Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Ujhelyi Nándor A nők ura EPUB e-könyv

Ujhelyi Nándor A nők ura EPUB e-könyv
890 Ft

No, ez az a mű, amiért szerzőjét az 1920-as években itt, Budapesten fél év börtönre ítélték istenkáromlásért és szeméremsértésért. Manapság, amikor a pucérkodás, a szexuális aktus mindenhonnan dől, különösen érdekes azt elolvasni, hogy a 90 évvel ezelőtti Budapest mitől "akadt ki"? És ha lézbe vesszük Ujhelyit, akkor megértjük: nem értették, s ami művészi eszköz, azt cél nélküli paráznasádnak látták. Ujhelyi hatalmas műveltségű és buja világban alkotó író. Érdekes világa magával ragadó, s noha ma már nem vet botrányt maga körül, de íráskészsége és egyedi látásmódja méltán emeli a XXI. században is magasra.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Mellbimbó

    A hölgynek nem volt egy tekintete, egy gesztusa, mely elárulta volna eddig, hogy nőies ösztönei vagy vágyai vannak. A látszat talán csalt ezúttal és hősünk azt gondolta már-már, hogy lady Worchester egy hívője ama különös üdv gárdájának, kiknek patrónájuk, sőt patrónusuk Szapphó, a nagyszerű költőnő és tiszteletbeli hím. Mindenesetre fura csodálatot érzett afelett, hogy ezt a hölgyet ő nem kívánja meg bizarr és pompás szépsége dacára sem. Pedig érezte, hogy itt van a baj. Nem kívánja, tehát nem is értheti meg. Fogalma sem volt arról, hogy a lady miért él, miután vágyódik, mi a célja, öröme. Körülbelül tudta, hogy gazdag, hogy sokat utazik, szerfelett szereti a drámát és a szimfóniát - de semmi többet nem sejtett.
    Az étkezőkocsi egész üres folyosóján állottak. Valami búcsúzás szag volt a levegőben. Szfinx Hamlet tekintete még egyszer fürkészőn belefúródott a nő szemébe. Hasztalan igyekvés. Ekkor a férfi nézése végigsiklott a hölgyön.
    Lady Worchesteren homespun szoknya és egész vékony selyemblúz volt. Fűzőt úgy látszik nem viselt. Termete friss és ruganyosán telt volt. És most, íme, egy nagyszerű pillanatban, egyszerre édesen és merészen, szinte rövid, sikoltó brutalitással a vékony selyemlepel alatt megjelentek keményen, harsányan a lady mellbimbói. Ők voltak áruló előőrsei a vágynak, ezek a leleplezett őrszemek felfedték a sötétben bujkáló valóság hadseregét.
    A drága bimbócskák feszesen dagadtak, szinte átfúrták a blúz selymét, felkínálkoztak a falánk ajkaknak zsákmányul. Szfinx Hamlet megszédült. Most, most e percben megkívánta a nőt és meg is értette. Nem volt más ez a teremtés, mint különös, alázatos nőcske, ki bolyong a világban, egyre lesve a percet, midőn mint martalékra, rácsap egy erős férfi. Az erőszaktétel utáni sóvárgás fűti őt és irtózó szemérem teszi lehetetlenné, hogy egy szóval is csak, egy gesztussal, egy tekintettel elárulja vágyát, mely ölének mélyében forrt. Most is csupán az öntudatlan test álarcoskodni nem tudó érzékeny pontocskája, elrejtőzködni nem tudó cousine-ja volt, amely csúful elárulta őt.
    És Szfinx Hamlet szemében felvillant az a tekintet, ajkát elhagyta az a szó és szája ráomlott a nő mellére és forró tüze égette a selymeken keresztül is a vágyódó bőrt. Azután - nem hangzott egy szó sem - ajka megkereste a lady száját, mely rémülten akart menekülni, tiltakozott, kegyelmet esdett és mégis erőszakot áhított és amely végül elaléló zsákmánya lett, vergődő galamb az ölyvnek, Szfinx Hamlet szájának.
    A csók után tehetetlen, szédült gyermekként megadta magát a nő és engedte, hogy a férfi szótlanul, kézen fogva vezesse őt saját félfülkéje felé, melyben már a megvetett ágy, mint szemérmetlen mosoly várta lakóját és nem várt társát annak. És most újra megkezdődött a küzdelem. Lihegő csókolózás előzte meg a csupaszság minden új állomását, a nő kínzottan, nyöszörögve harcolt egyre a megmeztelenítés, a simogatások, a csókok ellen, ámde ez a küzdelem egy pillanatra sem volt az egészséges ellenkezés, de ellenkezőleg a gyönyörűség perverz növelése volt csupán. Ez volt az, ami után ez az asszony vágyódott. Mint ismeretlen lény egy ismeretlen férfinak akart letiprott, legyőzött, megsanyargatott zsákmánya lenni, minden ölelésében újra át. akarta élni a martalékul ejtett szűz kínlódó kéjét, a gyönyörűség vágóhídjára hurcolt bárányka kétségbeesett jajongását, hogy végül is megalázottan, letiporva, engedelmes rabszolgaként elárassza csókjai minden művészies rajongásával azt a durva erőt, mely még az imént szemérmén diadalmaskodott.

