Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Vadászlesen. Híres vadászok történeteiből MOBI e-könyv

Vadászlesen. Híres vadászok történeteiből MOBI e-könyv

TARTALOM

AFRIKA
Vadbivaly-vadászaton
Az első két veszélyes vadam Afrikában
Szemtől-szemben az elefánttal
Hogyan vadászott Teleki elefántra?
Elefánt-nyomok Észak-Ugandában
Első találkozás az orrszarvúval
Zsiráfok a puskacső előtt
Víziló-vadászataim Szudánban

ÁZSIA
Elefánt-vadászat holdvilágnál Szumátra szigetén
Az elefánthátról való tigrisvadászat
Tíz elefánttal hajtott tigris...
Gaur és gayal nyomában British-Indiában
Markhor-vadászat a Kajnagh-hegységben
Ovis Amon - Tibet határán

EURÓPA
Azerge nésza
Farkas-játék
Medve és farkas
Egy régi ismerős
Ördögtánc
A knyazovai nagyúr
A krakéler
Az életmentő
Nyomon
Sasszállás
A havas alján

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Bársony István
    A knyazovai nagyúr

    Különös fütyölő sikkantásra riadtam fel álmomból s hirtelen tágra meresztettem a szememet. Hallgatództam.
    Körülöttem vaksötétség feketéllett. Úgy rémlett, mintha nagyon közel hozzám, valaki moszatolva tapogatódzanék.
    A fütty most majdnem közvetlenül mellettem ismétlődött. Erre már nyugtalanul fordultam abba az irányba. Kinyújtott kezem deszkafalat érintett. Hol is vagyok csak?!
    Derengeni kezd az emlékezetem. Itt vagyok a besztercsényi nagy erdők közepén, egy favázas vadászkunyhóban, ahol az esztendő kilenctized részében senki sem lakik.
    A fütty, amelyet az imént hallottam, egy pele jeladása volt, odakint, közvetlenül a kunyhó deszkafalán túl, tőlem alig pár hüvelyknyire. Bizonyosan a társát szólongatta.
    Máskor az ég zengésére sem szoktam egykönnyen felébredni s most ez a kis állat a sikkantásával is felzavart álmomból. Hümmögtem egyet s megpróbáltam, hogy a másik oldalamon talán sikerül hamarosan elszunnyadnom.
    De sehogy sem bírtam.
    A pokrócom, amellyel takaróztam, durva volt és szúrt. Ha ledobtam magamról, fázni kezdtem. Fölöttem, a padláson, mintha fűrészeltek volna. Ott a vadőröm hált szénavackon s édesdeden horkolt. Ót nem zavarta a pele.
    Felnyitottam a szememet s néztem a sötétséget. A kunyhó ablakát fatábla födte, még annyi világosság sem derenghetett be rajta, amennyi a közeledő hajnalt elárulhatta volna.
    A horkolás odafent nem szűnt meg, s ebből azt következtettem, éjszakának kell lenni. Az ilyen vadőrféle az óra pontosságával ébred, ha itt van az ideje.
    Ráértem tűnődni, gondolkodni.
    Milyen könnyű álmú vagyok most; siettetném a hajnalt, merthogy a besztercsényi szarvasok várnak rám odakint.. .
    Ősz van, borongós, hűvös ősz; a szarvasbőgés évadja, amikor az erdők máskor oly néma basái megszólalnak. Az egyetlen időszak ez, amikor a hangjok után lehet közeledni hozzájok és már messziről tudhatjuk, hol vannak; ordításuk erősségéből, hangjuk morgó mélységéből megítélhetjük, vajon kapitális vén bika van-e előttünk, vagy éretlen siheder, amellyel törődni még nem is érdemes.
    Ősz van, s a sárguló lomb közt zizegve surran a szél; letépi a halálra megérett falevelet; elszórja útján, mint megunt játékszert. A csöndes erdőben nyugtalan jövés-menés támad; hajnalban s alkonyaikor hall az ember egy-egy halk morgást a sűrűségben; a szarvastehenek csapatokba verődve figyelnek, neszeinek, látható ok nélkül riadoznak, nekiiramodnak; a fák közt dübörgés, földet döngető lótás-futás hallik; köhint valaki odabent s aztán tompán, érdesen, halkan nyög, bőg.
