Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne - Laurie: A Cynthia hajótöröttje_MOBI

Verne - Laurie: A Cynthia hajótöröttje_MOBI
490 Ft

TARTALOM

ELSŐ FEJEZET.
Malárius barátja.
MÁSODIK FEJEZET.
Egy noroëi halásznál.
HARMADIK FEJEZET.
Hersebom gazda valamit gondol.
NEGYEDIK FEJEZET.
Stockholmban.
ÖTÖDIK FEJEZET.
A karácsonyi vakáczió.
HATODIK FEJEZET.
Erik dönt a sorsa felett.
HETEDIK FEJEZET.
Vanda véleménye.
NYOLCZADIK FEJEZET.
O’Donoghan Patrick.
KILENCZEDIK FEJEZET.
Ötszáz font sterling jutalom.
TIZEDIK FEJEZET.
Tudor Brown.
TIZENEGYEDIK FEJEZET.
A «Végá»-ról írják nekünk...
TIZENKETTEDIK FEJEZET.
Váratlan utasok.
TIZENHARMADIK FEJEZET.
Menjünk délnyugatnak.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET.
A meghamisított térkép.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET.
A legrövidebb út.
TIZENHATODIK FEJEZET.
O’Donoghan Patrick eltünt.
TIZENHETEDIK FEJEZET.
Valahára!
TIZENNYOLCZADIK FEJEZET.
Ágyudörgések.
TIZENKILENCZEDIK FEJEZET.
Puskalövések.
HUSZADIK FEJEZET.
A sark-körüli út vége.
HUSZONEGYEDIK FEJEZET.
A Párisból jött levél.
HUSZONKETTEDIK FEJEZET.
Val-Féray-ban. – Befejezés.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    1878-ik év deczember havában történt. Erik húsz éves lett, s épen az első szigorlat előtt állott. Svédország, sőt mondhatni az egész tudós világ figyelme ekkor Nordenskiold észak-sarki expedicziójára irányult. A nagyhírű tudós utazónak hosszas tanulmány és előkészület után az volt a czélja, hogy az Atlanti és a Csendes-tenger között az észak-nyugati tengeri utat fedezi fel, melyet három századon át hiába kerestek.
    A svéd kormány a híres-nevezetes Nordenskioldot bizta meg ezzel a nagy feladattal. Jó belátása szerint szervezze az expedicziót; álljon minden rendelkezésére, a mire szüksége van.
    Nordenskiold 1878 július 21-ikén indult el a «Végá»-n a tromsoëi kikötőből, hogy Észak-Oroszország és Szibéria partvidékét érintve a Behring-szorosba jusson. A hajó kapitánya Palonders svéd tengerésztiszt volt, számos természettudós, geológus, orvos és csillagász csatlakozott Nordenskioldhoz. A hajó, melyen elindultak, kitünő gyártmány volt, bőségesen felszerelték mindennel, a mi az észak-sarki utazásoknál szükséges. Nordenskiold bizton remélte, hogy augusztusban már a Behring-szorosnál lesz.
    Norvégiának legészakibb kikötőjéből indultak el; július 29-ikén Novoja-Szemljába érkeztek; augusztus elsején a Kara-tengerre, 6-ikán Jenize öblébe, 9-ikén a Tselynskin-fokig. Egy kábeltávirat, mely október 16-ikáról keltezve érkezett a «Végá»-ról, jelentette a világnak, hogy Nordenskiold expedicziójának első fele eredményes volt.
    Elképzelhetjük, hogy Nordenskiold svédországi barátai és tisztelői minő izgatottsággal vártak minden tudósítást. Az első ilyen tudósítás csak deczemberben érkezett meg. Hja, a szibériai posta nem oly gyors, mint a villamos drót. Nordenskiold Irkutskban tette postára a levelet, s teljes tiz hét kellett arra, hogy Stockholmba érkezzék.
    A svéd lapok legelőkelőbbje a deczember 5-iki számában közölte Nordenskiold első tudósítását.
    Ennek a napnak a reggelén Bredejord nagy hévvel olvasgatta a négy nagy hasábra terjedő közleményt, midőn hirtelen felugrott, még egyszer figyelmesen elolvasta azt a részt... Aztán magára rántotta a bundáját s mint a forgószél rohant Schwaryencronához.