     

    Filozófia

    Midőn másnap reggel Szfinx Hamlet felébredt, könnyen hihette volna azt, hogy lady Worchester nem volt más, mint afféle buja álom és testének ólmos kimerültsége csupán Pollux alliterációjának eredménye és nem e különös mű-szűzzel való élményének, ha csókoktól összemart válla nem bizonyította volna e fura kaland igazságát.
    Felöltözve elindult, hogy megkeresse lady Worchestert. Bekukkant minden kocsi minden fülkéjébe, sehol sem volt, az étkezőben sem. Eltűnt, Sebaj: gondolta az első pillanatban hősünk, annál érdekesebb, vonzóbb ez az élményből immár ilyenformán emlékké előléptetett éjszaka. Megreggelizett és amit elvesztett a réven, azt a sűrű csokoládé és a tojások vámján akarta visszaszerezni. Azután szivarja társaságában visszament fülkéjébe, hol már a feldúlt ágy eltűnt és nem emlékeztette, mint lakoma utáni zilált asztal, a történtekre.
    Magára maradva egy ideig nézte a vidéket, mely a reggeli ködön átderengő napfény világítása mellett friss és mégis melankolikus látvány volt. Nézegette a menetrendet: délután Bábelben lesz. Látta, hogy kora reggel, mialatt ő aludt még, a vonat egy nagy városban megállt. Lady Worchester itt szállt le bizonyosan. Talán amúgy is ez a város volt utazásának célja, talán inkognitóban akart maradni és így menekült - végeredményben mindegy. Volt - nincs. És tulajdonképp Szfinx Hamlet érezte, hogy így van jól és szépen. Ez illik a hozzáhasonló vándormadárhoz, együgyűség lett volna rögtön első nap fészket ütni e hölgy ölében. Hiúságát nem bántotta, hogy e nő nem ragaszkodott hozzá, le tudott mondani az éjszaka megismétléséről. Elmélkedni kezdett:
    - Múlandóság és Változatlanság: ez a két örökké marakodó és mégis örökké elválaszthatatlan két vetélytárs, mely életünkön uralkodik. Minden örömünk és bánatunk okozói ők. Angyalok és lidércek egyszerre. Minden ami van, elmúlik: szenvedés, gyönyör, szerelem, csalódás, közönséges néven: az élet. Elveszítjük egyaránt azt is, akit szeretünk, azt is, akit gyűlölünk. Nincs fa, mely örökké virágozna avagy kopár maradna. Ámde mindez végeredményben maga a rettenetes változatlanság. Egy öröm, egy bánat, egy csók, egy ősz, egy nyár mindig elmúlik, de az öröm, a bánat, a csók, az ősz, a nyár, örökkévaló marad. Nincsen ok tehát a búsongásra, mert egy nő eltűnt, hisz a nő megmaradt. Nincs ok a keserűségre, hogy meg fogok halni, hisz én nem halok meg, legfeljebb az, akit most Szfinx Hamletnek neveznek. Az élet egy zűrzavaros álom, aminthogy az álom is nem más, mint egy zűrzavaros élet. Ha azt álmodtam volna, hogy volt egy kalandom lady Worchesterrel, ez nem lenne több vágj7 kevesebb, mint az, hogy valaha volt, tekintettel arra, hogy ez a hölgy eltűnt és így a valóság nem ismétlődhet - legföljebb egy új álomban