhették azt. Mint Damokles a lakomán, úgy Rebekka is mindig ott látta a körülötte levő pompában fejük fölött azt a kardot, a mely csak egy hajszálon függött. Ezek a tapasztalatok megszelídítették és józan, meggondolt ítéletre bírták azt a természetet, mely más körűlmények között talán gőgössé, lenézővé és makacscsá fejlődött volna.
    Atyja példájából és figyelmeztetéseiből azt tanúlta Rebekka, hogy mindenkihez mindíg udvarias, tiszteletteljes legyen, a ki csak közeledik hozzá. Apjának szolgai meghúnyászkodását nem bírta a magáévá tenni, mert távol volt lelkétől az a csúszó-mászó és haszonleső gondolkodás, a mi azt Izsáknál létrehozta. E helyett valami büszke alázatossággal volt tele egész magatartása, mintha megadta volna magát annak a balsorsnak, a mely fölötte, mint egy megvetett faj gyermeke fölött függött, de szíve mélyén érezte, hogy saját egyéni érdeménél fogva magasabb helyet igényelhet, mint a milyent a zsarnokság meg a vallási előítélet jelölt ki számára.
    Így előkészűlve a viszontagságokra, megszerezte a szükséges szilárdságot, hogy a kellő perczben cselekedni is tudjon. Mostani helyzetében egész lélekjelenlétére szüksége volt és igyekezett is azt összeszedni.
    Első gondja is az volt, hogy megvizsgálja a szobát, a hol volt; de a toronyszoba helyzete kevés reményt nyújtott akár a menekülésre, akár a védelemre. Nem volt sem titkos kijáró, sem csapó ajtó sehol és ha az ajtó nem kötötte volna össze a főépülettel, akkor a szobát a torony külső, kerek fala zárja csak körül. Belülről nem volt az ajtón sem retesz, sem pánt. A szoba egyetlen ablaka egy fogazott szélű tetőre nyílt, mely a torony fala mentén futott körbe. Rebekka eleinte azt hitte, hogy talán ily módon mégis nyílik számára menekvés; de aztán észrevette, hogy ez éppen csak körben fut az elszigetelt tornyon, mint keskeny erkély, de a többi folyosószerű részszel nincs összeköttetésben; csak arra való, hogy ostrom idején ide is elhelyezzenek néhány íjjászt a torony védelméűl.
    Így hát csak a szenvedőleges erőben lehetett reménye; s ezenkívűl csak az égben való erős hit maradt meg, a mely a nagy és nemeslelkű lények természetes sajátsága. Bármennyi túlzással tanították is Rebekkát arra, a mit a szentírás ígér az Úr választott népének, Rebekka azért nem tévedt, mikor azt gondolta, hogy ez a kor most az ő megpróbáltatásuk kora, de hogy azért el fog jönni az idő, mikor egyenlőekké lesznek téve az előkelőkkel. Most egyelőre viszontagság és szenvedés volt körülöttük minden és azért az állott kötelességükben, hogy szenvedjenek bűnbeesés nélkül. Rebekka tehát úgy tekintette magát, mint a végzetes szerencsétlenség áldozatát s megedzette szívét arra, hogy az elkövetkező bajokkal szembe merjen szállani.
    De azért mégis megremegett és elhalványúlt, mikor az ajtón kívűl léptek hallatszottak s mikor az ajtó csöndesen kinyílt, egy magas növésű férfi lépett be rajta ugyanolyan öltözetben, a milyent az útonállók viseltek az éjjeli találkozáskor. Belépés után gondosan bezárta maga mögött az ajtót. Sapkája úgy a szemébe volt húzva, hogy arczának felső részét egészen eltakarta, köpenyét pedig úgy tartotta arcza előtt, hogy ez a többit rejtette el. Ebben az öltözetben jött s úgy állt ott; mintha valami olyan tettre készűlne, a melyet maga is szégyenlene önmaga előtt, mert jóformán nem tudta, hogyan fejezze ki azt, hogy mi hozta ide. Rebekka nagy erőfeszítéssel gondolkozni próbált annyira, hogy eltalálja, mi czél hozta ide a rablót. Már le is csatolt karjáról két drága karpereczet, nyakáról meg egy remek ékköves lánczot s odanyújtotta, azt gondolva, hogy ezzel tehet kedvére leginkább.
