Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Turgenyev Zug EPUB e-könyv

Turgenyev Zug EPUB e-könyv
340 Ft

A hatalmas orosz sztyeppe egy eldugott szegletében lassan folyik az élet. Egy fiatalember feleséget szeretne, majd rokonlátogatóba indul, ahol egy gyönyörű lányra bukkan. És az élet lassan-lassan terjeng az orosz rónán, rengeteg mulatozás és tánc közepette. S miközben az élet folyik, a lányok férjhez mennek, Szergejics Vladimir csak nem találja meg a szerelmet... És mi lesz a szépséges lánnyal, akit megpillantott? Nos, ezt nem árulhatjuk el.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Ipatov Nikolajevics Mihály portája két különálló uriházból állott, a melyek egy hatalmas, füszinü tó két partján egymással szemben épültek. Ezüstös nyárfákkal beültetett hosszu töltés fogta körül ezt a tavat; csaknem egyszint vele egy malom piros teteje látszott. Ezek az egyformán épült és egyszerüen lilaszinre festett házak, ugy látszott, mintha a széles viz tükre felett farkasszemet néztek volna egymással, kicsiny, tiszta ablakaik csillogó üvegtábláival. Mindeniküknek a közepén kerek erkély volt látható és négy, szorosan egymás mellé állitott fehér oszlopon támaszkodva, éles párkány meredt az égnek. A régi park az egész tó körül elhuzódott. Másfelől egész fasorok és sürü csoportok voltak benne, vén fenyőfák halvány-sárga törzseikkel, sötét tölgyek és pompás bükkfák magasra emelték itt-ott lombos koronáikat; az orgona- és akáczcserjék sürü zöldje felnyult egész a házak faláig és csak a homlokzatot engedték látni, a honnét meredeken kigyóztak lefelé a kavicscsal behintett utak. Tarka kacsák, fehér és szürke libák uszkáltak külön-külön csapatokban a tó tiszta vizén, melyet a köves és sziklás környék bőséges forrásai állandóan frissen tartottak. A porta fekvése pompás volt: vonzó, elhagyott és szép.
    A két kis ház közül az egyikben maga Nikolajevics Mihály lakott, a másikban pedig az anyja, egy beteges, hetvenesztendős öregasszony élt. Feljutva a töltésre, Szergejics Vladimir nem tudta, melyik ház felé forduljon. Körülnézett - előtte egy kis parasztfiu horgászott, valami korhadt fatörzsön állva. Szergejics Vladimir hozzá fordult.
    - De hát aztán kihez akar menni, az öreg ténsasszonyhoz, avagy az urhoz? - felelt a fiu, le nem véve a szemét a peczekről.
    - Miféle ténsasszonyhoz? - kérdezte Szergejics Vladimir, - én Nikolajevics Mihályhoz akarok menni.
    - Ahá! Az urhoz? No, akkor menjen csak arra jobbra.
    Erre a fiu megrántotta a madzagot s egy ezüstösen csillogó kis kárászt huzott ki a mozdulatlan vizből. Szergejics Vladimir pedig elindult jobbfelé.
    Nikolajevics Mihály éppen malmozott az ártatlan lélekkel, mikor jelentették neki Szergejics Vladimir megérkezését. Nagyon megörült neki, felugrott a karosszékéből, kifutott az előszobába s ott vagy háromszor összecsókolta vendégét.
    - Szergejics Vladimir, együtt talál engem az én rendületlenül hűséges jó barátommal, Ilyics Ivánnal - szólalt meg a bőbeszédü öreg ur, - a ki, mellékesen megjegyezve, teljesen el van ragadtatva az ön modora által. (Ilyics Iván szótlanul bámult a szögletbe.) Olyan jó volt és itt maradt velem malmozni, az enyimek pedig a kertbe mentek sétálni; de tüstént elküldök értük...
    - Ugyan már minek zavarná őket, - szólt Szergejics Vladimir...
    - Már hogy zavarnám, az istenért! Hé Vanka... siess szaporán a kisasszonyokért... mondd meg, hogy megjött a vendég. És... hogy tetszik önnek ez a vidék, ugye nem csunya? Kaburtin már verset is irt róla »Ipatovka, te kedves kis fészek«, - igy kezdődik, a folytatása is szép, de már nem emlékszem rá. A kert egy kicsit nagy, tulságosan nagy. Ezt a két házat, a mely, mint alkalmasint méltóztatott észrevenni, annyira hasonlit egymáshoz, két testvér épittette, Nikolaj, az apám és Szergej, a nagybátyám; a kertet is ők csinálták: példás jó viszonyban éltek... Dämon és... no, nesze neked! most elfelejtettem a másikat...
    - Pifion, - jegyezte meg Ilyics Iván.
    - Csakugyan? No, mindegy. (Otthon az öreg sokkal fesztelenebbül társalgott, mint idegen házban.) Szergejics Vladimir, ön bizonyára tudja, hogy én özvegy vagyok, elvesztettem a feleségemet; az idősebb gyermekeim mind állami intézetekben vannak, csak a két legkisebb és a sógornőm... a feleségem nővére... lakik velem; mindjárt meglátja őket. De nézze csak, meg sem kinálom semmivel? Ilyics Iván, menjen barátom, intézkedjék csak, hogy egy kis harapnivalót kapjunk... milyen pálinkát szeret?