csupán. Múlandóság és Változatlanság, e két szó van az emberi élet és általában minden élet homlokzatára felírva. Ámde fura ügy, mihelyt egy kissé megbolygatjuk e szavak értelmét, be kell látnunk, hogy a múlandóság egyszersmind változatosságot is rejt magában és a változatlanság pedig maga az örökkévalóság is. Tehát ugyanannyi az igazság talán akkor is, midőn azt mondom, hogy Változatosság és Örökkévalóság. Heuréka! Ugyanazon érem két oldaláról van csak szó. Ami történik - maradjunk a tárgynál: a duettem lady Worchesterrel - megtörtént, tehát elmúlt, ámde az, hogy történt az örökkévaló is, mert a múlt egy tényét sem változtathatja meg senki, tehát változatlan is és mert emlékezetemben a valóság erejével át fogom még gondolni, érezni többször is és bizonyára másképpen is mindig, tehát maga a változatosság is. Óh, e négy szó tehát nem ellentmondás, ez a mindenség és az ember helyzetét, életét határozza meg. Minden ami van elmúlandó és mert volt, örökkévaló és változatlan és mert lesz, tehát változó. A volt, van és lesz örök körforgását teszi meg minden, a jelen múlttá kövesedik és jövővé párásodik, tehát minden esemény hasonlatos a víz halmazállapot változásához: egy bizonyos hőfoknál szilárd jég - ez a múlt, egy másiknál folyékony - ez a cselekvő jelen, egy harmadiknál megfoghatatlan pára - ez az ismeretlen jövő. A végső eredmény amit ebből leszűrhetek, tehát az, hogy lady Worchester pompás kalandom volt és ahányszor öleltem is volna még, több végeredményben sohasem lehetett volna a számomra. Tehát a vándormadár-elmélet közelíti meg legjobban térben és időben az emberi élet legteljesebb kiélésének valószínűségét.
    A filiszter olvasó bizonyára álmélkodva olvassa, hogy egy ember egy ölelkezés apropójából filozofál. Ámde ugyanez az olvasó természetesnek találja azt, ha valaki egy rádiumkísérlet, egy társadalmi forradalom vagy egy üstökös megjelenése alkalmával tenné ezt. Ugyanis a filiszter olvasó oly buta, hogy azt a tényt, amelynek ab ovo a legtöbb köze van ahhoz, hogy egyáltalán egy ember létrejöhessen és így filozofálhasson, hétköznapi jelentéktelenségnek tartja, holott, ha jobban kidugná a fejét a szolgai hülyeség homokjából, be kellene látni, hogy végeredményben az egész mindenség azért valóság csak, mert akadnak eszes kétlábú, homo sapiens nevű állatok, kik gyönyörűséget tudnak abban találni, hogy felhasználva ügyesen némi testi különbségeket, ritmikus és finom mozgásokat végeznek és így akarva vagy akaratlanul elvégzik az Isten munkáját, amennyiben megteremtik a mindenséget. Mert a filiszternek éppen, aki realista, el kell ismernie, hogy csak az van valóban égen és földön, amit az ember érzékeivel és agyával megismer, ha tehát nem volna ölelkezés, nem volna ember sem és akkor nem lenne semmi sem.

