Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Victor Hugo: Egy halálraítélt utolsó napja_EPUB

Victor Hugo: Egy halálraítélt utolsó napja_EPUB
890 Ft890

Victor Hugo ezen kisregénye az 1830-as évek elején jelent meg. Számos nyilvános kivégzés rázta meg akkoriban Frnaciaországot, mely adta a témát az író óriásnak: egy meg el nem mesélt bűnéért halálra ítélt elítélt egyes szám első személyben megírt naplója az elítéléstől a kivégzésig, melyet végigkísér a remény: talán megérkezik a kegyelem, miközben lepereg az elítélt élete, s megismerjük a korabeli csőcselék kegyetlenségét és sóvárságát a vér, a dráma, a kivégzés után. A kötetet Csillay Kálmán klaszikus fordításában közöljük.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    VI.

    Így szóltam magamban:
    - Minthogy módomban áll, miért ne írnék? De miről? Négy hideg, csupasz fal közé zárva, mozdulatlanságra kárhoztatva, szemem elől elzárva a látóhatár, egyedüli szórakozásom az, hogy egész nap gépiesen követem annak a fehér négyzetnek a lassú mozgását, melyet az ajtómon lévő kémlelőnyílás vetít a szemközti komor falra, és - amint az imént mondtam - egyedül vagyok egy gondolattal, a bűn és a bűnhődés, a gyilkosság és a halál gondolatával! Lehet-e nekem egyáltalán valami mondanivalóm, nekem, akinek már nincs semmi dolga ezen a világon? S ugyan mit találhatnak még ebben a kiszáradt, üres agyvelőben, amit érdemes volna megírni?
    És mégis... miért ne? Ha körülöttem minden egyhangú és színtelen is, nem dúl-e bennem vihar, küzdelem; nem tragédia-e az életem? Ez a rögeszme, amely fogva tart, nem éled-e föl bennem minden órában, minden pillanatban újabb és újabb, de mindig rútabb és véresebb alakban, minél jobban közeledik a vég? Miért ne kísérelném meg elmondani önmagamnak mindazt a sok gyötrő és ismeretlen érzést, amelyúrrá lesz rajtam ebben az elhagyatott állapotomban, amelyben most vagyok? Bizonyára volna mit írnom bőven; és bármily rövid is már az életem, ez órától az utolsó órámig terjedő időben bizonyára lesz még sok gyötrődés, félelem és fájdalom, amelyek megírásával elkoptathatom még ezt a tollat, és elfogyaszthatom ezt a tintát. - És különben is: az egyedüli módszer e fájdalmak elviselésére az, ha az ember megfigyeli őket, a megírásuk pedig még szórakoztat is.
    No meg, amit így írni fogok, talán nem lesz minden haszon nélkül való! Szenvedéseimnek ez az óráról órára, percről percre, gyötrelemről gyötrelemre kiterjedő naplója - ha lesz annyi erőm, hogy egészen addig a pillanatig vezethessem, amíg csak fizikailag nem válik lehetetlenné számomra, hogy folytassam -, érzéseimnek ez a szükségképpen befejezetlen, de a lehetőség határáig teljes története nem szolgál-e majd nagy és mély tanulságokkal? A haldokló gondolat eme jegyzőkönyve, a fájdalmak folyton erősödő, fokozatos haladványa, egy, a maga lelkét boncolgató halálraítélt feljegyzései nem lesznek-e tanulságosak azok számára, akik ítéletet mondanak ki az emberek felett? Ezen olvasmány hatására talán megfontoltabbak lesznek, amikor egy másik alkalommal egy gondolkodó fejet, egy emberi fejet kell majd odadobniuk az igazság serpenyőjébe! Ezek a szerencsétlenek talán soha nem is gondoltak azokra a lassan egymás után következő gyötrelmekre, amelyekkel az a sebtében megfogalmazott halálos ítélet együtt jár. Vajon valaha is megfordult-e a fejükben az a kínos gondolat, hogy abban az emberben, akit ők halálra ítélnek, lélek, ér-telem lakozik; értelem, amely számít az életre; lélek, amely élni akar? Nem! Erre ők nem gondoltak! Ők mindebben csak a háromszög alakú bárd zuhanását látják, s kétségkívül azt hiszik, hogy a halálraítélt számára e pillanat előtt és után már nincs semmi.
    Ezek a lapok majd meggyőzik őket arról, hogy tévednek. Ha ez a napló egykor talán nyilvánosságra kerül, lelküket néhány pillanatra a lélek szenvedései felé terelik, mert ez az, amiről ők mit sem tudnak. Diadalmasan hangoztatják, hogy szinte fájdalom nélkül tudják megölni a testet. Mintha bizony erről volna szó! Mi a fizikai fájdalom a lelki szenvedéshez képest! Iszonyat és irgalom, ilyenek a törvények! De egy napon majd, s ez az emlékirat, egy nyomorult ember egyeden bizalmas barátja talán sietteti e nap eljövetelét...
    Hacsak nem a szél játszadozik majd halálom után ezekkel a sártól piszkos lapokkal a fogház udvarán, vagy nem valamelyik porkoláb betört ablakára ragasztott csillag alakjában rothadnak el az esőben.

