Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Vörösmarty Mihály: A Délsziget_MOBI

Vörösmarty Mihály: A Délsziget_MOBI
340 Ft340
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Most neki bátorodott, s ellenségére lesujtá
    A súlyos buzogányt; szédülve ledőlt ez azonnal
    S hosszan, erő nélkül leterült a síri magányban.
    Akkor alá ugrott győzője, nyakába vetette
    Nyers ihszalag kötelét, kihuzá a hurkon az űrből
    S vitte tanyája felé. Megszűnt szédülni azonban
    S ellenkezni akart a sírfi; de kötve nyakánál
    Fogva huzá őt a gyermek, nem tudva kegyelmet.
    Nem maga jött pedig, útja felén egy anyátlan oroszlán
    Látva dicsőségét, leve kísérője nyomának,
    És a nem siető rabnak mardosta bokáit.
    Mely jól jött, mi kívánt történet az ormok urának!
    Egy kedves helye volt a halom, álma halma gyakortább
    A csend éjjelein. Maga állt az róna mezőben
    Villámtól menten, s zivatartól megnem üvöltve
    Fennyen emelkedvén egy idős tölgy déli tövében,
    Domború zöld tetejét futamó árnyékival őrzé.
    Itt az örök tenger moraját, harsogva leomló
    Hegyvizeket kellő vegyületben hallani. Távol
    Látszanak innen azok, s a szem játékai rajtok.
    A patak is, mely nem tova fut, csörgése zajával
    Lombsuhogásba ha lel, s tündérálomra vet ágyat.
    Dél vala, s a gyermek fáradtan jött ide most is
    Új két társaival. Veszedelmes rabja fatőhöz
    Kötve alant állott, maga fenn ült, s a kis oroszlánt
    Könnyű szelídséggel simogatván csalta magához,
    És aludott, lankadt testét hamar érte nyugalma,
    S ezt hamar érte csapás. Minek aiszod el a napot? így szólt
    A komor éj s felhozta setét országa hatalmát
    Küzdeni a nappal. Minek aiszod el a delet? így szólt
    A dühödő éhség. Hova léssz munkátlan eszeddel?
    Szólt a fergeteg és elment harsogva fölötte,
    Háromszor dördült, s föl nem kelthette az ég is.
    Csend lön azonközben, s a gyermek aludta veszélyét.
    Hév szellő jőve távolból, s egy hű szeretőnek
    Hordta sóhajtását. Fáradtan elére az egykor
    Szépéhez; de hideg kebelétől visszaveretvén
    A nagy tengerben bujdosva kereste halálát;
    Most ide lengedezett, s szomorún a síphoz, ütődvén,
    Annak torkolatán elhalt a gyenge sóhajtás,
    Tüstént megcsendült a síp, nem gyilkos erővel,
    Lassudan és gyengén csendüle meg a szerelemnek
    Lágy epedéseivel híván a gyenge leánykát,
    S eljőve az mosolyogva, nem is kísérve vadaktól,
    Szép maga jött el most; de Halál karjába kerülvén
    A dombnál ragyogó lelkét oda vesztve rogyott le.
    Őt a durva Halálfi midőn rontotta, kegyetlen
    Kő szive megmozdúlt hangos kopogásra, mosolyga,
    Mint lehetett, s lelkét nagy örömmel nézte kezében,
    S nézte szelíd álmát, mert csak szendergeni látszott,
    Még csak alig szűnvén pihegő kebelének ütése.
    Kellemesen nyugodott mint egy kis habhalom, elmúlt
    Fergetegek partján, meg sem ringatva szelektől.
    A kis oroszlán ezt békén nem nézte: hatalmas
    Ordítással ütött a sírok gyilkos urára,
    S fojtogató kezeit szilajon kapkodta fogával.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988046
Webáruház készítés