Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Turgenyev Apák és fiúk MOBI e-könyv

Turgenyev Apák és fiúk MOBI e-könyv
890 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    XIV.

    Pár nap múlva lezajlott a kormányzónál a bál. Ilyics Matvjej valósággal az "ünnepély hőse" volt, s a kormányzóság vezérférfija mindenki előtt azt hajtogatta, hogy egyedül és kizárólag az ő iránta való nagyrabecsülésből jött el a bálra, a kormányzó pedig még a bálon is teljesen mozdulatlanul folytatta az "intézkedéseit". Ilyics Matvjej modorának hajlékonyságával csak méltóság- teljes megjelenése versenyezhetett. Egyesekkel szemben az utálat, másokkal szemben pedig a nagyrabecsülés árnyalatával, de mindenki iránt kedves volt. "Un vrai chevalier francais" áradozott a hölgyek előtt és szüntelenül hallatta széles, csengő kacagását, mely annyira illett az előkelőségéhez. Megveregette Arkadij vállát és hangosan unokaöccsének szólította őt; a kissé ócska frakkba öltözött Bazarovot is méltatta egy szórakozott, de leereszkedő pillantásra s egy homályos de udvarias morgásra, a melyből csak az »én« .... és a »rendkívül« volt kivehető; néhány ujját Szitnikovnak is odanyújtotta, sőt rá is mosolygott, miközben azonban már elfordította tőle a fejét; még Kuksinának is, a ki krinolin nélkül és piszkos kesztyűben, de paradicsommadárral a hajában jelent meg, még Kuksinának is mondott egy »enchanté«-t. Tömérdek ember volt ott s gavallérokban sem volt hiány; a polgári tisztviselők jobbára a falak mentén tolongtak, de a katonák buzgón táncoltak, különösen egyikük, aki vagy hat hetet töltött Párisban, a hol megtanult néhány ilyesféle fölkiáltást: »zut«, »Ah fichtrrre«, »pst, pst, mon bibi« stb. Ezeket a fölkiáltásokat tökéletesen, igazi párisi chic-kel ejtette ki, de ugyanakkor »si j’avais« helyett »si j’aurais«-t mondott, az »absolument« szót »föltétlenül értelemben használta, szóval azzal a nagyoroszosan francia szójárással élt, a melyen a franciák oly jóízűeket nevetnek, a mikor nem érzik szükségét annak, hogy biztosítsanak bennünket róla, hogy úgy beszélünk a nyelvükön, mint az angyalok, »comme des anges«.
    Arkadij, mint már tudjuk, rosszul, Bazarov pedig egyáltalában nem táncolt: mind a ketten behúzódtak egy szegletbe és Szitnikov is csatlakozott hozzájuk. Kicsinylő mosollyal az ajkán és csípős megjegyzéseket eregetve kihívóan nézegetett körül, s úgy látszott, hogy teljesen meg volt magával elégedve. Egyszerre azonban megváltozott az arca, s Arkadijhoz fordulva, szinte zavartan így szólt: - Megérkezett Odinczova.
    Arkadij fölnézett s a terem ajtajában egy fekete ruhás, magas termetű nőt pillantott meg. Föllépésének méltóságával valósággal meglepte őt. Meztelen karjai szépen simultak oda karcsú termetéhez; csillogó hajából bájosan csüggött alá lejtős vállaira néhány fukszia; kissé kiálló, fehér homloka alól nyugodtan és okosan, de különösen nyugodtan és nem mélázva néztek szét derült szemei, ajkai körül pedig alig észrevehető mosoly játszadozott. Egész arcáról valami szelíd és finom erő áradt szét.
    - Ön ismeri őt? - kérdezte Arkadij Szitnikovtól.
    - Nagyon jól. Ha akarja, bemutatom.
    - Kérem... majd a négyes után.
    Bazarovnak is feltűnt Odinczova.
    - Hát ez micsoda figura? - mondotta. - Egyáltalában nem hasonlít a többi vászoncselédekhez.