    - Vedd ezt, barátom és az Istenre kérlek, légy irgalommal hozzám és ősz apámhoz. Ez az ékszer értékes, de azért csak csekélység ahhoz, a mivel apám jutalmaz meg, ha kibocsátasz a kastélyból szabadon és bántatlanúl.
    - Látom, Palesztina szép virága, - felelt a rabló, - hogy ez mind keleti gyöngy, de fehérsége azért nem éri el gyöngysorfogadét, sem a gyémánt ragyogása sötét szemedét s mióta én csak ezt a foglalkozást űzöm, fogadásom köt, hogy a szépséget előbbre tegyem a gazdagságnál.
    - Ne károsítsd meg magadat; az arany révén a gyönyörűséget is megvásárolhatod, de ha bennünket bántalmazol, az csak lelkifúrdalásra vihet. Apám olyan bőven fog fizetni, hogy kielégíti legtúlzottabb vágyaidat is, és gondold meg, hogy a mit tőlünk nyersz, azzal visszaválthatod eljátszott helyedet a társadalomban; bocsánatot nyerhetsz a múltban való tetteidért és olyan módba jutsz, hogy nem lesz szűkséged arra, hogy újra vétkezzél.
    - Helyesen beszélsz, - felelt az útonálló, francziára fordítva a beszédet, mert nehezére esett azt angolul folytatni, a hogyan Rebekka kezdte; - de tudd meg, Baca völgyének bájos lilioma, hogy apád már egy hatalmas alchimista kezében van, a ki tudja, hogyan kell átváltoztatni ezüstre, aranyra a tömlöczbeli kandalló vasrácsát is. A derék Izsákot olyan lombikba helyezték, a mely majd lepárolja mindazt, a mit becsesnek tart, az én kérésem meg a tied nélkűl is. A te váltságdíjadat szépséged és szerelmednek kell megfizetnie és más pénzben nem is fogadom el.
    - Akkor nem vagy útonálló, - felelt Rebekka szintén francziáúl, - mert ilyen igéretet útonálló nem útasítana vissza. Sem azt a nyelvjárást nem beszéli egy sem, a melyen te szóltál hozzám. Nem vagy útonálló, hanem normann vagy; talán normann nemes. Légy tehát nemes a tetteidben is és dobd el ezt az alacsony álarczot.
    - Te pedig, - szólt Brian, elvonva a köpenyt arczáról, - te, a ki ilyen kitűnően kitalálsz mindent, nem vagy Izrael igazi leánya, hanem ifjúságod és szépséged ellenére is, magad vagy az endori boszorkány. Nem is vagyok útonálló, szép sároni rózsa. Én az vagyok, a ki inkább tele aggatja majd nyakadat és karodat gyémánttal és gyöngygyel, a mely olyan jól illik rá, semmint hogy egyetlen ékszeredtől is megfosszalak.
    - Mit akarsz tőlem egyebet, ha nem a kincseimet? Köztünk nem lehet szó egyesűlésről; te keresztény vagy, én meg zsidó. A mi szövetségünket a törvény és a vallás egyenlően eltiltaná.
    - Meghiszem azt, - felelt a templárius nevetve. - Feleségül venni egy zsidóleányt. Despardieux! Még ha Sába királynője maga volna is. Azonkívül meg, Zion szép leánya, tudd meg, hogy ha a legkeresztényebb király ajánlaná is fel nekem hitvesűl a leányát, s vele az egész Languedoc-ot hozományúl, akkor sem házasodhatnám meg. Fogadalmam ellen van, hogy nőt másképp szeressek, mint par amours, úgy, a hogy téged foglak szeretni. Templárius vagyok. Látod a vállamon a keresztet.
