Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Valentine Williams Az arany szelence MOBI e-könyv

ÚJ
Valentine Williams Az arany szelence MOBI e-könyv
1 190 Ft1190

TARTALOM

I. Egy londoni telefonhívás
II. A túlélő
III. Az arany szelence
IV. "Mon baiser reste"
V. Egy tuskólábú ember
VI. A Weisser Hirsch fogadónál
VII. Szemtől-szemben a Tuskólábúval
VIII. Garnettel társalgok
IX. Egy lépés a lépcsőn
X. Amit a lángok megvilágítottak
XI. Hírek a szelencéről
XII. Dr. Grundt látogatóba megy
XIII. Istennő a gépből
XIV. Az ezüst csillag
XV. A terv visszájára fordul
XVI. Amelyben egy kulcs visszaadja a reményt
XVII. Menekülés
XVIII. Katasztrófa
XIX. Garnet színre lép
XX. Egy pohár sör Andersennél - és az eredménye
XXI. Bitófa dr. Grundttal
XXII. Amit a szelence rejt
XXIII. Ami Garnetet eltávolítja
XXIV. Alfred összerakja a cuccát
XXV. Madeleine kezét nyújtja
XXVI. Hans Roth, a kém
XXVII. A fekete kéz árnyékot vet
XXVIII. Alfred ismét felbukkan
XXIX. Dr. Grundt hosszú karja
XXX. A hajsza megkezdődik
XXXI. Egy férfi a Hammamban
XXXII. A kékredőnyös ház
XXXIII. A támadás
XXXIV. Nem kellett volna
XXXV. A szelence felfedi titkát

  • Részlet az e-könyvből:

     