    - Olvastad a «Véga» tudósítását? - kiáltá nagy tűzzel az ebédlő ajtaját hatalmasan becsapva. A doktor és Kajsa épen reggeliztek.
    - Csak megkezdettem, majd reggeli után elolvasom.
    - Micsoda, te még nem tudod, hogy mit ir Nordenskiold, ... hogy mit ir... - kiáltá a jeles ügyvéd nagy léhhel-péhhel.
    - Nem - felelé nyugodtan Schwaryencrona doktor.
    - No hát hallgass ide, most mindjárt... elolvasom neked:
    «Július 30 és 31-ike. Bementünk a Jogoröbölbe, s partra szállottunk Chaborovo nevű szamojéd faluban. Egy szamojéd halásztól két gyönyörű lazaczot vettünk. Mikor a halász a hajóból kiszállott, véletlenűl beleesett a vízbe. Nagy ügygyel-bajjal kihúztuk; hatalmasan dörzsölni kezdettük hóval... Nagy bámulatunkra láttuk, hogy tulajdonképpen nem is szamojéd, hanem európai. Haja rőt, orra belapult, a mellén, éppen a szíve táján ez a név van tettoválva: O’Donoghan Patrick, Cynthia...»
    Schwaryencrona doktor felkiáltott:
    - Hallgasd csak tovább! - folytatá Bredejord.
    «Nagysokára eszméletre térítettük őt. Itt tartjuk őt a«Végá»-n. Láza van és félre beszél.
    Augusztus 3. A chaborovoi halász egészen jól érezi magát. Nagyon csodálkozott, mikor megtudta, hogy a «Véga» fedélzetén van; az a szándékunk vele, hogy magunknál tartjuk és tolmácsnak használjuk. Angolul olyanformán beszél, mint a yankee-ek, azt vallja magáról, hogy skót, s hogy őt nem O’Donoghan Patricknak, hanem Johnny Bowlesnek hívják. Novoja-Semlaji orosz halászokkal jött a szamojédek földjére, s már tizenkét éve, hogy köztük megtelepedett. Az az O’Donoghan Patrick, kinek a neve a mellén tettoválva van, állítása szerint, egyik barátjának a neve, a ki már nagyon régen meghalt»...
    - Megvan, ez bizonyára a mi emberünk! - kiáltott fel izgatottan a doktor.
    - No úgy-e, hogy jól sejtettem, mikor a te titkos látogatód meséjét hazugságnak mondottam, mondá Bredejord. - Eltagadta, hogy O’Donoghan Patricknak hívják s newyorki szállásadójának a nevét vette fel.
    A két jó barát hosszasan eltünődött.
    - Hogy ejtsük módját a vele való találkozásnak? - kérdé végre a doktor.
    - A bizony egy kicsit nehéz dolog - felelte Bredejord. - Elvégre is jó tudnunk, hogy O’Donoghan Patrick él, s hogy hol van jelenleg. Hátha mindvégig a hajón marad s Nordenskiolddal visszatér, s itt Stockholmban lesz alkalmunk vele találkozni. Vagy egyebütt találkozhatunk majd vele. Novaja-Semljában gyakran járnak svéd hajók, no meg a svéd kormánynak is szándéka Nordenskiold expedicziójának a támogatására hajót küldeni a Jenize öblébe.
    Ennek a kérdésnek tüzes vitatásába kezdett a két jó barát, midőn hirtelen és egészen váratlanúl Erik megérkezett Upsalából. Ő is olvasta a «Végá»-ról küldött tudósítást, s rögtön hazasietett. Nagyon izgatott és nyugtalan volt.
    - Tudják önök, hogy mitől félek én? - mondá a doktornak és Bredejordnak... - attól félek, hátha valami szerencsétlenség történt a «Végá»-val... Gondolják csak meg, ma deczember 5-ike van. Nemde Nordenskiold azt mondta volt, hogy október elején már a Behring-szorosban lesz... Ha ez a reménye beteljesült volna, ő már rég Japán vagy a Péter-Pál-szigetek körül lehetne, vagy a Csendes-oczeán valamelyik szigetéről kaptuk volna tudósítását. Irkutskból küldött távirata és levele szeptember 7-ikéről vannak keltezve... s azóta három hónap telt el, a nélkül, hogy az expediczió sorsáról valami hír érkezett volna. Kérdés, vajjon elérkezett-e a Behring-szorosba... Avagy valami baj történt? A következtetés elég szomorú, de nem valószínűtlen.