    - Én ebéd előtt semmit sem iszom.
    - Ugyan, hogy lehet az! Egyébiránt, a hogy tetszik. A vendég akarata szent. Lássa, itt minálunk az egyszerüség uralkodik. Ez, hogy ugy fejezzem ki magamat, egy csöndes zug, a szó szoros értelmében egy magányos kis zug! Nem parancsol helyet foglalni?
    Szergejics Vladimir leült, de a kalapját nem tette ki a kezéből.
    - Tegye magát kényelembe, - szólalt meg Ipatov és udvariasan elvevén tőle a kalapját, letette egyik szögletbe, majd visszatért, szeretetteljes mosolylyal a vendége szeme közé nézett és nem tudván egyéb kellemes dolgot mondani neki, megkérdezte tőle, vajjon szeret-e malmozni?
    - Én minden játékban kontár vagyok, - felelt Szergejics Vladimir.
    - Ez nagyon szép öntől, - felelt Ipatov - de a malmozás nem játék, az inkább csak szórakozás, üres időtöltés, nemde Ilyics Iván?
    Ilyics Iván egykedvü pillantást vetett Ipatovra, mintha csak azt gondolta volna: tudja a manó, játék-e vagy szórakozás? De kevés vártatva igy szólt:
    - Ugy van, - a malmozás, az semmi.
    - Lám, azt mondják, a sakk, az egészen más, - folytatta Ipatov, azt mondják, hogy az nagyon nehéz játék. De szerintem... nini, ott jönnek az enyémek! - kiáltott fel, kipillantva a kertbe nyiló félig nyitott üvegajtón.
    Szergejics Vladimir fölkelt, megfordult és mindenekelőtt két, körülbelül tiz-tiz éves leányt látott rózsaszinü perkál-ruhában és nagy szalmakalapban, a mint sebesen siettek fel az erkély lépcsőin; kevéssel utánuk megjelent egy magas termetü, karcsu, de telt husz éves leány, sötét ruhában. Mind bejöttek a szobába s a kis lányok szépen leültek a vendéggel szemben.
    - Itt vannak - szólalt meg a házigazda - a leányaim. Ezt Katának, azt Nasztyának hivják, ez pedig a sógornőm, Pavlovna Mária, a kiről már volt szerencsém beszélni. Szives figyelmébe ajánlom őt.
    Szergejics Vladimir üdvözölte Pavlovna Máriát, a ki alig észrevehető fejbólintással válaszolt.
    Pavlovna Mária nagy nyitott kést tartott kezében; sürü, vörösesszőke haja kissé össze volt kuszálva, egy kis zöld levél tévedt el benne, mely üdén kandikált ki a fésü alól, barnás arczát elfutotta a pir és piros ajkai szétnyiltak; a ruhája össze volt gyürve. Gyorsan zihált és a szemei fénylettek, világos volt, hogy a kertben dolgozott. Csakhamar kiment a szobából; a kis lányok utána lopóztak.
    - Kissé rendbe szedik magukat, - jegyezte meg az öreg, Szergejics Vladimir felé fordulva - hiszen tudja, hogy a nélkül nem tudnak meglenni.
    Szergejics Vladimir válaszul elmosolyodott és elgondolkodott. Pavlovna Mária szinte megdöbbentette. Még nem látott ilyen tősgyökeres orosz pusztai szépséget. A leány csakhamar visszatért, leült a pamlagra és meg sem mozdult. A haját rendbe szedte, de ruhát nem változtatott, sőt még kézelőket se váltott. Arczvonásai nem annyira büszkeséget, mint inkább szigoruságot, szinte durvaságot árultak el, a homloka széles és alacsony, az orra rövid és egyenes volt; olykor hanyag és lomha mosoly vonult végig az ajkán; egyenes szemöldökeit néha megvetéssel huzta össze. Nagy, sötét szemeit csaknem állandóan lesütötte. Éppenséggel nem vonzó, fiatal arcz, mintha csak azt mondta volna: tudom, hogy most engem bámultok; csak bámuljatok, majd beteltek vele! Mikor pedig a szemeit fölemelte, valami vadság és szépség volt bennük, a mi a szarvas tekintetére emlékeztetett. Pompás növése volt. Klasszikus költők Cereshez vagy Junóhoz hasonlitották volna.
    - Mit csináltak a kertben? - kérdezte Ipatov, el akarván kezdeni a beszélgetést.
    - Száraz ágakat vagdostunk le és a virágágyakat kapáltuk, - felelt kissé mély, de kellemes és csengő hangon.
    - És talán kifáradt?
    - A gyerekek kifáradtak; én nem.
    - Tudom, - felelt mosolyogva az öreg, - te valóságos Bobelina vagy! Hát a nagymamánál voltatok?
    - Voltunk; alszik.
    - Szereti a virágokat? - kérdezte tőle Szergejics Vladimir.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989388
Webáruház készítés