     

    Majmokrácia

    Eljött a lunch ideje és Szfinx Hamlet bement az étkezőkocsiba. Minthogy férfiasságát a nemes lady közreműködésével alaposan kifacsarta az éjszaka, hősünket semmiféle nemi gond nem háborgatta most már, ami annyit jelent, hogy szeme tisztánlátását nem ködösítette el a vágy, az ember érdeklődési képességét nem abszorbeálta fel a férfi, tehát Szfinx Hamlet oly szabadon, minden hím; érdektől és előítélettől mentesen szemlélődhetett és figyelhetett, mint egy szabadgondolkodó bölcshöz az illő, aki egy időre megkapta az eunuch méltóságot in partibus infidelimus.
    Az étkezőkocsi most már kivétel nélkül a Bábelbe utazókkal volt tele. És minthogy a főszezon kezdődött Bábelben, a világ, helyesebben Európa, legelőkelőbb söpredéke igyekezett ide. Ezek vagy a plutokráciához, vagy az arisztokráciához tartoztak - köznyelven milliomosok és mágnások -, vagy pedig olyan kalandorok, parvenük voltak, akik szintén ezekhez szerettek volna ragadni és ha születés vagy vagyon terén nem is számítottak ezekhez, gondolkodásuk, vágyuk, értékelésük alapján mégis csak ezekhez tartoztak.
    Ezek mind Szfinx Hamlet szemében egy különleges és mulatságos emberfajt jelentettek: a majomszabású emberek fajtáját. Ezek itt mind Európa majmokráciájának kitűnő példányai voltak. Az együgyű hiúság, a tetszelgő pózolás, a felcicomázott üresség éppúgy jellemezte őket, mint a vagyon dölyfe, a nemesi származás kretén gőgje. Ők voltak a nem dolgozók prototípusai: ezek az illatos és drágaköves herék, kiknek kongó kobakját az arany és nemesi korona halvány glóriája ékesítette.
    Szfinx Hamlet ezeket elnézve, szánalmat és megvetést érzett az emberiség iránt. Elgondolta, hogy röghöz hasonlatos színű parasztok, füstös és görnyedő munkások milliói verítékeznek ezek jóvoltáért, hogy végeredményben az egész emberiség minden munkája és küszködése, kultúrája és szépsége azért van, hogy ez a majmokrácia, kik hasonlatosan a majmokhoz csak arcát fintorgatva, komikus pózokat
    vágva, értelmetlen szamárságokat makogva él bele a világba - minél dúsabban, nagyszerűbben élhessen. És főleg azt tartotta csodálatosnak Szfinx Hamlet, hogy amíg réges-régen legalább ezeknek őseit, kik vadak, erősek és ragadozók voltak, az emberek milliói bámulták, rajongták, remegték, addig most már ugyanezeket csak gyűlölik, irigylik és utálják és ezenkívül ingyen dolgoznak nekik, kiszolgálják őket, megalázkodnak előttük. Belátta, hogy az emberiség egy zsákutcába került, melyből nincs más menekülés a számára, hogy kikerülhessen a sivár, mocskos, elzárt zugból a szabad, a tágas, a tiszta szagú életbe, mint a dinamit. És szinte tragikomikus ráadás még, hogy a társadalom e majomkráciája és a nagy tömeg között lézengő igazi reprezentatív manjei az emberiségnek számkivetett hontalanok üldözöttjei a barmoknak és majmoknak egyaránt.
    És ez talán természetes is - konstatálta Szfinx Hamlet -, hisz a magunkfajta emberek, kik az életüket, sőt az egész életet az igazság és szépség elvei szerint óhajtanok berendezni, hontalanok vagyunk a majmokrácia és a proletár demokrácia között. Végeredményben mi nem vagyunk sem kizsákmányolok, sem kizsákmányollak, az előbbiektől a megvetés, az utóbbiaktól a lenézés választ el. A majmokrácia lelki bűze, és a proletárok testi bűze gyűlöletre vagy visszahúzódásra késztet. Ámde végül - és ez a mi társadalmi tragédiánk - a nő mégis a majmokráciához vonz minket inkább. íme, én Szfinx Hamlet, hajdan X. Y. művészfajzat, jelenleg szerelmi vándormadár, vagy az élet kalandora, ugyanúgy Bábelbe igyekszem, mint ezek a címeres és tőkésmajmok és mi tagadás, tetszésemet elnyerik a hozzájuk tartozó nők. Mert ha üres makinősténykék is ezek, ha főrendű vagy milliomos páviánok hitvesei, maitressei is ezek, végeredményben ők képviselik Európa kéjkultúráját, ők a világ jelenlegi nemi műremekei legprecízebb és legkitűnőbb szerelem művészei. A proletárok nőit sajnálhatom, küszködéseiket megértő részvéttel nézhetem, műveletlenségüket megértve, megbocsáthatom, - de Vénuszra, ezek nem nők, nekem pedig nő kell és ha társam nincs a magam fajtájából, akkor csak a majmokrácia asszonyai közt keresem. Gyűlöletes, undorító, de így van és az mutatja éppen az emberi nőstények hitványságát, hogy ha a teremtő a szépség, kecsesség, finomság magját veti el testükben, ezzel majdnem mindben kiöli a jóság, az igazság, a tisztesség lehetőségét, a gaz győzedelmeskedik a termő növényen itt is - és a nők mind igyekeznek befurakodni a majmokráciába, zsákmányai és kizsákmányolni lesznek férfijainak és a magamfajta ember csak mint,merően szerelmi condottieri, erősen súrolva a lelki makro határait - mint „megértő", de nem „fizető" kedves - bírhatja őket.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742173
Webáruház készítés