    Ott egy szarvasbika kezd udvarolni a szépeinek.
    Megyen utánok; tereli őket; viszi magával hegyen-völgyön át; vagy azok csalogatják magok után a koronás nagyurat. A vadász pedig megy valamennyiök után, a legbizonytalanabb úttalan utakon is; minden érzékével szinte a megpattanásig résen; gyakran eltikkadtan, kimerültén; számtalan csalódástól lehangoltan; folyvást újra ébredő reménytől serkentve; akárhányszor emberfeletti fáradságra elszántan s a vadállat minden furfangját még ravaszabb furfanggal túlszárnyalva.
    Aki ebbe a vadászizgalomba igazán belekóstol, az nem bír a vágyától többé szabadulni.
    Aki a szarvascserkészet vadászművészetében kontár, az csak vak- véletlenből kerül össze szarvassal még ott is, ahol sok van. Hát még itt, ezen az ezer meg ezer holdra terjedő vadonban, ahol a hegyszakadékok, a megközelíthetetlen katlanok, a járhatatlan sűrűségek eszményi búvóhelyeket kínálnak a hegyi szarvasoknak.
    Amikor tegnap délután ide felkapaszkodtunk: esett. Zord őszi eső verte a hegyoldalakat s a hamvas égnek csak szürke árnyalatai voltak, a legkisebb derülő kékség nélkül. Végre elállott az eső, de akkor is ködös, mogorva, semmi jóval sem biztató maradt az elhagyott vad tájék. A meredekek ilyenkor síkosak, csúszósak; nem lehet rajtok járni. Mit tehettem volna okosabbat, mint hogy kiültem a vadászház kiugró tornácára s néztem a didergő őszi képet, amelyre ködkárpitok ereszkedtek. Daróckabátomat összehúztam magamon s vártam, amíg a vadőröm odabent teát főz.
    A völgyből minduntalan új meg új ködoszlopok emelkedtek aközben. Eleinte olyanok voltak, mint az erdő titkos katlanaiból terjedő füst- gomoly; azután elkapta könnyű testöket a levegő hulláma s akkor megritkultak, széjjelszakadoztak. Foszlányaikat lágy áramlások vitték, ringatták. Egy-egy hömpölygő ködhullám eltakarta a hegyoldal fonnyadt színfoltjait s az áttetsző ködrétegekben a felnyúló fa megannyi árnyképnek tetszett.
    Irtásos nagy hegy púposodott előttem. Meggörbült hátával ugrásra készülő szörnynek látszott. Az volt a „Jaszeno-vrch”. Éppen a tetejére láttam. Folyvást lestem, nem jelenik-e meg a gerincén a bisztricsányi koronás nagyurak valamelyike. Daliás alakja milyen remekül rajzolódnék a mögötte szürkéllő esti égre!
    Néha, az éjszaka halálos csöndjében, lejönnek a szarvasok idáig, a vadásztanya elé. Megszokták a fakunyhót, amely olyan lehet nekik, mint valami nagy madár földre rakott fészke, és nem törődnek vele.
    Megáll a vén bika a kunyhó előtt terülő gyepes tisztáson s nagyot köhintve készül neki, hogy megszólaltassa az őserdők orgonáját.
    Hatalmas nyakát kinyújtja; fejét egy vonalba löki a testével, ettől a mozdulattól agancsdísze végigfekszik a hátán. Nyitott szájából gőzölgő lélegzete felhői szálldosnak szét, s egyszerre felharsan torkából a hősszerelmesek epedő és erőszakos dala; a vetélytársain diadalmas bajvívónak győzelmi kürtölése.
    A túlsó hegyoldalról s a hajlatos völgyekből felel neki a visszhang vagy egy másik agancsos dalia.
    Hátha most is erre téved az erdők valamelyik kósza leventéje s mindjárt meghallom, hogyan dübörög odakint; hogyan vágja csülkével a gyepet; hogy kezd hozzá morogva a zord orgonálásához?!
    Ki bír ilyen képzelődés közt nyugton maradni?