    A négyes végét bevárva, Szitnikov odavezette Arkadij-t Odinczovához; de aligha volt vele olyan nagyon jó ismeretségben, mert maga is egészen megzavarodott, s Odinczova is némi csodálkozással nézett rá; de azért, mikor Arkadij családnevét meghallotta, örömteljes kifejezést öltött az arca. Megkérdezte tőle, nem Petrovics Nyikolajnak a fia-e?
    - Igen, az vagyok.
    - Én kétszer láttam az édesapját és sokat hallottam róla - folytatta; - nagyon örülök, hogy megismerkedhettem önnel.
    Ebben a pillanatban valami segédtiszt csusszant oda hozzá és egy négyest kért tőle. Odinczova odaígérte.
    - Hát ön is táncol? - kérdezte Arkadij tiszteletteljesen.
    - Táncolok. Honnan gondolja, hogy nem táncolok? Tán nagyon öregnek tart már?
    - Ugyan már hogy’ gondolhat ilyet! ... De akkor hát engedje meg, hogy én is fölkérjem egy mazurkára.
    Odinczova leereszkedőleg elmosolyodott. - Szívesen - mondotta s nem éppen félvállról, de olyanformán nézett Arkadijra, amint férjes asszonyok szoktak nagyon fiatal öccseikre nézni. Odinczova nem sokkal volt idősebb Arkadijnál, most múlt huszonkilenc éves, de azért Arkadij valósággal iskolás gyereknek, kis diákocskának érezte magát előtte, mintha sokkal nagyobb lett volna köztük a különbség. Ilyics Matvjej nagy méltóságai és tiszteletteljes szavakkal közeledett hozzá. Arkadij félrevonult, de azért nem szűnt meg szemmel tartam őt. Az egész négyes alatt le nem vette róla a szemét. Odinczova épp oly fesztelenül társalgott a táncosával, mint az imént az előkelő »notabilitás«-sal, miközben fejét és a szemét könnyedén forgatta, vagy kétszer csöndesen el is mosolyodott. Mint a legtöbb orosznak, neki is kissé széles volt az orra s arcbőrének a színe sem volt egészen tiszta. Arkadij mindamellett úgy találta, hogy soha ilyen bájos asszonnyal még nem találkozott. Hangjának a csengése ki nem ment a füleiből; s úgy tetszett neki, hogy még a ruha ráncai is másképpen - sokkal formásabban és szélesebben - helyezkedtek el rajta, mint más asszonyokon, a mozdulatai pedig simák és egyúttal természetesek voltak.
    Arkadij valamelyes elfogultságot érzett a szívében, mikor a mazurka első hangjainál odaült mellé s beszédbe akarván ereszkedni vele, folyton csak a hajával babrált s egyetlen szó se jött az ajkaira. Elfogódása és izgatottsága azonban nem tartott soká. Odinczova nyugodtsága ő reá is átragadt; alig egy fertály óra múlva már javában beszélt neki az apjáról, a nagybátyjáról s a pétervári és falusi életről. Odinczova magát legyezgetve, udvarias érdeklődéssel hallgatta; társalgásuk csak olyankor szakadt meg, a mikor egy-egy újabb táncos jelentkezett. Egyebek közt Szitnikov két ízben is táncra kérte. Mikor a táncból visszatért, megint leült, elővette a legyezőjét s még csak a keble sem zihált gyorsabban, Arkadij pedig megint elkezdett fecsegni s teljesen át volt hatva a boldogságtól, hogy a közelében lehetett, hogy vele beszélhetett s elnézhette gyönyörű szemeit, pompás homlokát, kedves, komoly és okos arcát. Ő maga keveset beszélt, de azért minden szavából kiérezhető volt, hogy ismeri az életet; egyes elejtett megjegyzéseiből Arkadij azt következtette, hogy fiatal nő létére is már sok mindenféle gondolaton és érzésen mehetett keresztül...
    - Kivel állt ott az imént - kérdezte Arkadijtól, - mikor Szitnikov idevezette hozzám?