    - Nos mit kellene tennünk? - kérdé aggódva a doktor.
    - Csak azt tudom, hogy én olyan sokáig nem várhatok. Nekem okvetetlenül látnom kell O’Donoghan Patrickot... Mindenáron látnom kell!
    - De ha nem lehet! Bele kell nyugodnunk a megváltozhatatlanba.
    - Talán még sem... Hátha elindulnék, hogy O’Donoghan Patrickot felkeressem... Szibériában partra szállanék, mindenütt tudakozódnám felőle, avagy a «Végá»-ról... Hogy hol jár, nem szenvedett-e hajótörést?... Hátha reá bukkannék Nordenskioldra és - O’Donoghan Patrickra?
    - Most, tél derekán?
    - Hát aztán? Szibériában és a sarkvidéken pompás szánút van.
    - Csakhogy mire te oda érnél, már nem találnál szánutat... Addig nyár lenne.
    - Igaz - felelé Erik, ez az érv szeget ütött a fejébe. Gondolataiba mélyedve sokáig hallgatott.
    - Mindegy... Nordenskioldot fel kell keresni, őt és - O’Donoghan Patrickot. Ha addig élek is, felkeresem őket.
    Irt névtelenűl egy czikket a stockholmi ujságban, s részletesen kifejtette, hogy Svédországnak kötelessége Nordenskioldot felkerestetni... hadd tudják: él-e vagy a jéghegyek közé szorult hajójával.
    Nordenskiold expedicziója annyira szívén feküdt a svédeknek, hogy ez a czikk roppant feltünést keltett. Országszerte erről beszéltek. Minden ujság szóvá tette. A tudós világ, a kereskedők, a hajógyárosok - s íme, csakhamar közkivánattá vált, hogy Nordenskiold felkeresésére ujabb expedicziót kell útnak indítani. Egy gazdag hajógyáros ajánlkozott, hogy a saját költségén felszerel egy hajót, mélynek Nordenskiold legyen a neve.
    A lelkesedés napról-napra növekedett, mindennap vártak tudósítást a «Végá»-ról, s hogy az nem érkezett, az expediczió lázasan szervezkedett. A költségek fedezésére gyüjtést indítottak meg. Az első aláírók Schwaryencrona doktor és Bredejord ügyvéd volt. Egyik is; másik is tiz ezer koronát irt alá. Bizottság alakult, melynek titkárává Eriket választották meg.
    Egyébiránt a vállalat mozgató szelleme Erik volt. Az ő lángoló buzgalma, szakértelme, előzékeny, kedves modora mindenkit megnyert, s hova-tovább súlya lett minden szavának. Elejétől kezdve elárulta abbeli vágyát, hogy az expediczióban ő maga is részt akar venni... mindegy neki, ha egyszerű matrózként csatlakozik is az expediczióhoz, csak ott legyen. Éjjel-nappal dolgozott az előkészületi munkálatokon; az expediczió szervezésének valósággal ő volt a középpontja.
    Elhatározták, hogy a Nordenskiold mellé még egy gőzös csatlakozzék, olyan fajta, mint a «Véga», mert az északi expedíczióknál fontos dolog, hogy ne csak a szelek jóakaró támogatására szoruljon a hajó, hanem esetleg szél ellenében mozoghasson; továbbá azért is szükség volt erre a gőzhajóra, hogy több irányban kutathassák a nyilt tengeren a «Végá»-t.
    A bizottságnak számos gőzöst ajánlottak fel megvételre. A választás egy nemrégiben elkészült ötszáznegyven tonnás gőzösre esett, mely a követelményeknek minden tekintetben megfelelt. Tizennyolcz ember elég volt a hajó vezetésére. Nyolczvan lóerejű gőzgép hajtotta, teljes árboczfelszerelése volt, s így vitorla meg gőz egyaránt szolgálatára állottak. A hajó feneke nagyon tágas volt, hogy nagy mennyiségű kőszenet rakhassanak fel; továbbá törzsét aczél-lemezek borították, hogy a jégtáblák egykönnyen ne árthassanak neki.