    - És mered azt emlegetni ilyen pillanatban?
    - És ha merem, az ellen te nem tehetsz kifogást, a ki nem hiszesz megváltásunk szent jelében.
    - Azt hiszem, a mire apáim tanítottak s az Úr legyen nekem írgalmas, ha tévedek. De hol van a te hited, lovag, ha lelkifurdalás nélkül utalsz arra, a mi a legszentebb előtted, éppen olyan pillanatban, mikor megszegni készülsz azt, a mire kötelezve volnál mint lovag és mint a vallás szolgája?
    - Komoly és bölcs szent ígék, Sirach leánya; csak azt felejted el, hogy a te korlátolt, szűk zsidó felfogásod elzárja előled a mi magasztos kiváltságaink látását. A házasság állandó bűn volna egy templárius részéről, de ha valami rövidebb tartamú meggondolatlanságot követek el, az alól rendünk legközelebbi gyűlése könnyen fölmenthet. A legbölcsebb uralkodó és annak atyja, a kinek a példáját neked is el kell ismerned helyes gyanánt, még az sem követelt bővebb kiváltságokat annál, a milyeneket mi, Sion templomának szegény katonái szereztünk meg magunknak a védelem jogán. Salamon templomának védelmezői olyan szabadságot követelhetnek a szerelemben, a milyent Salamon élvezett.
    - Ha a szentírást csak azért olvasod, hogy belőle a magad erkölcstelen romlottságának védelmét betűzd ki, akkor nem vagy jobb annál, a ki a legáldottabb fűvekből is mérget szűr le.
    A templárius szeme lángot szórt e szemrehányásra. - Hallgass ide, Rebekka - kezdte. - Eddig szelíden szóltam hozzád, de szavam most már a győző szava lesz. Foglyom vagy fegyverem erejénél fogva és így minden nemzetek törvénye szerint akaratomnak vagy alávetve; s jogomtól nem is térek el egy hajszálnyira sem és nem habozom erőszakkal venni el azt, a mit a szép szótól megtagadtál.
    - Vissza! - kiáltott Rebekka. - Hallgass meg, mielőtt ilyen halálos bűnre szánnád magad. Erőmet legyőzheted, mert hisz Isten gyöngének alkotta a nőt, a férfi nagylelkűségének védelmébe helyezve azt. Hanem, ha elköveted a bűnt, templárius, elhírlelem azt Európa egyik végétől a másikig mindenütt. És rendtársaid babonás voltától meg fogom nyerni azt, a mit irgalmuk talán megtagadna tőlem. Rendednek minden helyén meg fogják tudni, hogy mint eretnek, egy zsidónővel vétkeztél. Azok, a kik magának a bűnnek hallatára nem reszketnek, azok is átkozni fognak azért, hogy meggyaláztad a keresztet, melyet viselsz, hogy az én fajom egy leányát követhesd.
    - Éles elméd van, leány, - felelt a templárius, nagyon jól tudva, hogy a mit mond, az mind igazra válnék, mert a rend szabályai csakugyan a legnagyobb szigorúsággal itélték el és sújtották az olyan tettet, a milyenről a leány szólt, sőt azt nem egy esetben a rendből való kizárás is követhette. - Éles elméd van, csakhogy hangos legyen a panasz szava, a mely a vár vasszilárd falain keresztűl hatolhat; ezeken belűl a jajgatás, zúgolódás, segélykiáltás mind semmiségbe enyésznek. Csak egy dolog menthet meg, Rebekka. Nyugodj bele sorsodba, térj át a mi vallásunkra és akkor olyan pompával és gazdagsággal hagyhatod el ezt a helyet, hogy sok normann főúri nő megirigyelheti pompájáért csakúgy, mint szépségéért a legderekabb templomos vitéz kegyeltjét.
