Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Vay Sándor: Lavotta szerelmei_EPUB

Vay Sándor: Lavotta szerelmei_EPUB
340 Ft

Lavotta János korának egyik legkiválóbb, virtuóz hegedűművésze volt, a verbunkos delelőjén ívelt fel az ő csillaga. Ma is ismert és népszerű alakja korának, tisztelete máig ér - gondoljunk a kőbányai Lavotta utcára...
Persze a címadás a figyelemfelkeltés része egy könyv esetében, ami igencsak sikeres. Ám Vay Sándor történetei, rövid elbeszélései, anekdotából nyújtott novellái a régies nyelvezet ellenére is könnyed, szórakoztató írások, a szalonműveltésg elengedhetetlen tankönyvei. S bár manapság ez a fajta "műveltség" nem előny, ám olvasni ezeket a történeteket mindenképpen szórakoztató, bút-gondot feledtető kikapcsolódás. (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    LAVOTTA SZERELMEI.

    Mikor az eső veri az ablakot s valami átláthatatlan szürkeség borit be mindent, - emlékezem a nyárra. Mintha fenyvesek lágy zsongalomját hallanám. Az udvaron szomorú nyírek alatt rózsák virúlnak. A szobaajtó nyitva, de bent, a késő nyári alkonyatban, az öblös kandallóban már pattog a tűz. Jóleső puha csönd az ódon, bolthajtásos szobában. Szinte mesélésre hívó a hangulat. Mesemondásra, régiekről, elmúltakról.
    Egy ilyen csöndes estében Lavotta Jánosról is hallottam sok mindent, akinek szerelméről operát irtak, épen úgy, mint ahogy megirták, kottára szedték, lepingálták már annyi muzsikusnak, piktornak, meg poétának a szerelmét. Az ő szerelmeikről lehet legtöbbet mesélni, mert ezek a fantasztikus, csupaszív, gyönge lelkű, boldogtalan emberek többnyire egyedűl a szerelemnek élnek. Az asszony életükben a „Leitmotivum”. Amilyen asszony környékezi őket, olyanná lesznek. Fölemelkednek, összetörnek, semmivé lesznek. Asszonyért - asszony által. Lelkük, szivük összeég, ellobog forró, nagy lángolásokban - s fájdalom, igen gyakran nem is méltó oltáron égetik az áldozati lángot.
    Volt valami nemes izsipfalvi Lavotta Jánosban is, ami a középkor troubadourjaira, a fahrende Ritterekre emlékeztet. Világéletében nem talált nyugtot, épen úgy, mint nem talált Tinódy Sebestyén, Balassa Bálint, meg annyi más hírneves költő, zenész és író-ember. Kóborolt egyre, mint azok, s ha volt is néha-napján része bőségben, ha tejben-vajban fürösztötték is, mihelyt rájött a menés-vágya, sokszor a kapufélfától sem búcsúzva, elment, újra kezdeni a küzködést, a nyomorgást.
    Lavotta János, aki egész ifjan felcsapott az akkori Ferdinánd gyalogezredbe, igen korán vonzódott a szebbik nemhez. Mikor 1786-ban második hangversenyét adta Bécsben, már a lábaihoz szórt virágokat alig győzték a pódiumról elhordani. Aranyosszegélyű, rózsaszínű levelet is kapott temérdeket. Pedig épen nem föstött valami Adonisnak. De a művészeknél erre nincsenek különösebb tekintettel a nők. Többnyire tehetségük, a lángész vonzza elementáris hatalommal őket, sokszor azonban csak a hiúság, - vagy szeszély. Megkívánják a divatos muzsikust, úgy, mint valami divatos toilettet, vagy holmi kis játékos ölebecskét.
    Gróf Rosenberg, II. József császár kedvelt embere, meghívta ekkor Lavottát; Darvas Ferenc, előkelő magyar nemes úr pedig pompás aranyalmával díszített spanyolnád-botját adta oda emlékül a művésznek.
    Kalandot kalandra halmozott Lavotta János, mint pesti jurátus. 1786 augusztusában, atyjának határozott parancsára, iratkozott be a jogi fakultásra. Többet mulattatta azonban hegedűjével pajtásait, akik rajongtak érte. Különösen örök barátságot fogadott Lavottának bernátfalvi Bernáth Mihály. Később a freskók írójának, Bernáth Gáspárnak lőn ez atyja, s amit csak lehetett, följegyezgetett a művész hányt-vetett életéből.