    VII.

    De mit számít, hogy az, amit én itt írok, hasznára válhat másoknak, hogy megállíthatja a bírót ítélethozatal közben, hogy megmenthet szerencsétleneket, ártatlanokat vagy bűnösöket attól a haláltusától, amelyre engem ítéltek? Mire jó ez? Miért érdekelne? Ha már egyszer levágták a fejemet, miért törődnék azzal, hogy másokét is levágják? Hogyan is gondolhattam ilyen ostobaságokra? Ledönteni a vérpadot, miután én már felléptem rá! Kérdem önöket: mi hasznom lesz nekem ebből?
    Micsoda? Hát a napsugár, a tavasz, a virágos mezők, a reggel ébredező madarak, a felhők, a fák, a természet, a szabadság, az élet... mind, mind nem az enyém többé!
    Ó, hiszen először is magamat kellene megmentenem!
    Hát igaz volna, hogy ez már lehetetlen; hogy holnap, vagy talán már ma meg kell halnom, és hogy ezen változtatni már nem lehet? Ó, Istenem! Még gondolatnak is iszonyú, legszívesebben szétzúznám a fejemet tömlöcöm falán.

    VIII.

    Vegyük csak számba, mennyi időm van még hátra:
    A semmisségi panaszomra hozott ítélet után három nap.
    Nyolcnapi veszteglés az esküdtbíróságnál, mely után az aktacsomót - ahogy ők nevezik - fölterjesztik a minisztériumhoz.
    Kétheti veszteglés a minisztériumban, melynek még csak tudomása sincs arról az aktacsomóról, jóllehet az volna a dolga, hogy az aktákat - áttanulmányozásuk után - átküldje a Semmítőszékhez.
    Ott azután besorolják, számmal látják el s iktatják; mert bizony a guillotine körül nagy ám a tolongás, s így kinek-kinek meg kell várnia, amíg rá kerül a sor.
    További két hét telik el azzal, hogy megvizsgálják, vajon nem történt-e velem méltánytalanság.
    Végezetül összeül a törvényszék - általában csütörtökön -, visszadob sommásan vagy húsz fellebbezést, s valamennyit visszaküldi a minisztériumnak, ez átküldi a főügyésznek, aki azután utasítja a hóhért. Ez három nap.
    A negyedik nap reggelén a főügyész helyettese, miközben megköti a nyakkendőjét, így szól magában: - Ideje, hogy pontot tegyünk ennek az ügynek a végére.
    Ekkor azután - feltéve, hogy a jegyző helyettesét nem akadályozza valami baráti összejövetel - meghatározzák a kivégzés időpontját, megfogalmazzák, letisztázzák és expediálják a végrehajtási parancsot, s másnap hajnalban a Gréve téren felhangzik a kopácsolás, amint az emelvényt összeácsolják, a keresztutaknál pedig már hallani lehet a rekedt rikkancsok kiabálását.
    Mindössze tehát hat hét. Annak a kis leánynak tehát igaza volt!
    Nos, immár legalább öt hete - sőt talán hat is, nem merem számítgatni -, hogy itt vagyok a Bicétre egyik cellájában, s úgy rémlik, hogy a hárommal ezelőtti nap egy csütörtök volt.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987377
Webáruház készítés