    XX.
    Egy pohár sör Andersennél - és az eredménye

    Másnap reggel elindultam Hamburgba, onnan átmentem Kitzebergbe, ahol csakhamar megtaláltam az „Arany Sas” rozoga pavilonját. A vendéglő üresnek látszott, ami nem lepett meg, mert Andersen kocsmájában értesülésem szerint csak vasárnap volt forgalom.
    Amikor a kertbe léptem, egy nő jött ki a házból kannával, hogy megöntözze a füvet. Meglehetős nagy csontú, testes asszony volt, köténnyel. Azon gondolkodtam, nem ez-e Andersenné? Amikor meglátott, letette a kannát és odajött hozzám.
    - Kaphatok egy pohár pilseni sört? - kérdeztem.
    - Természetesen - felelte és széket hozott.
    - És ha Andersen úr a közelben van - tettem hozzá - szeretnék beszélni vele.
    - Andersen úr nincs idehaza - felelte a nő kurtán és elment.
    Mindjárt hozta a sört, én pedig cigarettára gyújtva, élveztem a csendet. A levegőt betöltötte a fenyők illata. Iddogáltam a sörömet és Garnetre gondoltam. Andersen a közelben lehet; de mi történhetett Garnettel?
    Amikor az asszony végre elhozta a borjúszeletet, megkérdeztem tőle, hogy mikorra várható haza Andersen? Vállat vont.
    - Andersenné sincs itthon? - kérdeztem.
    - Én vagyok Andersenné - felelte.
    - A napokban Andersen úrnak egyik londoni hölgyismerőse jött Kielbe és szeretném megkérdezni Andersen úrtól, hol lakik az illető hölgy. Nem látogatott ide?
    - Angol hölgy orrcsiptetővel? - kérdezte a nő és rám nézett merész, fekete szemeivel.
    - Igen - feleltem élénken.
    - Ma reggel látogatta meg a férjemet, de a férjem nem volt itthon. Az angol hölgy azt mondta, majd visszajön.
    Ez határozottan jó hír volt.
    - Hány órakor? - kérdeztem.
    Az asszony felhúzta a vállát:
    - Azt nem mondta meg.
    - Itt volt már előzőleg is az a hölgy?
    - Hogyne, több ízben.
    - És beszélt Anderseq úrral?
    - Oh, igen. Úgy látszik, Londonban ismerkedhettek meg. Uraságod is angol?
    - Igen - feleltem.
    - Angol létére feltűnően jól beszél németül.
    Később ismét kijött és feketekávét hozott, de ezúttal nem maradt az asztalomnál. A kapott értesülés nagyon megnyugtatott. Akármi is volt az oka, hogy Andersen jelentései kimaradtak, annyi bizonyos, hogy ez ideig nincs felügyelet alatt. Arról a helyről, ahol ültem, végigláthattam az egész kertet s láttam kint a Kitzeberg felé vezető kocsiutat, a másik oldalon pedig az erdőt. Amikor a kávémat megittam, körüljártam a kertben és éppen kinéztem az útra, hogy megbizonyosodjam, nem leselkedik-e ott valaki. Ekkor megpillantottam Andersennét, ahogy kijött a házból, mintha engem keresne.
    - A férjem telefonált - közölte. - Útban van hazafelé. Most már nemsokára itt lesz és bizonyára örülni fog, ha az angol hölgy valamelyik ismerősét láthatja. Addig hoztam önnek újságot olvasni.
    Már négy óra felé járt az idő, de sem Andersennek, sem Garnetnek semmi nyoma. Nem tehettem egyebet, mint hogy vártam. Most, hogy aggodalmam Garnet miatt legnagyobbrészt eloszlott, nehezteltem is rá. Tűrhetetlen - gondoltam ingerül- ten -, hogy nekem félbe kell szakítanom a szabadságomat, elfecsérelnem az időmet és az iroda egész ügyrendje felborul az ő felelőtlen cselekedete miatt. Gondolatban néhány csípős megjegyzést fogalmaztam meg, mellyel majd megmondom neki a véleményemet.
    Félretettem az újságot és felállva ahhoz a kis fasorhoz ballagtam, amely a kert egyik sarkából indult ki. Gyerekek játszottak ott, nagy lármával labdázva. Néztem egy ideig, ahogy labdáznak, amikor hirtelen motorberregést hallottam. Hátrafordultam és láttam, hogy autó áll meg a kapu előtt. Nő szállt ki belőle, de első pillantásra megállapítottam, hogy nem Garnet és megint a gyermekek felé fordultam.
    Ekkor egy hang szólalt meg mögöttem.
    - Ez az úr kérdezősködött Miss Wolseley után.
    Megfordultam. Andersenné állt ott, azzal a nővel, aki az autóból kiszállt.
    Azt hiszem, Madeleine Stafford volt az utolsó, akire gondoltam, hogy itt találkozom vele. Arcom elárulhatta meglepetésemet, de Madeleine teljesen nyugodt volt.
    - De hiszen ezt az urat ismerem - mondta csendesen németül.
    Andersenné nagy buzgalommal felém fordult.
    - Miután ez a hölgy, aki néha idejön kávézni, szintén angol, megkérdeztem, amikor az imént megérkezett, hogy nem ismeri-e véletlenül az ön angol hölgyét? És most kiderült, hogy őnagysága ismeri önt. Istenem, milyen kicsi a világ, ahogy mondani szokták! - csodálkozott.
    - Kérek egy csésze kávét - rendelkezett Mrs. Stafford, az ő kedves módján. - Azt hiszem, ez az úr szintén megiszik velem egy csésze kávét.
    - Nagyon fogok örülni! - mondtam.
    Madeleine az ő megszokott fesztelenségével ült le egy távolabb eső asztalnál és lehúzta kesztyűjét. Én szemben ültem vele. Sokáig vesződött a kesztyűjével. Külsőleg nyugodt volt, de az ösztönöm azt súgta, hogy ez a nyugalom mesterkélt. Az volt az érzésem, hogy ugyancsak erőlködik, hogy nyugodtnak lássék.