    Lavotta elköltötte volna a Dárius kincsét is, úgy, hogy apai örökségének csakhamar nyakára hágott. Mikor már egy garasa sem maradt, - 1791-ben - báró Orczy Lászlóhoz állt be irnoknak. A művészet- és litteratura-pártoló főúr nagyra tartotta híres irnokát. Jóformán semmit se dolgoztatott vele. Délben kelt akárhányszor Lavotta. Aztán elment kóborolni, vagy beült valami vendégfogadóba, s gyakran harmadnap kerűlt vissza a báróhoz. Orczy azonban sohasem szólt neki. Hagyta kénye-kedve szerint kóborolni, muzsikálni, inni, henyélni, még ő rejtett a horgolt erszényébe mindig egy-két tallért, hogy ne jöhessen zavarba. Akár Pesten, akár Kassán időztek is, - midőn Orczy László Abaujvármegyének volt a főispánja, - nem változott életrendje.
    Vidéken még több alkalom nyílt a mulatozásra. Az abauji, zempléni urak egyre-másra hívogatták a bűvös vonóju Orpheust. Különösen nagy protectora, bőkezü maecenása lett Gesztelyben Puky István. A nemes úr - maga is irodalom- és zenekedvelő, - gyakran hetekig tartotta magánál Lavottát.
    Különösen pazar mulatságok kerűltek, ha megjött Csokonai Vitéz, a boldogtalan kóbor lantos, ugyancsak pártfogoltja Puky Istvánnak. Ilyenkor Vitéz verseket írt, Lavotta muzsikát csinált hozzá, s akárhány gyönyörű dal született így a gesztelyi kúriában, meg az ottani korcsmában. Ma is megvan a kúria is, a korcsma is, s Lavottának eredeti, egyetlen jó olajfestésű arcképét Puky Istvánnak egyik női leszármazója őrzi. Láttam ezt az arcképet s töltöttem néhány éjszakát is abban a furcsa, kissé teknőalakú ósdi ágyban, amelyben valamikor Csokonai Vitéz is hánykolódott - „kedv, remények, Lillák” vesztén sóhajtozván. Gesztelyből kerűlt le az is abba a kedves, virágos, lombos pestvármegyei kúriába, amelyre annyi szeretettel emlékezem.
    Puky Istvánnak azonban néha meggyűlt a baja a két bolondos troubadourral. Akárminő finom tokajit adatott is eléjök, vágytak a korcsmába, leszöktek a nagy itcéhez. Ittak, muzsikáltak, verseltek, de olykor olyan pogányúl összevesztek, hogy Pukyért kellett szalajtani a zsidónak s meginstálni a tekintetes urat, fáradna oda, mert a poéta meg a muzsikus „megeszik egymást”. Poharak romjai kettétört botok, egy-egy csomó haj is maradt néha, a csata színhelyén, de István úr bölcsen mindig kibékítette a két veszekedő múzsafit.
    Az Orczy-házban is elég bajt okozott Lavotta házsártoskodása. Botrányt botrányra halmozott s a bárónak óriási türelme volt szilajvérű irnokával szemben. Különösen semmiféle szoknyában járó individium nem nyugodhatott a don juani hajlamú hegedűstől. Ez azonban csak addig tartott, amíg „őrült szerelemre” nem lobbant a báróné társalkodónője, egy Euphemia nevezetű francia hölgy iránt.
    „Őrülten szeretem - Phémi istennőt - megölök mindenkit, aki hozzá közelít.”
    Ilyenforma stylusban írt Bernáth Mihálynak akkoriban Lavotta, s mindenféle commissiókkal terhelte, mert hol ezzel, hol azzal kivánt kedveskedni szíve bálványának. Euphémiának hízelgett a geniális virtuóz hódolata, órákig elhallgatta, míg különböző moll accordok minden variációiban ríkatta hegedűjét, de úgylátszik praktikus leányzó is volt. Nem hagyta egészen figyelmen kívűl Zsguritsot se, Lavotta irnoktársát, - aki rendes, pontos hivatalnok lévén, emelkedésre számíthatott.