    - Belenyugodjam sorsomba! Úristen! És micsoda sors volna az! Áttérjek a te vallásodra? Milyen vallás lehet az, mely ilyen gazembert nevel? Te vagy a templomos rend legderekabb vitéze? Gyáva lovag! Esküszegő barát! Leköplek és megvetlek! Ábrahám Istene nyit utat a menekülésre még a gazságnak erről a gyalázatos tanyájáról is!
    Mialatt ezt mondta, hirtelen föltépte a rácsos ablakot s egy szökéssel künn termett az erkély párkányán, úgy, hogy semmi sem állott közte és az írtózatos mélység között. Bois Guilbert nem is gondolhatott arra, hogy megakadályozza, mert hisz mindez oly villámgyorsan történt s a leány mindeddig oly mozdulatlanúl állt ott, hogy Brian nem volt elkészülve e kétségbeesett tettre. Most oda akart sietni, de a leány így kiáltott: - „Ne mozdúlj! Egy lépéssel, ha közelebb jössz, gőgös vitéz, én levetem magam a mélységbe; előbb zúzódik testem össze alaktalan tömeggé a várudvar kövein, minthogy zsákmányává legyen a te állati vágyadnak.”
    Mialatt ezt mondta, összekulcsolta két kezét s felemelte ég felé, mintha fohászkodnék, mielőtt a végzetes ugrást megteszi. A templárius habozott egy perczig, de lelkében az a keménység, mely szánalomnak eddig sohasem adott helyet, most megadta ezt a leány lelki erején való elámulásnak. - Jőjj be, esztelen leány, - szólalt meg. - Esküszöm a földre, vízre, égre, hogy nem bántlak.
    - Nem hiszek neked. Megtanítottál, mire becsűljem rendetek erényeit. A legközelebbi rendi ülés majd feloldoz az adott szó megszegésének vétke alól, a mely nem illetne mást, mint egy szerencsétlen zsidó leány becsűletét vagy becstelenségét.
    - Igazságtalan vagy, - felelt amaz hevesen; - esküszöm neked a névre, a melyet viselek; a keresztre, a kardomra, melyet itt látsz, apám ősi czímerére esküszöm, hogy nem lesz semmi bántódásod. Ha magadért nem is, de apád kedvéért engesztelődjél! Barátja leszek neki, pedig ebben a kastélyban szüksége lesz hatalmas pártfogóra.
    - Azt, - fájdalom, - nagyon jól tudom. Hihetek neked csakugyan?
    - Fordítsák meg a czímerpaizsomat és legyen a nevem becstelen, ha valami okod is lesz a panaszra. Sok parancsot, sok törvényt szegtem meg, de adott szavamat soha.
    - Hiszek tehát, - szólt Rebekka, - ennyire, - s ezzel a párkányról úgyan lelépett, de azért ott maradt állva az egyik mélyedés vagy mint nevezték machicolle mellett. - Itt maradok, - szólalt meg. - S te maradj ott, a hol vagy, mert ha csak egy lépéssel közelebb jössz, meglátod, hogy egy zsidó leány készebb a lelkét Istenre bízni, mint a becsületét egy templáriusra.
    Mialatt így beszélt, a nagy és szent elhatározás, mely oly jól illett arczának kifejező szépségéhez, olyan méltósággal ruházta fel, a mely szinte emberfölöttinek tetszett. Tekintete nem vált félénkké, arcza nem sápadt el a fölötte lebegő veszedelem gondolatára; ellenkezőleg az a gondolat, hogy a saját kezében tartja sorsát s hogy hatalmában áll a gyalázat elől halálban keresni menedéket, ez csak még rózsásabb bíborral vonta be arczát s még ragyogóbb tüzet gyújtott szemében. Bois Guilbert, a ki büszke és lelkes ember volt maga is, úgy érezte, hogy soha sem látott még ily parancsoló és megkapó szépséget.
