Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Ujhelyi Nándor: Aladin lámpása_MOBI

Ujhelyi Nándor: Aladin lámpása_MOBI
990 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    IV.

    Kikelt nyersselyem köpenyéből, ragyogó színű sáljából, egy kissé borús, tűnődő, augusztus végi délutánon.
    Sudár, rugalmas volt ő, de arca virágát ama bágyadt epodiés ködös harmata homályosította el.
    Egy aggastyán, kit livrés komornyik és a szanatórium igazgatója támogatott, szállt le utána a kocsiból. Arca zord, gyámoltalan, kegyetlen és rettegő volt egy személyben. Valaki, aki hozzászokott, hogy uralkodjon az emberek felett és aki felett Tyrannus volt a Halál
    Tekintetünk találkozott. Mintha gyűlölet villant volna meg rőtfényű barna szemében. Kissé türelmetlenül szólt a nőhöz. Én odapillantottam. Ő rám nézett. Pillantásában érdeklődés és valami megrebbent csodálkozás látszott, de azután elfordult és az ággot támogatta ő is és így bementek a hallba. Lassan mentem utánuk, míg mindannyian be nem szálltak a liftbe.
    Nagy, vörös- és barna sávos bőröndöket, melyeken hercegi korona kevélykedett, raktak le a podgyászszállító kocsiról. A portás be sem várva érdeklődésemet, magyarázta:
    - Egy orosz henceg, aki szívbajos, az első emeleti nagy lakosztály lesz az övé. Irtózatos gazdag nagy úr, azit mondják, rokona a cárnak! Tavaly is itt volt.
    - És ki az a hölgy, aki vele van? … Bizonyára a leánya? ... - kérdeztem.
    - Nem tudom, uram, tavaly nem volt a herceggel. Holnap szolgálhatok felvilágosítással, ha a bejelentőlapok ki lesznek töltve. Bizonyára a leánya lesz, hisz rákell nézni kérem, rögtön látná, hogy nem lehet más, mint egy hercegnő.
    Bólintottam és kimentem sétáim a tópartra. Tűnődtem: teremtőm, hátha ő? Megkíséreltem visszaidézni emlékezetembe arcát, alakiját, de nem sikerült. Valami ismeretlent, idegenszerűt éreztem, ha rágondoltam és semmi más pozitivet nem tudtam, mint hogy magas, karcsú, és arca kissé bágyatag bár, de markáns. Hercegnő.
    Eh, néztem le fölényesen magamat és igyekeztem kiverni a rá való gondolkodást a fejemből. Hisz nem ismerkedhetek meg vele.
    Valóban nem voltak a table d‘haute-nál, nem voltak a kaszinó hang versenyén sem ebéd után. Véletlenül felnéztem alkonyatkor az első emelet erkélyeire és az egyik nagy erkélyén láttam meg őket. A herceg egy nagy zsöllyében ült és Ő felolvasott neki.
    Társalkodónő volna: gondoltam csalódva és néztem őket. A herceg szólt valamit, a komornyik bejött és támogatva kikísérte. Távozás előtt a herceg kezet csókolt ő neki és erre ö is megcsókolta a herceg kezét. Az első kézcsóknál szorongó meghökkenést éreztem, de a második kézcsókra gondoltam; gyengéd apa, aki udvarias nagyúr is egyszersmind.
    Ő ott maradt az erkélyen. Leült a karosszékbe, tűnődve bámult az ég felé. Sóhajtott? … Istenem, ki tudja ezt, azután elővette a könyvét és én lassan tovasomfordáltam és ezen a napon, már nem is láttam őt többször.

    V.