    A báró nővére, Orczy Zsuzsanna írta egyik levelében: „Olympusi mulaccság én nékem látni Lavotta és Zsgurits ádáz harcolását Phémiért”... Ha Zsgurits himzési mintákat rajzolt Euphémiának, azokat Lavotta eltépte. De ő nem tudott rajzolni. Rögtön írt Bernáthnak, rajzoltasson neki „szemmel még nem látott szép mustrát” és ne kimélje a pénzt. Ha Euphémiát Zsgurits kisérte a templomba, Lavotta utánnuk ment, s addig mesterkedett, míg, sáros időben, teljesen le nem szorította a keskeny járóról a szegény kollégát, aki aztán „szép, glancos stiblijével bokán felűl” merűlt a híg latyakba.
    A vitézi torna már boszantani kezdte a bárót, s mert látta, mennyire beteggé teszi a szerelemféltés Lavottát, elhatározta, hogy más helyet keres Zsgurits számára.
    Azonban egy váratlan eset véget vetett mindennek. Egy délután, épen mikor a báró nővérének valami új kompozícióját játszotta, látta, hogy Zsgurits a másik szobában suttog Euphémiával. Egyszeribe félbenhagyta a játékot s báró Orczy László drága, cremonai hegedűjét úgy vágta az irnok fejéhez, hogy a hegedű darabokra szakadt. Ezt már nem türhette el a báró. Lavotta 1793-ban kénytelen volt elhagyni az Orczy-házat s gróf Zichy Károly országbíró fiaihoz állt be nevelőül.
    Itt azonban csakhamar túladtak rajta. Prelegálás helyett ugyanis Lavotta pálinkaivásra bíztatta a fiatal grófokat, elvitte őket magával a Hacker-kertbe, ahol óraszámra hegedűlt a jurátusoknak, akik könnyűvérű masamód- meg varróleányokkal táncoltak. A kis grófok imádták a leckét soha fel nem adó nevelő bácsit, Ürményi József azonban, tudomást szerezve a Hacker-kerti jelenetekről, elmondta Zichynek a dolgot. Így megint állás nélkűl maradt a hegedűs.
    Erre az időre esik valamely obskurusabb szerelme, a „Király-utcai bécsi divatos viselet-árosné” egyik mamzeljával. Híres divatterem volt az a XVIII. század végén a Trézia-városban, a kisasszonyt pedig Linának hívták.
    Csakhamar megszakadt azonban ez a szerelem. Bernáth Mihály egyik levelében így ír a szakításról:
    „Jankó ott hagyta a komisz mamzelt. Jól tselekedte, hűtelen kígyó volt, mert elfogadott szegény Jankótól mindent, de a Gyulai Regement Tiszt Urait is szerette...”
    Tisza-Füreden is volt egy ideálja még később Lavottának. Egy ottani compossessornak a felesége. Miután a művész passzióval írt verseket, elárasztotta ilyenekkel a hölgyet. Irtózatos rossz verseket szerkesztett azonban, de azoknál természetesen szebb volt az a Ständchen, amelyet Lavotta, a kompániától megszökve, hegedűszóval adott a szép asszony ablaka alatt. Erről a szerelméről sokat ábrándozott Tisza-Igaron is, ahol a mádi Pappszász család bőkezü vendégszeretetét élvezte. Itt Pappszász Ignácot oktatta hegedűre, aki, saját vallomása szerint, leggeniálisabb tanítványa volt.
    Egy darabig a miskolci redut karmesteri állását töltötte be. Itt is temérdek kalandja volt az axtricok és más asszonyszemélyekkel; örökös panasz volt rá ezek és részegeskedése miatt, de Vay József, nagy maecenása, keresztűlvitte, hogy meghagyták állásában.
    Szirmayékhoz Borsodba, majd Gyürky Pálhoz Nógrádba kerűlt. Bay Franciska, a zenekedvelő háziasszony, nagyon protegálta, de mikor egy új szobalány kegyei miatt Lavotta összeverekedett Gyürky komornyikjával s ez kiderűlt, nagyon elröstelkedett és Bereg-Surányba ment, az Uray-családhoz, majd innen Deregnyőre, a nagyműveltségű, vendégszerető Lónyay Gáborhoz.
    Itt már nem kergette a kalandokat a forróvérű, ábrándos muzsikus.
    Kínos betegség gyötörte, s a tállyai jeles orvos, Eőry Nagy Gábor gyógyította. Annyira ideges volt már, hogy a vonót se tudta tartani s idegrángásai egészen eltorzították az arcát.
    1820 augusztus 10-én orvosságért ment a tállyai patikába, ahol egy heves idegroham meg is ölte. Épen hármat ütött délután a falióra, mikor utolsót lehelt Lavotta, a magyar Orpheus.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649602
Webáruház készítés