    - Nos - kezdte mosolyogva -, ez meglepetés. Ismét barna a haja. Ez jobban áll magának!
    - Be van festve - mondtam. - Nem bírtam kivárni, míg magától barnul meg. - Elhallgattam. - Igazán nem vártam, hogy itt találkozom magával.
    - Kitzebergben, a szállodában lakom - magyarázta Madeleine.
    - Grundttal?
    Megérintette a kezemet:
    - Vigyázzon! - figyelmeztetett halkan. - Ne ejtse ki ezt a nevet! Egyedül lakom!
    - Hol van ő?
    - A tengeren a császárral.
    - Mikor jön vissza?
    - Csak a jövő héten.
    Bólintottam. Ez megegyezett azzal, amit az újságban olvastam.
    - Gyakran járok ide délutánonként. Jó itt, a fenyvesek közt. Ezek itt mind angolnak gondolnak, a nevem miatt. Így hát, amikor Andersenné látta, hogy jövök, természetesen megkérdezett, hogy nem tudok-e az ön barátnőjéről?
    Elhallgatott.
    - Nincs olyan sok angol Kiéiben, különösen ebben az évszakban - folytatta kis szünet után.
    - Nem tudja véletlenül, hol lakik Miss Wolseley? - kérdeztem.
    - Kitzbergben. Egy villában lakik.
    - Milyen villában?
    - A Villa Waldesruhéban.
    - Mit csinál ott?
    Madeleine felkacagott és karcsú kezével elhárító mozdulatot tett.
    - Maga úgy kérdez engem, mint valami rendőr. Honnan tudjam, hogy mit csinál ott, hiszen nem is ismerem azt a hölgyet. Akarja, hogy felhívjam a Waldesruhe-villát és megkérdezzem, odamehetünk-e?
    - Azt hiszem, előbb én szeretnék beszélni magával Miss Wolseleyvel.
    - Ahogy tetszik - felelte közömbösen.
    Andersenné a telefonhoz vezetett és kikereste a számot.
    - Waldstadter úr személyesen van a telefonnál - mondta és átadta a kagylót.
    Csengő német hang felelt. Bemutatkoztam mint Miss Wolseley barátja és kérdeztem, lehet-e vele beszélni. Waldstadter úr sajnálkozva jelezte, hogy a Miss nincs odahaza. Mit mondjon, ki kereste?
    Még haboztam, hogy megmondjam-e a nevemet, vagy sem, amikor megéreztem, hogy Madeleine van a hátam mögött.
    - Hadd beszéljek én - mondta és kivette a kezemből a hallgatót.
    - Mrs. Stafford beszél - jelentette. - Miss Wolseleynek egyik londoni barátja van a társaságomban. Oda akartam vinni ma délután... Csak a postára ment?... Jó... Negyedóra múlva ott leszünk...
    No, ezt jól elintézte. Felégetem magam mögött a hidat. De eltökéltem, hogy végére járok ennek a titokzatos Garnet-ügynek. Egy pillanatra átsuhant az agyamon a Főnök szigorú utasítása, de elszántan félrelöktem aggályaimat. Grundt távol van; Andersen szabadlábon, a körülmények egészen mások, mint amilyennek elképzeltük.
    Visszatértünk a kertbe és megittuk a kávénkat. Andersen még mindig nem jött meg és én szándékosan tartózkodtam attól, hogy Madeleine jelenlétében említsem a nevét. Andersenné sem említette a férjét, mikor fizettem. Úgy véltem, hogy Andersen nem fog elrepülni, vele beszélhetek majd később is. Beszálltunk Madeleine-nel az autóba és Kitzebergbe robogtunk.
    Útközben megkérdeztem, megkapta-e Funda Mici leveleit? Kissé furcsán bólintott és elpirult. Azt kérdeztem, hogyan magyarázta meg Grundtnak a levelek megszerzését, mire azt felelte, hogy még nem adta át neki a leveleket, mivel Grundt távol volt. Aztán hirtelen más tárgyra tért át. De nekem a szelence járt az eszemben és azt kérdeztem, mit csinált Grundt a szelencével?
    Meglepettnek látszott.
    - Grundt? - ismételte. - Hát nem maga találta meg? Hiszen visszaküldte nekem a lakásom kulcsát!
    - Annak rendje és módja szerint megtaláltam - feleltem -, de a mi Markus barátunk elvette tőlem.
    Gyors pillantást vetett rám.
    - Eszerint maga a lakásomban volt aznap, amikor Márkust agyonlőtték?
    - Igen, de senki sem tudja.
    - És maga azt mondja, hogy Markus kaparintotta meg a szelencét?
    Izgatott lett.
    - Igen. Hát Grundt nem mondta meg magának?
    Fejét rázta:
    - Grundtot nem láttam Ostende óta.
    Elhallgatott és éppen szólni akartam, amikor az autó megállt és kinyitották az ajtaját. Fehér köpenyes férfi állt ott, élénkpiros sebhely volt az egyik arcán. Mögötte szürke drótkerítés, amelyen túlf néhány lépcső fölött, nyitva állt a villa kapuja.
    A „Villa Waldesruhe” meredek dombon épült, mely a Kitzeberg felőli országúton emelkedet. Magányosan álló villa volt, terjedelmes kert közepén. A sebhelyes arcú ember tiszteletteljesen segítette ki Madeleine-t az autóból és bementünk a házba.
    A szolga előttünk ment és mutatta az utat. Félreléptem, hogy előre bocsássam Madeleine-t, de az eltűnt. Haboztam.
    - Parancsoljon beljebb fáradni - mondta a szolga udvariasan. - Az angol Miss ott bent van és várja. Mrs. Stafford a nagyságos úrékhoz ment. Mindjárt visszajön.
    A fejem tele volt Garnettel és gyanútlanul átléptem a küszöböt.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741183
    Státusz
    ÚJ    
Webáruház készítés