    - Prinz Alexander Mirza-Obedin - ez volt a lakók névjegyzékében, írva. A portás megadta a többi felvilágosítást. A hölgy: princesse, az öreg herceg leánya. Neve Tatjána.
    Leány? … Hercegkisasszony? … szomorúan legyintettem kezemmel. Nem, Tatjána hercegnő nem lehet az, kit vártam és lestem.
    Sokszor gondoltam rá azért és néha nagy ritkán vártam és lestem őt. Tekintetünk egy-kétszer és (én úgy vélem) jelentősen összekapcsolódott, ha sikerült találkoznom vele, de egy pár nap múlva úgy éreztem, bár gyönyörű és imádásra méltóan szomorú, titokzatos bájá, mégis az egész vágy oly kilátástalanul komikus, hisz nem érintkeztek senkivel és őt mindég az agg kíséretében lehetett csak látni.
    Más nők is jöttek, köztük egy híres londoni színésznő, kivel megismerkedtem ésk! elfoglalta három napomat, mert csakennyi idő múltán tudtam meg, hogy kár volt velfe eltölteni egy órát is.
    Ideges, kimerült voltam, mintha a vágyam vampyrja egyre az életerőimet szívta volna és a kezelőorvosom, ki csak azt állapíthatta meg, hogy egészségem rosszabbodik, háromnapi szobafogságot parancsolt rám.
    A magány jót tett. Beláttam, hogy kicsit őrült vagyok, hogy a rajongó Uzdy Pál szerepe hozzám már nem méltó, vagy helyesebben, én már nem vagyok erre a szerepre mlelttó. Elhatároztam, gyógyítom lelkiismeretesen magamat és egy nagy csomag játékot és egy hosszú, hosszú levelet Máriának, küldtem haza.
    Az első nap, hogy elhagytam szobámat, bolyongtam, fürödtem, eveztem egész estig, Tatjánát nem is láttam, nem is gondoltam rá, csak egész futólag.
    És most egy kis technika.
    Napraforgó fürdőhely kizárólag villanyvilágításra, volt berendezve. A villany világított, tisztított, főzött a szanatóriumban teljesen. A villanytelep nagyszerűen működött, soha semmi defektus nem volt.
    És ezen a napon történt, hogy künn ültem egyedül éjjel 11 óra tájban a szanatórium első emeletének loggiáján és utolsó szál gyújtómmal meggyújtott cigarettámat szívtam, midőn a fülledt és felhős augusztusi legutolsó éjszakán nagy vihar tört ki, zúgott a szélvész, a kis tó kavargott, a vihar, mint gonosz mostoha dobálta a fákat kegyetlen ujjaival, midőn a nagy mennydörgés és villámlás között egyszerre koromsötét lett az egész fürdőhelyen.
    A villanytelepen valami komplikált baleset történt, rövidzárlat vagy ilyesmi és elaludt minden lámpa.
    Én nem bántam egyelőre ezt az incidenst. A hall és az olvasóterem felől zúgás, kiáltozás hallatszott. Apró kis gyufa-fényeket lelhetett látni, amint a loggiának a folyosóra nyíló üvegajtaja mellett elporoszkáltak félénk állatkák módjára igyekezve elérni saját külön odúját szobájuknak.
    Sebaj, véltem, hisz sötétben is eligazodhatok, mert a szobám ajtaja közvetlenül a loggia mellett volt. Bosszantott, hogy nincs gyufám, de volt még négy cigarettám és egyiket a másikról meggyújtva, üldögéltem a loggia sarkában és bámultam a sötét, komor mennyboltra. A szél diadalmasan süvített, harsonázott, játszotta a fák ágainak gigantikus hárfáján az orkán dalát. Az eső zuhogott és az égbolt fekete kárpitját zengő morajtól kisérve, csak egy-egy pillanatra szaggatta szét a villámlás fénye.
    Nagyon, de nagyon egyedül éreztem magamat az egész szanatóriumban, az egész mindenségiben. Eszembe jutott fiatalságom, a tiz esztendővel ezelőtti varázs vége. Egy rettenetes orkán az óceánon és a vadul vágtató Dzsin, kinek a vállán, mint boszorkány fellegháton, vágtattam egy süllyedő hajóról. Vége már ennek, réges-régen vége vám már.
    Ültem a loggián és valahogy rejtelmesnek éreztem az egész égboltot, a vihart. A koromsötétben szinte elfelejtettem, hol vagyok, ki vagyok, mit akarok és a különös és babonás Sejtelem ott ólálkodott fejlem felett denevér szárnyaival.
    Éreztem annak a magánynak metafizikai szorongását, midőn úgy érezzük, hogy titokzatos erőkkel vesz körül minket a Megismerhetetlen, melynek riasztó Janus-feje van, az egyik arca a sötét Hades, a másik a ragyogó ígéret földje felé mutat. Úgy éreztem, hogy én felém a könyörtelen és döbbenetes alvilági arcával tekint.
    Utolsó szippantás, az utolsó cigarettám lerepült a loggiáról és én fel akartam állni, hogy szobám felé botorkáljak csendesen. És ekkor finom, epedő sóhajtást hallottam, mely az orkán száguldó zajának egy csendes pillanatán tört át.
    Egy nő sóhajtását.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985557
Webáruház készítés