    - Kössünk békét, Rebekka, - mondta neki.
    - Ha úgy akarod, jó; - de csak a köztünk levő távolsággal.
    - Nem kell tőlem félned többé.
    - Nem is félek; hála annak, a ki ezt a tornyot oly szédítő magasra emelte, hogy senki sem maradhat életben, a ki innen leugrik. Hála annak és Izrael Istenének.
    - Igazságtalan vagy, az elemekre mondom, az. Természetemnél fogva nem volnék olyan, a milyennek láttál: kemény, önző, hajthatatlan. Nő volt az, a ki engem kegyetlenségre tanított és azért a nőkön töltöttem azt ki, de nem olyanon, mint te vagy. Hallgass meg, Rebekka! Soha még lovag igazabb hűséggel nem volt szívének hölgye iránt, mint De Bois Guilbert Brian. Az ő hódolatára ragadtam lándzsát. Valami jelentéktelen főúr leánya volt, a kinek uradalma, mit dicsekedve emlegetett, nem volt egyéb, mint egy omladozó torony, egy terméketlen szőlő meg néhány hold silány föld a Landes of Bourdeaux nevű vidéken; - és mégis mindíg a leánya nevéért vívtam, az ő nevét tettem olyan dicsővé, hogy ismerték mindenütt, a hol csak hősi tetteket hajtottak végre; ismerték jobban, mint sok olyan hölgyet, a kiknek egy kiterjedt grófság volt a hozománya. Igen, - folytatta, úgy elmerűlve, hogy szinte megfeledkezett Rebekka jelenlétéről, - az én fegyverem ismertté tette De Montemare Adelaide nevét a castiliai udvartól a bizanczi-ig. És mi lett a jutalmam? Mikor visszatértem, kemény munkával és vérrel megszerzett dicsőséget hozva, akkor már férjnél volt egy gascognei köznemesnél, a kinek neve soha egy kőhajításnyira se terjedt a maga parányi földének határán túl. Igazán szerettem azt a leányt és keserű bosszút álltam hűtlenségeért. De csak magamon. Mert azon naptól fogva elszakítottam minden emberi köteléket, hogy férfikoromban ne ismerjek otthont, ne szerető hitves vígasztalását. Aggkorom ne lásson barátságos tűzhelyet; - sírom legyen magános és elhagyatott; gyermek ne maradjon utánam, a ki a Bois Guilbert nevet fönntarthatná. Rendfőnökünk elé tettem le az önálló cselekvés jogát, mely a függetlenség kiváltsága. A templárius csak a nevére nézve különbözik a szolgától; - nem lehet birtoka, vagyona s csak úgy él, mozog, lélegzik, a mint mások parancsolják neki.
    - És milyen előnyök kárpótolják az embert az ilyen áldozatért?
    - A bosszúnak és a nagyravágyásnak kilátásai, Rebekka.
    - Rossz csere a legszentebb emberi jogok helyett.