    Ezt a gőzöst megvette a bizottság s elkeresztelte Alaskának, mintegy nevével jelezvén a czélt, hova majdan meg kell érkeznie, hogy Nordenskiold «Végá»-ját megtalálja: t. i. Alaska szigetére, mely a Behring-szoros közelében van.
    Erik sokáig töprengett azon, hogy a két hajó közül, melyikre szálljon: a «Nordenskiold» vagy az Alaská-ra, végül is ez utóbbit választotta.
    Így okoskodott:
    - A «Nordenskiold» azt az utat követi, melyen a «Véga» ment. Kérdés, vajjon olyan szerencsés lesz-e, mint a «Véga» volt útjának első felében. No meg nincs is úgy felszerelve, hogy a sarkvidék veszélyeit leküzdhetné, ha esetleg jéghegyek közé szorúl, s ott hónapokig kell vesztegelnie.
    Erik nemcsak Nordenskioldot kereste, hanem O’Donoghan Patrickot is, már pedig ennek hamar kell megtörténnie, nem szabad visszariadni semmi akadálytól.
    Az Alaska legénységét úgy választották meg, hogy a jégsivatagon akár szán-utaktól se riadjanak vissza, a legdermesztőbb fagyot is kiállják.
    Gondoskodtak meleg ruhákról, a matrózok izlandi meg grönlandi halászokból kerültek ki. Kapitánya egy svéd tengerésztiszt volt, Marilosnak hívták, melléje Eriket választották meg első tisztnek, nemcsak azért, mert az expediczió szervezésében páratlan buzgóságot fejtett ki, hanem azért is, mert hajóskapitányi diplomája révén erre jogot tarthatott. A második meg harmadik tiszti állást két kipróbált tengerészszel töltötték be: Boslwitz és Kjellquist volt a nevök.
    Az Alaska nem volt hijával semminek, a mi a sarkvidéki utaknál szükséges. A skorbutellenes szerek nagy bőségben valának a hajón; gondoskodtak olyan készülékről, mely egyenlő hőmérsékű meleget fejleszt; a főárboczon egy le és fel mozgatható megfigyelő állomáskát készítettek, amolyan kosárfélét, melyben egy ember elhelyezkedhetett, s a jéghegyeket nézhette, hogy a kellő időben jelt adván, a hajó kikerülhesse. Ugyanitt Erik javaslatára hatalmas villamos fény-lámpát helyeztek el, mely az Alaska útját éjjel megvilágította. Továbbá szánokat, grönlandi kutyákat, hó-talpakat szereztek be. Négy Gattling-féle ágyú volt a hajón, harmincz ismétlő puska és jó csomó lőszer meg golyó.
    Minden készen volt már, midőn egy napon Hersebom gazda és Ottó Klaaszszal, a hatalmas grönlandi kutyával Stockholmba érkeztek. Kérték, hogy vegyék fel őket is az Alaskára matrózokul. Erik megirta nekik, hogy minő fontos érdek készteti őt erre az útra. Ők is osztozni akartak vele minden veszélyben. A doktor és Bredejord segítségével csakugyan felvették őket s a kutyának is helye akadt az Alaskán.
    1879 február 1-én útrakészen állott az Alaska. Öt hónap mulva - úgy számították - tehát junius vége felé a Behring-szoroshoz érkezhetnek. Az út iránya, melyet megállapítottak, a következő lesz: Középtenger-Szuezi-csatorna-Indiai óczeán-Chinai tenger. Alkalmas kikötőkben megállapodnak, az elhasznált szenet új rakománnyal pótolják; s ha valamit megtudnak a «Véga» sorsáról, megsürgönyzik Stockholmba.
    Az ám, csakhogy a költségek már mind felemésztették az összegyült pénzt. A bizottság tehát újabb felhívást intézett a közönséghez.
    Február 2-án két pénzes levél érkezett. Az egyiket Malárius, a noroë községi iskola tanítója s a botanikai társulat tagja küldötte. Száz korona volt benne. Egyuttal kéri a bizottságot, hogy vegyék fel őt is az Alaska fedélzetére, mint botanikust.
    A másik levélben huszonötezer koronáról szóló bankutalvány volt s ez a néhány sor:
    «Az Alaska czéljaira.
    Küldi Tudor Brown, azzal a föltétellel, hogy utasképen ő is felvétessék az Alaska fedélzetére.»
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982662
Webáruház készítés