    Gyertyát gyújtok s felugróm. Megnézem az órámat. Mindössze két óra. Eszerint még csakugyan éjszaka van. Még sokára lesz az, amíg jelentkezik a vadőr. De én azt hogy várjam meg itt, amikor az éjszakámnak már vége?! - Nem bírok idebent maradni. Levegőre vágyom. Tudni szeretném, milyen az idő; fúj-e a szél; kürtölnek-e a szarvasbikák…
    Gyorsan öltözöm, s kilépek a fakunyhó elé.
    A gyertyafény után egyszerre mély sötétség vesz körül,
    Pedig amint az égre pillantok, megcsillan a szememben egy kis lámpás. Csillag ragyog odafent. A ködök eltűntek; tiszta az ég. A „Jaszeno-vrch” tagbaszakadt tömege végig-egyformán sötétlik előttem. Már nincsenek rajta párafoltok.
    Még a szárnyasegér sem mozdul; még a szúnyog sem zümmög. Nincs már szúnyog; - s a tücsök sem hegedül.
    Mélyen odalent locsog a faúsztató vize. A vályúba szorított hegyi patak duzzog s panaszkodik ott szünetlenül. Ettől a halk duruzsolástól még mélyebben szunnyad az erdő. Ha egy kavics elindulna most a „Jaszeno-vrch”-en, meghallanám.
    Olyan egyedül vagyok, hogy 6zinte keresnék valakit s ösztönszerűen nézek körül.
    Lemegyek a tisztásra, a kunyhó elé. Ott, a gyepen, parányi harmatok csillognak a kiszüremkedő gyertyafényben.
    A kunyhó mögött is hegy; azon a hegyen túl még nagyobb hegy, benőve sötétlő erdővel.
    Megközelíthetetlen sziklafalak; a talaj csupa görbület, csupa kő; a faóriások merev szirtbordák közül nyújtóznak ég felé. Mellettök néhol elkorhadt őseik teteme porlik.
    Meddig tarthatott, amíg a függélyes szirtfalakon is meg bírt fogódzni a fa és odáig vénült, hogy a gyökerei griffmadár-karmokként vájódtak a talajba, ezerszer szívósabban, mint akárminő vaspánt!... A vasat réges-régen megrágta volna azóta a rozsda; ezek az eleven kőmorzsolók pedig azóta is folyvást csak izmosodnak.
    Minden fát külön sziklavárból kell itt kiostromolni.
    A fejszecsapás halálharangként kong.
    A ledöntött faóriás mennydörgő robajjal zuhan a szomszédjára, amely letörik súlya alatt.
    Acélizmok és eltéphetetlen inak valók ebbe a környezetbe. Borzasztóan nehéz itt a járás, a kapaszkodás. A szirttömb egymást váltogatja; a moh sziklát takar a bérc oldalán; a buja gaz, amely az irtáson kendersűrűséggel verődik fel, kő hátán nő, vékonyka földrétegen.
    Némely szirtpúp maga is külön hegy a hegyen.
    Az egész nagy összevisszaság egy szétrobbant sziklabérc, amelyen mintha ördöghad száguldott volna át tűzekékkel.
    Mintha a pokolnak az égre lőtt bombái mind ide hullottak volna vissza.
    Ha a szakadékok közt bömböl a fergeteg: mintha az alvilági ágyúk döreje visszhangzanék fel a billióesztendős múltból.
    Itt laknak a hegyi szarvasok, akiket halálos ellenszenv üldöz el az ember közelségéből.
    A magánykedvelő nemes vad mind távolabbra húzódik onnan, ahol a föld legfélelmesebb ragadozója, az ember megjelenik.
    A besztercsényi szarvasok is felvonulnak már a sziklaország vad vidékeire.
    A völgyben máramarosi román dobálja a hasábfát a faúsztatóba; fent, az ormon pedig bronzszínű szarvasbika áll az esti fényben; lenéz és hallgatódzik.
    Sörényes nyakát megszegi; acélos lába nekifeszül a földnek; dereka kinyúlik, mint a nemes méné.
    Szimatol, megriad s eliramlik.
    A kiálló hegyes, síkos kövek közt biztosan, botlás nélkül rohan…
    Hogy ragad magával a képzeletem! … Vajon mikor is szólal meg már az erdei kakas; a lángbagoly, hogy jelentse a hajnalt?!