    - Hát észrevette? - kérdezte viszont Arkádij. - Ugye, milyen pompás arca van, Bazarovnak hívják, jó barátom.
    Arkadij elkezdett áradozni a »jó barátjáéról.
    Olyan részletesen és olyan elragadtatással beszélt róla, hogy Odinczova odafordult felé és figyelmesen kezdte nézni. Eközben vége felé járt a mazurka. Arkadij sajnált megválni a hölgyétől, hiszen oly pompásan töltött vele több mint egy órát! Az igaz, hogy ez alatt az egész idő alatt állandóan úgy érezte, mintha Odinczova leereszkedett volna hozzá s mintha ezért hálásnak kellene lennie... De a fiatal szívek nem sokat törődnek az ilyesfajta érzésekkel.
    A zene elhallgatott. - Merci - mondotta Odinczova és fölkelt. - Ön megígérte, hogy meglátogat, hozza el magával a barátját is. Nagyon kíváncsi vagyok egy olyan emberre, a kiben meg van hozzá a bátorság, hogy semmiben se hígyjen.
    A kormányzó odalépett Odinczovához, kijelentette, hogy kész a vacsora és fontoskodó arccal a karját nyújtotta neki. Távozóban még egyszer megfordult, hogy egy utolsót mosolyogjon és intsen Arkadij felé. Arkadij mélyen meghajtotta magát, utána nézett (milyen karcsúnak tetszett előtte a fekete bársony szürkés fényével elárasztott termete!) és elgondolván magában: - Ebben a pillanatban már azt is elfeledte, hogy a világon vagyok - valami sajátszerű megalázkodást érzett a lelkében.
    - Nos? - kérdezte Bazarov Arkadijtól, mihelyst visszatért hozzá a szögletbe, - nagy élvezetben volt részed? Csak az imént mondta egy úri ember, hogy ez az asszonyság - oi, oi, oi; de azt hiszem, ez az úr bolond. Nos hát, a te nézeted szerint is - oi, oi, oi ?
    - Nem egészen értem ezt a meghatározást - felelt Arkadij.
    - Lám, lám! A kis ártatlan!
    - Akkor hát nem értem a te úri emberedet. Odinczova kétségkívül nagyon kedves, de a viselkedése olyan hideg és szigorú, hogy...
    - Lassú víz... hiszen tudod! - kapott bele Bazarov. - Azt mondod, hogy hideg. Ez csak jó ízlésre vall. Hiszen te szereted a fagylaltot?
    - Lehet - mormogta Arkadij, - erről nem mondhatok ítéletet. Veled is meg akar ismerkedni és megkért, hogy vigyelek el hozzá.
    - Képzelem, hogy’ leföstöttél előtte! Egyébiránt ez csak szép tőled. Vigyél el csak hozzá. Bárki légyen is, - egyszerű falusi arszlánnő, vagy olyan Kuksina-féle »emancipé«, - annyi bizonyos, hogy olyat vállai vannak, aminőket rég nem láttam.
    Arkadijt bántotta Bazarov cinizmusa, de - mint gyakran megesik, - éppen nem azt vetette szemére r barátjának, a mi nem tetszett neki benne...
    - Miért nem akarod te megengedni az asszonyoknak a gondolat szabadságát? - kérdezte halkan.
    - Azért, barátocskám, mert az én megfigyeléseim szerint az asszonyok közt csak a korcsalakok szabadgondolkodásúak.
    Ezzel megszakadt a beszélgetés. Vacsora után mind a két fiatal ember tüstént eltávozott. Kuksina ideges bosszúsággal, de nem minden elfogódás nélkül mosolygott utánuk; mélyen sértette a hiúságát, hogy sem az egyik, sem a másik még csak ügyet sem vetett rá. Ő maradt úgyszólván utolsónak a bálon, s hajnali négy órakor még javában járta Szitnikovval a mazurkát, párisi módra. Ezzel a tanulságos látványossággal a kormányzó bálja véget is ért.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742142
Webáruház készítés