    - Ne szólj így, leány, a bosszú az isteneknek való gyönyörűség. És ha az istenek a maguk számára tartották azt fenn, mint a papok tanítanak bennünket, az csak azért lehetett, mert nagyon is becsesnek tekintik azt a halandók számára. A nagyravágyás pedig, oh, az meg a menyország üdvösségét is meg tudná zavarni, ha egyszer szót emel. - Itt elhallgatott s csak hosszú szünet után folytatta: - Rebekka! A ki inkább a halált választotta, mint a becstelenséget, annak büszke és hatalmas lelke lehet. Az enyémnek kell lenned! - Nem, ne riadj meg! Úgy értem, hogy saját jószántodból és olyan föltételekkel, melyeket te szabsz meg. Bele kell egyezned, hogy olyan kilátásokat ossz meg velem, melyekhez hasonló a trónról sem nyílik. Hallgass meg, mielőtt felelnél és itélj, mielőtt visszautasítasz. Mint mondtad, a templárius elveszti társadalmi jogát és a szabad cselekvés kiváltságát, igaz; - de tagjává lesz egy olyan hatalmas testületnek, mely előtt máris reszketnek a trónok. Úgy, mint a hogy a tengerbe hulló kis esőcsepp egyéni részévé lesz az ellenállhatatlan erejű oczeánnak, mely sziklákat ás alá és hajórajokat nyel el. Ennek az óriási testületnek én nem jelentéktelen tagja vagyok, hanem már is fővezéreinek egyike s reményem lehet, hogy egy napon a nagymesteri pálcza is az enyém lesz. A templom szegény katonái nemcsak, hogy a királyok nyakára teszik majd lábukat egy nap, - hisz ezt minden daróczsarús barát megteheti, de a mi vaspánczélos lábunk fölhalad a trónjukra s vaskeztyűnk kitekeri kezükből a jogart. A ti várvavárt Messiástok uralma sem nyújtana olyan hatalmat szétszórt törzseteknek, mint a milyen hatalomra én gondolok. Csak arra vártam, hogy egy rokonlelket találjak, s te benned megtaláltam.
    - S ezt az én törzsemből valók előtt emlegeted? Gondold meg, hogy…
    - Ne arra felelj, hogy a hitünk különböző voltát emlegesd; hisz’ mi a rend titkos gyűlésein magunk is nevetünk e légből kapott különbségeken. Ne gondold, hogy sokáig vakok maradtunk az iránt, micsoda esztelenség volt az, a mely rendünk alapítását arra bírta, hogy lemondjanak az élet minden öröméről azért, hogy vértanú halált halhassanak éhség, szomjúság vagy a dögvész következtében vagy a pogányok kardjától, mialatt egy darab terméketlen síkságot védelmeztek, a melynek csak a babona előtt lehet értéke. A mi rendünk csakhamar vakmerőbb és tágabb nézeteket fogadott el és áldozatainkért jobb kárpótlást találtunk. Nagy kiterjedésű bírtokaink vannak minden királyságban; fényes lovagi hírnevünk körünkbe vonzza Európa lovagságának virágát; s ezeket olyan czélokra szánjuk, a milyenekről jámbor alapítóink nem is álmodtak, sőt azok előtt is rejtve tartjuk, a kik rendünkbe a régi elvek vallása mellett lépnek be; - ezeket babonás hitük egyszerűen eszközeinkké teszi. De nem vonom le a fátyolt titkainkról még jobban. Ez a kürtszó valami olyant jelenthet, a mi jelenlétemet kivánja. Gondolkozzál arról, a mit mondtam. Isten veled! Nem mondom, hogy bocsáss meg azért a támadásért, mert az szükséges volt arra, hogy jellemed kibontakozzék előttem. Az aranyat megismernünk csak a próbakő segíthet. Nemsokára visszatérek, hogy tanácskozhassam veled.
    Eltávozott; Rebekka pedig ott maradt s a halál gondolata az imént alig rémítette meg jobban, mint annak a vakmerő, lelketlen embernek kitárúlt nagyravágyása, a kinek most hatalmában volt. A mint lelépett az erkélyről a toronyszobába, első gondja is az volt, hogy hálát adjon Jákob Istenének a megszabadításért és védelméért esdekeljen továbbra is apja és a maga számára. De itt imájába egy másik név is belopózott, azé a sebesűlt keresztény lovagé, a ki olyan vérszomjas embereknek, nyílt ellenségének kezébe jutott. Szíve már-már jóformán szót emelt, hogy még imájába se keverje bele egy nazarénusnak, saját hite ellenségének nevét, de hiába, a könyörgés már el volt rebegve és fajának legvakbúzgóbb felekezeti nézetei sem tudták arra bírni, hogy azt kivánja, bár ne suttogta volna azt el.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988657
Webáruház készítés