    Messziről mintha lódarázs dongana… Visszhangos, elfojtott harsanás zúg végig az erdőn.
    Ott egy szarvasbika ordít.
    Mintha a föld alól bődülne; mintha bombardó és mély fagott váltogatná egymást a torkából.
    Aztán megint csend.
    A „Jaszeno-vrch” valamelyik odvas fáján felsír az „erdei kakas”. Hajnalodik.
    A kunyhó padlásán halk nesz támad; az odatámasztott lajtorján óvatosan mászik le valaki. Jön a vadőr, aki éppen most kelt fel.
    Odasietek hozzá. - Hallotta? - kérdezem suttogva, mintha a szarvas, ott, messze is, meghallhatná, hogy róla beszélek. - Nagy bika lehet az.
    A vadőr rábólint. - „Az. A knyazovai”… kezdte; de mintha megbánta volna, nem folytatta.
    A darázs megint dong! … A mély orgonálás rezegve száll idáig…
    - Induljunk rögtön; arra megyünk!
    - Pán velkomozsnyi (nagyságos úr), iszen még sötét van.
    - Mire odaérünk, kivilágosodik; menjünk csak, siessünk!
    - De arra nem mehetünk; ott nem vezet eserkésző út. Ott csak a száraz patak viszen a kövek között.
    - Azon megyünk - induljunk, ha mondom!
    - Jobb volna mégis a „Jaszeno-vrch”; - ott van másik jó bika...
    - Nye krics! ne papolj; arra akarok menni!
    Vállat von - elhallgat. Vakarja a fejét, de nem mer ellenkezni. Összekapkodom a holmimat; puskát, távcsövet, vasvégű botot - s biztatom a vadőrt: induljunk, siessünk.
    Messziről folyik a szaggatott, mélabús orgonálás.
    Röpülnék, ha tudnék.
    A tisztáson át beváltunk az erdőbe. Csakugyan pokolsötét van ott még. A sűrű feketeségben araszról araszra csetlünk-botlunk. Kanyargós patakpartig jutunk, amelyen le kell ereszkednünk. A kövek mozognak a talpunk alatt. A vízben kőfokról kőfokra kell lépnünk.
    Itt igazán csak tapogatódzva, mászva haladhatunk.
    A pupillám tágulását érzem a nagy erőlködéstől, hogy lássak valamit. Elő a zseblámpással! hisz így nyakunkat törjük.
    A hallgatag vadonban mintha lidérctűz gyúlna ki; vékony sugár oson előttünk a kis lámpából.
    Most már jobban haladhatunk; feljebb, egyre feljebb, kőről kőre. - A nyirkos patakmeder fenekét s partos oldalát kő borítja. Itt még tenyérnyi puha föld sincs. A kövek némelyike lazán támaszkodik a másikhoz, s ha rálépünk, meginog.
    Csigamódra mászunk a Knyazova teknőjén fölfelé. A besztercsényi hegyek irtásos hegyoldala alján vagyunk. A tetőig kell jutnunk, ahol a szarvas bőg.
    De még hogyan bőg, százféle változattal. - A sóvár esdekléstől a durva követelésig; a párbajra hívó kürtöléstől az elernyedt, álmosan bágyadt nyöszörgésig, mind benne van abban.
    Aki ezt a hangskálát végig megtanulja és utánozni tudja, minden szarvasbikát megbolondíthat, magához csalogathat a szarvasnász évadján.
    A boldog és diadalmas hangok hallatára megmozdulnak az irigyek s jönnek, közelednek; felelnek a büszke és heves felordításra a dühös gyűlölet válaszával; türelmetlenül és ingerülten - békebontásra és bajvívásra készen jönnek,
    A diadalmas don Juan alig törődik velők. Egy-egy mordulása is elég arra, hogy a tolakodókat távol tartsa. Neki nincs szüksége rá, hogy folyvást kántáljon, dudáljon, ahogy a lelkök szakadtáig ömlengő fiatal tenoristák, akiket a hangjok is elárul.
    A ravasz házibarátnak itt kint tágasabb: minden tolakodásáért életveszedelem fenyegeti. Jaj neki, ha a sokdárdájú haj nők-vívómester üldözőbe veszi s utoléri.
    Es azért mégis, a halálos veszedelem tudatában is rászánja magát a szerencsétlen flótás a kalandkeresésre.
    A sok hiábavaló dudálástól püffedt nyakkal hallgat el és rettegve, suttyomban közeledik a vén basa jól őrzött háreméhez. Lehajtott fejjel, előrenyújtott nyakkal, agancsát óvatosan és lehetőleg halkan tolva át a bokron és ágak között, sompolyog előre egy-egy lépést. Mint a nyomozó vizsla, úgy szimatol - mint a lopódzó róka, úgy lapul. Szemét mereszti, fülét előre csapja, úgy lesi, nem hall-e halk neszt, amelyet véletlenül erre tévedő szarvasdámácska okoz.
    Máskor sima csuhája most felborzolódik és sörtéhez hasonlít. Csupa izgalom, csupa félelem; s mégis előbbre-előbbre merészkedik.
    De jaj, fordul a szél, s abban a pillanatban haragos böffenés jelzi, hogy felfedezték.
    Nagy robaj!... a bokrok zuhognak; az ágak recsegnek, ropognak. Ő jön! A hasa jön, dühös irammal; dong alatta a föld!
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987803
Webáruház készítés